Könyvismertető: Flanérova košeľa – 8 a pol bratislavských ulíc (A flâneur inge – 8 és fél pozsonyi utca) Jana Beňová kószálása az ismert, egyszersmind ismeretlen városban

Kultúra
2021 02 6.

Jana Beňová (*1974) szlovák írónő fiatalkora óta szívesen bóklászik Pozsonyban. Visszaemlékezései szerint tizenkét évesen kiment valamit vásárolni. Ez valami a boltban épp nem volt, ami nem túl meglepő, hiszen 1987-et írtunk. Elindult hát a városba, konkrét cél nélkül. „Csak úgy, anélkül, hogy az ember vásárolni vagy intézni akarna valamit.” Tudtán kívül flâneur lett. Jó pár évvel később találkozott csak ezzel a fogalommal. Nem afféle felületes kóválygásról van szó: a flâneur csatangol a nagyvárosban, figyeli, és hagyja, hogy hasson rá.

Jana Beňová immár harmincöt éve flâneur Pozsonyban, ami bőséges nyersanyaggal szolgál egy könyv megírásához. Így született a Flanérova košeľa – 8 a pol bratislavských ulíc című kötet.

Fotó: Palo Bálik

Jana Beňová két évig viselte a flâneur ingét. Két esztendőn át járta a pozsonyi utcákat, benyomásokat gyűjtve. Megfigyeléseit, élményeit, az emberekkel folytatott beszélgetéseit kötetbe gyűjtötte. Egy-egy utcában, amelyről ír, legfeljebb három hónapot időzött. Azt figyelte, mi zajlik ezeken az utcákon, hogy mitől érdekesek és sajátságosak, miben különböznek más utcáktól. Esetenként beleásta magát a történetükbe, olykor a közelmúltjukkal foglalkozott, máskor a jövőjükön elmélkedett.

A szerző nyolc fejezetet szentelt egy-egy pozsonyi utcának, jelesül a következőknek: Stefánia út (Štefánikova), Sánc út (Šancová), Grössling utca (Grösslingová), Erzsébet utca (Mickiewiczova), az Öreg híd és a Borostyán út (Jantárová cesta), a Preysz Kristóf utca (Heydukova), a ligetfalui (Petržalka) Mlynarovič utca (Mlynarovičova) és a Kassai utca (Košická). A kötet végén, mintegy bónuszként, „félutcák” is szerepelnek. A Kertész utcáról (Záhradnícka), a Patrongyárról (Patrónka) és a Fedák utcáról (Fedákova) olvashatunk néhány gondolatot. Utóbbi a legendás zenész, Dežo Ursiny egykori lakhelyeként ismert, akit meg is idéz egy Beňová által megszólaltatott visszaemlékező.

Fotó: Sona Maletz

A kötet az egyes pozsonyi utcákkal, azok lakóival és látogatóival kapcsolatos autentikus megfigyelések gazdag tárháza. Névtelen járókelők éppúgy helyet kaptak benne, mint ismert pozsonyi emberek.

Az utcáknak szentelt fejezetek megfigyelésekből, személyes emlékekből, illetve az ott lakók emlékeiből tevődnek össze. Beňová meg-megáll a figyelmét felkeltő házak előtt, a fejezeteket pedig az utcák neves személyiségeivel folytatott beszélgetésekkel zárja. A Stefánia útról például Michal Hvorecký író, a Sánc útról pedig a zenész és színházi ember Ľubo Burgr beszél. Az egyes fejezeteket illusztráló, a szöveggel kiválóan harmonizáló színes művészi fotók mellett Marek Cina utcafestményei gazdagítják a kötetet.

Fotó: Marek Cina

A Flanérova košeľa – 8 a pol bratislavských ulíc páratlan könyv, amelyet örömmel forgathatnak a városukat szerető pozsonyiak, ugyanakkor kiváló ajándék lehet volt pozsonyiak számára, akik szívükben még kötődnek a városhoz. A művészi szöveg gyakran vált személyes hangnemre – a szerző arról vall, milyen viszony fűzi az egyes utcákhoz. Utána viszont újságírói vénája kerekedik felül, és publicisztikai eszközökkel adja át élményeit. A kötet vizuális megjelenése ugyancsak igényes, a már említett fotók és festmények méltó kiegészítői a szövegnek.

Fotó: Jana Beňová 

Jana Beňová műve egyfajta krónikája a bemutatott utcáknak. Érdekes lesz majd belelapozni a jövőben, és összehasonlítani a leírtakat az akkori állapottal. Számunkra, kortársak számára pedig izgalmas olvasmány lehet a városról, melynek nap mint nap koptatjuk az utcáit, de nem feltétlenül marad időnk a figyelmes szemlélődésre – a flâneur szemével.

A kötet az OZ Brak gondozásában jelent meg, 2020 végén.

Peter Janoviček

Fordította: Böszörményi Péter

Támogatóink

Don`t copy text!