A klarisszák temploma

Jóllehet a Múzeumok és galériák éjszakája 2015. május 16-án, szombaton igen gazdag programot kínált Pozsony lakói és látogatói számára, a klarisszák templomának szentelt tematikus sétánk talán minden eddiginél több érdeklődőt vonzott.

Vélhetőleg nem is csalódtak, hiszen rendkívül felkészült és szakavatott vezetőnk, dr. Eva Trúchla tökéletesen megfelelt szakmai hírnevének. A templommal és történetével kapcsolatos számtalan érdekesség mellett azt is elmondta, mitől egyedülálló – és az évszázadok során micsoda „architektonikus” kálvárián ment keresztül – a karcsú ötszögű torony. De éppoly magával ragadóan és tartalmasan beszélt a templom belteréről is, amelyet jelenleg ritkán nyitnak meg a látogatók előtt.

Megtudhattuk továbbá, hogy történetében hogyan kapcsolódik a klarisszák templomához és zárdájához a város néhány oktatási intézménye és ezek növendékei – például Bartók Béla, Dohnányi Ernő, Albrecht Sándor, Ján Hollý és Jozef Murgaš –, vagy éppen az Egyetemi Könyvtár. Itt persze nem tudunk mindenről beszámolni, ami elhangzott, de aki jelen volt, az úgyis hallotta már... Várjuk Önöket további sétáinkon!

003004005006010011012014016017019020022023024025027028029030032036039045046048049050052057

 Pozsonyi Kifli PT. Fotó: Szabó Réka

Hasonló cikkek