Príspevky autora: vibration

Vándortudósok Pozsonyban, 1865

„Megérkeztek végre azon ünnepélyes napok, melyek hetek, sőt hónapok óta nálunk közbeszéd tárgyai, s melyekre már régóta szokatlan lelkesedéssel folytak az előkészületek. A város külseje már egy hét óta hirdette, hogy valamely nem mindennapi eseménynek lesz színhelye” – tájékoztat Pozsonyról 1865 augusztusában Magyarország képes hetilapja, a Vasárnapi Újság. A Magyar Orvosok és Természetvizsgálók 11. nagygyűlésére […]

https://pozsonyikifli.sk/vandortudosok-pozsonyban-1865/

A boldog békeidők épületei I. – minden, ami az útikönyvekből kimarad(t) (magyar nyelven)

Meglepetésünkre és nagy örömünkre az egykori Városi Színház előtt nagy csapat verbuválódott össze. A színház és a vigadó épületét körbejárva a közelben álló egykori Grössling fürdőt érintve végigsétáltunk a Duna-parton. Szemügyre vettük az egykori állami fémipari szakiskola, a Pozsonyi Ipartestület és a hadtestparancsnokság épületét, majd megnéztük, hogyan építik újjá a Ferenc József hidat. Megemlékeztünk az […]

https://pozsonyikifli.sk/a-boldog-bekeidok-epuletei-i-minden-ami-az-utikonyvekbol-kimaradt-magyar-nyelven/

Hídról hídra a Duna-parton

Duna-parti sétánkat három, ma már sajnos nem létező épületnél kezdtünk. A 12. számú ház lakói és szülöttei között különösen nagy számban fordultak elő hírességek: Lábán Rudolf táncművész, a táncjelírás (kinetográfia) megalkotója; Spányi Irma énekesnő, aki édesanyja betegsége miatt nem fogadta el a New York-i Metropolitan Opera ajánlatát; és Léner Jenő, a Kolisch-kvartett brácsása, akit emigrálása […]

https://pozsonyikifli.sk/hidrol-hidra-a-duna-parton/

Jó étvágyat! Nézegessen 120 éves pozsonyi étlapokat! (14 nagy kép)

Egy pozsonyi család bocsátotta rendelkezésünkre digitalizálás céljából azokat a dokumentumokat, amelyeket – úgy érezzük – még a beazonosításuk előtt muszáj megosztanunk Önökkel. (Talán a Mária Terézia-szobor ünnepélyes leleplezésének „Díszasztal buffet” menüje a legértékesebb mind közül.) Jó étvágyat! Nézegessen 120 éves pozsonyi étlapokat! Amennyiben szeretné nekünk digitalizálásra kölcsönadni régi családi fényképeit vagy egyéb dokumentumait, jelentkezzen a […]

https://pozsonyikifli.sk/jo-etvagyat-nezegessen-120-eves-pozsonyi-etlapokat-14-nagy-kep/

A pozsonyi városi tömegközlekedés története

 A kultikus bécsi villamosról is számos történet hangzott el. Köszönet illeti társulásunk tagját, Peter Martinkót a kitűnő képanyag biztosításáért. Találkozunk áprilisban a Duna-parti sétán! Pozsonyi Kifli PT. Fotó: Szabó Réka

https://pozsonyikifli.sk/a-pozsonyi-varosi-tomegkozlekedes-tortenete/

Egykori és leendő művészeti központ: az Albrecht-ház

  Albrechték itt vitték tovább a házi zenélés pozsonyi hagyományát, és szabad légkörben adtak át a fiataloknak nemcsak zenével kapcsolatos tudást, hanem elsősorban a művészet, a műveltség, a tolerancia, az összetartozás és a humanizmus szellemiségét. Több száz diákra, zenészre, zeneszerzőre, művészetbarátra voltak – s az ő közvetítésükkel mindmáig hallgatók, nézők, olvasók és rendezvénylátogatók ezreire vannak […]

https://pozsonyikifli.sk/egykori-es-leendo-muveszeti-kozpont-az-albrecht-haz/

Visszatért Pozsonyba a Bécsi villamos (22 nagy kép)

Az 1913-ban készült GANZ Eg 6-os jármű november 9-ig volt látható a M. R. Štefánik rakparton, majd a helyi Közlekedési Múzeumba kerül, ahol a Pozsony-Országhatárszéli Helyiérdekű Villamos Vasút (POHÉV) indulásának 100. évfordulójára emlékező kiállítás része lesz. Pozsonyt 1914 februárjától gyakorlatilag 1938-ig kötötte össze villamos vasút a közeli császárvárossal. Idén nemcsak erről az évfordulóról emlékeztek meg, […]

https://pozsonyikifli.sk/visszatert-pozsonyba-a-becsi-villamos-22-nagy-kep/

Auf nach Pozsony! Éhes bécsiek cukrászdafosztogatásai Pozsonyban ‒ Történelmi értékű archív filmfelvétel a bécsi villamosról

Persze ne feledjük, hogy 1917-et írunk, a háború lassan a végéhez közeledik, az egész Monarchiát általános élelmiszerhiány sújtja – ahogyan az a Grenzbote korabeli híradásaiból is kiderül, számos alapanyag tartósan is hiánycikknek számít. Két rövid írásról van szó, mindkettő izgalmas kordokumentum. Amúgy pedig mostantól, ha szóba kerül, hogy egyre több pozsonyi a határ túloldalán szokott […]

https://pozsonyikifli.sk/auf-nach-pozsony-ehes-becsiek-cukraszdafosztogatasai-pozsonyban-%e2%80%92-tortenelmi-erteku-archiv-filmfelvetel-a-becsi-villamosrol/

Városatyák a revüben

A Városi Arénában színre vitt könnyed, nyári előadás az Ez Pozsony! címet kapta. A hirdetés szerint „látványos nagy revue zenével, táncokkal, fényes kiállítással hat képben”. A darabot a komáromi születésű Vajda Ernő (1887–1954) írta, aki a pályáját újságíróként kezdte, majd színpadi szerzőként folytatta. Valamikor az 1920-as években kivándorolt az USA-ba, ahol már mint Ernest Vajda […]

https://pozsonyikifli.sk/varosatyak-a-revuben/

Régi pozsonyi határkövek – beszámoló a Pozsonyi Kifli sétáiról

Eddig három ilyen sétánk volt, ezekről szeretnék beszámolni. Az első alkalommal, 2013. október 19-ének délutánján a Kecske-kapui evangélikus temető kapujánál találkoztunk, a Šulek utca (az egykori Jeszenák János út) elején. Miután tartottam egy rövid bevezetőt a határkövekről, tettünk egy kört a Hegyi parkon, a Kálvárián és környékükön át. Először a Godra utcai (az egykori Haffner […]

https://pozsonyikifli.sk/regi-pozsonyi-hatarkovek-beszamolo-a-pozsonyi-kifli-setairol/

„A mákos mindig patkó alakú, a diós pedig C betű formájú”

A pozsonyi kifli története a messzi múltba nyúlik vissza. A források tanúsága szerint a 16. században már sütötték városunkban, a felemelkedés útján azonban Wilhelm Scheuermann indította el, aki 1785 Mikulásán óriási sikerrel árulta sétatéri cukrászdájában (a mai Hviezdoslav tér 25. szám alatt). Ezen felbuzdulva más pékmesterek is sütni kezdték, és a következő évszázad során tökélyre […]

https://pozsonyikifli.sk/a-makos-mindig-patko-alaku-a-dios-pedig-c-betu-formaju/

Egy újabb pozsonyi mese

A szerzőnő játékos formában mutatja be Lechner Ödönt a gyerekeknek és a felnőtt olvasóknak. A mesében tárgyak kelnek életre, amelyek egy százéves pozsonyi történetet osztanak meg velünk.A  könyvet Jana Pohaničová a pozsonyi Építészeti Kar Műemlékvédelmi és Történettudományi Építészeti Intézetének vezetője keresztelte. A Pozsonyi mesék című sorozat olyan híres személyiségeket mutat be, akik a város történelme […]

https://pozsonyikifli.sk/egy-ujabb-pozsonyi-mese/

(Híres) nők Pozsonyban – tematikus városnéző túra (magyar nyelven)

