Történelem

Kettős kerek évforduló: Anton Zimmermann, Batthyány József bíboros karnagya
Pozsony egykori gyöngyszeme – a Deák Szálló
Grössling utca 37. A nagyapám építette a házat, amelyben élek
Mesélő fényképek a régi Pozsonyból
Szülővárosukból száműzöttek. Vilček (szül. Hofrichter) Katalin visszaemlékezése
Pozsony, a koronavírusos város
Pozsony, a kutyák Eldorádója
Ligetfalu a Harmadik Birodalom uralma alatt
Hogy ki vagyok? Ich bin ein Pressburger – mondogatta Levius Vilmos
Horogkereszt Dévény felett
Száz éve nem látott pozsonyi Rigele-szobrok
Napóleon nyárfája a mai Tyrš rakparton állt
Faust Ovidius levéltáros és muzeológus (1896–1972)
Újabb, eddig ismeretlen felvételek kerültek fel a netre a régi Pozsonyról
Revolvert kapott Pozsonyból az első magyar rádiósztár
Pozsony boulevard-ja, a Stefánia út!
TOP 10 – TEGNAP ÉS MA: Régiből új
Tára mögötti emlékek (második rész) A pozsonyi Hofrichter Máriával unokája, Peter Janoviček beszélget
Az 1809. év pozsonyi eseményeinek különös emléke
A pozsonyi Óvárosháza tanácstermének szekrénye 1649-ből
A képeslapról, amely 106 év után tért haza a nagyvilágból
Mit adott Jókainak Pozsony?
Tára mögötti emlékek (első rész). A pozsonyi Hofrichter Máriával unokája, Peter Janoviček beszélget
Elhunyt Szemes Béla, a pozsonyi kifli megmentője
Franz Schmidt – Schmidt Ferenc, a zeneszerző, orgona-, zongora- és csellóművész
Utcai rajzok a ´89-es Pozsonyból
Az alig ismert Brandl Antal szobrászművész
Scherz páter, a szegények atyja
Murmann József Árpád, Pozsony szülötte (1889–1943). 130. évforduló
Komenský tér
A hely, ahol csaknem száz évig bank működött
Egy „preschpurgi háziúr” okoskodásai
Kétezer csonka testű hős Pozsonyban
Titkos rádióadás működött Pozsonyban 1968-ban
Enea Grazioso Lanfranconi – az utolsó pozsonyi polihisztor
Johann Nepomuk Hummel születésének 240. évfordulójára
A Bécsi villamos (P.O.H.É.V.) története
Cantus – egy szobor története. 100 éve halt meg a Rigele Alajos által ábrázolt Trebitsch Olga
Mária Ludovika koronázását (1808) ábrázoló céltábla a Pozsonyi Városi Múzeum gyűjteményében
Egy különleges emlék Erzsébet királynéról – Sissiről a Pozsonyi Városi Múzeum gyűjteményében
Fadrusz János mellszobra több mint 30 évig állt a rakparton
Karika-túra a két háború közti Pozsonyban
Miért volt olyan nagy durranás a Palugyay?
Lánglovagok Pozsonyban 1867 és 1918 között
A Mária Terézia-szoborcsoport utóélete
Egy soha el nem küldött levél 1968 augusztusából
Az első kávéházak Pozsonyban
A pozsonyi Lido megszületésének rögös útja (befejező rész)
A pozsonyi Lido megszületésének rögös útja (1. rész)
Theodore Roosevelt Pozsonyban Egy látogatás margójára, avagy hogyan keletkeznek a városi legendák
TOP 10 – TEGNAP ÉS MA: a régi Pozsony városképének meghatározó elemei
Heinrich Anton Prüger, a pozsonyi szállodás (1834–1898)
A pozsonyi propeller története
A tejjel-vízzel folyó Mickiewicz utca
140 éve halt meg Pozsonyban Heckenast Gusztáv, a Nemzeti dal kinyomtatója
A pozsonyi kétszersült híresebb volt a kiflinél
Vidám felvételek a régi Pozsonyból
Virágdíszes kerékpáros felvonulás a Mihály utcában
Párbajok a régi Pozsonyban
A 120 éves Stefánia kezdetei
1999-ben megfeledkeztünk a pozsonyi kifli 400. születésnapjáról! Pozsony hivatalos weboldalain a mai napig helytelen dátum szerepel
Egy közös családi kép nyomában
Még egyszer Fadruszról…
Csákos József János (1883 – 1957), a Pozsonyi Városi Múzeum őre
„A legrégebbi pozsonyi képeslapokat tesszük itt közzé azok közül, amelyek családunk birtokában találhatók.”
Dr. Eugen Lesný, a röntgenológia úttörője
Bäumler János András, Pozsony elismert botanikusa
Nem voltak épp unalmasak a régi pozsonyi karácsonyok
Martinengo Nándornak nem „csupán” az Önkéntes Tűzoltó Egyesület megalapítását köszönhetjük, hanem ennél sokkal többet
Felicián páter meggyilkolása (1861–1917)
Hangulatos kisváros volt Pozsony 1959-ben (19 nagy kép)
Megjelent a 2018-as Pozsonyi Naptár! „Souvenir de Pressbourg” Körper Károlytól
“Miért éppen most írok Batkáról…”
Adolf Frankl, a háborús borzalmak festője nagyon szerette Pozsonyt
„Igazi pozsonyi keverék vagyunk” (26 nagy fotó)
Hol állt a pozsonyi vashonvéd?
