Keresési találatok: pozsonyi mesék

Batka, a pozsonyi muzsikamester – bemutatták a Pozsonyi mesék újabb kötetét

A Pozsonyi Kifli Polgári Társulás Pozsonyi mesék című sorozatának nyolcadik könyvét Gyenes Gábor grafikusművész illusztrálta, a szöveget Kulcsár Mónika, a pozsonyi magyar gimnázium tanára gondozta. A sorozatszerkesztő Bolemant Éva, a Pozsonyi Polgári Társulás elnöke. Hat modern nyelvezetű, szellemes stílusban megírt történet szól Batkáról, életművéről és a korabeli Pozsonyról. Kacsinecz saját bevallása szerint kezdetben keveset tudott […]

https://pozsonyikifli.sk/batka-a-pozsonyi-muzsikamester-bemutattak-a-pozsonyi-mesek-ujabb-kotetet/

Pozsonyi mesék – Mesélő sárga villamos

A kötet az új „műszaki sorozat” első darabja, melynek célja a régi Pozsony egykori műszaki, ipari és közlekedési létesítményeinek, eszközeinek bemutatása a fiatal olvasóknak. A Mesélő sárga villamos az 1914-1935-ös időszakban a két egymáshoz közel fekvő dunai nagyváros között működő, felettébb érdekes közlekedési kapcsolatra hívja fel a figyelmet. 2014-ben volt száz éve, hogy üzembe helyezték […]

https://pozsonyikifli.sk/pozsonyi-mesek-meselo-sarga-villamos/

Nívódíjas a Pozsonyi mesék sorozat legújabb kötete!

A könyv a Pozsonyi Kifli Polgári Társulás gondozásában jelent meg 2016-ban. A méltatásban elhangzott, hogy a kötetben szereplő történetek Széchenyi Istvánt elsősorban nem politikusként, hanem magánemberként – emberi mivoltában és esendőségeivel – mutatják be. Ezzel a koncepcióval alkot kerek egészet a szöveg stílusa, melynek egyik alapját képezik az egymás mellett szerepeltetett modern és a 19. […]

https://pozsonyikifli.sk/nivodijas-a-pozsonyi-mesek-sorozat-legujabb-kotete/

Itt az új pozsonyi mesekönyv – Széchenyiről

„Olyan mesekönyvet szerettünk volna, amely kicsit másként mutatja be ezt a fontos történelmi személyiséget. Nem elsősorban mint politikust, hanem inkább mint magánembert, aki ugyan rendszeresen látogatta a pozsonyi országgyűlést, de bevallottan jobban szeretett például a Dunában úszkálniˮ – fejtette ki a kötet szerzője. A történetekből kiderül, Széchenyi érdemeként hol rendezték meg Pozsonyban az első magyarországi […]

https://pozsonyikifli.sk/itt-az-uj-pozsonyi-mesekonyv-szechenyirol/

Elindult a „Pozsonyi mesék” könyvsorozat

A Pozsonyi Kifli Polgári Társulás „Pozsonyi mesék“ címmel könyvsorozatot indított el, amelyben Pozsony híres szülötteit, az itt tevékenykedő, illetve valamilyen módon a városhoz kötődő hírességek életét, munkásságát mutatja be. Az első kötet Kempelen Farkas, a tudós, feltaláló, polihisztor kalandos életét tárja elénk gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt élvezetes stílusban. A kötetet Matrka Simon kedves illusztrációi díszítik, szerzője […]

https://pozsonyikifli.sk/elindult-a-pozsonyi-mesek-konyvsorozat/

Mesekönyv mutatja be Mozart egyetlen pozsonyi látogatását

1762 decemberében a Mozart család Bécsből Pressburgba ‒ a mai Pozsonyba ‒ érkezik. A zenészcsaládot az apa Leopold, az anya Anna Maria, valamint két gyermekük, Nannerl és Wolfgang alkotja ‒ akit röviden Wolferlnek vagy Wolfinak becéznek. Mozarték a Vadember fogadója nevű vendégházban szállnak meg, készülve a koncertekre, amelyek miatt Pozsonyba utaztak. A titokzatos dunai város […]

https://pozsonyikifli.sk/mesekonyv-mutatja-be-mozart-egyetlen-pozsonyi-latogatasat/

A szerelmesek kastélyánál járva. Szeptember 17-én Oroszváron tartott tematikus városnéző sétát a Pozsonyi Kifli Polgári Társulás

Az idegenvezető, Reiter Éva az egykoron a kastély lovardájaként szolgáló, mára a Sľuk néptáncegyüttesnek helyet adó épület mellett várta a kis-nagy csapatot. Oroszvár és híres kúriájának története mellett elsősorban annak bemutatására fektette a hangsúlyt, kik voltak a lakói, és milyen kapcsolati szálak fűzték őket össze – hiszen a kastély falai között több viharos szerelmi viszony […]

https://pozsonyikifli.sk/a-szerelmesek-kastelyanal-jarva-szeptember-17-en-oroszvaron-tartott-tematikus-varosnezo-setat-a-pozsonyi-kifli-polgari-tarsulas/

A Pozsonyi Kifli új mesekönyve egy titokzatos találkozásról Chaszam Szófer rabbival

A Duna-rakparton, a villamosalagút szájától nem messze van egy kissé rejtélyes hely. Annak a régi zsidó temetőnek a maradványai rejtőznek a föld alatt, amelyben a nagyhírű pozsonyi tudós „csodarabbi”, Chaszam Szófer végső nyughelye is található. A Pozsonyi Kifli Polgári Társulás az ő személyének szentelte „Pozsonyi mesék” című sorozatának legújabb kötetét. A „Pozsonyi zsidó mesék” sikere […]

https://pozsonyikifli.sk/a-pozsonyi-kifli-uj-mesekonyve-egy-titokzatos-talalkozasrol-chaszam-szofer-rabbival/

