„Olyan mesekönyvet szerettünk volna, amely kicsit másként mutatja be ezt a fontos történelmi ...
A Pozsonyi Kifli Polgári Társulás a város egyik legaktívabb egyesülete. Fennállásunk 15 éve alatt a város története és örökségének védelme iránt érdeklődő, működő közösség épült körénk. Történelmi dokumentumokat digitalizálunk, levéltári kutatásokat folytatunk, és az így nyert ismereteket előadásokon, városi sétákon, kiállításokon tárjuk a nagyközönség elé.
A rendezvény kétnyelvű volt, a magyar kötet bemutatására Juhász László publicista vállalta, aki a ...
A társulás saját könyveivel és Pozsony történelmét bemutató kiadványaival hívja fel kulturális és ...
Lóverseny, Aupark, Casino. Csak néhány újítás, amelyet Pozsony gróf Széchenyi Istvánnak köszönhet ...
A főhercegnő nagy méretű, 21x27 cm-es üvegnegatívokat használt, így rendkívül részletes felvételeket ...
Vezetőnk tartalmas, javarészt Széchenyi naplójegyzeteire támaszkodó előadásából megtudhattuk, hogy a ...
Dr. Ján Vyhnánek harmadik alkalommal is a régi Pozsony kis utcácskáira kalauzolt bennünket – a ...
Vezetőink, Kamil Procházka és Ján Vyhnánek bevezetőik után Sabina Barborjak-Galeková helyi városvédő ...
Azonban ami ezután következett, az a legmerészebb képzeletünket is felülmúlta: özönlött a temetőbe ...
Tapasztalt vezetőnk, Pavel Šimove történelmünk egyik legismertebb főnemesi családjának történetével ...
Az épület kapualjában tartott bevezető után a résztvevők sorra járták a termeket. Hornyák ...
Először a kormányzati szalonba látogattunk, ahol a város – főként régebben – számos illusztris ...











