;)
Pozsony egykori gyöngyszeme – a Deák Szálló
2022 04 27.
A Lermontov és a Štefánik utca (az egykori Günther Vilmos utca és Stefánia út) sarkán álló ház vastag vakolatrétege mögött ma az óvárosi rendőrkapitányság működik. A Pozsony története iránt érdeklődők azonban tudják, hogy ez az egykori Deák Szálló épülete, és hogy már magának a helynek is figyelemre méltó a története…
Az Erdődy lovarda. L. Kalman gyűjteménye.
A 18. század végétől az Erdődy lovardaként ismert épület állt itt. Egy nagy főúri kerthez tartozott, amely a Günther Vilmos utcától messze felszaladt a környékbeli lejtőkre. A kör alaprajzú épület a jellegzetesen domborodó tetejének köszönhetően már távolról látható volt. A 19. században a nagy kertet fokozatosan nyesegették, és a lovarda is a város kezébe került. 1873-ban itt rendezték az első osztrák-magyar díjlovagló versenyt. A bécsi Campagnereiter-Gesellschaft cég szervezte eseményen a Monarchia hadseregének tagjai mellett civil versenyzők is részt vettek. Az épületben később a Tivoli mulató és kertvendéglő működött. A 20. század eleji masszív népességnövekedés miatt új lakótömböket kellett építeni, sőt új utcákat kellett nyitni. A Stefánia út feletti szőlőket és kerteket is felparcellázásra ítélték. Az ezzel végleg eltűnő Erdődy kert a Stefánia útra merőleges utcáknak adta át a helyét – például a Gáspárich Kilit (Gunduličova) vagy a Günther Vilmos utcának –, amelyek szinte kivétel nélkül ebben az időben születtek. Az egykori lovarda így a Stefánia út és a Günther Vilmos utca sarkára került, historizáló vagy szecessziós stílusú új, reprezentatív épületek közé. Ekkor már Schiller Jenő volt a tulajdonosa, aki a korral lépést tartva egy modern épületet kívánt felhúzni a helyén. Ugyanakkor komoly kulturális értékként tekintett a lovardára, és bár a bontási engedélyt megkapta, szerette volna megőrizni annak emlékét. A bontás előtt ezért mindenre kiterjedő fotódokumentációt készített a lovarda külső és belső tereiről. Sajnos a fényképek sorsáról ma semmit sem tudunk. Schiller saját tervei alapján szecessziós hotelt építtetett a lovarda helyére, amelyet Deák Ferencről nevezett el. Az 1909. március 2-án megnyitott szálloda és kávéház a város egyik legmodernebb ilyen létesítménye volt. Üzemeltetője az ismert pozsonyi szállodatulajdonos, Johann Hüttinger lett, aki az új kihívás miatt még a jól menő National kávéházat is bezárta, amelyet 12 évig vezetett.
A szálló belső terei. J.Cmorej gyűjteménye.
Pozsonyi reklámhirdetés 1912-ből.
A megnyitóra szóló meghívóban lelkesen írta a következőket: „A legnagyobb eleganciával berendezett szálloda és kávéház korunk valamennyi kihívásának megfelel, központi fűtéssel, villanyvilágítással, fürdőszobákkal stb. rendelkezik, és egyéb tekintetben is kiváló komfortot kínál.” A sajtó különösen a kávéházat méltatta, ahonnan a számos csillárnak, fényfüzérnek és gyertyatartónak köszönhetően „egy mesebeli palota fénye ragyog ki a Stefánia útra”. „Aki csak arra jár, elakadnak a léptei, képtelen elszakítani tekintetét a tarka forgatagtól, sóvár szemekkel nézi azokat, akik a kellemes melegben ücsörögve az újságokat lapozgatják…” Elismerő szavakkal szóltak az enteriőr falait díszítő festményekről, Stankovits Móric és Suján Pál pozsonyi művészek alkotásairól is. A tíz 280 cm magas festmény, köztük egy Deák Ferencet vagy éppen egy tiszai halászcsárdát ábrázoló mű a falat borító lambériába volt ágyazva. Az épület a rákövetkező évben máris figyelemre méltó dekorációt kapott. Schiller ugyanis modern szecessziós ornamentikát festetett a homlokzatára, amelynek domináns elemei voltak az életnagyságot meghaladó, fedetlen testű női és férfialakok. A feladattal a híres festőművész, Koloman Moser három tanítványát, a bécsi Franz Schmidet, Julius Rennert és Karl Cizeket bízta meg, akik lelkesen láttak munkához. Előbb a Stefánia úti, majd a Günther Vilmos utcai homlokzatot festették ki. A járókelők áhítattal figyelték munkájukat, ilyesmit eddig Pozsonyban nem láthattak. A fokozatosan alakot öltő homlokzatdíszítést jellemzően pozitívan fogadták, és a korabeli sajtó sem fukarkodott a dicsérettel: „A Stefánia út gyönyörű Deák Szállója számunkra jelenleg »Kolo Moser iskolájának színes háza«. (…) Minden járókelő kíváncsi tekintettel figyeli a Stefánia úti homlokzat egyre teltebb, élénkebb színeit. A monumentálisan ornamentális díszítőkeretben már láthatók az életnagyságot meghaladó alakok mint a szálloda küldetésére utaló egyértelmű allegóriák.” A szálló Pozsony egyik legszebb épülete lett, és azonnal fontos központi hellyé vált a városban.