Pozsonyi zsidó mesék

Amiként eltűnt a Zsidó utca, szétszóródtak utolsó lakói, velük együtt eltűnt a hagyományos zsidó kultúra nagy része is, amibe beletartoztak a mesék is. A zsidó mesék többezer év tapasztalatát rögzítik, alapeszméjük a hit, az együvé tartozás, az igazságosság, a kitartáas és a műveltség eszménye. Könyvünk ezekből a mesékből kínál ízelítőt.

https://pozsonyikifli.sk/termek/pozsonyi-zsido-mesek/

Rómer Flóris szülőházában mutattuk be a Pozsonyi Kifli új mesekönyvét

Szalay Zoltán Rómer Flóris, a mesék megmentője című könyvét, amelyet Lukács Zsolt illusztrációi gazdagítanak, Csécs Teréz, a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum munkatársa méltatta. Az est házigazdája a Pozsonyi Kifli alelnöke, Korpás Árpád volt, a kötetből Lajos Sára Andrea olvasott fel részleteket. Köszönjük a Rómer-ház működtetőinek a szívélyes vendéglátást, az érdeklődőknek pedig azt, […]

https://pozsonyikifli.sk/romer-floris-szulohazaban-mutattuk-be-a-pozsonyi-kifli-uj-mesekonyvet/

Egy letűnt világ meséi Viera Kamenická: Pozsonyi zsidó mesék

Amikor a pozsonyi zsidó közösség a virágkorát élte, volt három zsinagógája, egy világhírű rabbija és pezsgő kulturális élete. Mára ebből szinte semmi nem maradt: a második világháborús náci népirtás pusztítását a kommunizmus rombolása tetézte, így a 20. század hetvenes éveire gyakorlatilag felszámolták az egykori kiterjedt zsidó negyed maradékát is. Napjainkban ismét többeket foglalkoztat Pozsony múltja, […]

https://pozsonyikifli.sk/egy-letunt-vilag-mesei-viera-kamenicka-pozsonyi-zsido-mesek/

A pozsonyi muzsikamester. Magyar nyelvű mesekönyv Batka Jánosról

Az idei sikeres kültéri „pop up” kiállítás után mesével is megemlékezik a Pozsonyi Kifli Polgári Társulás a száz évvel ezelőtt elhunyt Batka Jánosról. „Volt egyszer egy elvarázsolt város, melynek minden palotája és háza, de még a hegytetőn álló várkastély és a fő terén álló városháza is olyan cirkalmas ívekben kunkorodott, hogy csoda volt nézni: derékban […]

https://pozsonyikifli.sk/a-pozsonyi-muzsikamester-magyar-nyelvu-mesekonyv-batka-janosrol/

Mesék a Zsidó utcából és Martinengóról – sikeres könyvbemutatók a Pozsonyi Városi Múzeumban

Viera Kamenická Mesék a Zsidó utcából című kötetét Katarína Hradská történész mutatta be. A mesék, a történetek hozzátartoznak a zsidó ünnepekhez. Számos ilyen történet emocionális erejéhez hozzátesz, hogy ez a világ, ez a városrész a lakosaival együtt visszavonhatatlanul eltűnt. A Zsidó utca ugyanis önálló életet élő, külön világ volt. A másik, Martinengo című könyvet Iveta […]

https://pozsonyikifli.sk/mesek-a-zsido-utcabol-es-martinengorol-sikeres-konyvbemutatok-a-pozsonyi-varosi-muzeumban/

Viera Kamenická: Pozsonyi zsidó mesék

Novemberben lát napvilágot sorozatunk, a Pozsonyi mesék újabb kötete. Viera Kamenická történész Pozsonyi zsidó mesék című művének történetei a város ma már nem létező zsidó negyedében játszódnak. A könyvet a szerző saját illusztrációi díszítik. „A Zsidó utca (Židovská) közelében születtem, és számos kedves gyermekkori élményem fűződik ehhez a környékhez. A sors iróniája, hogy amikor dolgozni […]

https://pozsonyikifli.sk/viera-kamenicka-pozsonyi-zsido-mesek/

Az egykori pozsonyi országgyűlések épületében mutattuk be a Széchenyiről szóló mesekönyvet

A rendezvény kétnyelvű volt, a magyar kötet bemutatására Juhász László publicista vállalta, aki a meséről többek között elmondta: „Politikus, miniszter, író, közgazdász – Széchenyi Istvánról, a Kossuth Lajos által a „Legnagyobb magyarnak” titulált polihisztorról gyakran hallunk, tanulunk róla az iskolában, most viszont a Pozsonyi Kifli jóvoltából egy olyan kötet látott napvilágot, amelynek a legnagyobb érdeme, […]

https://pozsonyikifli.sk/az-egykori-pozsonyi-orszaggyulesek-epuleteben-mutattuk-be-a-szechenyirol-szolo-mesekonyvet/

A Pozsonyi Kifli egy rangos budapesti idegenforgalmi fórumon

A Pozsonyi Kifli Polgári Társulásról tartott előadást egy budapesti idegenforgalmi rendezvényen Korpás Árpád idegenvezető Egyesületünk alelnöke a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) Idegenvezetők Világnapja 2023 című rendezvényén a Pozsonyi Kifli kiadványairól (Pozsonyi mesék sorozat, Pozsonyi Naptár stb.), eddigi kültéri kiállításairól (pl. Tour de Pressbourg, Magyar Pozsony), tematikus városnéző sétáiról és egyéb tevékenységéről adott összefoglalót a […]

https://pozsonyikifli.sk/a-pozsonyi-kifli-egy-rangos-budapesti-idegenforgalmi-forumon/