 A konferencia témájához és előadásaihoz szervesen kapcsolódó tematikus séta során nőkkel ismerkedtünk. Nőkkel, akik fontos szerepet játszottak a város történelmében és formálták annak arculatát. A hűvös novemberi délután során hallottunk: Mária Teréziáról a reformerről, Szent Erzsébetről a filantrópról, Házy Erzsébetről az operaénekesnőről, vagy Brunswick Teréziáról és Fischer Regináról. A séta vezetője Gaál Julianna volt. Pozsonyi […]

https://pozsonyikifli.sk/hires-nok-pozsonyban-tematikus-varosnezo-tura-magyar-nyelven/

Miről beszélek, amikor Pozsonyról beszélek – darabjaira sétálni a várost

Valami erő hajt, valami mehetnék. Jólesik ez a hömpölygő, ritmusos monotónia, ez a szabályszerű és mégis cél nélküli bolyongás. Naná, hogy Pozsonyban keringek, hol máshol, ez az én közegem, itt szeretek programszerűen eltévedni, miközben úgy végzem az én sétagyakorlataimat, hogy gyakran azt sem tudom, csak fejben kalandozom-e, vagy ténylegesen a város utcáin caplatok. Most például […]

https://pozsonyikifli.sk/mirol-beszelek-amikor-pozsonyrol-beszelek-darabjaira-setalni-a-varost/

Az irgalmas rendi Sarlós Boldogasszony-templom

Dr. Eva Trúchla gondos vezetésével még a refektórium és az egykori patika gyönyörű helyiségeit is megtekinthettük, amelyeket rendkívül előzékeny házigazdáink megnyitottak előttünk. Végül egy további kellemes meglepetés várt ránk: a szomszédos Messerschmidt kávéház mindannyiunkat meghívott egy kávéra vagy teára, ami a télbe hajló időben nagyon jólesett. Köszönjük a kellemes délutánt az irgalmas testvéreknek, dr. Trúchlának, […]

https://pozsonyikifli.sk/az-irgalmas-rendi-sarlos-boldogasszony-templom/

Az első világháború – a tragédia, amely mindenkit sújtott (Időszaki kiállítás a várban)

Ahogyan az időszaki kiállítás ismertetőjében olvasható, a tárlat nem csupán az első világháború hadtörténetét szándékozik bemutatni, hanem a hátországban maradottak, elsősorban a nők és gyermekek helyzetéről és mindennapjairól, a háborúnak a művészetekre gyakorolt hatásáról, vagy éppen a háborús propagandagépezet működéséről is segít képet alkotni. Mindez három nagyobb és két kisebb teremre lebontva történik. Uniformiskavalkád Az […]

https://pozsonyikifli.sk/az-elso-vilaghaboru-a-tragedia-amely-mindenkit-sujtott-idoszaki-kiallitas-a-varban/

Magyar nyelvű irodalmi akció-séta Korpás Árpáddal

Már a beharangozót olvasva is úgy gondoltuk, lesz itt minek örülni, már csak azért is, mivel az élményanyag ezúttal egy rendhagyó dramaturgiára támaszkodott: a bő kétórás séta korántsem a szokásos, unalomig ismert sablonszövegek és kultúrtörténeti mazsolák kompilációjára épült, hanem egy eleven, pezsgő, érzékletesen előadott irodalomtörténeti kollázs formájában vezetett végig az óvároson. Pozsony utcái a megannyi […]

https://pozsonyikifli.sk/magyar-nyelvu-irodalmi-akcio-seta-korpas-arpaddal/

A téli kikötő

Különösen nem Juraj Bohunský kapitány, a Szlovák Hajózási és Kikötővállalat szóvivőjének szakszerű magyarázatát hallgatva, aki „civilben” a Duna itteni szakaszán zajló hajózás történetének avatott ismerője, valamint a város működéséhez mindig is szorosan kapcsolódó vállalat működésének 90. évfordulójára kiadott kötet társszerzője. Az érdeklődés nemcsak számokban kifejezve volt nagy, hanem nívóját tekintve is jelentős volt. Erről a […]

https://pozsonyikifli.sk/a-teli-kikoto/

IV. Károly király Pozsonyban – Egy nap krónikája írásban, képben és filmen

A rettenetes világháború negyedik évében egy ilyen királyi látogatás az egykori koronázó városban egyfajta hazafiaskodó tüntetéssel volt egyenlő. Ez tükröződött az országos, és a helyi lapok lelkendező tudósításaiban is. A „hadi jótékony célra nagyszabású ünnepet” rendező város ünnepi külsőt öltött a királyi pár látogatására. „Az utcákat mindenütt fenyőlombbal ékes póznák szegélyezték”, a hazafias tüntetés jegyében […]

https://pozsonyikifli.sk/iv-karoly-kiraly-pozsonyban-egy-nap-kronikaja-irasban-kepben-es-filmen/

A Káptalan utca széthajtogatva – íme, Ravasz Jonathan és Filip Ruisl interaktív alkalmazása

Az Unfolding Kapitulská nevű projekt két fiatal, tehetséges képzőművész (intermédia-művész), Ravasz Jonathan és Filip Ruisl friss fejlesztése, mindketten a pozsonyi Képzőművészeti Főiskola (VŠVÚ) diákjai. Egy táblagépekre és okostelefonokra szabott mobil alkalmazásról van szó – afféle posztmodern bedekker, imaginárius élmény- és tudástár, amely jobb esetben akár egy közepesen profi városvezető sablonos monológjait is szépen és elegánsan […]

https://pozsonyikifli.sk/a-kaptalan-utca-szethajtogatva-ime-ravasz-jonathan-es-filip-ruisl-interaktiv-alkalmazasa/

Királyi hajók versenye a Dunán

Az idén huszadik alkalommal megrendezett tíz kilométeres küzdelemre a pozsonyi klubok mellett Pöstyénből, Semptéről (Šintava), Morva-, Cseh- és Magyarországról, valamint Ausztriából is érkeznek kormányos nyolcasok. A regatta főszervezője immár két évtizede az (1972-ben alapított) Szlovák Evezősklub, melynek székhelye az „Auspic“ nevű szemrevaló funkcionalista épület. A dévény–pozsonyi evezősverseny 1913-ig nyúló hagyományra tekint vissza (ekkor még a […]

https://pozsonyikifli.sk/kiralyi-hajok-versenye-a-dunan/

Ortodox zsidó temető

 Vezetőnk, dr. Maroš Borský váratlan meglepetésként komoly erősítést hozott magával dr. Peter Salner, a zsidó temetési szertartások kiváló ismerőjének személyében. Nem is volt kétséges, hogy ezzel a szakavatott párossal nagyszerű sétának nézünk elébe. Még a frissen felújított temetőkápolnába is bejutottunk (amely egyébként a két világháború közötti funkcionalizmus kivételes alkotása)! A sírfeliratok olvasásának gyakorlati bemutatója után […]

https://pozsonyikifli.sk/ortodox-zsido-temeto/

Kétnyelvű, interaktív kiállítás Pozsony történelméről, nem csak pozsonyiaknak

A megnyitón beszédet mondott Ján Valo levéltáros és történész, a Pozsonyi Comenius Egyetem tudományos munkatársa, aki köszönetet mondott a Pozsonyi Kiflinek, amiért ezen kiállítás által is igyekeznek feléleszteni és népszerűsíteni Pozsony multikulturális, többnemzetiségű és többnyelvű tradícióit. Hozzátette: bár a levéltárosokról és a múzeumi dolgozókról az a hír járja, hogy kincseiket szeretik szépen elzárni a fiókba […]

https://pozsonyikifli.sk/ketnyelvu-interaktiv-kiallitas-pozsony-tortenelmerol-nem-csak-pozsonyiaknak/

