;)
Ismeretlen pozsonyi biciklisek
2017 05 5.
Ismeritek az ismeretlen pozsonyi bicikliseket? Szerintem nem. Először is, ha ismerné őket valaki, nem lennének ismeretlenek, másrészt meg mi is most találtunk rájuk a régi képeslapokon. Tegyetek velünk egy kört a régi (pozsonyi) biciklisek világában!
Pozsonyban az utóbbi 5-10 évben megsokszorozódott a biciklisek száma. Jócskán van még hová fejlődni, de talán nem túlzunk, ha azt írjuk, hogy a pozsonyiaknak egyre nagyobb igényük van a kerékpáros közlekedésre. Nyilván mindenkinek van erről története egy kosárra való. Az én szerény megfigyeléseim szerint az utóbbi években a sofőrök már elnézőbbek, a városi rendőrök nem zaklatnak a lámpák vagy az egyirányú utcába való behajtás miatt. De azért lehet durrdefektet kapni bicikliúton a kiálló macskakövek peremei miatt, ahogy nekem is sikerült a múlt hónapban. Legalább van miről írnom! 🙂
Pedig bármennyire hihetetlen, jóval egyszerűbb a kerékpárosok dolga manapság, mint bármikor az elmúlt jó egy évszázad során, amely a biciklizés eddigi történetét felöleli. Ma ugyanis nem a kerékpározásnak mint olyannak a lehetőségeiről beszélünk, hanem a kényelmes kerékpározás lehetőségeiről. Korábban viszont, és ez elsősorban a szocializmus előtti évtizedeket illeti, az általános kerékpározás feltételei egyáltalán nem voltak adottak, főleg nem a széles tömegek számára. Először is kerékpárt kellett szerezni, ami nem feltétlenül volt mindenki számára megfizethető (nem éppen volt általános a mai helyzet, hogy kukák mellé kitolva várakoznak az egyébként teljesen használható biciklik).
Másrészt aszfaltozott utak sem voltak, a porutak kövesek voltak, a fő közlekedési eszköz pedig a lovas kocsi volt. A ló pedig köztudottan félénk állat, könnyen megijed, ha valami hirtelen és szokatlan mozgást észlel maga körül. A kerékpárosok tehát kezdetben (az 1880-as évektől kezdve még jó néhány évtizedig) potenciális közlekedési kockázatot jelentettek, és a belügyminisztérium igyekezett szabályozni viselkedésüket. 1898-ban adott ki a Magyar Királyi Belügyminisztérium egy körrendeletet, melyben megszabta, hogy kerékpározni csak kocsiúton lehet, külön engedély következtében gyalogos úton is, de csak „az emberi haladást felül nem múló sebességgel”. Egyébként általános volt, hogy ha valahol balesetet okozott egy kerékpáros, fizikai „megtorlásra” számíthatott, vagyis megverték.
Mint általában minden új dolog, kezdetben a kerékpározás is eléggé irritálta a közvéleményt. Gúnyos és bíráló újságcikkek tonnái jelentek meg a biciklisekről, de nem volt ritkaság az sem a századforduló környékén, hogy egy-egy faluban megtámadták a helyiek az áthaladó kerékpárosokat, például olyan indokkal, hogy túl gyorsan haladtak. De gondoljunk csak bele, mekkora sebesség lehetett az említett „túl gyorsan” az akkori útviszonyok mellett! A biciklizés tehát nem volt a hőskorban sem tréfadolog. Sok egyletben a túrák alapfelszereléséhez tartozott például a korbács, a nádpálca vagy más vesszőféleség, amellyel az esetlegesen támadó kutyákat el lehetett hajtani.
