Városnéző séta a pozsonyi koronázások nyomában

Mielőtt a Szent Márton dóm elől az utca kövezetében levő korona alakú bronzlapocskák iránymutatása alapján a séta résztvevői elindultak, Hornyák István egy rövid történeti áttekintést nyújtott, miért voltak és mettől meddig valósultak meg Pozsonyban koronázások. A bevezető részeként elhangzott, hogy a szokásjognak megfelelően a koronázásoknak megvolt kötött menete, s ez a dómban tartott templomi szertartással és a kenettel vette kezdetét az esztergomi érsek aktív részvétele mellett, a koronázási ékszerek, legfőbbképpen a Szent Korona felhasználásával, majd a városfalon kívül tett világi eskütétellel folytatódott, végül a koronázási dombon lóhátról a négy égtáj felé tett kardsuhintással tetőződött be. 

Noha az évszázadok során ebben időnként voltak eltérések, alapvetően a pozsonyi koronázások ezt a mentet követték. A séta során a résztvevők elfogadták azt az elvet, hogy minden koronázásról nem lehet részletesen szólni, ezért Hornyák István az elsőről, Miksa királynak az 1563-ban lezajlott koronázásáról, valamint a Mária Teréziáéról beszélt, akinek 1741-ben került a fejére a magyar korona, rámutatva arra is, hogy valamennyi Pozsonyban koronázott uralkodó Habsburg-, illetve Habsburg-Lotaringiai-házból való volt. Mivel V. Ferdinánd 1830-ban történt megkoronázása után Pozsonyban már több koronázás nem volt, fölöslegessé vált a Duna-parton álló koronázási domb, város azt elbonttatta, de ígéretet tett, hogy méltó emléket állít a helyén a koronázásoknak. Néhány éves huzavona után a város szülötte, Fadrusz János kapott megbízást egy emlékmű elkészítésére, s ő annak emlékére, hogy a magyar rendek az 1741-es országgyűlésen „életüket és vérüket” ajánlották fel a királynőnek az országot fenyegető ellenséggel szemben, carrarai márványból kifaragta Mária Terézia lovas szobrát és két mellékalakét.

Az egyik hihetőleg magát a szobrászt ábrázolta szigorú tekintetű, de leeresztett karddal álló közvitézként, a másik egy pedig egy főúr volt. Mindezekről azért volt kénytelen múlt időben beszélni Hornyák István, mert a műalkotást 1921. október végén barbár szoborrombolók szétverték, s ma már csak az emlékekben él. Talán a séta résztvevőiből kiváltott némi nosztalgiát a múlt, amelyben vegyesen voltak büszkeséget és szégyenérzetet, örömet és bánatot kiváltó, lehangoló vagy felemelő események. Erre próbált utalni ez városnéző séta.