A Pozsonyi Kifli a belvárosi Milan Rastislav Štefánik Alapiskolában

A Pozsonyi Kifli Pt. elnöke, Bolemant Éva és Peter Janoviček főszerkesztő Žofia Kopálová osztályfőnök meghívására látogatott a pozsonyi Grössling utcában működő Milan Rastislav Štefánik Alapiskola és Óvoda 9. b osztályába. A beszélgetés során a tanulók megismerkedhettek a Pozsonyi Kifli Pt. szerteágazó tevékenységével és könyvkiadásával is – a Pozsonyi mesék című sikeres gyermekkönyv-sorozattal és a 21 […]

https://pozsonyikifli.sk/a-pozsonyi-kifli-a-belvarosi-milan-rastislav-stefanik-alapiskolaban/

A „Chaszam Szófer, a pozsonyi csodarabbi” című kötet a BIBIANA díjazottja

A BIBIANA nemzetközi gyermekművészeti ház nem kevesebb mint hét különféle versenyt és díjat hirdet meg évente. 1991 óta Az év legszebb gyermekkönyve mellett Az év legjobb gyermekkönyve díját is kiosztják, mindkettőt évszakok szerinti kategóriákra osztva. A szakmai zsűri két szervezet, a BIBIANA nemzetközi gyermekművészeti ház és az IBBY (International Board on Books for Young People, […]

https://pozsonyikifli.sk/a-chaszam-szofer-a-pozsonyi-csodarabbi-cimu-kotet-a-bibiana-dijazottja/

Mozart Pozsonyban, 260 évvel ezelőtt: exkluzív előzetes új mesekönyvünkből

  Motívum egy régi képeslapról – a Mozart testvérek, Wolferl és Nannerl (forrás: Peter Janoviček gyűjteménye)   A látogatás történelmi háttere A hatéves Wolfgang Amadeus Mozart, becenevén Wolferl 1762 adventjén érkezett Bécsből Pozsonyba édesapjával, Leopolddal, édesanyjával, Anna Mariával és nővérével, Nannerllel. Nagy sikerek álltak mögöttük, Mária Teréziát elkápráztatták a császári udvarban tartott audiencián, Wolferl pedig […]

https://pozsonyikifli.sk/mozart-pozsonyban-260-evvel-ezelott-exkluziv-elozetes-uj-mesekonyvunkbol/

A „Régi pozsonyiak vagyunk” című kötet nagy siker az adventi vásáron

Pozsony központjában javában tart már a nap mint nap tömegeket vonzó 2022-es karácsonyi vásár, melynek látogatói két év kényszerszünet ismét hamisítatlan ünnepi hangulatot, barátokat, fényeket, díszeket, illatokat, finomságokat és ajándékokat találhatnak a Fő téren (Hlavné námestie). Az eseményen a Pozsonyi Kifli Pt. immár hagyományosan saját standdal vesz részt, amely idén az Óvárosháza tornya alatt, a […]

https://pozsonyikifli.sk/a-regi-pozsonyiak-vagyunk-cimu-kotet-nagy-siker-az-adventi-vasaron/

A Pozsonyi Kifli gyerekkönyvei a Bibianában rendezett #slovo#jazyk#kniha (#szó#nyelv#könyv) kiállításon

A Bibianában rendezett #slovo#jazyk#kniha című kiállítást annak alkotói az anyanyelv nemzetközi napja (február 21.) és a gyerekkönyvek nemzetközi napja (április 2.) „kamaraünnepének” szánták. Szlovákiában 13 hivatalosan elismert nemzeti kisebbség rendelkezik a szlováktól eltérő anyanyelvvel: a bolgár, a cseh, a horvát, a lengyel, a magyar, a morva, a német, a roma, a ruszin, az orosz, a […]

https://pozsonyikifli.sk/a-pozsonyi-kifli-gyerekkonyvei-a-bibianaban-rendezett-slovojazykkniha-szonyelvkonyv-kiallitason/

A BIBIANA díját kapta a Rómer Flóris, a mesék megmentője című könyv

A díjakról szakmai zsűri döntött, amelyben két szervezet képviselői kaptak helyet. Az egyik a BIBIANA Nemzetközi Gyermekművészeti Ház, a másik az IBBY szlovákiai szekciója (International Board on Books for Young People, azaz a Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa). Ez a kormányzatoktól független szervezet az UNESCO mellett működik. A zsűri tagjai sokéves szakmai tapasztalattal bíró szakemberek. “A kiadók […]

https://pozsonyikifli.sk/a-bibiana-dijat-kapta-a-romer-floris-a-mesek-megmentoje-cimu-konyv/

Korpás Árpád: „A Pozsonyi Kiflivel egy toleráns városért.”

