;)
Kik robbantották fel a dévényi millenniumi emlékművet?
2016 08 14.
Nem egész negyed századig uralta a dévényi várhegyet a romantikus szellemiségű, magas obeliszkre emelt, nyugat felé forduló honfoglaló vitéz alakja. Bal keze Magyarország címeres pajzsán nyugodott, jelezve, itt a határ; jobb kezében leeresztett szablya, az ország meghódításának befejeztét szimbolizálva. A honfoglalás ezeréves évfordulójára, 1896-ban hivatalosan hét emlékművet emelt az állam, köztük a dévényit. A népnyelv Árpád-szobornak, -oszlopnak nevezte őket. Mára azonban már a népi emlékezet sem nagyon őrizte meg többségüket, hiszen utódállamokhoz kerültek, s majd száz éve már, hogy lerombolták őket.
A dévényi várhegyen emelt millenniumi emlékművet, a trianoni békediktátum után fél évvel szlovák légiós katonák röpítették a levegőbe a vár legmagasabb pontján, a 212 méter magasan álló, Berczik Gyula tervezte 21 méteres mészkő obeliszket, a tetején lévő honfoglalás kori magyar vitéz szobrával, Jankovich Gyula alkotásával. A hatvanas években kezdődő régészeti ásatások, felújítási munkálatok során a talapzatát is elhordták.
Készülődés az ezredéves ünnepre
A képviselőház csak 1896. április 21-én ünnepélyes ülésen tárgyalta és fogadta el azt a törvénycikket, amely az ezredéves ünnepet törvénybe iktatta. (1896. évi VIII. törvénycikk A honalapítás ezredik évfordulójának megörökítésére alkotandó művekről.) Logikus viszont, hogy még jóval a törvény megalkotása előtt kellett dönteni arról, hogy ünnepségeket rendeznek, s milyeneket az 1896-ra kitolt jubileum alkalmából.
Thaly Kálmán
A hangulat a millennium országos megünneplését illetőleg, Thaly Kálmán emlékei szerint, aki maga is képviselő volt, parlamenti körökben „meglehetős lanyhának mutatkozott a törvényhozás határozatait megelőző időkben”, ezért ő és néhány történelem iránt érdeklődő társa többször is „sürgetőleg” felszólaltak a millennium előkészítése és megtartása ügyében már 1888-tól. Végül 1894-ben megalakult a 60 tagú millenáris országos bizottság a törvényhozás két házából, s ebbe a történész Thalyt is beválasztották. Az ő ötlete volt, hogy ne csak a fővárosban, hanem vidéken is maradjon épített emléke az ezer évnek. A négy égtáj felőli négy kapu megjelölését kezdeményezte, köztük a dévényiét, a Porta Hungaricáét. Összességében hét honfoglaló törzsre utaló hét emléket. S ez mind meg is valósult.
Kozics Ede: Dévényi várrom, 1895, MNM, 3883/1958 fk, http://dvekrajiny.sng.sk/dielo/SVK:TMP.11
1895 áprilisában az ország nyugati kapujánál kezdte meg vizsgálódását a bizottság. „Pozsonyból kiindulva, Dévénybe rándulánk. A meredek sziklákon fekvő várromok közt itt-amott még hófuvatokban jártunk, s a hegy tetejére fölérvén, én azt a pontot ajánlottam, ahol később létre is jött az emlék. Az a pont, a melyet én szemeltem ki, a várhegy második sziklaormának legmagasabb csúcsa, ahol régi építés nyomai, alkalmasint a hajdani donjon alapfalai, voltak láthatók” – mesélte később Thaly. Azt ajánlotta Berczik műépítésznek, hogy ide egy magas, karcsú korinthoszi kőoszlop emeltessék, a tetején egy Árpád korabeli magyar vitéz szobrával.