A Deák Szálló egy korabeli képeslapon. J. Cmorej gyűjteménye.
A kávéház alatti alagsorban Sárkádi Vilmos színész 1915 novemberében megnyitotta a pozsonyi kabarét. A tágas helyiségekben egy nagytermet alakítottak ki színpaddal és egy borozót táncparkettel. A kabaréban a legkülönfélébb, főként bécsi művészek – humoristák, komikusok, szubrettek, recitátorok, színészek, telepaták stb. – léptek fel szalonzenekar kíséretében. A repertoár sanzonokból, kuplékból és rövid jelenetekből állt. A vendégeket melegkonyha és hidegbüfé várta. A kétórás műsor rendszerint este nyolckor vagy kilenckor kezdődött, előadás után pedig a közönség rendszerint a borozóban, cigányzenés táncmulatsággal folytatta a szórakozást. 1917 szeptemberében Váradi Géza lett a kabaré igazgatója, aki elsősorban magyar művészeket hívott a Vígszínpaddá átnevezett intézménybe. A kabaré mellett a Schlaraffia nevű humorisztikus polgári társaságnak is itt volt a főhadiszállása. Ez a nemesség életét parodizáló társaság például olyan lovagi tornákat rendezetett, ahol a fegyvereket egy-egy korsó sör helyettesítette, és a fő feladat azok minél gyorsabb kiürítése volt vérontás, értsd: a nedű kicsorgása nélkül.
Csehszlovákia megalakulása után, 1919-ben a szállót „összességében nagyon előnyösen” megvásárolta a (cseh)szlovák nemzeti élet központjaként létrehozott Csehszlovák ház részvénytársaság, és ezen a néven szállodát nyitott (már 1920 márciusában itt szállt meg például a jugoszláv újságírók küldöttsége), valamint közösségi központot és éttermet alakított ki az épületben kávézóval, borozóval és kabaréval (bárral, lokállal).
A Deák Szálló. L. Kalman gyűjteménye.