Korpás Árpád Nem tartozol a Pozsonyi Kifli alapítói közé, de már hét éve tagja és egyben egyik alelnöke vagy a szervezetnek. Hogyan csatlakoztál a csapathoz? A pozsonyi Komenský (Comenius) Egyetemen végeztem magyar–történelem szakon. Az irodalom, a történelem és a honismeret már szülővárosomban, Ipolyságon is életem része volt remek tanáraimnak, a magyar–szlovák szakos édesapámnak, Korpás Pálnak […]

https://pozsonyikifli.sk/a-pozsonyi-kiflivel-egy-tolerans-varosert/

E-shopot indít a Pozsonyi Kifli – kiadványai interneten is megvásárolhatók

Társulásunk alapítása óta folytat kiadói tevékenységet. Pozsonyi mesék címmel könyvsorozatot jelentet meg, amelyben a város híres szülötteit, az itt tevékenykedő vagy valamilyen módon Pozsonyhoz kötődő hírességek életét, munkásságát mutatja be. Az e-shop kínálatában természetesen két legfrissebb kötetünket – a Stefánia főhercegnőről szóló szlovák nyelvű és a Petőfiről Sándorról írt magyar nyelvű mesekönyvet – is megtalálják. […]

https://pozsonyikifli.sk/e-shopot-indit-a-pozsonyi-kifli-kiadvanyai-interneten-is-megvasarolhatok/

Diana Mašlejová: Štefánia – korunná princezná (Stefánia koronahercegné) – az új pozsonyi mese könyvismertetője

  Vajon hányan tudják ma Pozsony, a Duna jobb partján elterülő városrészek vagy konkrétan Oroszvár lakói közül, hogy Stefánia itt élt, és hogy milyen életet élt itt? A hercegnő minden porcikájában, minden körülmények között tisztában volt a feladatával a rideg belga király, II. Lipót gyermekeként éppúgy, mint később a csapodár, ingatag Rudolf koronaherceg feleségeként, a […]

https://pozsonyikifli.sk/diana-maslejova-stefania-korunna-princezna-stefania-koronahercegne-az-uj-pozsonyi-mese-konyvismertetoje/

Szalay Zoltán: Rómer Flóris, a mesék megmentője. Illusztráció: Lukács Zsolt

A sorozat e darabját egy közös — Pozsonyban és Győrben egyaránt jelentősnek tartott — hősünkről, Rómer Flórisról írta Szalay Zoltán. A kötetben minden benne van, ami a gyerekekhez közel tud vinni egy különös papot, szerzetest, egy nagyon aktív tudóst: dinók, mesék, álmok, kalandok és hősiesség. Gaucsík István Rómer születésének bicentenáriuma alkalmából a Honismeretben megjelent Rómer […]

https://pozsonyikifli.sk/szalay-zoltan-romer-floris-a-mesek-megmentoje-illusztracio-lukacs-zsolt/

„Kiflis” könyvünnep a pozsonyi Csemadokban

Az est moderátora, alelnökünk, Korpás Árpád társulásunk nevében köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett a kötetek kiadásában. Elsőként Viera Kamenická Pozsonyi zsidó mesék című művének magyar fordítását Szalay Zoltán író méltatta. A könyv eredetileg szlovák nyelven jelent meg 2017-ben, szintén a Pozsonyi Kifli Polgári Társulás kiadásában. A bemutatón jelen volt a szerző, Viera Kamenická, aki megköszönte Csanda Gábornak a remek fordítást. […]

https://pozsonyikifli.sk/kiflis-konyvunnep-a-pozsonyi-csemadokban/

Fadrusz, zsidó mesék, válogatáskötet

Három különleges, magyar nyelvű könyv bemutatójára invitálja az érdeklődőket a Pozsonyi Kifli Polgári Társulás. A rendezvényre június elején a CSEMADOK nagytermében kerül sor. POZSONYI ZSIDÓ MESÉK Viera Kamenická a pozsonyi zsidóság történetének kutatójaként behatóan ismeri ennek a közösségnek a múltját, de könyve legfőbb erénye, hogy személyes hangon szólal meg. Ezt segítik a szerző saját illusztrációi, […]

https://pozsonyikifli.sk/eventy/fadrusz-zsido-mesek-valogataskotet/

Új Pozsonyi mese. Forgács Péter: „Fadrusz-dosszié“

Megszívlelendő jótanács, az biztos, és talán nem véletlen, hogy a szerző, Forgács Péter, aki ötvenévesen indult el az írói pályán, éppen ezt az idézetet emelte ki, mint meséje egyik fő tanulságát. Novelláival azóta díjat díjra halmoz, és a napokban, a Fadrusz című mesekönyvvel csaknem egy időben megjelent első önálló novelláskötete is. A világhírű, pozsonyi születésű […]

https://pozsonyikifli.sk/uj-pozsonyi-mese-forgacs-peter-fadrusz-dosszie/

Pátria-díjas a Pozsonyi Kifli

A Pro Patria Honismereti Szövetség díját Korpás Árpád, a Pozsonyi Kifli alelnöke vette át 2018. április 28-án a szlovákiai magyar helytörténészek Mérföldkövek című udvardi konferenciáján. Társulásunk munkáját Végh László, a szövetség elnöke méltatta. A többi közt hangsúlyozta, hogy eljött az idő olyan szervezetet kitüntetni, „amely a korabeli felvételek és dokumentumok modern értékmentését, digitalizálását vállalja, és […]

https://pozsonyikifli.sk/patria-dijas-a-pozsonyi-kifli/

Nem voltak épp unalmasak a régi pozsonyi karácsonyok

Kezdjük ott, hogy a Prágai Magyar Hírlap 1937. december 25-i számában nemrég véletlenül rábukkantunk egy cikkre, melynek címe Régi, szép pozsonyi karácsonyok… Az írás néhány régi pozsonyi és csallóközi karácsonyi szokásról tesz említést, de a legszórakoztatóbb talán mégis a felvezetése: „A karácsonyi népszokások lassanként kimennek a divatból. A rádió, a repülőgép és az autó rohanó […]

https://pozsonyikifli.sk/nem-voltak-epp-unalmasak-a-regi-pozsonyi-karacsonyok/

Aranykifli 2017. A Carlton szállóban ünnepelte hetedik születésnapját a Pozsonyi Kifli (képriport)

A mintegy 200 résztvevő Ján Vyhnánek fenomenális előadásának köszönhetően ismerkedhetett meg a Cartlon történelmével, eddigi híres vendégeivel. Prezentációjában is igazi „pozsonyi kuriózumokat” sorakozatott fel: fotókat a „Kossuth-erkély” szobájáról, Palugyay szállodájának ünnepi díszmenüjeiről, vagy T. A. Edison, T. G. Masaryk, J-P. Sarte és A. Ginsberg pozsonyi látogatásáról készült felvételeket. Az egyesület éves tevékenységét Bolemant Éva, a […]

https://pozsonyikifli.sk/aranykifli-2017-a-carlton-szalloban-unnepelte-hetedik-szuletesnapjat-a-pozsonyi-kifli-kepriport/

„A mákos kifli mindig patkó alakú, a diós pedig C betű formájú.” Látogassa meg a Pozsonyi Kifli standját a karácsonyi vásáron!

