A tapasztalt heraldikus dr. Jana Oršulová mindenre kiterjedő magyarázatának kíséretében viszonylag ...
A Pozsonyi Kifli Polgári Társulás a város egyik legaktívabb egyesülete. Fennállásunk 15 éve alatt a város története és örökségének védelme iránt érdeklődő, működő közösség épült körénk. Történelmi dokumentumokat digitalizálunk, levéltári kutatásokat folytatunk, és az így nyert ismereteket előadásokon, városi sétákon, kiállításokon tárjuk a nagyközönség elé.
Milan Thurzo ezúttal is új útvonalat jelölt ki, amelyen a határkövek mellett például egy 1900-ban ...
A Pro Patria Honismereti Szövetség díját Korpás Árpád, a Pozsonyi Kifli alelnöke vette át 2018 ...
A legavatottabb személyt, Könyöki József, Helmár Ágost és más kiválóságok örökségének továbbvivőjét ...
A hetvennél is több résztvevőt vonzó előadás a legendás Stefánia (Štefánka) kávéház közelében, a ...
Az emléklapot az idei városnapok alkalmából rendezett ünnepségen adta át Ivo Nesrovnal ...
Szemügyre vehettük például az 1893 augusztusából származó első pozsonyi anzikszot, és azt is be ...
A csaknem kétórás séta alatt rengeteg érdekességet tudtunk meg a 1848/49-es pozsonyi történesekről ...
Az ígéretes pammap.sk adattár korszerű eszközökkel, elektronikus formában teszi elérhetővé a Pozsony ...
Vendégünk a zsúfolásig telt termet igazi emlékkavalkáddal kápráztatta el, amelyet néhány jelenlévő ...
A mintegy 200 résztvevő Ján Vyhnánek fenomenális előadásának köszönhetően ismerkedhetett meg a ...
Novemberi témánk számtalan érdeklődőt vonzott a Pozsonyi Városi Múzeum előadótermébe. Kik voltak a ...











