Egy nagy jelentőségű pozsonyi látogatásról

Néhány éve a korabeli sajtóban kutattam egy bizonyos téma után, amikor – ahogy az már lenni szokott – rátaláltam valami egészen másra, egy olyannyira fontos információra, amely azonnal felkeltette a figyelmemet. A Pressburger Zeitung napilap 1874. szeptember 12-én az alábbi rövid hírt tette közzé:

„Tegnap és ma városunkban tartózkodott Dr. Th. Mommsen, a híres történész, a Berlini Egyetem professzora és a Tudományos Akadémia titkára. Kutatóútján a Magyarországon újonnan felfedezett római feliratokat tanulmányozza, melyeket nagy epigráfiai műve kiegészítéseként szeretne kiadni. Meglátogatta a városi múzeumot, emellett az évekkel ezelőtt Pozsonyban felfedezett római feliratok után nyomozott. A Duna utcai Szuborits-ház kertjében előkerült még egy felirat, melyet annak idején már Rómer, az antik világ kutatója is felismert. Ma reggel Mommsen professzor Esztergom felé folytatta útját. ”

Theodor Mommsen, 1817 – 1903. (forrás: Wikimedia Commons)

A hír meglepett, mivel eddig semmilyen másodlagos forrásból nem értesültem Mommsen látogatásáról. Pozsonyt a 19. században és a 20. század elején felkereste néhány jelentős tudós – például Alfred Brehm, Vámbéry Ármin vagy Thomas Alva Edison – de hogy Mommsen? Ez újdonság volt számomra. Theodor Mommsen német volt – 1817-ben született Gardingban, 1838–43 között a kieli egyetemen tanult ókortudományt. A római jogot, de mindenekelőtt a történelmet kutatta egész életében, miközben az epigráfia területén is kiemelkedőt alkotott: nyelvtudását – latinul és görögül is tudott – a római kori feliratok azonosítására és megfejtésére használta, melyek után egész Európát beutazta. Akadémiai pályafutása alatt több munkahelye is volt, hosszabb időt töltött Berlinben, ahol az egyetemen tanított és az ottani Tudományos Akadémia tagja lett. Épp az Akadémia megbízásából kezdett dolgozni monumentális, korszakos jelentőségű művén, a Corpus Inscriptionum Latinarum című könyvön, mely elsőként katalogizálta a Római Birodalom idejéből és területén fennmaradt latin feliratokat. A többkötetes, több tízezer feliratot tartalmazó művet a 20. század folyamán is kiegészítették, és mindmáig hivatkozási alap az epigráfia területén. Mommsen opus magnumjaként néhány kötetes Római történelmét (Römische Geschichte) tartják számon, mely elsősorban a Római Köztársaság idejére fókuszál. Ez a mű akkora népszerűségre tett szert szakmai és laikus körökben egyaránt, hogy 1902-ben a szerző irodalmi Nobel-díjat kapott érte. Ez a tény abban az időben nagy vitát generált, mivel a Római történelem tudományos mű volt, nem szépirodalom, de a bizottság kiállt a döntése mellett, Mommsent pedig a legnagyobb élő történetírónak nevezte, kiemelve a történelem népszerűsítése terén szerzett érdemeit, valamint művének irodalmi értékét. Mommsen röviddel ezután, dicsősége és sikerei tetőpontján, 1903-ban Charlottenburgban (ma Berlin része) elhunyt. Ilyen tudós látogatta meg tehát 1874-ben a mi városunkat is, ezért minél többet szerettem volna megtudni itt tartózkodásáról. Látogatásának okául az újság a Magyarországon újonnan fellelt római kori feliratok kutatását jelölte meg, melyeket epigráfiai műve kiegészítéseként akart megjelentetni. Ez a nagy mű kétségkívül a Corpust jelentette, amelyből ekkorra már több kötet megjelent. Útjának részletesebb magyarázatát a korabeli külföldi sajtóban találtam meg:

„Amint az ismeretes, Mommsent a berlini Akadémia bízta meg a Corpus inscriptionum latinarum című terjedelmes mű kiadásával, melynek néhány kötete már megjelent, és amely a helyi (budapesti – a szerző megj.) Nemzeti Múzeum tudósok által nagyra becsült római műkincseivel is foglalkozik. Mindeközben Ernest Desjardins francia tudós is kiadott a magyar kormány megbízásából egy nagyszabású művet ezekről a gyűjteményekről. Desjardins úgy gondolta, a német tudóst kritikával kell illetnie azért, mert epigráfiai munkájában hiányosan dolgozta fel a magyarországi római műemlékeket. Azt is felrótta Mommsennek, hogy bizonyos fontos emlékköveket elfelejtett besorolni művébe, mások feliratait pedig helytelenül értelmezte. Desjardins a Corpus inscriptionumban összesen 160 hibát fedezett fel. Mommsen, aki rendszerint kitér a viták elől, most kénytelen volt kivételt tenni, egyrészt azért, mert művét a Berlini Akadémia nevében adta ki, másrészt azért, mert Desjardins megjegyzései rendkívül provokatív stílusúak. A német tudós közelmúlti látogatása tehát előző közléseinek felülvizsgálatán és kiegészítésén túl azt a célt is szolgálta, hogy anyagot gyűjtsön a Desjardins-nel folytatott vitához.”

