
Chaszam Sófer, a pozsonyi csodarabbi

Rómer Flóris, a mesék megmentője
Tudjátok, ki mentette meg a meséket a feledéstől? Rómer Flóris, a réges-régen élt tudós pap, aki felidézte a sárkánygyíkok ősi történeteit!

Fadrusz
Dani és barátja kerékpárral járják be Pozsonyt hogy felkutassák a helyi születésű szobrász kalandos életének nyomait.. Hamar kiderül, hogy Fadrusz élete egyáltalán nem volt hétköznapi, csupa rejtély és titok. Éppenezért a fiúk „Fadrusz-dossziéja“ izgalmas olvasmány felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt.

Pozsonyi zsidó mesék
Amiként eltűnt a Zsidó utca, szétszóródtak utolsó lakói, velük együtt eltűnt a hagyományos zsidó kultúra nagy része is, amibe beletartoztak a mesék is. A zsidó mesék többezer év tapasztalatát rögzítik, alapeszméjük a hit, az együvé tartozás, az igazságosság, a kitartáas és a műveltség eszménye. Könyvünk ezekből a mesékből kínál ízelítőt.

Batka, a pozsonyi muzsikamester
Hallottak már Batka Jánosról, a zenekritikusról, levéltárosról, újságíróról, Liszt Ferenc hű barátjáról és Fadrusz János felfedezőjéről, aki szás évvel ezelőtt valódi legendának számított szeretettt szülővárosában, Pozsonyban? És ismeritek-e Batka János rejtett énjét, a titokzatos feltalálót, akinek Ferenc Jóska még a kutyusát is kitüntette, és aki megálmodta Pozsony csellóházait, orgonapalotáit és trombitatornyait?

Mesélő sárga villamos
Réges-régen, egészen pontosan 1914 és 1935 között Pozsony városában közlekedett egy sárga villamos. Aki felült rá elutazhatott aká raz osztrák határig is. A történet 1920 után játszódnik, mikor Pozsony már Csehszlovákia része lett, és Ligetfalu volt a legközelebbi elővárosa, ahova a villamos története is kapcsolódik. A villamosvezető megismerteti az olvasókat a jármű működésével és az útvonalán található történelmi helyszínekkel is.

Lechner
Vajon mit keres három épülettégla a pozsonyi múzeum egyik vitrinjében? Eszik-e vagy isszák a szecessziót? És ki az az ezüst szakállú Lechner mester, aki télen-nyáron sapkát viselt, és díszes házakat épített, melyeknek ma is a csodájára jár a világ. Aki végigolvassa a Lechner Ödönről szóló mesét, az a száz évvel ezelőtti Pozsonyban kalandozva ezekre és még más érdekes kérdésekre is megtudhatja a választ.