„Népeimhez!” Első világháborús családi történetek

Ez a kiállítás azonban több szempontból is különbözik a hasonló tárlatoktól. Először is, egy számos partnerintézmény részvételével zajló, átfogó projekt részét képezi, melynek célja a kor dokumentálása. A projekt keretén belül a vándorkiállítás megvalósítása mellett az első világháborús emlékek folyamatosan bővülő digitális adatbázisát (www.1914.sk) is létrehozták. Az ehhez folytatott anyaggyűjtés a kiállításra is hatással volt. […]

https://pozsonyikifli.sk/nepeimhez-elso-vilaghaborus-csaladi-tortenetek/

Volt egyszer egy Pozsonyi Hajós Egylet (1862-1940)

A sportevezés kialakulása Olyan izgalmas előzmények után, mint a föníciai és ógörög evezős veresenyek, valamint a középkori Velencei köztársaság lagúnái között lavírozó hajósok erőpróbái, az újkori modern evezőssport Angliában született meg a 18. század folyamán. A Temzén való evezés nagy hagyománnyal bírt – a folyó felső folyása mentén lakó lordok rendszerint nyolcevezős bárkákon hajóztak le […]

https://pozsonyikifli.sk/volt-egyszer-egy-pozsonyi-hajos-egylet-1862-1940/

Zsinagóga és zsidó közösségi múzeum

 Szakavatott vezetőink, Maroš Borský és Viera Kamenická magával ragadó és türelmes magyarázatainak köszönhetően fel sem tűnt, hogy városnéző sétánk az óriási érdeklődés folytán csaknem három órásra nyúlt. Köszönjük a Zsidó Hitközség segítőkészségét és nyitottságát, a résztvevőknek pedig a kellemes együtt töltött délutánt :). Pozsonyi Kifli PT. Fotó: Szabó Réka  

https://pozsonyikifli.sk/zsinagoga-es-zsido-kozossegi-muzeum/

Kávétúra Pozsony utcáin

Pán Králiček Valószínűleg a pozsonyi utcai kávéárusítás úttörője, kocsija összenőtt a Posta utcával. Ma már a Kollár téren (az egykori Búzapiac) és a Zoch (az egykori Torna) utcán is megtalálható. Kínálatában csak (szimpla vagy dupla) presszóból készülő kávék, kapucsínó és caffè latte szerepel S, M és L méretben. Az M és L dupla presszót tartalmaz, […]

https://pozsonyikifli.sk/kavetura-pozsony-utcain/

Kis zenei történetek a régi Pozsonyból – 2. rész

 Élénken el tudtuk képzelni a Batthyány József hercegprímás által fenntartott zenekar tagjainak elképedését, amikor a Prímási palota Tükörtermében, az 1780-as megnyitó koncerten váratlanul tiszteletét tette Magyarország császári helytartója, Albert Kázmér szász–tescheni herceg és felesége, Mária Krisztina főhercegnő. A legtöbb „nagy név” (Liszt, Rubinstejn, Bruckner,…) fellépésével azonban valószínűleg a Megyeterem dicsekedhet, ahol újabban ismét felcsendül időnként […]

https://pozsonyikifli.sk/kis-zenei-tortenetek-a-regi-pozsonybol-2-resz/

A pozsonyi boszorkány és más 100 éves bűnesetek

Akinek szüksége úgy hozta, boszorkányok szolgálatait is igénybe vehette a századforduló utáni Pozsonyban. Aztán hogy megkapta-e, amiért fizetett, az más kérdés. A Nyugatmagyarországi Híradó című lap 1906. február 10-i számában A pozsonyi boszorkány címmel érdekes csalási esetről számolt be. Bizonyos Grünhaus Anna régi haragosát szerette volna megleckéztetni. „Cselédismerőseinek egyikétől azt hallotta, hogy lakik Pozsonyban egy […]

https://pozsonyikifli.sk/a-pozsonyi-boszorkany-es-mas-100-eves-bunesetek/

Koronázási ünnepségek 2014

  Ebben az évben I. (Habsburg) József (1705-1711) volt soron, akit apjához, I. Lipóthoz (1657-1705) hasonlóan még gyermekként, mindössze kilenc évesen koronáztak meg (ennek megfelelően egy általános iskolás diákot választottak ki a szerepre). Az ő megkoronázása, amelyre 1687 december 9-én, bő egy évvel Buda töröktől való visszafoglalását követően került sor, Lipót egyik legnagyobb politikai győzelmének […]

https://pozsonyikifli.sk/koronazasi-unnepsegek-2014/

A háború másik oldala

A Nagy Háború korántsem csak a harcterekre korlátozódott. Minden korábbi háborúnál jobban megviselte a hátországokat és azok civil lakosságát. A rekvirálásnak és az állandó inflációnak betudható anyagi bizonytalanságon túl a propaganda következtében az otthon maradottak mindennapjait is a háború töltötte ki. A világháborúnak ezt a másik, kevésbé ismert oldalát igyekszik bemutatni a Pozsonyi Városi Múzeum […]

https://pozsonyikifli.sk/a-haboru-masik-oldala/

Szent Márton székesegyház – 2. rész (Magyar Kulturális Hét)

Megismerkedtünk többek között Draskovich vándorló fejének történetével, a szarvasaganccsal, ami mégsem az, és azt a helyet is láttuk, ahol 1865 és 1912 között a regotizálás miatt elutasított Szent Márton-szoborcsoport állt. Köszönjük Haľko professzornak, találkozunk a Chatam Szófer-mauzóleumban! Pozsonyi Kifli PT. Fotó: Réka Szabó        

https://pozsonyikifli.sk/szent-marton-szekesegyhaz-2-resz-magyar-kulturalis-het/

Kecske-kapui evangélikus temető – 1. rész (Nyitott parkok és kertek napja)

 Vasárnap (2014. jún. 8.) a szakavatott idegenvezető, Vierka Jančušková kíséretében a Kecske-kapui temetőbe látogattunk, ahol a terebélyes koronájú fáknak köszönhetően még a kánikula is elviselhetőbb volt. A történelmi síremlékek közötti ösvényeken bolyongva régi és újabb pozsonyi személyiségek történetét, sorsát ismertük meg, hiszen itt nyugszik például Ján Levoslav Bella, az első szlovák opera szerzője, a Grünebergek, […]

https://pozsonyikifli.sk/kecske-kapui-evangelikus-temeto-1-resz-nyitott-parkok-es-kertek-napja/

Pozsonyi Kifli Gyermeknap

Pozsonyi Kifli PT. Fotó: Zahorán Csaba

https://pozsonyikifli.sk/pozsonyi-kifli-gyermeknap/

A Hummel – szobor pozsonyi kalandozása (19 nagy kép)

 J. N. Hummel maga is szabadkőműves volt, a Weimarban működő Amália páholy tagja. A szoborállítással kapcsolatos szervezési teendőket a Hallgatagság páholy tagja, Pozsony város levéltárosa, Batka János irányította. Az emlékmű elkészítését a pozsonyi születésű Tilgner Viktor vállalta el. A költségek egy részét a páholy saját anyagi forrásaiból finanszírozta, és egy külön alapot is működtetett a […]

https://pozsonyikifli.sk/a-hummel-szobor-pozsonyi-kalandozasa-19-nagy-kep/

1907 – megnyílt az első pozsonyi menza

„Messze jövőnek böngésző krónikása, aki régi, elavult újságlapokat forgatsz, állj meg egy percre a Hiradó e lapjánál és vedd tudomásul, hogy a pozsonyi első közös konyha 1907. november elsején pénteken, Mindenszentek napján nehéz küzdelmek, kitartó fáradozás után a Konvent-utca 6. sz. ház pincehelyiségében megnyílt.”     Bár a lap nem említi, mennyi pénzért lakhattak jól […]

https://pozsonyikifli.sk/1907-megnyilt-az-elso-pozsonyi-menza/

A Vödrici völgy felső részének és környékének határkövei

Kétórás utunkon dr. Thurzo szakszerű magyarázata mellett a Vaskutacska kellemes környezetét is élveztünk a meleg napsütésben. Megtudtuk, mi a különbség a határ- és a kilométerkövek között, és hogy hogyan fedezhetők fel az elfeledett határkövek régi térképek és a GPS rendszer segítségével. A gyakorlatban is megtapasztaltuk a történelem e szemtanúinak mulandóságát, az egyik követ ugyanis a […]

https://pozsonyikifli.sk/a-vodrici-volgy-felso-reszenek-es-kornyekenek-hatarkovei/

