;)
A váraljai Szent Miklós-templom
2015 07 16.
A Szent Miklós-templom építője, illetve középkori elődjének alapítója kétségtelenül kiváló érzékkel rendelkezett a megfelelő hely kiválasztásához: a várhegy keleti lejtőjén, a várat és a várost összekötő képzeletbeli vonal közepén található épület mérete ellenére is elválaszthatatlan része Pozsony látképének. A templom azonban – egyike a Váralja csekély számú fennmaradt történelmi épületeinek – a remek hely dacára sem részesül a megérdemelt figyelemben.
A Szent Miklós-templom építője, illetve középkori elődjének alapítója kétségtelenül kiváló érzékkel rendelkezett a megfelelő hely kiválasztásához: a várhegy keleti lejtőjén, a várat és a várost összekötő képzeletbeli vonal közepén található épület mérete ellenére is elválaszthatatlan része Pozsony látképének. A templom azonban – egyike a Váralja csekély számú fennmaradt történelmi épületeinek – a remek hely dacára sem részesül a megérdemelt figyelemben. Bár a messziről vöröslő új tetőcserép alapján azt gondolhatnánk, hogy az épületre több évtized után ismét jobb napok köszöntenek, a közelebbi kép épp az ellenkezőjéről tanúskodik. A déli homlokzat előtt szabadon burjánzó növényzet takarja el szemünk elől a város egyik legszebb kora barokk kapuzatát. A meglazult, széttöredezett, helyenként hiányos lábazatburkolati kőlapok, a párkány lehullott részei és a tetőburkolat törmeléke a földön azt jelzi, hogy nem túl biztonságos a közelben tartózkodni. A szerény külső mögött azonban csak kevesek előtt ismert, pazar barokk enteriőr rejtőzik. A műemlék mostoha sorsáért nem volna helyénvaló kizárólag a jelenkort hibáztatni, hiszen már Kemény Lajos is alig látogatott, elhanyagolt épületként említi. Az 1913. májusi katasztrofális váraljai tűzvész viszont csodálatos módon szinte teljesen megkímélte a templomot, holott a környéke hamuvá vált. A Kemény által leírt állapotnak természetesen mélyebb, a 19. század közepéig visszanyúló gyökerei vannak: ekkor lett Pozsony része az addig a Pálffy-család tulajdonát képező Váralja.
A vár és a préposti templom alatti természetes teraszon már a 11. században rotunda állt, melynek alapjait a 20. század 90-es éveinek végén tárta fel egy régészeti kutatás. A szakrális épület korai megjelenése arról tanúskodik, hogy az egyházi és hatalmi központ közelében hamar kialakult egy viszonylag fejlett település. A körtemplomot valószínűleg a vár alattvalói, kereskedők, iparosok látogatták. Az épület a 13. század 70-es éveinek elején – vélhetőleg II. Přemysl Ottokár hadjárata folytán – részben elpusztult, ezt követően pedig új rendeltetésének megfelelőn átalakították. Belső terét két szintre osztották, és az alsó, földbe süllyesztett szint ezután csontházként szolgált. Ezt a rotunda körüli temető – a 18. század végéig temetkeztek ide – területének szűkössége tette szükségessé. A 14. század közepén megépült az egyhajós Szent Miklós-templom, a jelenlegi közvetlen elődje. Mint Tatiana Štefanovičová kutatásai kimutatták, a kora barokk épület nem csupán a gótikus alapokat tartotta tiszteletben, karcsú megjelenése is ezt a stílust idézte.
Templomunk történetének középkori szakasza 1526 után ér véget, amikor az egyéb elővárosi szakrális épületekkel együtt lebontották, bár a romaji állítólag még két évtizeddel később is láthatók voltak.
