Batka, a pozsonyi muzsikamester – bemutatták a Pozsonyi mesék újabb kötetét

Pozsonyi mesék
2017 11 24.

Már mesekönyv is szól Batka Jánosról, Pozsony egy évszázaddal ezelőtt elhunyt egykori főlevéltárosáról és kulturális-közéleti mindeneséről. Kacsinecz Krisztián irodalmár és újságíró Batka, a pozsonyi muzsikamester című, magyar nyelvű kötetét 2017. november 20-án mutatták be a Pozsonyi Magyar Intézetben.

015

A Pozsonyi Kifli Polgári Társulás Pozsonyi mesék című sorozatának nyolcadik könyvét Gyenes Gábor grafikusművész illusztrálta, a szöveget Kulcsár Mónika, a pozsonyi magyar gimnázium tanára gondozta. A sorozatszerkesztő Bolemant Éva, a Pozsonyi Polgári Társulás elnöke. Hat modern nyelvezetű, szellemes stílusban megírt történet szól Batkáról, életművéről és a korabeli Pozsonyról.

Kacsinecz saját bevallása szerint kezdetben keveset tudott Batkáról, főként csak a városi inézményekben őrzött Batka-hagyatékról hallott ifj. Papp Sándor a Pozsonyi Kifli egyik alapítójától. A szerző ugyan elmélyült a témában, de – mint fogalmazott – viszonylag kevés másodlagos forrás állt rendelkezésére. Éppen ezért a képzeletét is mozgósítania kellett, hogy az első pillantásra szikárabb tényanyagot fiktív elemekkel fűszerezze, s így a könyvet a gyermekek számára is élvezhetőbbé, emészthetőbbé tegye. Ennek jegyében került a történetbe egy eb, Feketeszeder. A meseírónak is van kutyája – ott volt a könyvbemutatón.

024

A meséket Macsicza Emőke, a féli magyar alapiskola magyar–szlovák szakos tanára mutatta be, aki a korábban az említett tanintézményben oktató Kacsinecz Krisztián kolléganője volt. Bevallása szerint kezdetben ő is keveset tudott Batkáról, de a történetek magukkal ragadták, áthatotta őt a „békebeliség” hangulata. Gyenes Gábor illusztrátor szerint a szöveg „első olvasatra inspiráló és vizuálisan jól megfogott” volt, így kezdettől vezette őt.

007

A mesekönyv „keresztszülője” a szerző bátyja, Kacsinecz Tibor lett. Azt mondta, ha Batka látná, hogyan változott meg Pozsony a halála óta eltelt száz esztendőben, sok vonatkozásban szomorú lehetne, de az egykor a városban álló mellszobrán most talán egy kis mosoly is megjelenne, mert örülne a boldog békeidők könyvbéli visszaidézésének.

00 A Pozsonyi Kifli Polgári Társulás idén nemcsak könyvvel, hanem kültéri (pop-up) kiállítással is megemlékezett Batkáról. A szervezet elsőként szorgalmazta, hogy e személyiség mellszobra ismét visszakerüljön a helyére. Rigele Alajos alkotását 1918. október 26-án leplezték le a pozsonyi Székesegyház téren (a mai Rudnay téren), Liszt Ferenc mellszobra közelében. A főhatalomváltás után eltávolították, és ma a Pozsonyi Városi Galéria gyűjteményében található.

A bemutatót követően a Dunai útikalauz: audioguide mobiltelefonra című projektről annak vezetője, Kollai István szólt. Erről a kezdeményezésről hamarosan bővebb ismertetőt olvashatnak a www.pozsonyikifli.sk honlapon.

022

Az említett kötet megvásárolható a Pozsonyi Kifli Polgári Társulás rendezvényein, valamint 2017. november 24-től december 22-ig a pozsonyi adventi vásárban, a civil szervezet standján (Ferenciek tere – Františkánske námestie) is.

Korpás Árpád

Fotó: Szabó Réka

Támogatóink

Don`t copy text!