A nagyszabású avatás
1896. október 18-án zajlott az avatóünnepség. Vezetésével és a kormányt képviselve báró Jósika Samu „király személye körüli minisztert” bízták meg. Már az előző napon megérkezett Bécsből Pozsonyba, s a pályaudvaron számban és összetételében is jelentős delegáció fogadta. Ott voltak a két törvényhatóság küldöttei, Szalavszky Gyula főispán, Klempa Bertalan alispán, Dröxler polgármester, Taller alpolgármester, Petőcz Gábor és Brolly főjegyzők, Kutschera főkapitány, a városi tanács testületileg; továbbá id. Pálffy János gróf, Pálffy-Daun Vilmos gróf, mosoni főispán, Szalay Ede és Neiszidler Károly képviselők és a városi képviselőtestület nyolcvan tagja. A miniszter Pálffy János gróf négyes fogatán vonult be a feldíszített várba, s a közönség lelkes éljenzése közben hajtatott szállására, Pállfy gróf palotájába.
Kevéssel tizenkét óra előtt Frigyes királyi hercegnél tisztelgett Jósika, majd délután meghallgatást tartott: különböző egyházi, hadi, megyei és városi küldöttségeket fogadott. De meghallgatta a közművelődési és gazdasági egyesület küldöttségét Pálffy István gróffal, a Toldy-kört Plachy Bertalan elnökkel, a tisztviselő egyesületet Back Vilmos elnökkel, az országos kórház és bábaképző-intézettől Pantocsek és Velics igazgatókat.A város közönsége aztán fényes estélyt szervezett a miniszter és a vendégek tiszteletére, melyen jelen volt az arisztokrácia színe-java, hercegek, bárók, grófok a Pálffy, a Zichy, az Esterházy, a Csáky, a Vay, az Apor, a Dessewffy történelmi családokból, és az egyházak képviselői sem hiányoztak.
Az ünnep reggelén a dévényi hegyormon zászlóerdő lengett. A megye járásainak és községeinek küldöttségei mind hoztak magukkal zászlót, az alsó-csallóköziek 63-at. A dévényiek előhozták két régi céhbeli zászlójukat; az egyik 1749-ből való zöld vincellérzászló, ezt zöld csákós, kék ruhás legények tartották, a másik a hajós egyesület zászlaja volt, rajta Nepomuki Szent János képével. A lejtő közepén sátor állott, melyben Boltizár érseki vikárius fényes ornátusban misét szolgáltatott, továbbá emelvény a kormány képviseletében megjelent miniszter és a többi hivatalos személy számára; ezek körül csoportosultak az ünneplők. A hivatalos urak díszmagyarban, a nagyszámú katonaság teljes díszben, s a nép barna vagy kék ünneplőben jelent meg. Oldalt honvéddíszszázad állt, mely sortüzet adott.
A hivatalos hajó Jósika miniszterrel, a küldöttségekkel és vendégekkel délelőtt 10 órakor indult el Pozsonyból. Három nagy hajó a közönséggel előtte vitorlázott a dévényi rom felé. A parton a dévényi tót-német lakosság állt, kíváncsian várva az ünneplők felvonulását A partra szállásnál Klempa Bertalan alispán és Dévény község elöljárósága fogadták a minisztert. A társaság felvonult a zászlókkal pompázó várhegyre, s kezdődött a mise. Utána a pozsonyi dalszövetség elénekelte a Himnuszt, melynek végeztével Berczik Gvula, az oszlop tervezője kérte a minisztert, hogy avassa fel az emléket. Jósika Samu erre megtartotta beszédét:
„Tisztelt ünneplő közönség! Az 1896. évi VIII. t.-cz. rendelte el a
honalapítás ezredik évfordulójának maradandó emlékkel való megörökítését
e helyen. Ezeréves történetünknek nemcsak dicsőségét van hivatva
hirdetni ez oszlop, hanem annak tanulságait is. Nemcsak múltja fényéből
szerezheti nemzetünk létjogosultságát, hanem politikai kötelességéből,
mely megtanítja a sors lesújtó csapásain okulni. Mily gyorsan ismerték
fel őseink, hogy a nyugat, a keresztény kultúra kincsei minden egyébnél
becsesebb zsákmány, mely lehetővé teszi állandóan megvédeni a hazát.