A társulás saját könyveivel és Pozsony történelmét bemutató kiadványaival hívja fel kulturális és örökségvédelmi tevékenységükre a nagyközönség figyelmét. POZSONYI NAPTÁR 2018 – SOUVENIR DE PRESSBOURG” Körper Károlytól Negyedik éve jelenteti meg a régi Pozsony képeit felvonultató népszerű falinaptárát a Pozsonyi Kifli Polgári Társulás: a 2018-as kiadványba a legendás pozsonyi fotográfus Körper Károly százharminc éves felvételei […]

https://pozsonyikifli.sk/a-makos-kifli-mindig-patko-alaku-a-dios-pedig-c-betu-formaju-latogassa-meg-a-pozsonyi-kifli-standjat-a-karacsonyi-vasaron/

MARTINENGO – egy újabb pozsonyi mese

 A sorozat célja, hogy megismertessük a gyermek-, de a felnőttkorú olvasókat is Pozsony történelmével és az egykor a városban élő és tevékenykedő jelentős személyiségek életével. Polgári társulásunk 2012-ben indította útjára a sorozatot. A Pozsonyi mesék sorozatszerkesztője Bolemant Éva. „A szerelmespár számára megszűnt a külvilág, ám egyszer csak egy kisfiú rohant oda kék csíkos pulóverben, és […]

https://pozsonyikifli.sk/martinengo-egy-ujabb-pozsonyi-mese/

Visszakerülhet eredeti helyére Batka János pozsonyi mellszobra

Az időszaki, kültéri kiállítást szerdán nyitottuk meg Pozsonyban, az egykori Székesegyház téren (ma Rudnay tér) szép számú érdeklődő jelenlétében. A megnyitón beszédet mondott Bukovszky László kisebbségi kormánybiztos, Iveta Plšeková főpolgármester-helyettes, Radoslav Števčík, Pozsony Óváros polgármestere, valamint Ján Vyhnánek, a Pozsonyi Kifli PT. alelnöke és a kiállítás kurátora. A kiállításmegnyitót a Pozsonyi Kifli alelnöke Korpás Árpád […]

https://pozsonyikifli.sk/visszakerulhet-eredeti-helyere-batka-janos-pozsonyi-mellszobra/

„Ennivaló történelem” a pozsonyi adventi vásáron

A társulás saját könyveivel és Pozsony történelmét bemutató kiadványaival hívja fel kulturális és örökségvédelmi tevékenységükre a nagyközönség figyelmét. Pozsonyi naptár Izabella főhercegnő fotóival A már harmadik éve megjelenő Pozsonyi naptárba ezúttal Izabella főhercegnő több mint száz éves felvételei közül válogatták ki a képeket a kiadvány szerkesztői. Isabella von Croÿ-Dülmen főhercegnő Habsburg–Tescheni Frigyes főherceg felesége volt. […]

https://pozsonyikifli.sk/ennivalo-tortenelem-a-pozsonyi-adventi-vasaron/

Botrányba fulladt az első pozsonyi lóverseny

Lóverseny, Aupark, Casino. Csak néhány újítás, amelyet Pozsony gróf Széchenyi Istvánnak köszönhet. Annak a Széchenyinek, aki idéntől (2016) számítva 225 évvel ezelőtt született egy Sopron menti falucska, Nagycenk kastélyában. Annak a Széchenyinek, akit a magyar történelemtudomány leginkább politikai szerepvállalása és gazdasági fejlesztő tevékenysége miatt méltat, a szlovák történelemkönyvek pedig szintén leginkább a reformkori országgyűléseken betöltött […]

https://pozsonyikifli.sk/botranyba-fulladt-az-elso-pozsonyi-loverseny/

A pozsonyi diéták a reformkorban

Újra pezseg a város 1825. Magyarország a reformkor küszöbén áll, közigazgatási központja, azaz tulajdonképpeni fővárosa már negyven éve Buda, ott székel a fő pénzügyi hatóság, a Magyar Kamara, de a király helytartója, az ország második embere, József nádor is. Pozsony ekkorra már sokat veszített korábbi jelentőségéből, a 18. század második felének virágkora a múlté, I. […]

https://pozsonyikifli.sk/a-pozsonyi-dietak-a-reformkorban/

Hogyan ne legyünk neuraszténiások? Miért vannak tele a nők illusióval és magas igényekkel? Egy pozsonyi szakember intelmei 120 évvel ezelőttről – Dr. Pávai Vajna Gábor és az idegesség

