A 2022-es Pozsonyi Naptárban az “Umelka“ és környéke
Nézzük, mit tartogat számunkra a 2022-es Pozsonyi Naptár. Megtalálható benne a művészek legendás funkcionalista székháza és a pénzügyőrök hivatalának monumentális épülete. Ígéretünkhöz híven közzéteszünk a naptár első fotóihoz kapcsolódó néhány érdekességet.
A látkép, amit a naptár első, januárhoz kapcsolódó fényképe ábrázol, a Komenský Egyetem Šafárik téri épülete felől volt látható valamikor 1935 körül. Vagyis akkor, amikor a František Krupka által eredetileg a pozsonyi állami áruház számára tervezett épületet az akkori kormány a Komenský Egyetemnek adományozta. A Dosztojevszkij sor (Dostojevského rad, azelőtt Justi sor) és a Pribina utca (Pribinova ulica, azelőtt Kikötő út) kereszteződését ábrázoló fekete-fehér felvételt Josef Hofer (1883 – 1967), pozsonyi fényképész készítette. A digitális másolat az eredeti üvegnegatívról készült, melyet Pozsony Város Levéltára őriz.
Az “Umelka” funkcionalista épülete
A fénykép előterében a Szlovák Művészeti Társaskör épülete emelkedik. Ezt az apolitikus művészeti egyesületet 1921. június 3.-án alapították a kor olyan elismert művészegyéniségei, mint például Jozef Kostka szobrász, Dr. Alžbeta Güntherová-Mayerová művészettörténész, Ján Levoslav Bella zeneszerző vagy Elena Maróthy-Šoltésová írónő. Az egyesület élén Dušan Jurkovič építész állt. A zenei részleg elnöke Emanuel Maršík volt, az irodalmi részlegé Hana Gregorová írónő, a képzőművészeti részleget Gustáv Malý vezette. Az egyes részlegek által szervezett események nagy számú közönséget szólítottak meg, ezért a Szlovák Művészeti Társaskör 1924-ben elhatározta egy kiállítási pavilon megépítését.
Az épület terveit két cseh származású építész, a 34 éves Alois Balán (1891 – 1960) és a 33 éves Jiří Grossman (1892 – 1957) készítette. Az időtájt már mindketten Pozsonyban működtek. A Szlovák Művészeti Társaskör pavilonjának épületét 1925 ás 1926 között tervezték. Ez lett az egyik első funkcionalista épület Pozsonyban. Ezen épületek egyik tipikus funkcionalista eleme a vasbeton vázszerkezet, a másik pedig a gyárakat idéző üvegtetővel biztosított felső bevilágítás. Az épület legfontosabb részét két kiállítóterem alkotja, a nagyobb terem képek, a kisebb szobrok kiállítására szolgál.
A Szlovák Művészeti Társaskör székházának megépítését anyagilag több intézet és magánszemély is támogatta. Köztük maga a köztársasági elnök, Tomáš Garigue Masaryk is, aki 1930-ban el is látogatott az épületbe. A Művészeti Társaskör az elmúlt száz évben átélt dicső időszakokat és tevékenységének kényszerű felfüggesztését, történelmi fordulatokat hozó eseményeket, de a stagnálás és újjászületés éveit is. A felvétel, amely a 2022-es Pozsonyi naptárban a márciusi hónap mellett látható, a Szlovák Művészeti Társaskör épületét ábrázolja, amely 1990 óta “Umelka” néven ismert.
Az Állami Pénzügyi Hivatalok monumentális épülete
Az “Umelka“ mögött az Állami Pénzügyi Hivatalok épülete emelkedik. Ma a Szlovák Köztársaság Belügyminisztériuma található benne. A monumentális átriumos épületet 1927-ben tervezte František Krupka (1885 – 1963) akkor 42 éves cseh tervező, aki 1919-től már Pozsonyban működött. Az Állami Pénzügyi Hivatalok közös épületét az akkori Pénzügyminisztérium építtette. Az építést már 1927-ben szerették volna elkezdeni, mivel egy közös épületbe kellett átköltöztetni a város különböző pontjain működő hivatalokat, köztük elsősorban a pénzügyi hatóságot, a legfőbb vámhivatalt és a kataszteri térképek levéltárát, melyhez kapcsolódóan a hatodik emeleten egy tágas modern rajztermet is terveztek. Az épület terveiben helyet kaptak az adóellenőrök irodái és a lefoglalt autók számára tervezett garázsok. Az egész projektet két éven belül szerették volna megvalósítani. De az épület csak jóval később, 1931-ben készült el, amit a MCMXXXI római számokkal jelzett dátum is bizonyít, amely a naptárban található fényképen az épület legmagasabb pontján látható.
Az épület szomszédságában található a gazdasági hivatal tizenöt méter fesztávolságú, földszintes csarnoka, amely földszintes folyosóval kapcsolódik a főépülethez.
Vasúti feljáró
A felvételen bizonyára észrevették, hogy az épületek között húzódik az Öreg hídra vezető, a Pribina utcát felülről keresztező, azóta megszüntetett vasúti vágány. A Pozsony-Fiókpályaudvarról (Filiálka) induló vonatok a Karadžič utcán (Karadžičova, korábban Zsigmond király utca) és a Dosztojevszkij soron kialakított töltésen haladtak az Öreg híd felé, majd Ausztria és Magyarország irányába folytatták útjukat. Ezt a régi vasúti feljárót ma már csak a korabeli fotókon láthatjuk és a 2022-es Pozsonyi naptárban.
A 2022-es Pozsonyi naptárban található egyéb fényképekkel kapcsolatban – melyek a Pozsonyi Városi Levéltár gyűjteményéből származnak – nemsokára további érdekességeket is közlünk. Addig is megvásárolhatják a naptárat saját maguk vagy szeretteik számára.
Már megvásárolható a 2022-es Pozsonyi Naptár
A 2022-es Pozsonyi naptárat megvásárolhatja személyesen vagy webáruházunkban, a https://pozsonyikifli.sk/eshop/ oldalán.
A megvásárolt naptárakat a kívánt címre postázzuk, de személyesen is átvehetők.
Átvételi hely
Pozsonyi Kifli Pt.
Pozsony
Rajská u. 15., bejárat a Cintorínská utca felől
(alagsor, tárgyaló)
Átvételi idő
- december 8. és 2021. december 22. között minden szerdán, csütörtökön és pénteken, 13 és 18 óra között.
Elérhetőség
+421 903 735 513, pozsonyikifli@pozsonyikifli.sk
Pozsonyi Kifli
Kíváncsi mi újság a Pozsonyi Kifli háza táján?
Ajánljuk
Támogatóink

Eseménynaptár

Támogassa az értékes dokumentumok, családi fotóalbumok, könyvek, fényképek és képeslapok megmentését, hogy ne vesszen feledésbe a háromnyelvű város, Pozsony atmoszférája.
Egyesületünkbe tagsági kérelem kitöltésével és beküldésével magánszemély vagy szervezet is beléphet.
Hirdessen weboldalunkon!