A templomot Pálffy Pál nádor özvegye, Khuen Franciska 1661-ben helyreállíttatta. Férjére a családi kőcímerek emlékeztetnek az egyetlen kapu felett, a védőszent szobrának helyet adó kiugrás alatt. Nincs kizárva, hogy a vári rezidencia nagyszabású Pálffy-féle átépítésén vagy a királyi kamara elnöke vár alatti kúriájának építésén dolgozó mesterek művéről van szó. Figyelemre méltó a homlokzat szigorú kialakítása a két sorba rendezett sekély mélyedésekkel derékszögű keretekben. Hasonló tagolású templomkülsővel a „tágabb” Pozsonyban a Szent Kozma és Damján-templom mellett álló Hétfájdalmú Szűzanya (korábban Szent Kereszt)-kápolnán találkozhatunk, az egykor a Pálffy-család dévényi uradalmához tartozó Pozsonyhidegkúton (Dúbravka). Ezt korabeli dokumentumok alapján nem sokkal 1673 előtt építhették a pozsonyi polgárok és a Krisztus Kínjainak Testvérisége.
Az egykori Schlossgrund, a Váralja a 18. században, a váron végzett nagyszabású építkezéshez kapcsolódóan élte utolsó virágzását. Erről tanúskodnak a főként a templom belterében végrehajtott változtatások is. Bár a déli portál lemezborítású kapuján álló évszám 1744-et jelöli meg a felújítás éveként, a munkálatok még évtizedekig folytatódtak. Mária Terézia temetkezéssel kapcsolatos rendeletei folytán a hajó alatt kriptát alakítottak ki, amely az alacsony nyugati melléképületből, szűk lépcsőn át közelíthető meg. A meglepően nagy föld alatti helyiség három oldalát koporsók számára kialakított rekeszek képezik, három sorban. Ezek eredetileg be voltak falazva, homlokfalukon festett feliratok örökítették meg az elhunytak nevét és adatait. Az emberi vandalizmus azonban a holtak nyugalmát sem tartotta tiszteletben: a rekeszek falát kivétel nélkül kitörték, a tartalmukról nem is szólva… Csupán egyetlen eltemetett személyazonosságát sikerült megállapítani: Giesswein János városi követ 13 hónapos Borbála lányáét.
A barokk kor a templom belső képének jelentős változását hozta magával. Az 1755-ös és 1761-es feljegyzések Szent Miklós-, Szent Fábián és Sebestyén-, valamint Szent Család-oltárról számolnak be. Nem sokkal 1761 előtt született a Pietà-oltár, 1779-ben pedig már a Szent Kereszt- és a Szent Rozália-oltár is készen állt. A 18. század végén a templom új szószéket kapott. A kapucinus rend kezelése alatt álló épület a 18. század közepe táján a második pozsonyi kálvária része lett, melynek építményei a Váralján álltak.
Miután Váralja mint település elvesztette önállóságát, a „város legrégebbi temploma” iránti érdeklődés lényegesen megcsappant. Az épületet az autonóm római katolikus egyházközség vonta védnöksége alá, fenntartásáról pedig a Szent Miklós Katolikus Temetkezési Egylet gondoskodott, amely minden év december 6-án misét tartatott elhunyt tagjai emlékére.
A templom 1936-ban az akkor alakult pozsonyi görög katolikus gyülekezet kezelésébe került, amely a második világháború befejezése után még gondoskodott a tűz áldozatául esett tető felújításáról, rövidesen azonban át kellett adnia az épületet az ortodox egyháznak. Miután a templom terasza alatt álló házakat lebontották, az állaga gyors romlásnak indult. A boltozat repedései komoly statikai problémákat jeleztek. Mindezt csak tetézte egy villámcsapás 1966 júniusában, valamint a fiatalok bandáinak számos behatolási kísérlete. Nem lehetett tovább halogatni a javítást. A stabilizálásra szolgáló intézkedések azonban a részletesen lefektetett program ellenére csak részben valósultak meg, s az épület a mai napig az akkori következetlenség és legalábbis megkérdőjelezhető megoldások következményeit szenvedi. Fél évszázad elteltével legfőbb ideje lenne, hogy felfigyeljünk erre a látszólag szerény műemlékre egy másik árnyékában, amelyről manapság különösen sok szó esik.
Buday Péter
Fordította: Böszörményi Péter
Kíváncsi mi újság a Pozsonyi Kifli háza táján?
Támogatóink
Támogassa az értékes dokumentumok, családi fotóalbumok, könyvek, fényképek és képeslapok megmentését, hogy ne vesszen feledésbe a háromnyelvű város, Pozsony atmoszférája.
Egyesületünkbe tagsági kérelem kitöltésével és beküldésével magánszemély vagy szervezet is beléphet.
Hirdessen weboldalunkon!