Parasztok Pozsonyban – Országos Mezőgazdasági Kiállítás (1902)

1902. szeptember 7-én a következő sorokkal indított Pozsony korabeli napilapja, a Nyugatmagyarországi Hiradó: „Jelentős, nagy ünnepe van ma az őskoronázó városnak. Ma nyílik meg gyönyörű ligetünkben a II-ik országos mezőgazdasági kiállítás dicső uralkodóházunk egyik legnépszerűbb és legszeretettebb tagjának, Frigyes kir. hercegnek és a m. kir. kormány több tagjának jelenlétében. Nemcsak vármegyénk, de az egész ország […]

https://pozsonyikifli.sk/parasztok-pozsonyban-orszagos-mezogazdasagi-kiallitas-1902/

A Szent István-kapucinustemplom

A napsütésben seregestül érkeztek az emberek, mígnem az esemény főszereplője, a pozsonyi idegenvezetők élő legendája, Lehel Zsolt is megjelent, és a bemutatkozó szavak után valódi információ-hangversenybe kezdett. Olyan elegáns könnyedséggel ontotta a részletes tudnivalókat, hogy annak hullámai nem csaptak a fejünk fölé, hanem lágyan a hátukra emeltek. Köszönjük a kapucinus testvéreknek a templom készséges megnyitását, […]

https://pozsonyikifli.sk/a-szent-istvan-kapucinustemplom/

Bűntények a 100 évvel ezelőtti Pozsonyból

Május elsején, hajnali háromnegyed ötkor három lövés dördült az egyik pozsonyi szálloda emeleti szobájában. „Minthogy a szobából életjel nem hallatszott, nyilván öngyilkosság jelenségei forognak fenn” – írta az esetről a Híradó. A helyszínre siető rendőr és orvos csak az ajtót betörve tudott a szobába jutni, ahol szörnyű látvány fogadta őket. „Az ágyon vértócsákban egy 26-27 […]

https://pozsonyikifli.sk/buntenyek-a-100-evvel-ezelotti-pozsonybol/

Evangélikus templomok az Apácapályán

 ,   Pozsonyi Kilfi PT.

https://pozsonyikifli.sk/evangelikus-templomok-az-apacapalyan/

Best of Mária Terézia (25 nagy kép)

A Mária Terézia-emlékszobor fehér carrarai márványból, a talapzata gránitból készült. Az emlékmű központi alakja a lovon ülő, koronázási díszbe öltözött királynő volt. A bal oldalán egy díszruhás magyar főnemes volt látható, amint az egyik kezét a szívére téve, a másikkal mintegy körbemutatva felajánlja „életét és vérét” uralkodójának. A jobb oldalon egy határozott kiállású magyar vitéz […]

https://pozsonyikifli.sk/best-of-maria-terezia-25-nagy-kep/

Vivát Bartók Béla!

A Bartók és a fából faragott királyfi egy vidám clowniáda remek színészi alakításokkal, táncos és zenei betétekkel. Az előadás a drámapedagógiai módszereket is figyelembe véve érzékenyen utal Bartók Béla zenei örökségére. Bartók gyerekkorának és korai zenei fejlődésének időszaka az olasz commedia dell’arte klasszikus szereplői, Harlekin (Garajszki Margit) és Colombina (Júlia Urdová) által kel életre. A […]

https://pozsonyikifli.sk/vivat-bartok-bela/

Flórián visszatér a Flórián térre

A barokk szoborcsoportot 2007-ben távolították el az emelvényről, állapota ugyanis jelentősen megromlott. Egyrészt anyagát, a mészkövet kikezdte az időjárás, és a villamosforgalom okozta rengések pedig meggyorsították az erodálódást, és a szobor statikájában is kárt tettek. A felújítás kezdetén 465 000 euróra számították ki a restaurálás költségeit, de 2009 és 2011 között ezek a munkálatok szüneteltek. […]

https://pozsonyikifli.sk/florian-visszater-a-florian-terre/

„Nehera – jó ruha”

„Aki hozzánk betér, az nem áruházban érzi magát, hanem egy üde parkban, melynek szökőkútja a magasba lövelli a csillámló vizet.   Ez vendégeink felfrissítésére szolgál, a zöldellő növények pedig decemberben is a nyár illúzióját keltik. De ez mégsem park, hanem   a munka, elegancia és szépség központja, a Nehera cég öltönyháza.”     Többek között így csábította a […]

https://pozsonyikifli.sk/nehera-jo-ruha/

Petőfi szobra a Sétatéren (21 nagy kép)

A Sétatéren eredetileg Pozsony híres zeneszerzőjének, Johann Nepomuk Hummelnek a szobra állt, amely a „kis Sétatérre”, a mai Redut mellé került, majd többszöri áthelyezést követően a német nagykövetség épülete előtt látható. A téren ma P.O.Hviezdoslav szobra áll. Petőfi szobrát 1921-ben bedeszkázták, majd a Grassalkovich palota egyik istállójában helyezték el. A szobrot a 20. század ötvenes […]

https://pozsonyikifli.sk/petofi-szobra-a-setateren-21-nagy-kep/

Pozsony, amint látvánnyá változik – a város mint tálcán kínált fíling

Ahányszor végignéztem, magával ragad egy mélyenszántó, megmagyarázhatatlan, bizsergető, libabőrt okozó érzés. Hiszen a makrokozmosz felől közelítünk, egy fellegekben szálló szirti sas pozíciójából tekintünk alá, hogy aztán, ahogyan lassan, ünnepélyes módon tovasiklik a kamera, kibontakozzon előttünk a város ezüstös-krómosra fotosoppolt panorámája, a valószerűtlenül azúrkék firmamentum, bár az is lehet, hogy mindez csak a megható, megkapó zenei […]

https://pozsonyikifli.sk/pozsony-amint-latvannya-valtozik-a-varos-mint-talcan-kinalt-filing/

Pozsony, a magyar zene fővárosa

Nekik köszönhetően kiemelkedő mesterek (pl. Joseph Haydn) jutottak el a városba, és elsőrangú zenei előadások születtek – az Erdődy-féle zenekar például a ʼ80-as években Magyarországon elsőként, de akár Bécset is megelőzve mutatta be híres zeneszerzők (Mozart, Haydn) néhány művét. E zenekar karmestere volt a pozsonyi születésű (1753) Chudy József, aki később, 1793-ban a Kelemen László […]

https://pozsonyikifli.sk/pozsony-a-magyar-zene-fovarosa/

Ljubljana pozsonyi szemmel

Aztán már érkezésem napján azon kaptam magam, hogy egy-egy hangulatosabb sarkot ösztönösen is Pozsonyhoz hasonlítok, emlékeim, ítéleteim előbb-utóbb mind pozsonyos kanyarulatokat vesznek. Végig valami mást kutattam a városban, picit úgy, mint David Garnett kisregényének, a Lady into fox-nak az elbeszélője, aki folyton, minden apró erdei állatban rókává változott feleségét véli felfedezni, vagy a Ha egy […]

https://pozsonyikifli.sk/ljubljana-pozsonyi-szemmel/

A hülyék összeírása Pozsonyban

„A belügyminiszternek a törvényhatóságokhoz közelebb intézett körrendelete értelmében az ország területén levő elmebetegek, hülyék és deliriumban levők mind összeírandók, s az eredmény felterjesztendő. E rendelet értelmében Pozsonyban is majd egy külön ebből a célból megalakítandó küldöttség fogja az összeírást végezni, ami bizony nem lesz könnyű feladat. Mindenesetre szomorú statisztika lesz ez!” – áll az 1901. […]

https://pozsonyikifli.sk/a-hulyek-osszeirasa-pozsonyban/

100 éves a legendás bécsi villamos (27 nagy fotó)