A települések egy része a századforduló környékén így is kerékpáradó kivetésével próbálta akadályozni az új szokás terjedését. Ez sok kerékpáros egyesület végét is jelentette. A kerékpáros élet ugyanis a századforduló előtti és utáni évtizedben elsősorban egyletekben zajlott. Egyletek segítettek beszerezni a „vasparipát”, ott tanították meg az érdeklődőket a használatára, és egyletek szervezték azokat a nyilvános rendezvényeket is (felvonulások, túrák), amelyek célja a kerékpározás népszerűsítése volt a laikusok között. Pozsonyban is létezett kerékpáros egylet (hivatalos nevén Pozsony Kerékpár Egylet), de például 1893-ban Nagyszombatban is alapítottak ilyet, 1895-ben Kassán és Komáromban is, majd Malackán (Morvavölgyi Kerékpár Egylet) 1896-ban, egy évvel előtte Gölnicbányán (Szepesi Bányavárosok Kerékpáros Egylete), 1897-ben pedig Losoncon. Az egyleti életről – ahogyan az egyleti egyenruha és jelvény viseléséről is – szigorú alapszabály rendelkezett. „A Pozsony Nevű Kerékpár Egyesület azt a feladatot tűzte ki maga elé, hogy működő tagjait kerékpározásra kellően megtanítsa, még ha azoknak saját gépjük nincs is” – állt az alapszabályukban.
Az egyletekben egyébként nem volt nagy tülekedés, a századforduló környékén 10-20 ember alkotta a legtöbb egylet taglétszámát. Az arisztokrácia tagjainak ugyan lett volna pénze kerékpárra, de náluk jellemzően a lovaglás dívott, úgyhogy a biciklizés a haladó szellemű polgárok időtöltése volt inkább. Mondani sem kell, hogy elsősorban a férfiaké. A mellékelt pozsonyi képeslapokon is kivétel nélkül férfiakat látunk.
A kor erkölcsei nem igazán díjazták, ha a hölgyek új és vakmerő dolgokban jeleskednek, a biciklizésnél ráadásul a ruhakérdés is kiverte a biztosítékot. A korabeli női viselet nemcsak alkalmatlan volt a kerékpározásra, hanem balesetveszélyes is volt, és a ruha könnyen tönkrement – hisz gondoljunk csak bele, mi történik egy hosszú szoknyával, ha a kerék elkapja! Franciaországban a századfordulón a nők már nadrágban kerékpároztak, nálunk ilyet még nem tűrt meg a közerkölcs.
Aztán amikor a századforduló utáni években európai uralkodóházak nőtagjai is nyeregbe szálltak, már csak sznobizmusból is rákapott a hazai elit. A hölgyek erkölcseit figyelő közvélemény szemében a kerékpározás végül az ismerkedés egyik kultivált lehetőségévé vált, hiszen még a legszigorúbb lányos anyák sem vonhatták kétségbe a tényt, hogy „a friss levegőn megnő a házasodási kedv”. A 21. század pedig a fejlődés új mérföldkövét hozta el azzal, hogy bár teljesen megszokott, a nők vagy lányok nadrágban bicikliznek, az sem ritkaság, hogy ezt mégis szoknyában teszik, pusztán azért, mert szoknyában támadt kedvük biciklizni.
Akárhány év telik is el, kerékpárutat mindig könnyebb és olcsóbb lesz építeni, mint metrót vagy körgyűrűt, kerékpárt mindig olcsóbb lesz fenntartani és javíttatni, mint autót. Úgyhogy talán senki nem kételkedik abban, hogy az az érdekünk: egyre többen járjanak kerékpárral – s nem csak Pozsonyban. Ehhez viszont néhány útvonalat még el kell látni kerékpárúttal, mert a négysávos utak szélén vagy járdákon való biciklizés nem igazán összeegyeztethető a fenntartható fejlődéssel. Svédországban egy kisváros főterén láttam 2008-ban egy hasznos alkalmatosságot: nyilvános és ingyenes kivitelezésű biciklikompresszor. Igen hasznos dolog. Pozsony központjában is létesítsenek ilyet, meg minden városban!
Veres István
Lájkolja a Pozsonyi Kifli PT. oldalát!
Kíváncsi mi újság a Pozsonyi Kifli háza táján?
Támogatóink
Támogassa az értékes dokumentumok, családi fotóalbumok, könyvek, fényképek és képeslapok megmentését, hogy ne vesszen feledésbe a háromnyelvű város, Pozsony atmoszférája.
Egyesületünkbe tagsági kérelem kitöltésével és beküldésével magánszemély vagy szervezet is beléphet.
Hirdessen weboldalunkon!