Kétség kívül ilyen alak Pávai Vajna Gábor sebész, tüdőspecialista, szülészmester, kórházfőorvos (és lapalapító és publicista) is, aki Pozsonyban való letelepedését követően hosszú évtizedeken át, egészen 1913-ban bekövetkezett haláláig a város szellemi életének egyik meghatározó személyisége volt. A doktor urat akkor sikerült igazán a szívembe zárnom, amikor egy produktív véletlennek köszönhetően az Egyetemi Könyvtár olvasótermében kezembe […]

https://pozsonyikifli.sk/hogyan-ne-legyunk-neuraszteniasok-miert-vannak-tele-a-nok-illusioval-es-magas-igenyekkel-egy-pozsonyi-szakember-intelmei-120-evvel-ezelottrol-dr-pavai-vajna-gabor-es-az-idegesseg/

Egy újabb pozsonyi mese

A szerzőnő játékos formában mutatja be Lechner Ödönt a gyerekeknek és a felnőtt olvasóknak. A mesében tárgyak kelnek életre, amelyek egy százéves pozsonyi történetet osztanak meg velünk.A  könyvet Jana Pohaničová a pozsonyi Építészeti Kar Műemlékvédelmi és Történettudományi Építészeti Intézetének vezetője keresztelte. A Pozsonyi mesék című sorozat olyan híres személyiségeket mutat be, akik a város történelme […]

https://pozsonyikifli.sk/egy-ujabb-pozsonyi-mese/

Pozsonyi Kifli Gyermeknap

Pozsonyi Kifli PT. Fotó: Zahorán Csaba

https://pozsonyikifli.sk/pozsonyi-kifli-gyermeknap/

Ljubljana pozsonyi szemmel

Aztán már érkezésem napján azon kaptam magam, hogy egy-egy hangulatosabb sarkot ösztönösen is Pozsonyhoz hasonlítok, emlékeim, ítéleteim előbb-utóbb mind pozsonyos kanyarulatokat vesznek. Végig valami mást kutattam a városban, picit úgy, mint David Garnett kisregényének, a Lady into fox-nak az elbeszélője, aki folyton, minden apró erdei állatban rókává változott feleségét véli felfedezni, vagy a Ha egy […]

https://pozsonyikifli.sk/ljubljana-pozsonyi-szemmel/

Pozsonyi kiflivel keresztelték Bartókot és Kempelent a Bibliotéka Könyvvásáron (képriport)

A közönséget Martin Vanek üdvözölte, aki röviden bemutatta Garajszki Margit: Bartók és Bolemant Éva: Kempelen című kötetét, amelyekből két rövid részletet is felolvasott, majd színpadra szólította Matrka Simont, a könyvek illusztrátorát. A köteteket Petra Nagyová – Džerengová írónő keresztelte meg két igazi pozsonyi kiflivel: Bartókot mákossal, Kempelent dióssal.  A könyvbemutató folyamán a gyerekek között könyveket […]

https://pozsonyikifli.sk/pozsonyi-kiflivel-kereszteltek-bartokot-es-kempelent-a-biblioteka-konyvvasaron-kepriport/

Palugyay és fiai – a „pezsgő” pozsonyiak

A 19. századi Pozsony leghíresebb vendéglősének, Palugyay Jakabnak a felmenőit Liptóban kereshetjük. Szluha Márton: Liptó vármegye nemes családjai című művében írja, hogy a Palugyayak ősi birtokadományos család, amely közös törzsből származik a kihalt Bodófalvi Bodó családdal. IV. „Kun” László királytól a Palugya földjéből kihasított Kispalugyát kapták adományként (Liptószentmiklóstól 5 kilométerre nyugatra, ma Palúdzka néven Liptószentmiklós […]

https://pozsonyikifli.sk/palugyay-es-fiai-a-pezsgo-pozsonyiak/

Petőfi

A Pozsonyi mesék sorozat ezen kiadványa petőfies légkörben készült: a szöveg és az illusztrációk bátor, helyenként meghökkentő megoldásai egy olyan embernek állítanak emléket, aki maga is forradalmi szemléletével alkotott maradandót.

https://pozsonyikifli.sk/termek/petofi/

SO SALVÁTOROM – SALVATOR. Most a magyar változat kiadását is támogathatja!

  Új mesénk sikeres kampánya a StartLab platformon Mindössze 25 napra volt szükség ahhoz, hogy a Pozsonyi Kifli Polgári Társulás támogatóinak jóvoltából a teljes célösszeg összegyűljön a SO SALVÁTOROM című új mesekönyvünk megjelentetésére. A neves író, Jana Juráňová tollából származó szöveget a tehetséges illusztrátor, Lucia Žatkuliaková rajzai teszik még élvezetesebbé, aki a legendás Fekete lyukak […]

https://pozsonyikifli.sk/so-salvatorom-salvator-most-a-magyar-valtozat-kiadasat-is-tamogathatja/

A Szalvátor gyógyszertár egy új könyv lapjain elevenedik meg. A kötet megjelentetéséhez Ön is hozzájárulhat.

A SO SALVÁTOROM a tizenhárom éves Cecilka és nagymamája, „bab – Inka” mai Pozsonyban játszódó története. Csatlakozzon a nagymama és unokája sétájához a városban és annak történetében! A kötet gyermek és felnőtt olvasói egyaránt érdekességeket tudhatnak meg nem csupán magáról a ma már kultikusnak számító Szalvátor gyógyszertárról, hanem a várost alakító személyekről és eseményekről is. […]

https://pozsonyikifli.sk/a-szalvator-gyogyszertar-egy-uj-konyv-lapjain-elevenedik-meg-a-kotet-megjelentetesehez-on-is-hozzajarulhat/

Viera Kamenická Chaszam Szóferről szóló kötetének sikeres bemutatója

  A könyv szerzője Viera Kamenická   2022. április 28-án, csütörtökön kora este a Szlovák Nemzeti Múzeum – Zsidó Kultúra Múzeuma épületében ünnepélyesen bemutatták Viera Kamenická „Chaszam Szófer, a pozsonyi csodarabbi” című új kötetét, amely a Pozsonyi Kifli Polgári Társulás gondozásában, a díjnyertes „Pozsonyi mesék” című sorozatban jelent meg. Bolemant Éva és a könyv grafikusa […]

https://pozsonyikifli.sk/viera-kamenicka-chaszam-szoferrol-szolo-kotetenek-sikeres-bemutatoja/

Bolemant Éva: „Úgy gondoltuk, ezt a szimbólumot vissza kell hozni a köztudatba, és elhatároztuk, hogy munkánkkal, a város iránti szeretetünkkel ezt meg is valósítjuk.”