1923-ban a Csehszlovák ház részvénytársaság 2 400 000 koronáért eladta az épületet a Cseh Jelzálogbanknak. Ezzel próbálták rendezni az elhibázott gazdálkodás miatt eladósodott társaság pénzügyi helyzetét (hosszú távú megoldást azonban ez sem hozott, a részvénytársaságot 1928-ban felszámolták). A bank a földszinti kávéházat tovább kívánta üzemeltetni, a szállodát azonban megszüntette volna, hogy irodákat (1. emelet) és tisztviselői lakásokat (további emeletek) alakítson ki a helyén. A szálloda megszüntetésére vonatkozó terveket azonban a közvélemény erős ellenérzésekkel fogadta, a sajtó szerint ez az elképzelés a „jóvátehetetlen bűn [volt], hiszen a bank a szép építési területekben bővelkedő Pozsonyban új házat is építhet tisztviselőinek. (…) A bank azonban nemcsak, hogy nem épít, hanem még egy tisztes szállodától is megfosztja a pozsonyi csehszlovák tisztviselőket, ami a mai lakáskrízisben megbocsáthatatlan.” A terv ellen az idegenforgalmi szövetség is tiltakozott, rámutatva arra a törvényi rendelkezésre, melynek értelmében lakásválság idején tilos szállodát megszüntetni. A bank végül a közvélemény nyomására meghátrált, és a helyiségek számát csökkentve ugyan, de tovább üzemeltette a szállodát. J. Pátek bankigazgató közleménye szerint „a szükséges átalakítások során maximálisan szem előtt tartottuk a kávéház és a szálló nagy részének megőrzését. Az épület kívülről modern banki dekorációt kapott kirakatokkal és biztonsági intézkedésekkel, fizetőcsarnokot, valamint méretét és elrendezését tekintve Pozsonyban egyedülálló föld alatti trezort (páncéltermet) alakítottunk ki, és berendeztük a szükséges irodahelyiségeket.” A bankfiókot 1924. március 7-én, Masaryk elnök születésnapján nyitották meg. Vélhetőleg az átalakítás során tűnt el az új vakolat alatt a homlokzat hivalkodó díszítése (de lehetséges, hogy ez már a Csehszlovák ház szálloda kialakításakor megtörtént). Ezzel a Štefánik utca és így Pozsony is elvesztette a bécsi szecesszió egy értékes kültéri megjelenését.
Csehszlovák ház (Československý dom). J. Horváth gyűjteménye.
Ebben az időszakban szűnt meg az alagsori Moderna lokál is, amely 1920 őszétől vitte tovább az eredeti Sárkádi-kabaré örökségét: „Istenem, mennyi pezsgő és Palugyay-féle bor folyt ott, mennyi forró, szenvedélyes csók csattant el a jazzband hangjaira, mennyi ezerkoronás vándorolt át az urak erszényéből a bájos kisasszonyok selyemretiküljeibe vagy harisnyáiba… A lokálnak ma már nyoma sincs, és aki arra vetődik, csak a kávéházi asztaloknál limonádét szürcsölő fajakókat talál.” Ezeket a helyiségeket 1927-től a Pozsonyi Sakk-klub használta klubhelyiségként és versenyhelyszínként. Olykor a világ legjobbjait is sikerült idecsábítani, olyan nagymesterek játszottak itt szimultánt, mint Alekszandr Aljechin (1923), Rudolf Spielmann (1928), Savielly Tartakower (1929) vagy Ernst Grünfeld (1929).
Cseh Jelzálogbank (Česká hypotečná banka). J. Horváth gyűjteménye.
A bank azonban továbbra sem adta fel bővítési tervét, például 1926-ban felmondott Teodor Semkovič szállodaüzemeltetőnek, amit utólag csak a legfelsőbb bíróság érvénytelenített. A kitartó nyomással a bank elérte célját, 1930 márciusában sikerült a kávéházat és a szállodát is megszüntetnie, és nem maradt akadálya, hogy az egész épületre kiterjessze működését. Semkovič a vejével, Anton Talackával (a Redut volt igazgatójával) összefogva az újonnan megnyílt Tatra Szállóba költözött, amely sok tekintetben a Csehszlovák ház helyébe lépett (például a sakk-klub is itt kapott új otthont).
A szecessziós díszítés töredékei Szabó Réka fotóján.
A második világháború után az épületet a közlekedésrendészet, illetve a rendőrség kapta meg, és fokozatosan feledésbe merült a történelmi, valamint a vakolat és a tájékoztató táblák alá rejtett művészeti jelentősége. Egészen a legutóbbi időkig, amikor is hullani kezdett a homlokzatról a vakolat, és jól láthatóan előtűntek az egykori szecessziós díszítés töredékei.
Talán a valóságtól elrugaszkodottnak tűnik a kérdés, de nem lenne érdemes napvilágra hozni és helyreállítani Pozsony egykori gyöngyszemét?
Ján Vyhnánek
Fordította: Böszörményi Péter
Kíváncsi mi újság a Pozsonyi Kifli háza táján?
Támogatóink
Támogassa az értékes dokumentumok, családi fotóalbumok, könyvek, fényképek és képeslapok megmentését, hogy ne vesszen feledésbe a háromnyelvű város, Pozsony atmoszférája.
Egyesületünkbe tagsági kérelem kitöltésével és beküldésével magánszemély vagy szervezet is beléphet.
Hirdessen weboldalunkon!