Pozsonyt és Bécset 1848 óta köti össze vasútvonal a Duna bal partján Dévényújfalun és Marcheggen keresztül. 1898-ban merült fel, hogy a két város között a folyó jobb partján helyiérdekű villamos-vasútvonal épülne. A terv Bécs központjából induló vonalról szólt, amely a Gross-Schwechat–Fischamend–Petronell–Hainburg–Berg–Köpcsény (Kittsee)-útvonalon érkezik Pozsonyba. Megvalósulására 16 hosszú esztendőt kellett várni. A tervek elkészítését, a jóváhagyások […]

https://pozsonyikifli.sk/100-eves-a-legendas-becsi-villamos-27-nagy-foto/

Kicsi volt és büdös – a piac a vásárcsarnok előtti években

Nagy hiányt pótolt Pozsony vezetése a vásárcsarnok megépíttetésével és 1910-es megnyitásával, és nem csak a közélelmezés szempontjából. A korabeli újságcikkek arról tanúskodnak, hogy a mai Sznf térnek ez a része (az ún. Kenyérpiac) nem tartozott a város ékességei közé. „A vásártér oly botrányosan piszkos, hogy igazán undorító egy vásári nap után kedden, pénteken rajta végigmenni. […]

https://pozsonyikifli.sk/kicsi-volt-es-budos-a-piac-a-vasarcsarnok-elotti-evekben/

M_P_ BA – avagy a város teste térképesítve

Merthogy egy alternatív, ropogós, hajtogatható, kabátzsebben is könnyen elférő térképről van szó, no és annak internetes, bárki számára bármikor elérhető változatáról – íme, az M_P_ BA polgári társulás talán legizgalmasabb projektje. A térkép afféle alternatív városfelfedezésre invitál. A finom, halványszürke felületek textúrájában a beszélt nyelv lenyomatai jelennek meg, tehát nem az apró betűs utcanevek a […]

https://pozsonyikifli.sk/m_p_-ba-avagy-a-varos-teste-terkepesitve/

Gyaloggalopp és hattyúvadászat az első világháború előestéjén Schlosshofban (14 nagy kép)

 A feltehetően lovassági tisztek által készített fényképek a katonaélet vidámabb pillanatait örökítik meg. Gyaloggalopp, eszem-iszom, dínomdánom, hattyúvadászat és őzikeetetés a Pozsony mellett található, 100 évvel ezelőtti Schlosshofban.       P.S.

https://pozsonyikifli.sk/gyaloggalopp-es-hattyuvadaszat-az-elso-vilaghaboru-eloestejen-schlosshofban-14-nagy-kep/

„Az olvasók azonnal jelzik a pontatlanságokat”

Mi volt az a fő impulzus, amely arra késztette, hogy elkezdjen újságcikkeket írni Pozsony múltjáról? Felhívott egy úr, 1995-ben vagy ʼ96-ban, és megkérdezte, van-e kedvem cikket írni az akkor még Óvárosi Újságként (Staromestské noviny) megjelenő pozsonyi lapba. Valamit küldtem neki, de meg sem fordult a fejemben, hogy a következő húsz évben állandóan írni fogom ezeket […]

https://pozsonyikifli.sk/az-olvasok-azonnal-jelzik-a-pontatlansagokat/

Vásárcsarnok – Stará tržnica – Markthalle (22 nagy kép)

Szombaton ott leszünk a Vásárcsarnokban rendezett karácsonyi Jó Piacon (Dobrý trh). Megvásárolhatóak lesznek a Pozsonyi mesék-kötetek (Kempelen, Bartók). A kiadványok szerzői, Bolemant Éva és Garajszki Margit a délutáni órákban dedikálást tartanak. Meglepetésként az archívumunkból újranyomtatjuk a legszebb vásárcsarnokos képeslapokat. Volt miből válogatnunk! P.K  

https://pozsonyikifli.sk/vasarcsarnok-stara-trznica-markthalle-22-nagy-kep/

Pozsonyi kiflivel keresztelték Bartókot és Kempelent a Bibliotéka Könyvvásáron (képriport)

A közönséget Martin Vanek üdvözölte, aki röviden bemutatta Garajszki Margit: Bartók és Bolemant Éva: Kempelen című kötetét, amelyekből két rövid részletet is felolvasott, majd színpadra szólította Matrka Simont, a könyvek illusztrátorát. A köteteket Petra Nagyová – Džerengová írónő keresztelte meg két igazi pozsonyi kiflivel: Bartókot mákossal, Kempelent dióssal.  A könyvbemutató folyamán a gyerekek között könyveket […]

https://pozsonyikifli.sk/pozsonyi-kiflivel-kereszteltek-bartokot-es-kempelent-a-biblioteka-konyvvasaron-kepriport/

Viszontlátásra, dovidenia, auf Wiedersehen Öreg híd! (26 nagy kép)

    P.K.

https://pozsonyikifli.sk/viszontlatasra-dovidenia-auf-wiedersehen-oreg-hid-26-nagy-kep/

6000 régi képeslap a Pozsonyi Kifli oldalán – interjú a gyűjtővel

„Ezt vétek lenne nem megosztani…” Néhány hónappal ezelőtt e-mail üzenet érkezett szerkesztőségünkbe, amelyben egyebek mellett ez állt: „Képeslapokat gyűjtök, mintegy 4000 pozsonyi képeslap van a birtokomban az 1890–1925 körüli időszakból, és persze rengeteg újabb is. (…) Nagyon szívesen a rendelkezésükre bocsátom őket. Juraj Horváth.” A nagyvonalú felajánlástól szó szerint elakadt a lélegzetünk. Egyszeriben megvalósítható lett, […]

https://pozsonyikifli.sk/6000-regi-kepeslap-a-pozsonyi-kifli-oldalan-interju-a-gyujtovel/

Elindult a „Pozsonyi mesék” könyvsorozat

A Pozsonyi Kifli Polgári Társulás „Pozsonyi mesék“ címmel könyvsorozatot indított el, amelyben Pozsony híres szülötteit, az itt tevékenykedő, illetve valamilyen módon a városhoz kötődő hírességek életét, munkásságát mutatja be. Az első kötet Kempelen Farkas, a tudós, feltaláló, polihisztor kalandos életét tárja elénk gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt élvezetes stílusban. A kötetet Matrka Simon kedves illusztrációi díszítik, szerzője […]

https://pozsonyikifli.sk/elindult-a-pozsonyi-mesek-konyvsorozat/

A Vörös Ökör fogadó

A legelső feltehetőleg a Vademberhez címzett vendégfogadó (Gasthaus zum Wilden Mann) volt a Lőrinckapu utcában (Laurinská). Nagyszerű elhelyezkedésnek köszönhetően rendszeres vendégei voltak az országgyűlési képviselők, akik a 19. század elejéig a szomszédos palotában üléseztek. Az eredetileg a város tulajdonában lévő fogadó fokozatosan magánkézbe került, majd a 18. század végén megszűnt. Helyén ma a Motesiczky-palota és […]

https://pozsonyikifli.sk/a-voros-okor-fogado/

Szombat, tizenkilencedike, pozsonyos szemmel

A szombat délelőtt aztán a piacozáról szólt, így első célpontom nekem is az eredeti funkcióját visszanyert régi vásárcsarnok volt. A SNP tér felé sétálva eszembe jutott egy nyári élményem, egy augusztusi csütörtök délelött, amelyet Lipcse belvárosában töltöttem – és akkor még sóvárogva, sőt, nem kis irigységgel néztem, hogy az ötszázezres német város központjában, a rokokó […]

https://pozsonyikifli.sk/szombat-tizenkilencedike-pozsonyos-szemmel/

Legcikibb pozsonyi képeslapok

A II. világháború utáni, termelésközpontú világ értékrendje az esztétikára is kivetült, így a futószalagon gyártott látnivalók világszerte felkerültek a képeslapokra. A szocialista országokban viszont a minden régit elsöpörni hivatott új értékek mintha még erőteljesebben teret nyertek volna az esztétikában, így a képeslapokon is. Az alábbiakban könyörtelen szubjektivitással megpróbáljuk kideríteni, mi vezérelhette a derék elvtársakat, amikor […]

https://pozsonyikifli.sk/legcikibb-pozsonyi-kepeslapok/

Belvárosi bóvli avagy ordenáréság orrba-szájba (mit szólna ehhez Schopenhauer?)