Bolemant Éva   Mondanál egy-két szót magadról? Mik a kedvteléseid, milyen a családod? Mióta laksz Pozsonyban? Mi a kedvenc helyed a városban? 1985 óta élek Pozsonyban, így még megtapasztalhattam a zárt udvarokat és a város történetének maitól gyökeresen eltérő szemléletét. Egyetemistaként kerültem Pozsonyba, korábban nem volt a várossal túl sok kapcsolatom. Élénken emlékszem viszont a […]

https://pozsonyikifli.sk/bolemant-eva-ugy-gondoltuk-ezt-a-szimbolumot-vissza-kell-hozni-a-koztudatba-es-elhataroztuk-hogy-munkankkal-a-varos-iranti-szeretetunkkel-ezt-meg-is-valositjuk/

A Štefánia – korunná princezná (Stefánia koronahercegnő) című kötet mint a történelemszeretet nagykövete

A Pozsonyi Kifli Polgári Társulás elnöke, Bolemant Éva bevezetőjében elmesélte, hogyan kezdődött néhány évvel ezelőtt a szervezet és a szerző, Diana Mašlejová együttműködése. Utána a szerző vette át a szót, aki a kötet létrejöttéről beszélt. – Kihívásnak éreztem, hiszen valós személyről csak úgy írhatok, ha tanulmányozom az életét. Ha például a történetben Stefánia kimegy a […]

https://pozsonyikifli.sk/a-stefania-korunna-princezna-stefania-koronahercegne-cimu-kotet-mint-a-tortenelemszeretet-nagykovete/

Jó piac árajánlat

POZSONYI NAPTÁR  / PREŠPORSKÝ KALENDÁR / / PRESSBURGER KALENDER – 2020  ÁRA: 2 € Johann Vinzenz Reim (1796–1858) Bécsben tevékenykedő osztrák építőmérnök, rajzoló és grafikus 1834 és 1853 között egész gyűjteményt állított össze a Habsburg-birodalom különféle pontjain készült számos grafikájából. A körülbelül 1850 körül készült, rendkívül bájos rajzokon megelevenedik az Osztrák–Magyar Monarchia előtti Pozsony. A […]

https://pozsonyikifli.sk/jo-piac-arajanlat/

Kiosztottuk az idei Aranykifli díjakat!

Korpás Árpád  Ján Vyhnánek idegenvezető és helytörténész előadásában „visszarepítette” a közönséget azokba az időkbe, amikor a mai Hviezdoslav téren (az egykori Séta téren) még nemcsak korzózni vagy reprezentálni tudtak a pozsonyiak, hanem egyéb, a mindennapi élettel kapcsolatos ügyeiket is elintézhették. Vyhnánek kimerítő alapossággal mesélte el a tér egyes épületeinek és azok egykori lakóinak a történetét, […]

https://pozsonyikifli.sk/kiosztottuk-az-idei-aranykifli-dijakat/

Martinengo Nándornak nem „csupán” az Önkéntes Tűzoltó Egyesület megalapítását köszönhetjük, hanem ennél sokkal többet

A Pozsonyi Önkéntes Tűzoltó Egyesület gyakorlatozás közben az egykori Vásártéren  A legboldogabb valószínűleg egy idegenes hangzású vezetéknevet viselő férfiú, Martinengo Nándor volt, aki teljes lényével küzdött a szervezet létrehozásáért. Ezt követően felgyorsultak az események. Már 1868. február 23-án lezajlott az alakuló közgyűlés a mai Óvárosházán. Ekkor hozták létre magát a tűzoltó testületet, élén Martinengo Nándor […]

https://pozsonyikifli.sk/martinengo-nandornak-nem-csupan-az-onkentes-tuzolto-egyesulet-megalapitasat-koszonhetjuk-hanem-ennel-sokkal-tobbet/

Mese a „bécsi villamosról” – új kötetünk a pénteki Jó Piacon is megvásárolható

Az, aki felült rá, elutazhatott akár az osztrák határig is, ráadásul érdekes történéseknek lehetett tanúja. A könyvben olyan események, helyzetek bontakoznak ki, amelyekből a gyerekek számára mindig levonható valamilyen tanulság. A történetek 1920 után játszódnak, amikor Pozsony már Csehszlovákia része lett, és Ligetfalu volt a legközelebbi elővárosa. Éppen ehhez a helyhez kapcsolódik a villamos története. […]

https://pozsonyikifli.sk/mese-a-becsi-villamosrol-uj-kotetunk-a-penteki-jo-piacon-is-megvasarolhato/

Vivát Bartók Béla!