Régi Városháza a Fő téren. (forrás: Juraj Horváth)

Amikor világossá vált előttem Mommsen jövetelének oka, idegenvezetőként pontosan be akartam azonosítani a helyeket, amelyeket Pozsonyban meglátogatott. A rövid újságcikk két helyszínt említett, közülük az első egyértelmű – a városi múzeum, ma Pozsonyi Városi Múzeum, amely 1868-as alapításától kezdve az Óvárosháza épületében található a Főtér 1. szám alatt. Keményebb diónak bizonyult a „Duna utcai Szuborits-ház”, melynek kertjében római feliratra bukkantak. Kutatás közben egy pillanatra zsákutcába jutottam, ám ekkor a régi Pozsony szerelmese, Ing. Arch. Michaela Grossmannová felhívta a figyelmemet a Pozsony és környéke című kötetre, mely 1865-ben jelent meg a magyar orvosok és természetvizsgálók pozsonyi vándorgyűlése alkalmából (amelyen egyébként vendégként részt vett egy másik jelentős tudós, Jan Evangelista Purkyně cseh orvos is). A Pozsony történelmének szentelt kötetben több hazai tudós mellett Rómer Flóris tanulmánya is megjelent Pozsony régészeti műemlékei címmel, melyben a szerző ezt írja:

„És mind e mellett sem sikerült Pozsonyban két római emlékkövön kívül más emlékre akadnom. Az egyik Szuborits Antal, főherczegi tanácsos Úr Duna-utczai 144. számú háza kertjében áll, a másikat Feigler Károly Úr kertjében láttam, a Kecske utczában, 352 .sz. alatt, hol egyik falba be van falazva. Azonban ezekről sem tudjuk bizonynyal kimutatni, hogy Pozsony területén találtattak légyen, sőt igen valószínű, hogy Dunán túlról szállíttattak ide.”

Mivel már ismertem az épület korabeli házszámát, nem volt nehéz meghatározni jelenlegi helyét. Az 1879-es házszámátírás után a ház a 26-os számot kapta, az utolsó, 1975-ös átszámozás után pedig a 22-est. Ez a felismerés kellemes meglepetés volt számomra, mivel ez a ház azon kevés épületek egyike, amelyek sikeresen túlélték az utcában a 20. századtól máig tartó tömeges lebontási és átépítési hullámot. Későklasszicista homlokzata azt sugallta, hogy valóban tanúja lehetett Mommsen látogatásának. Ezt a feltételezésemet megerősítette a Városi Műemlékvédelmi Hivatal igazgatója, Dr. Ivo Štassel is, akihez a ház pontosabb datálásának kérésével fordultam:

„…a szóban forgó objektumról nem rendelkezünk építéstörténeti kutatással, nem is vizsgáltuk azt. Ezért csak a homlokzat építészeti megformálásából indulhatok ki. Az épület nemrégiben kétségkívül felújításon esett át, vagyis a homlokzat egyes részletei már nem láthatók. Így is elmondhatjuk azonban a homlokzat tagolása és megmaradt alakzatai alapján, hogy a késő klasszicizmus korában épült, vagyis a 19. század 50-es, 60-as éveiben. Az emeletek magasságbeli elrendezése alapján úgy ítélem meg, hogy a ház az említett korszakban újépítésűként keletkezett, nem régebbi épület átépítéseként.”

A Duna utca, képen jobbról a második Szuborits háza. (forrás: Juraj Horváth)

A házat a 19. század hatvanas éveire datálta Dr. Peter Buday művészettörténész is, akinek szintén kikértem a véleményét. Ezzel a feladatot megoldottnak tekintettem. Konstatálhatjuk tehát, hogy Mommsen az Óvárosházán kívül a Duna utca 22-es számú házát is meglátogatta, amely ezzel nagyobb jelentőségre tett szert. Meg kell még válaszolnunk a kérdést, vajon Mommsen, aki Pozsonyon kívül járt Pesten, Esztergomban, Zágrábban és más magyarországi városokban is, talált-e elegendő anyagot a Desjardins-nel folytatott vitához. A korabeli sajtóban fennmaradt hírek szerint Mommsen útja sikeres volt:

„Mommsen, aki ez alkalommal különösen figyelmesen és lelkiismeretesen tanulmányozta a helyi műemlékeket, arra a következtetésre jutott, hogy a francia tudós igen óvatlanul járt el kritikája megírásakor. A hiány, amelyet a feliratokban talált, a valóságban nem létezik, és ha Desjardins kevésbé felületesen végezte volna a kutatást, rájött volna, hogy Mommsen az összes feliratot felsorolta, csak éppen munkájában nem aszerint csoportosította azokat, hol maradtak meg, hanem aszerint, hol találták meg őket, vagyis Desjardins az emlékkövek listáját, melyet hasztalanul keresett a Pest címke alatt, bizonyára megtalálta volna, ha elegendő figyelmet szentel a Mommsen által alkalmazott besorolás rendszerének. Ami a hibás értelmezést illeti, Mommsen azt állítja, és a helyi régészek is egyetértenek vele, hogy ő csak azt jegyezte fel, ami a kövön valóban látható volt, míg Desjardins az olvasható részleteket részben analógia útján, részben azonban saját fantáziája segítségével kiegészítette.”

Szeptemberben múlt 150 éve, hogy Theodor Mommsen Pozsonyba látogatott. Látogatása, bár mostanáig a feledés homálya borította, igen nagy jelentőséggel bír, hiszen városunk személyében a korabeli tudomány és irodalom egyik legnagyobb alakját látta vendégül.

Ján Vyhnánek

Fordította: Diána Maros

Köszönöm Michaela Grossmannovának, hogy felhívta figyelmemet a Pozsony és környéke című kötetre, Magdaléna Vyhnánkovának a magyar nyelvű idézet szlovákra fordítását, Ivo Štasselnek és Peter Budaynak pedig a Duna utcai ház datálásában nyújtott segítségét.