Hiszen egyre csak azt látom, hogy lassan, fokozatosan hígul, tarkul, csúnyul a belváros: míg az utcák és terek száma egyre csak stagnál, addig a korzón szétszórt reklámok, bábok, figurák, vicces szobrok, mütyürök, kramancok és ketyerék mennyisége évről évre szaporodni látszik. És miközben az óvárosban flangáló emberek többsége feltűnően ápolt és rendkívül slimfit, addig a sétálóutcák […]

https://pozsonyikifli.sk/belvarosi-bovli-avagy-ordenaresag-orrba-szajba-mit-szolna-ehhez-schopenhauer/

Habzó fogpor és lószőrfonoda: a történelem, amikor a törmelékei felől nézzük

Múltkor is, az egyetemi könyvtárban kezembe akadt egy füzetszerű kiadvány, egy tekintélyes pozsonyi orvos, hírlapíró és kiadó vitairata (róla majd egy más helyütt bővebben) – felütöm az előzéklapnál, s rögtön az első oldalon a szerző keze írásával odavetett személyes dedikáció fogad: „…dr. Ortvay Tivadar pápai kamarás és apát urnak stb. stb. kitűnő tiszteletem jeléül“. Innentől […]

https://pozsonyikifli.sk/habzo-fogpor-es-loszorfonoda-a-tortenelem-amikor-a-tormelekei-felol-nezzuk/

Honismereti nekrotúra – az András-temető sétálós felfedezése

Sokszor egy-egy málladozó, mohalepte homokkő obelszik kapcsán is egészen izgalmas, szövevényes emlékfigurációkat volt képes megmozgatni – sőt, igazi helytörténész és Pozsony-specialista révén olyan fragmentumokról is mesélni tudott, amelyek már jó ideje nem láthatóak (ellopták, elemelték, elvesztek). És hát egy ilyen tekintet által vezetve a legapróbb nüanszoknak is jelentősége lesz: például a sietős, figyelmetlen szemlélődő akár […]

https://pozsonyikifli.sk/honismereti-nekrotura-az-andras-temeto-setalos-felfedezese/

A pozsonyi Vízi kaszárnya

A kaszárnya négyéves építkezést követő, 1763-as átadása nagy megkönnyebbülést jelentett Pozsony lakosai számára, akiknek ezután nem kellett házaikban elszállásolniuk a városban állomásozó katonákat. A Duna közvetlen közelsége miatt a „vízi” jelzővel ellátott, két teljes ezred befogadására alkalmas laktanya a Habsburg Birodalom legnagyobb ilyen jellegű létesítménye volt. A tervező (vélhetőleg Franz Anton Hillebrandt) a gyakorlati szempontokra […]

https://pozsonyikifli.sk/a-pozsonyi-vizi-kaszarnya/

Pottyantott objektum – külvárosi House Attack

Aztán egy ideje módosítanom kellett a véleményemet. Van ugyanis Ružinov egyik irodaépületének tetején valami, amiről bátran kijelenthetjük, hogy nem szokványos alkotás. És bár az elszántabb pozsonyjárók már nyilván ismerik, én azért nem röstellek itt és most írni róla, hiszen nincs is annyira szem előtt: egy feje tetejére állított házról van szó. A Bajkáli út nyugati […]

https://pozsonyikifli.sk/pottyantott-objektum-kulvarosi-house-attack/

Duna-parti PAX és MALM: a fogyasztás és a dizájn liturgiája

Idén nyáron ugyanis – a főként Pozsonyhoz köthető vándorintézmény, a Space Galéria jóvoltából – egy kihelyezett kiállítótér is párosul a ligetfalusi lido forgatagához: egy kapszulaszerű, üvegfalú objektum, amely júliusban már a Pohoda fesztivált is megjárta. Jelenleg Magda Stanová Dovolenkovo Turistický című projektje fut a minigalériában – az én élményeim viszont még az előző, augusztus 11-én […]

https://pozsonyikifli.sk/duna-parti-pax-es-malm-a-fogyasztas-es-a-dizajn-liturgiaja/

Henrike Pozsonyban

Az első dolgunk persze az, hogy minél gyorsabban elérjük szálláshelyünket (Henrike szálláshelyét). A belvárosi hotelszoba régen lefoglalva – a recepción senki sem beszél németül, ami egy picikét meglep, angolul viszont mindenki, mint a vízfolyás. A pultnál ücsörgő hölgy háta mögött ott díszeleg a zöld baglyos szimbólum, hirdetve, hogy a házat – a maga kategóriájában – […]

https://pozsonyikifli.sk/henrike-pozsonyban/

Pozsony hagyma és káposzta nélkül

Óriási hiánycikknek számított a káposzta és a hagyma 1919-ben Pozsonyban. A mai régi vásárcsarnokot 1906-ban azzal a céllal is építették, hogy javítsanak a város rossz közélelmezésén. A termelők és a termények piacokon való jelenléte ugyanis meglehetősen rendszertelen volt. És ez nem csak a szezonális terményekre volt jellemző, hanem gyakorlatilag mindenre, ugyanis rossz idő, rossz útviszonyok […]

https://pozsonyikifli.sk/pozsony-hagyma-es-kaposzta-nelkul/

A legendás Astorka

Amikor 1925-ben a kis vincellérház helyén kávéház nyílt bárral és mulatóval, az izgalom hulláma söpört végig a városon. Ez volt ugyanis az első modern – funkcionalista – épület a tágabb környéken. Ráadásul be sem fejezték: Weinwurm Frigyes és Vécsei Ignác építészek eredetileg négy lakószintet terveztek az első emelet fölé. Talán éppen az elmaradt emeleteknek köszönhetően […]

https://pozsonyikifli.sk/a-legendas-astorka/

A Prímás téri hársfa

A 18. század végén az eredetileg nem túlságosan vonzó tér kezdett átalakulni Pozsony egyik legszebb terévé. A déli oldalán Batthyány József hercegprímás felépíttette fényűző palotáját (1781, Heffele Menyhért), mely a távoli vidékeken is csodálatot váltott ki. A Prímás-palotával szemben a hercegprímási uradalom tiszttartójának, Ormosdy Istvánnak a palotája állt (a képen jobbra), amely egy régebbi jezsuita […]

https://pozsonyikifli.sk/a-primas-teri-harsfa/

A fiákerállomás

A fiákeresek csak a városfal megszüntetése (1778), valamint a belvárosnak a külvárossal való összekapcsolása után érvényesülhettek igazán. A forgalom minden szabályok nélküli, ösztönös fejlődése annyira aggasztotta a városi magisztrátust, hogy már a 19. század elején kiadta az első közlekedési szabályokat. A kocsisoknak tilos volt a városban a gyors hajtás, ostorcsattogtatás, tilos volt az épületek közvetlen […]

https://pozsonyikifli.sk/a-fiakerallomas/

Vivat Rex Hungarorum!