Mily gyorsan fogták fel, hogy a szabadság szeretete az, mely más nemzetiségű
polgárainkat legerősebben kötheti hozzánk, forraszt bennünket
össze egy politikai nemzetté…“
A miniszter beszédét Thaly szerint nagy tetszéssel fogadta a hallgatóság, A vármegye nevében Zsigárdy Gyula galántai ügyvéd mondott beszédet. Elmondta a vár történetét, majd imájában az egek urához fordult, hogy védje meg az emléket, az országot, a nemzetet, a népet, a királyt. Aztán Petőcz Gábor főjegyző felolvasta a dévényi emlék alapító okmányát, s a Szózat eléneklésével véget ért a hivatalos ünnep. Pozsony vármegye a dévényi ünnep alkalmából emlékérmet veretett Gond Ignácz stomfai plébános rajza szerint. Az érem egyik oldalán az emlékoszlop látható, a másik oldalán pedig a megye címere babérkoszorúval.
„Állnak még az ezeréves millennium szobrai”
1919. február 2-tól Pozsony már nemcsak Csehszlovákia része, hanem Szlovákia fővárosa is. Egyre több szlovák érkezik ide külföldről, megjönnek a legionáriusok Oroszországból is. El-elhajóznak a dévényi várromhoz, s nyugtalanítóan hat rájuk, hogy ott még mindig „Árpád szobra” tör a magasba, a „Szlovákia feletti ezeréves magyar uralom szimbóluma”, ahogyan azt az akkor Pozsonyban szolgálatot teljesítő volt francia legionárius, Jozef Honza-Dubnický, a Propagációs (majd Hírszerző) Iroda későbbi vezetője lejegyezte. Örömmel vette tudomásul a szobor ledöntésére vonatkozó követeléseket, hiszen ők sem akartak mást az irodánál. Ráadásul leveleket kaptak irredenta dalokkal, mint az „Állnak még az ezeréves millenium szobrai”, gyalázkodó karikatúrák és szövegek kíséretében, melyek a „gyáva kutyákat” azzal fenyegették, hogy a millenniumi szobrok lelke véget vet az ő kicsapongásaiknak.
Telt-múlt az idő, már a trianoni szerződést is aláírta Magyarország, s Honza szerint már valóban kezdhették azt hinni a magyarok, hogy fél az új hatalom az emlékművek kolosszialitásához, szimbolikus szentségéhez nyúlni… Nem így történt. 1921. január 2-án a Szlovák Hírszerző Irodában találkozott Jozef Országh, az orosz légió őrnagya, Jozef Gregor Tajovský, az orosz légió kapitánya és az irodavezető, Jozef Honza, a francia légió főhadnagya. Eldöntötték, hogy a dévényi emlékművet az iroda defenzív csoportjának tagjai semmisítik meg, személyesen Honza felügyeletével. Január 8-án terepszemlét tartottak, majd Honza javaslatára abban egyeztek meg, hogy az emlékművet mindjárt a talapzat fölött döntik le.
Honza az akció végrehajtására Ondrej Thomka hadnagyot, Ján Vanča alhadnagyot, Rudolf Rakytiak tisztest, František Pikala törzsőrmestert és Ferdiš Alexy, Jozef Vašek, valamint Štefan Škorupa lövészeket választotta ki. Mindannyian szlovák nemzetiségűek, csehek a Hírszerző Irodánál nem szolgáltak. Robbantásra készültek, elintézték, hogy január 11–12-én katonaság ne tartózkodjék Dévény közelében.
Kié lett az „Árpádfej”?
