A pozsonyi muzsikamester. Magyar nyelvű mesekönyv Batka Jánosról

Pozsonyi mesék
2017 11 30.

Az idei sikeres kültéri „pop up” kiállítás után mesével is megemlékezik a Pozsonyi Kifli Polgári Társulás a száz évvel ezelőtt elhunyt Batka Jánosról.

„Volt egyszer egy elvarázsolt város, melynek minden palotája és háza, de még a hegytetőn álló várkastély és a fő terén álló városháza is olyan cirkalmas ívekben kunkorodott, hogy csoda volt nézni: derékban karcsú, a homlokzatnál kétoldalt kidomborodó alakjukkal mintha egy óriási csellót vagy hegedűt formáztak volna. A templom- és óratornyok kísértetiesen hasonlítottak a kottás füzetekben sorakozó hangjegyekre, óránként megszólaló harangjátékuk pedig a kor egyik legnagyobb mesterének, Liszt Ferencnek a virtuóz zongorajátékával vetekedett. Özönlöttek is volna ide a turisták a világ minden szegletéből, még a messzi Japánból is, hogy legalább egy szelfit lőhessenek a nagy tülekedés közepette valamelyik muzikális épületegyüttes előtt, azon melegében megosztva örömüket az összes többi szelfizővel a világhálón – ha éppenséggel létezett volna akkor már a Facebook, a mobiltelefon vagy a repülőgép.”

01

A Pozsonyi mesék sorozat kiadványai a Pozsonyhoz valamilyen módon kötődő híres személyiségek életét mutatják be az olvasóknak. A mese műfajában feldolgozott történetekkel próbálja megismertetni a város történelmét minden nemzedékkel.

Azok, akik ismerik szülőföldjük történelmét, figyelmesebben tudnak kapcsolódni az éppen zajló eseményekhez, érzékenyebben viszonyulnak környezetükhöz. A mesék nemcsak szórakoztatnak bennünket, hanem nevelnek is – segítik személyiségünk fejlődését. A gyermekek figyelmét olyan történetek kötik le a leginkább, amelyek szórakoztatják őket, és egyben felkeltik a kíváncsiságukat is. Életüket pedig tovább gazdagíthatja az a mese, amely fejleszti intellektusukat, megmozgatja a fantáziájukat.

A hat történetből álló, modern nyelvezetű, szellemes stílusban megírt mesekönyvből az olvasó megismerkedhet a régi Pozsonnyal és művészeivel. A kötet szerzője Kacsinecz Krisztián irodalmár és újságíró, illusztrátora Gyenes Gábor grafikusművész. A Pozsonyi mesék sorozatszerkesztője Bolemant Éva.

batka_banner

A kötet megvásárolható a Pozsonyi Kifli PT. rendezvényein, valamint november 24-től december 22-ig a pozsonyi adventi vásáron, az egyesület standjánál (Ferenciek tere – Františkánske námestie).

Pozsonyi Kifli PT.

Támogatóink

Don`t copy text!