Kezdődött azzal, hogy Ligetfalu szombat délutáni sziesztáját ágyúdörej törte meg. Néhány hagyományőrző – szlovákok, magyarok, osztrákok, csehek és még ki tudja hányféle náció gyermekei – az idén is ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy osztrák császári és francia uniformisokba bújva, lóra pattanva vagy éppen muskétát ragadva elevenítse fel az 1809-ben vívott csatát a mai Janko Kráľ-ligetben, a […]

https://pozsonyikifli.sk/vivat-rex-hungarorum/

Elindult az Ortvay adatbázis

Ortvay Tivadar 1905-ben megjelent Pozsony város utcái és terei című 660 oldalas munkája a mai napig a város kulturális fejlődésének, történelmének egyik legpontosabb leírása. A kötet reprint kiadása 1991-ben jelent meg a Püski Kiadónál. Napjainkban képes mellékletekkel, könyvsorozat formájában magyar és szlovák (Albert Marenčín Vydavateľstvo PT, Kalligram) kiadásokban is megjelent. A Pozsonyi Kifli városunk leghíresebb […]

https://pozsonyikifli.sk/elindult-az-ortvay-adatbazis/

Így szórakoztak 100 éve a pozsonyiak

A hirdetések leginkább a világszenzációként beharangozott külföldi mutatványokat részletezték. Az egyik legnagyobb érdeklődésre számot tartó produkció Miss Alice, az emberek gondolatait kitaláló óriáshölgy lehetett. „Miss Alice, a világ legszebb óriáshölgye. A szép svájci nőnek nevezett óriás hölgy egyszersmind a világ legjobb gondolatolvasója. Miss Alice mindent kitalál. Miss Alice a homlok érintésével képes bárkinek a legmélyebb […]

https://pozsonyikifli.sk/igy-szorakoztak-100-eve-a-pozsonyiak/

Nyomdászok és betűöntők a Duna utcában

Ha valaki veszi a fáradságot, és jobban megnézi a Duna utca végén álló, eredetileg kétemeletes sarokházat, leginkább a tetőtér helyére néhány éve épített „üvegpadlás” üti meg a szemét. A legtöbben ezért alighanem elborzadva sietnek tovább a buszpályaudvar vagy a belváros felé. Aztán ha valaki mégis arra kényszerül, hogy várakozzon néhány percet a ház előtt, talán […]

https://pozsonyikifli.sk/nyomdaszok-es-betuontok-a-duna-utcaban/

Monumentum

 Az egyik egy jól felszerelt, tisztán tartott kerékpáros pihenőhely, ami mifelénk sajnos ritka látványosságnak számít; közvetlenül mellette pedig egy ormótlan betonkocka, rajta a következő, fenyegetően virító feliratokkal: ПРОЕЗД ЗАКРЫТ DIE DURCHFART IST GESPERT Magyarul körülbelül ennyit jelentenek ezek a szavak: „Az átkelő lezárva.“ Ha átfutjuk a németül, angolul és szlovákul olvasható ismertetőket, kiderül, hogy egy […]

https://pozsonyikifli.sk/monumentum/

Múzeumok és galériák éjszakája 2013

Szépen lassan haladtunk alulról fölfelé, emeletről emeletre, minden ismertetőt becsületesen végigolvasva, a Szent Cirill és Szent Metód Nagy-Moráviába érkezésének 1150. évfordulójára rendezett időszakos kiállítástól kezdve a képtáron, a 25 évvel ezelőtti gyertyás tüntetésre emlékeztető speciális tárlaton és a krasznahorkai vár berendezésének maradványain keresztül egészen a Koronatoronyba felvezető lépcsőkig. Alig léptünk fel azonban az első lépcsőfokra, […]

https://pozsonyikifli.sk/muzeumok-es-galeriak-ejszakaja-2013/

Az 1913-as nagy tűzvész a pozsonyi Váralján

A zsidók eredetileg a keresztényekkel együtt a középkori Pozsony belterületén laktak. Első városnegyedük valószínűleg a Lőrinckapu utca környékén terült el, és egészen a Hosszú utcáig nyúlhatott. A zsidó lakosság súlypontja a XIV. század végére a Hummel utcára és a Kalapos utcára tevődött át. Fordulatot az 1526-os év, a mohácsi csata hozott. A török közeledése miatti […]

https://pozsonyikifli.sk/az-1913-as-nagy-tuzvesz-a-pozsonyi-varaljan/

Kitiltották a reklámokat a vásárcsarnokból

Az Angermayer Károly cég ajánlatot tett a városnak a vásárcsarnok belső falfelületei magáncélokra való bérbevételére, írja 1910. december 4-ei számában a Nyugatmagyarországi Hírmondó. Az Angermayer cég 6 évre akarja a falterületet bérbe venni, összesen 12 000 korona (tehát évenként 2000 korona) bérért. „A tanács csütörtöki ülésében azt határozta, hogy a bérbeadást ellenzi, mert a vásárcsarnokban […]

https://pozsonyikifli.sk/kitiltottak-a-reklamokat-a-vasarcsarnokbol/

Hová tűnt a Váralja? – A zsidónegyed

Mára kevesen maradtak, a zsidó lakosság és az egykori negyed utcácskái is csak az emlékekben élnek. A ma is zsidónegyednek nevezett városrész a korábbi állapottól már nagyon távol van. Pozsonyi zsidónegyedről a szó szűkebb értelmében a 16. századtól kezdődően beszélhetünk. Ekkor engedélyezték a Pálffyak, a vár örökös ispánjai, hogy a zsidók nagyobb létszámban megtelepedhessenek a […]

https://pozsonyikifli.sk/hova-tunt-a-varalja-a-zsidonegyed/

Schnaps a vásárcsarnokban

103 évvel ezelőtt egyesek szentségtörésnek tartották, hogy az új pozsonyi városi vásárcsarnokban két pálinkamérés is helyet kapott. A Nyugatmagyarországi Híradó, 1910. november 3-iki számában Az új vásárcsarnok két ékessége címmel közölt tiltakozó írást. „Akik a vásárcsarnokot megszemlélik, sok mindenféle kifogásaik közepette, nem utolsó az, hogy ebben a város által épített díszes helyiségben nem kevesebb, mint […]

https://pozsonyikifli.sk/schnaps-a-vasarcsarnokban/

Átformálta a Kalapos utcát a vásárcsarnok

 A Kalapos utca jövője című rövid írás a Nyugatmagyarországi Hiradó 1906. december 23-ai számában üdvözli a változást. „Pozsony város számos szűk, mondjuk ki egész nyíltan – zúgutcája között kevésre vár olyan szép jövő, mint a Kalapos utcára. Ez a jelenleg három méter keskeny sikátor 12 méter szélességű modern, városi utcává fog átalakulni, amely, hogy ha […]

https://pozsonyikifli.sk/atformalta-a-kalapos-utcat-a-vasarcsarnok/

Koponyák a Kenyérpiacon

A Nyugatmagyarországi Hiradó 1910. március 18-ai számában arról tájékoztat, hogy a csarnok csatornázási munkálatai közben emberi csontokra bukkantak. „Érdekes sírleletekre bukkantak a Kenyérpiacon, ahol mostanában a vásárcsarnok számára csatornázást végeznek. Ezen sírok, amelyekben koponyák, majdnem ép csontvázak találtattak, valószínűleg az egykori Szt. Lőrinc-temetőből valók.” „ … a temető 1774-ig állot fenn” – írja Ortvay Tivadar […]

https://pozsonyikifli.sk/koponyak-a-kenyerpiacon/

Viskók helyett vásárcsarnok

„Eltűnnek a vásártéri viskók. A vásárcsarnok építését kísérő jelenségek egyik legkedvezőbbike az, hogy a vásártéri (részben földszintes, részben emeletes) viskók, amelyek nem valami szépen illeszkedtek bele a hatalmas tér keretébe, el fognak tűnni a föld színéről. Most már azt jelenthetjük, hogy ezeknek a viskóknak a napjai a szó szoros értelmében meg vannak számlálva. A tanács […]