A Bartók és a fából faragott királyfi egy vidám clowniáda remek színészi alakításokkal, táncos és zenei betétekkel. Az előadás a drámapedagógiai módszereket is figyelembe véve érzékenyen utal Bartók Béla zenei örökségére. Bartók gyerekkorának és korai zenei fejlődésének időszaka az olasz commedia dell’arte klasszikus szereplői, Harlekin (Garajszki Margit) és Colombina (Júlia Urdová) által kel életre. A […]

https://pozsonyikifli.sk/vivat-bartok-bela/

Vásárcsarnok – Stará tržnica – Markthalle (22 nagy kép)

Szombaton ott leszünk a Vásárcsarnokban rendezett karácsonyi Jó Piacon (Dobrý trh). Megvásárolhatóak lesznek a Pozsonyi mesék-kötetek (Kempelen, Bartók). A kiadványok szerzői, Bolemant Éva és Garajszki Margit a délutáni órákban dedikálást tartanak. Meglepetésként az archívumunkból újranyomtatjuk a legszebb vásárcsarnokos képeslapokat. Volt miből válogatnunk! P.K  

https://pozsonyikifli.sk/vasarcsarnok-stara-trznica-markthalle-22-nagy-kep/

Egyedülálló fotók az 1897-es Pozsonyról

Az R. & J. D. professzionális fotósokat bízott meg azzal, hogy városokat fényképezzenek Európán belül és kívül, különös tekintettel az építészeti nevezetességekre. Már 1894-ben megjelentek „Gruss”, „Üdvözlet” feliratú képeslapjai, miközben a konkurens cégek még mindig metszeteket sokszorosítottak. A Römmler & Jonas Dresden az elsők között kezdte meg a fotográfiák számozását, aminek köszönhetően ma időrendbe tudjuk […]

https://pozsonyikifli.sk/egyedulallo-fotok-az-1897-es-pozsonyrol/

Emlékezés a Kormoránok szigetére. Délre költözött az utolsó dunai víziparadicsom

  Forrás: www.skcinema.sk Egy sziget múltját kutatjuk, amely egykor páratlan természetvédelmi terület volt, kőhajításnyira Pozsonytól. Az első dokumentumfilm, amely szép emléket állított neki, Paľo Bielik rendező 1944-es alkotása. A mindössze 16 perces film minden pillanata lebilincseli a nézőt. A stáb tábort vert az Amazóniát idéző vadonban, az operatőr egy többemeletes panelház magasságával vetekedő nyárfán kialakított […]

https://pozsonyikifli.sk/emlekezes-a-kormoranok-szigetere-delre-koltozott-az-utolso-dunai-viziparadicsom/

Grössling utca 37. A nagyapám építette a házat, amelyben élek

Mióta lakik ebben a házban? Amióta a világon vagyok. 1940-ben születtem. Talán csak azok a hetek jelentettek kivételt, amikor a frontvonal Pozsonyhoz közeledett: akkor kitelepítettek minket az Erdőhátra.   Elefánty nagyapja még élt akkor? Igen. Az Elefántyak elszegényedett nemesek voltak, a Nyitra melletti Felsőelefántról (szlovákul Horné Lefantovce) származtak. Korábban birtokaik lehettek ott, ám idővel az […]

https://pozsonyikifli.sk/grossling-utca-37-a-nagyapam-epitette-a-hazat-amelyben-elek/

Irodalmi barangolás Pozsonyban Hornyák Istvánnal

    A sétánk ugyan időben messziről indult, amikor a dóm előtt az első összefüggő magyar nyelvemlékről, a 18. században itt felfedezett, de a 12. században másutt keletkezett Halotti beszédről volt szó, de mintegy két óra alatt sikerült legalább vázlatosan számba venni azokat a személyiségeket, akik a 20. század első harmadával bezárólag a pozsonyi belváros különböző […]

https://pozsonyikifli.sk/irodalmi-barangolas-pozsonyban-hornyak-istvannal/

Mit adott Jókainak Pozsony?

Jókai Mór, 1894. Forrás: fortepan.hu Bár Komáromból származott, és hosszú élete nagy részét Budán töltötte, Jókai Mórt Pozsony szinte saját szülötteként tisztelte. A magyar romantika legtermékenyebb prózaírója a dualizmus korában már hatalmas és általános hírnévnek örvendett az országban, hívták is sok helyre. Pozsony sem volt kivétel, és hogy a századfordulón mekkora népszerűségnek örvendett itt Jókai, az […]

https://pozsonyikifli.sk/mit-adott-jokainak-pozsony/

Petőfi nem bír megülni a hátsóján. Veres István: Petőfi

Petőfi olyan nyughatatlan lélek, aki nem bír egy helyben benne maradni a hagyományban. Sokan sokféle helyet kijelöltek már neki, de ő mindig új helyre vándorol. Valahogy úgy, ahogy Radnai Béla szobra Veres István legújabb pozsonyi meséjében. Nem könnyű téma, gondolhatjuk, mert Petőfire mindenki egy kicsit gyerekkori pajtásaként tekint. Lehet-e még újat mondani róla? Erre a […]

https://pozsonyikifli.sk/petofi-nem-bir-megulni-a-hatsojan-veres-istvan-petofi/

Auf nach Pozsony! Éhes bécsiek cukrászdafosztogatásai Pozsonyban ‒ Történelmi értékű archív filmfelvétel a bécsi villamosról

Persze ne feledjük, hogy 1917-et írunk, a háború lassan a végéhez közeledik, az egész Monarchiát általános élelmiszerhiány sújtja – ahogyan az a Grenzbote korabeli híradásaiból is kiderül, számos alapanyag tartósan is hiánycikknek számít. Két rövid írásról van szó, mindkettő izgalmas kordokumentum. Amúgy pedig mostantól, ha szóba kerül, hogy egyre több pozsonyi a határ túloldalán szokott […]

https://pozsonyikifli.sk/auf-nach-pozsony-ehes-becsiek-cukraszdafosztogatasai-pozsonyban-%e2%80%92-tortenelmi-erteku-archiv-filmfelvetel-a-becsi-villamosrol/