A hírszerző különítmény civilben, vonattal érkezett Dévényújfaluba, innen gyalogoltak az emlékműhöz. Január 11-én, reggel 6 órára értek oda. Honza kölcsönautóval érkezett, mert előző nap nem sikerült robbanóanyaghoz jutnia. Az emlékműbe lyukakat véstek, azokat tömték meg ekrazittal. Délután négyre készültek el, úgy tervezték, hogy a Morvába döntik a szobrot, oda helyezték a nagyobb tömegű, mintegy 30 dkg-nyi robbanószert. A Morva–Duna összefolyása irányában csak 15 dkg-ot. A gyújtózsinór azonban csak nem akart égni, háromszor aludt el a korai januári szürkületben. Végül a két gyengébb adag robbant fel, a harmadik, a legerősebb nem, a zsinór miatt. Közben teljesen beesteledett, s az akciócsoport azt sem tudta, mekkora kár keletkezett az emlékműben. Remélték azonban, annyi, hogy már nem tartható meg, le kell dönteni, ha másnapra ki is tör a botrány Prága vagy a helyiek részéről.
Honza még az este újabb robbanóanyagért és gyújtózsinórért indult Pozsonyba, addigra már a helyi magyarokat is értesítették, mi zajlik Dévényben, azonban későre járt, intézkedni már nem tudtak a kormányhivatalokban. Ennek ellenére Honza ideges volt, még az éjjel visszatért volna robbantani, viszont ekrazithoz csak másnap jutott. A dévényiek már kora reggeltől talpon voltak, Pozsonyból is egyre több bámészkodó érkezett.
1921. január 12-én, pontosan délben óriási robbanás rázta meg a várhegyet, Honza leírása szerint az egész oszlop Árpádostul 30 centimétert megemelkedett, majd 3 másodperc múltán dél felé hajlott, és újabb két-három másodperc elteltével, darabokra szakadva, mintha csak irányítanák, a Dunába szóródott. Az akciócsoport tagjai „hurrá” örömkiáltásokban törtek ki…
A zaj elültével emberek rohanták meg a robbanás helyszínét, emlékül egy-egy szobordarab után kutatva. Az akciócsoportból Thomka az Árpádnak tartott harcos sisakforgóját, Pikala a kardhüvelyét kaparintotta meg, írja visszaemlékezésében Honza. Neki sikerült a fejet megszereznie, amelyre magyar újságírók vadásztak, de az ő emberei külön figyeltek. Eljátszotta egy magyar dzsentri szerepét. „Uraim, megveszem a közvitéz fejét. Mennyit kérnek érte? Adok érte 500 koronát!” Alexy, a festőművész fivére feltalálta magát: „Olcsón nem adjuk el!” Honza így előhúzott egy ezrest, és látszólag megköttetett az üzlet.
Így terjedt el az a legenda, hogy egy gazdag magyarnak legalább a fejet sikerült megmentenie. Azt azonban Honza egy szlovák nemzetébresztőnek ajándékozta. Hogy kinek, az a legionárius nemrég feldolgozott naplójából (Jozef Honza-Dubnický: Zápisky legionára, PRO Vydavateľstvo, Banská Bystrica, 2014.) nem derült ki. Azonban egy meg nem erősített forrás szerint a fej pár éve még mindig az országban volt, és eladásra kínálták.
Ha valaki rendelkezik az „Árpád-fejről” készült fotókkal, vagy bármilyen, az eltűnésével, kapcsolatos információval, kérjük, keressen meg minket a következő címen: pozsonyikifli@pozsonyikifli.sk
†D. Kovács József
Kíváncsi mi újság a Pozsonyi Kifli háza táján?
Támogatóink
Támogassa az értékes dokumentumok, családi fotóalbumok, könyvek, fényképek és képeslapok megmentését, hogy ne vesszen feledésbe a háromnyelvű város, Pozsony atmoszférája.
Egyesületünkbe tagsági kérelem kitöltésével és beküldésével magánszemély vagy szervezet is beléphet.
Hirdessen weboldalunkon!