;)
A pozsonyi Petőfi szobor alkotójának, Radnai Bélának fotóalbuma
2013 03 14.
A pozsonyi Petőfi szobor alkotójának, Radnai Bélának a hagyatékát unokája, dr. Paphalmy Zsuzsanna budapesti fogorvos őrzi. Bár ő a nagyapjával sohasem találkozott, számos irat, levél, kiállításra szóló meghívó és egyéb érdekes dokumentum maradt a birtokában. Otthonában őrzi a neves szobrász több díjnyertes alkotását is. Március 15. kapcsán a híres pozsonyi szobor alkotójának életéről kérdeztük.
A híres szobrász unokája
Zsuzsa budai otthonában fogad, Bella nevű kutyája és fekete cicája társaságában. „A macskát találtam és hazahoztam, a kutyát a fiaimtól kaptam ajándékba. Nagy állatbarát család vagyunk, nagyapámnak is mindig volt kutyája, macskája.” Zsuzsa hetvenéves, fogorvosként dolgozik és tájfutó világbajnok barátnőjével, Monspart Saroltával rendszeresen járnak futni a Normafához. A szalonban ülünk le, ahol az asztalon kupacokban fotóalbumok, megsárgult képek, régi újságkivágások hevernek, mind Radnai Béláról. A korabeli napilapok Radnait a szecesszió nagymestereként mutatták be. „A cikkeket anyám gyűjtötte, válogatta össze. Ötéves volt, amikor meghalt az apja, nagymama nevelte fel a három gyereket, akik közül egy sem lett művész. Nagybátyám rendkívül jó kézügyességgel bírt, de a nagymama hajthatatlan volt: Először végezzen valamilyen „rendes” egyetemet, aztán művészkedjen”– mondta.
A szobák falait szinte zsúfolásig képek borítják. „Nagy részük családi örökség, de a Tiszáról készült akvarellek a másik, Paphalmy nagyapám alkotásai – mondja.
Radnai számos munkáját őrzi itt Zsuzsa, többek közt a több díjat is nyert Jár a baba című kisplasztikát. „Meggyőződésem, hogy a nagyapám munkásságát nem értékelték kellőképpen, hiszen nála sokkal tehetségtelenebb művészekről sokkal többet tudunk és foglalkozunk velük.”- mondja, és a hálószobaszekrény tetejére kiállított szobrokra mutat: ott egy Krisztus-fej, egy ló-tanulmány és ezek itt a budapesti Pázmány szoborhoz készült vázlatok”. Leülünk az asztalhoz és a Petőfi szoborról keresünk korabeli fotókat, vázlatokat. Mindössze pár képeslap az, amit a pozsonyi szoborról találunk, de előkerül Radnai naplója. A bőrkötéses nagy formátumú füzetet a közepén kezdte el vezetni furcsa mód 1921-ben, két évvel a halála előtt. Sajnos nem tudok beleolvasni, mert olyan csúnya kézírással van vezetve.
Petőfi szobra
1899 körül a pozsonyi Hírlapírók Egyesülete egy Petőfi szobor felállítását javasolta. Elképzelésüket a város lakosai nagyban támogatták. A feladatot a kor sztárszobrászára, Fadrusz Jánosra bízták, akinek akkor már állt a carrarai márványból készült Mária Terézia lovas szobra a Duna-parton. A szobrász önköltségi áron el is vállalta a feladatot, de egészségi állapota rohamosan romlani kezdett, és a munka megkezdése előtt, 1903-ban elhunyt.
A pozsonyiak egy szoborbizottságot alakítottak, és a Petőfi szobor elkészítésére pályázatot írtak ki. A századforduló előtti évek az ipar és a kereskedelem fellendülésével lehetővé tették több nagyobb méretű alkotás elkészítését is, sőt nem csak a már nagynevű alkotóművészek, hanem a fiatalok is munkához jutottak. A beküldött negyvennégy pályamű közül a zsűri Radnai Béla pályázatát tartotta a legjobbnak. A fiatal szobrász sikerében az is közrejátszott, hogy Radnai sokáig Fadrusz budapesti, naphegyi műhelyében dolgozott, először segédként majd munkatársként. Közreműködött a Mária Terézia szobor és a kolozsvári Mátyás király szoboregyüttes megalkotásában is. Fadrusz egészségi állapotának romlása egyre több és jelentősebb művészi feladat folytatását és befejezését jelentette Radnai számára.
Radnai Béla, a pozsonyi szobrász
Radnai Béla 1873. május 25-én született Pozsonyban, az egykori Rózsa utcában, a hatvanhármas számú házban. Családi neve eredetileg Rausch volt, nagyapja Ausztriából vándorolt az akkori Magyarországra. Anyja, Rausch Franciska valószínűleg a szülés idejére és az ezt követő időszakra költözött Pozsonyba, mert Budapesten titkolni akarta, hogy törvénytelen gyermeke született. A kis Béla apja, Vuk Mihály soha nem vette nevére a gyereket. A rövid pozsonyi időszak után Budapeste költöztek, és a Terézvárosban éltek szegényes körülmények közt. Kisfiúként itt járt egy ideig polgári iskolába, de megbukott. Ekkor édesanyja beíratta az ipari iskolába, majd tizenöt éves korában az Iparművészeti Iskolába, ahonnan a Képzőművészeti Egyetemre került. Olyan tanároktól tanult, mint Székely Bertalan vagy Lotz Károly, akitől az alakrajzot tanulta, a mintázást pedig Stróbl Alajostól. A fiatal szobrász ebben az időben kisplasztikákat alkotott, és több nagyméretű köztéri szobor elkészítésére kiírt pályázaton indult.
