2025. október 26-án Hornyák Istvánnal indultunk el az egykor Vármegyeház térről, hogy felkeressünk néhányat azok a közül a helyszínek közül, amelyek sötét fejezetekként íródtak be Pozsony történelmébe.
A séta elején a Mihály-kapu tövében a boszorkányégetésekről volt szó. A Ferenciek terén az egykori „szégyenketrec” helyszínét érintve a jezsuita templom elött megemlékeztünk az 1674-es vésztörvényszékről, valamint az 1848/49-es szabadságharc pozsonyi vértanúiról, köztük Petőcz Györgyről.
A következő állomásunk a Régi Vásárcsarnok előtti tér volt, ahol az 1919-es februári sortűz eseményére és áldoztaira hívta fel figyelmünket Hornyák István.
Egy rövid sétát megtéve jutottunk el az András-temetőbe, ahol a Hlinka-gárdisták által elveszejtett Bikszárdy Vincéről emlékeztünk meg, és a holokauszt áldozatainak emléke előtt is ezen a helyen hajtottunk fejet, mivel az egykori zsidó negyedtől akkor már térben nagyon messzire kerültünk.
Sétánkat az egykori lóvasút állomása, elött a Kereszt utcában (Krížna) zártuk. Itt állt egykor az úgynevezett búcsúztató kápolna, ahol a barátok és rokonok végső búcsút vehettek a vesztőhelyre kísért halálra ítélttől.
A séta a hagyományokhoz híven ezúttal is számos érdeklődőt vonzott.
P.K.
Fotó: Braňo Bibel