https://pozsonyikifli.sk/viskok-helyett-vasarcsarnok/

Hová tűnt a Váralja? – a Zuckermandel

A Zuckermandel nem tekint vissza olyan régi gyökerekre, mint az egykor szomszédos Vödric. A mostani villamosalagúttól a belváros irányában elterült település a 16. században keletkezett, és a 18. században érte el fejlődésének tetőfokát – írja Rastislav Fiľo, Ondrej Pöss és Aleš Šilberský A Zuckermandl változásai című kiadványban. A Várhegy déli lejtői alatt fontos kereskedelmi útvonal […]

https://pozsonyikifli.sk/hova-tunt-a-varalja-a-zuckermandel/

A pozsonyi Petőfi szobor alkotójának, Radnai Bélának fotóalbuma

  A híres szobrász unokája Zsuzsa budai otthonában fogad, Bella nevű kutyája és fekete cicája társaságában. „A macskát találtam és hazahoztam, a kutyát a fiaimtól kaptam ajándékba. Nagy állatbarát család vagyunk, nagyapámnak is mindig volt kutyája, macskája.”  Zsuzsa hetvenéves, fogorvosként dolgozik és tájfutó világbajnok barátnőjével, Monspart Saroltával rendszeresen járnak futni a Normafához. A szalonban ülünk […]

https://pozsonyikifli.sk/radnai-bela-fotoalbuma/

Egy „fehér galamb” a vásárcsarnokban

Dworák boltját már a vásárcsarnok felépítése előtti években is megtaláljuk a Kenyérpiacon. A Nyugatmagyarországi Hiradó 1910. március 6-kai számából kiderül, hogyan jutott Dworák üzlethelyiséghez az új Városi Vásárcsarnokban. „A vásárcsarnokban levő üzlethelyiségek egyikét Dworák Ernő vette bérbe 6 esztendőre. Minthogy Dworák Ernő a kenyérpiac szabályozása következtében házát kénytelen lebontani, a tanács méltányosnak tartja azt a keresetét, […]

https://pozsonyikifli.sk/egy-feher-galamb-a-vasarcsarnokban/

Vásárigazgató kerestetik!

„A Pozsony szab. kir. városánál ujonnan szervezett, nyugdijjogosultságot biztosító, egy teljes vásárigazgatói állás javadalmazása évi 3600 korona alapfizetés, négy-négy évenként esedékes 400 koronás korpótlék és évi 840 korona lakáspénz. A pályázók igazolni tartoznak, hogy az 1883: I. t. c. I.§-nak a) és b) pontjában kivánt feltételeken kivül kereskedelmi képzettséggel birnak, magyarul, németül és tótul tudnak. […]

https://pozsonyikifli.sk/vasarigazgato-kerestetik/

Hová tűnt a Váralja? – A Vödric

Pozsony egyik legrégebbi részéről van szó. Ha egészen pontosak akarunk lenni, azt írjuk, hogy a Vödric kezdetben nem is volt Pozsony része. Egy halászfalu volt a várdomb alatt, túl az akkori értelemben vett város kapuin. A középkorban ebből a szűk értelemben vett városból (amit most nagyjából az Óváros történelmi részével azonosíthatunk) négy kapun keresztül lehetett […]

https://pozsonyikifli.sk/hova-tunt-a-varalja-a-vodric/

Megkezdtük a régi vásárcsarnok múltjának feltérképezését

A projektbe Ön is bekapcsolódhat! Ha vannak családi fényképei, történetei, dokumentumai, vagy bármilyen személyes élményei a vásárcsarnokról, írjon nekünk! Már el is kezdtük a kutatást a levéltárakban és könyvtárakban, ha ráakadunk valamire, nem fogjuk eltitkolni! Pozsonyi Kifli

https://pozsonyikifli.sk/megkezdtuk-a-regi-vasarcsarnok-multjanak-felterkepezeset/

Palugyay és fiai – a „pezsgő” pozsonyiak

A 19. századi Pozsony leghíresebb vendéglősének, Palugyay Jakabnak a felmenőit Liptóban kereshetjük. Szluha Márton: Liptó vármegye nemes családjai című művében írja, hogy a Palugyayak ősi birtokadományos család, amely közös törzsből származik a kihalt Bodófalvi Bodó családdal. IV. „Kun” László királytól a Palugya földjéből kihasított Kispalugyát kapták adományként (Liptószentmiklóstól 5 kilométerre nyugatra, ma Palúdzka néven Liptószentmiklós […]

https://pozsonyikifli.sk/palugyay-es-fiai-a-pezsgo-pozsonyiak/

Séta-partitúrák, avagy Pozsony egy német irodalmár szemével

Wackwitz műve (amely egyelőre csak németül olvasható) az esszé, a memoár és az útirajz műfajai között egyensúlyozgat. A kötetnek mindenképpen előnyére válik, hogy nincs hermetikusan fejezetekre adagolva, s noha mindig más-más városé (régióé) a főszerep, a helyszínek, konkrét és fiktív terek rendszerint összecsúsznak, áttételesen is egymásba ölelkeznek. Ezáltal egy csomó termékeny átjárás és áthallás jön […]

https://pozsonyikifli.sk/seta-partiturak-avagy-pozsony-egy-nemet-irodalmar-szemevel/

KRV – vegyes véres variációk a Szlovák Nemzeti Galériában

Az emeleti kiállítóhelyiségek felé tartva a krv szót ízlelgetem (és közben arra gondolok, milyen szép, hogy a szlovák nyelvben női nemet kaphat a vér). Majd rögtön az első teremben valahogy hiányérzetem támad: a fehéren tátongó falon egy csorgadozó tipográfiába gyúrt „krv“ feliratot látok, alatta ugyanaz a szó angolul. Felvezető sorok, nyitó invitálás, egy-két bekezdésbe foglalt […]

https://pozsonyikifli.sk/krv-vegyes-veres-variaciok-a-szlovak-nemzeti-galeriaban/

Kár értük.

Nem, ez itt nem a feltartott mutatóujjak meg az összeráncolt homlokok vagy a nagy, megkeseredett számonkérések helye. Azt sem állítjuk, hogy mindenhez, ami régi és kőből faragták, eleve görcsösen ragaszkodnunk kéne. Hiszen a feledés is évezredeken át hozzátartozott a temetőhöz, mint médiumhoz, és a kőből vagy (mű)márványból faragott sírjelek hagyománya is csupán egy újkori divat […]

https://pozsonyikifli.sk/kar-ertuk/

A pozsonyi kifli reneszánsza

A pozsonyi kiflit több évszázada sütik, kapható Bécsben és Budapesten is. Jelenlegi alakja ugyan csak a 18. században állandósult, azonban Közép-Európában állítólag már a 14. században sütöttek töltött édes tésztát, méghozzá a sziléziai zsidók körében. Egy másik hagyomány szerint az első hajlított édes kiflit egy bécsi pék sütötte 1683-ban Sobieski János lengyel király tiszteletére, aki […]

https://pozsonyikifli.sk/a-pozsonyi-kifli-reneszansza/

Dimitrovka – a pusztuló pozsonyi üzemkolosszus

A Dynamit Nobel vegyi üzemről van szó, amely a 20. század során meghatározó szerepet töltött be a térség vegyiparában, függetlenül attól, éppen melyik államhoz tartozott. A pozsonyiak a szocializmusból Dimitrovka néven ismerik. A termeléssel mára teljesen leállt üzem füstjével és egyéb gázkibocsátásaival naponta tette elviselhetetlenné a főváros levegőjét, napjainkban pedig egyszerűen nem tudnak mit kezdeni […]

https://pozsonyikifli.sk/dimitrovka-a-pusztulo-pozsonyi-uzemkolosszus/