Milyen volt Radnai Béla, miről szólnak a családi anekdoták?
„Nem volt jó természete sem neki, sem Stróblnak, és mivel egymás mellett volt a műtermük, a szakmai egyetértés ellenére állandóan piszkálták, bosszantották egymást. Stróbl indította el művészi pályafutását, az ő műtermében ismerkedett meg Fadrusszal, aki éppen abban az időben dolgozott a Mária Terézia szobron. Mindenütt jelen volt, a kor neves költői, tudósai, orvosai, ügyvédei voltak a barátai. Szabadkőműves volt, és a válogatott társaság egymást segítette” – mondja Zsuzsa és megemlíti, hogy nagyapja nagy állatbarát volt, „egy vizsla és egy Kati nevű tyúk matatott állandóan a műterme mellett. Ha a szódás verte a lovát, akkor vehemensen ráüvöltött, hogy azonnal hagyja abba.”
Ferenc József egyik budapesti látogatása során kevesellte a város emlékszobrainak számát, és ezért tíz szobor elkészítésének költségét ajánlotta fel. Az egyik Pázmány Péter szobor elkészítését Rausch Bélára bízták, aki ekkor változtatta nevét Radnaira, mert a magyar politika erősödő nacionalizmusa a tíz szobrot csakis magyar művészekkel kívánta elkészíttetni.
A pozsonyiak a Petőfi szobor felállításához szükséges anyagiakat gyűjtéssel teremtették elő, az 1911. június 3-ai Marguerita-ünnepen 14 410 korona gyűlt össze, ami óriási összegnek számított. A szobrot a város legelőkelőbb helyén, a Nemzeti Színház előtt állították fel, leleplezésére 1911. szeptember 8-án nagy ünnepség keretében került sor. Korabeli dokumentumok szerint a szoboravatásra a Petőfi Társaság küldöttjei is eljöttek Budapestről Herczeg Ferenc, a kor nagy írója vezetésével. Az ünnepi beszédet Brolly Tivadar polgármester tartotta, és jelen volt Petőfi egykori barátja, Kolmár József is. A szoboravatás után a Zöldfa szállóban tartottak egy száz terítékes bankettet az előkelő résztvevőknek. Radnai röviddel a szoboravatás előtt kötött házasságot második feleségével, Kurucz Margittal (Zsuzsa nagymamájával), így az ünnepség nászútjuk egyik állomása volt.
A Radnai család anekdotái szerint „szép ember” volt. „Mindig ápolt kis angol bajuszt viselt. Mozgásában sok elegancia volt és szeretett jól öltözködni. Nem szerette – ahogy maga mondta – a piszkos gallérú, nagyhangú művészeket. Szerinte a művésznek mindig frakkban kell járnia, mert a lomposság nem értékmérője a művészi zsenialitásnak” – így jellemezte őt egykori tanítványa, Pátzai Pál.
Radnai a számos megrendelést, előkelő társaságot, puccos eseményeket nem élvezhette sokáig. 1914-ben kitört a háború. A megrendelések elmaradtak, pályázatokat nem írtak ki, és megtakarított pénze elértéktelenedett. A Képzőművészeti Főiskola tanáraként dolgozott és alacsony fizetéséből tartotta el családját. 1923-ban halt meg, ötvenéves korában. A Farkasréti temetőben, a kiváló művészeknek járó „Munkácsy lepellel” letakart koporsóját művésztársak, tanítványok tucatjai kísérték utolsó útjára.
A Petőfi szobor sorsa
A szobor mindössze tíz évig állt a tervezett helyén, 1921-ben lebontották és egy pozsonyi kőfaragótelepi raktárban, ládákba csomagolva helyezték el. Aztán elfeledkezett róla egy időre mindenki. Több év után a helyi baloldali fiatalság, a Sarló tagjai felfedezték rejtekhelyét és mozgalmat indítottak, hogy a szobrot újból felállítsák. A fiatalok Petőfiben nemcsak a magyar, hanem a dunai népek nagy költőjét látták, aki értelmezésük szerint mindannyiuk szabadságáért harcolt. Sikerrel jártak, elérték, hogy a szobrot újra köztérre helyezzék. Régi helyén felállítani viszont már nem lehetett, ezért 1957-ben Duna tulsó partján, Ligetfalun (Petržalka) a Janko Kráľ szlovák költőről elnevezett parkban helyezték el. Az önálló Szlovák Köztársaság megalakulása után számos alkalommal megrongálták. A kilencvenes évekre jellemző szlovák nacionalizmus idején kardját rendszeresen letörték. Végül a szobor a városközponthoz közel, a zártabb Medikus kertben kapott helyet.
Ďurica Katarina
Kíváncsi mi újság a Pozsonyi Kifli háza táján?
Támogatóink
Támogassa az értékes dokumentumok, családi fotóalbumok, könyvek, fényképek és képeslapok megmentését, hogy ne vesszen feledésbe a háromnyelvű város, Pozsony atmoszférája.
Egyesületünkbe tagsági kérelem kitöltésével és beküldésével magánszemély vagy szervezet is beléphet.
Hirdessen weboldalunkon!