Kiemelt helyen várja a Pozsonyi Kifli Polgári Társulás az érdeklődőket az pozsonyi adventi vásárban

Hírek
2019 11 20.

A pozsonyi Fő téren, az adventi vásár központi helyszínén várja standjához az érdeklődőket a Pozsonyi Kifli Polgári Társulás. A civil szervezet standja a Fő tér közepén, a Roland-kút mellett található.

A Pozsonyi Kifli Polgári Társulást 2010 decemberében alapította néhány Pozsonyban élő magyar nemzetiségű értelmiségi. A civil kezdeményezés a századforduló többnemzetiségű Pozsonyának egyik szimbólumáról, korának méltán világhírű édességéről Pozsonyi Kiflinek nevezte el magát, és a többnemzetiségű Pozsony történelmi és kulturális értékeinek ápolását és népszerűsítését tűzte ki céljául.

Mára a magyarok és szlovákok által közösen működtetett Pozsonyi Kifli a város legismertebb civil szervezetei közé tartozik. Az elmúlt években több szakmai és a városvezetés által adományozott elismerésben volt részük. Az egyesület népszerű internetes magazint működtett www.pozsonyikifli.sk néven, tematikus városnéző sétákat szervez, Pozsony történelmével kapcsolatos kiadványokat jelentett meg, örökségvédelemmel kapcsolatos projektet valósít meg.

A Pozsonyi Kifli a magyarországi turisták által közkedvelt pozsonyi adventi vásáron hatodik éve állandó standdal van jelen. Az „Ennivaló történelem” című támogatásgyűjtő rendezvényének célja a szervezet tevékenységének népszerűsítése. Standján a Pozsonyi Naptár nevű, értékes régi fotográfiákat bemutató kiadványát és saját kiadású könyveit árusítja.

Idén Pozsony új vezetősége a vásár színvonalának növelése érdekében környezettudatos, hulladékmentes („Zero Waste”), valamint a helyi termékek forgalmazására nagyobb hangsúlyt helyező adventi vásárt szervez. Újdonság, hogy a pozsonyi Fő téren nagyobb lehetőséget biztosít a pozsonyi civil szervezeteknek, ezzel is támogatva tevékenységüket.

„Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy pályázatunk a legjobbak között szerepelt, és a vásár teljes időtartama alatt, egy hónapon át standot üzemeltethetünk a vásár központi helyszínén. Úgy érezzük, hogy a város vezetése részéről ez egyfajta gesztus a Pozsonyban élő nemzetiségek és a magyarországi vendégek felé. A Pozsony Kifli standját rendszeresen nagyon sok magyarországi turista szokta ilyenkor felkeresni. Ilyenkor amolyan alternatív magyar idegenforgalmi pontként is működünk a vásárban. Pozsony kezd európai nyitott város lenni, és visszatér többnemzetiségű hagyományaihoz. Ez bennünket nagy örömmel tölt el, hiszen ez egyesületünk egyik célja” – nyilatkozta ifj. Papp Sándor, a Pozsonyi Kifli Polgári Társulás alapítója.

Pozsonyi Kifli

Támogatóink

Don`t copy text!