2026. szeptember 27-én, Kacsinecz Krisztián vezetésével eredtünk Batka János – egy elfeledett pozsonyi legenda nyomába.
Batka János (1845-1917) főlevéltáros a legkevésbé sem skatulyázható be afféle szürke aktakukacként; kiugróan sokszínű egyéniség volt, igazi reneszánsz ember, aki a maga korában igencsak népszerű alakja volt Pozsonynak. Szeptemberi sétánkon felelevenítettük az életét a városnak szentelő, vérbeli pressburger pályájának legfontosabb állomásait – és annak a hatalmas kulturális örökségnek legalább a töredékét, amely nélküle nem jöhetett volna létre.
A sétát vezető Kacsinecz Krisztián Batka érdemeit sorolva kiemelte zenekritikusi és kultúraszervezői tevékenységét, aminek hála Pozsony a 19. és 20. század fordulóján a komolyzene egyik európai fellegvárává emelkedett. Személyes jóbarátja volt Liszt Ferencnek, aki tucatnál is több koncertet adott a koronázó városban, a legtöbbet éppen az ő meghívására. Mint kiderült, Batka érdeme az is, hogy a pozsonyi születésű, európai jelentőségű zeneszerzőnek, Johann Nepomuk Hummelnek emlékművet emeltek a koronázó városban – a gyakran „költöző “, ma a német nagykövetségnek helyet adó Nester-palota előtt álló szobrot „testközelből “is megcsodálhattuk.
Kacsinecz Krisztián
Arra is fény derült, hogy levéltárosi „főállása “és a zene iránti szenvedélye mellett Batka János foglalkozott műemlékvédelemmel, helytörténettel is - álma a pozsonyi vár romjainak megmentése és látogathatóvá tétele volt.
Nem utolsó sorban pedig kiváló érzékkel fedezte fel az ifjú tehetségeket, közülük a sétán Zichy Géza, Fadrusz János és Bartók Béla neve hangzott el. A bőkezű mecénás halálában is szeretett városát szolgálta – mintegy 10 ezer értékes kordokumentumból álló, elképzelhetetlenül gazdag hagyatékát végrendeletében a pozsonyi városi levéltárnak adományozta, amelynek a digitalizálása a Pozsonyi Kifli Polgári Társulásnak köszönhetően valósult meg.
„Batka János sírba száll, de a nevét igen soká nem fogjuk tudni elfelejteni majd különösen itt Pozsonyban. Minden, ami tiszta, szép, ideális, nemes, minden, ami az élet felékesítésére, díszítésére, az ember megjavítására, megerősítésére szolgál, az benne volt, az célja volt, eszköze volt. (...) Szomorú szívvel temetjük és nem tudjuk hinni, hogy örökre elcsendesedett. Nyugodt porában, néma sírjában is int, tanít, az eszményi szép szeretetét hirdeti majd az utódoknak” – idézett Kacsinecz Krisztián idegenvezető a boldog békeidők Pozsonyának egyik legikonikusabb alakját búcsúztató nekrológból a séta végén.
A Pozsonyi Kifli PT élen jár Batka János emlékének ápolásában: több cikkel, honismereti sétával, kiállítással és egy mesekönyvvel is hozzájárult ahhoz, hogy a neves pozsonyi levéltáros és kultúraszervező életműve a szélesebb közönség számára is ismertté váljon.