A siker kovácsai: a Marton Lajos és Fia vállalat
Egy elfeledett pékdinasztia: a Tehlárok
Joseph Kaspar Mertz (1806–1856), az elfeledett pozsonyi gitárvirtuóz
A nap, amikor Pozsonyban a halál kaszált (Vigyázat, sokkoló képek! )
Frajmann Károly – a pozsonyi zenészek doyenje
Az első pozsonyi vásárcsarnok születése
300 éve született Mária Terézia. Csodálatos festmények a pozsonyi koronázásáról
Ismeretlen pozsonyi biciklisek
Dohnányi Ernő (1877–1960) – megemlékezik végre nagy szülöttéről Pozsony?
A „Kálvin-udvar” születése
Schwappach Ágoston (1837–1914), a pozsonyikifli-sütők koronázatlan királya
A károlyfalui František Silavecký, Pozsony fotográfusa
Gabriel Dušinský – a vegyész, akinek dalból volt a lelke
Pozsonyi Kossuth-emlékek
Emléktáblák versenye. Magyar nyelvűek voltak a Mihály-kapuhoz vezető híd feliratai
A „város nagy szülötte” – Charles Foerster, a zongoravirtuóz
„BAD POZSONY” Egy majdnem százéves fürdő
A pozsonyi születésű Max Stern, a 20. század egyik legismertebb filatelistája
Lénárd Fülöp, az egyetlen pozsonyi születésű Nobel-díjas!
Kemény tél Pozsonyban -1929 (22 nagy kép)
Nézegessen 110 éves pozsonyi reklámokat! (66 nagykép)
Tíz hely Pozsonyban, ahol egykor a legjobb pozsonyi kiflit árulták
Minden, amit a pozsonyi kifliről tudni érdemes
A pozsonyi Ferenciek tere – ahogy mi látjuk
Izabella főhercegnő, a régi Pozsony fotósa
Justi Henrik – Pozsony legjobb polgármestere?
Aulich Lajos – Egy pozsonyi az aradi tizenháromból
Apácapálya: pozsonyi esszencia
Kik robbantották fel a dévényi millenniumi emlékművet?
Város a műteremben / műterem a városban
Hol alapították Széchenyiék az Akadémiát?
A zongora aranykora Pozsonyban
Sóltz-pihenő. Egy régi pozsonyi emlék
Elise Schuster, „Liszt partnere” (1842–1925) a Káptalan utcában lakott
A pozsonyi diéták a reformkorban
Hogyan ne legyünk neuraszténiások? Miért vannak tele a nők illusióval és magas igényekkel? Egy pozsonyi szakember intelmei 120 évvel ezelőttről – Dr. Pávai Vajna Gábor és az idegesség
„Webumenia” Mikoviny-metszetből szobatapéta
Mauthner Gusztáv (1869–1928), Pozsony elfeledett jótevője
Nézegessen retró híradókat a ’20-as, ’30-as, ’40-es évek Pozsonyáról!
Pozsonyi könyvtárak a középkorban
A pozsonyi kifli már 1868-ban is nagy népszerűségnek örvendett
Fehér nyakkendő kötelező. Így készült a pozsonyi Öreg híd
Egy majdnem elfelejtett pozsonyi temető
Josef Hofer fotográfus (1883–1967)
Egy „tudós szerzetes-professzor”. Megtaláltuk az elveszettnek hitt Rómer Flóris portrét.
A Dóm tér (Rudnay tér) rövid története
F A D R U S Z, az elfeledett szobrászzseni – női szemmel
A váraljai Szent Miklós-templom
Csehszlovák retró. Nézegessen nyári divatlapokat! (52 nagy kép)
Rómer Flóris szobrának megkoszorúzása (1907. augusztus. 25)
Milyen volt a pozsonyi bor?
Vándortudósok Pozsonyban, 1865
Jó étvágyat! Nézegessen 120 éves pozsonyi étlapokat! (14 nagy kép)
Auf nach Pozsony! Éhes bécsiek cukrászdafosztogatásai Pozsonyban ‒ Történelmi értékű archív filmfelvétel a bécsi villamosról
A „Schüttkasten” végnapjai
Városatyák a revüben
Hogyan került a torony a ligetfalui parkba?
IV. Károly király Pozsonyban – Egy nap krónikája írásban, képben és filmen
Volt egyszer egy Pozsonyi Hajós Egylet (1862-1940)
A pozsonyi boszorkány és más 100 éves bűnesetek
A Hummel – szobor pozsonyi kalandozása (19 nagy kép)
1907 – megnyílt az első pozsonyi menza
Parasztok Pozsonyban – Országos Mezőgazdasági Kiállítás (1902)
Bűntények a 100 évvel ezelőtti Pozsonyból
Best of Mária Terézia (25 nagy kép)
Flórián visszatér a Flórián térre
„Nehera – jó ruha”
Petőfi szobra a Sétatéren (21 nagy kép)
Pozsony, a magyar zene fővárosa
Az első telefonközpont Pozsonyban
A hülyék összeírása Pozsonyban
100 éves a legendás bécsi villamos (27 nagy fotó)
Kicsi volt és büdös – a piac a vásárcsarnok előtti években
Gyaloggalopp és hattyúvadászat az első világháború előestéjén Schlosshofban (14 nagy kép)
Vásárcsarnok – Stará tržnica – Markthalle (22 nagy kép)
Viszontlátásra, dovidenia, auf Wiedersehen Öreg híd! (26 nagy kép)
6000 régi képeslap a Pozsonyi Kifli oldalán – interjú a gyűjtővel
A Vörös Ökör fogadó
Legcikibb pozsonyi képeslapok
Habzó fogpor és lószőrfonoda: a történelem, amikor a törmelékei felől nézzük
A pozsonyi Vízi kaszárnya
Pozsony hagyma és káposzta nélkül
A legendás Astorka
A Prímás téri hársfa
A fiákerállomás
Elindult az Ortvay adatbázis
Így szórakoztak 100 éve a pozsonyiak
Dunai hajó és szabadfürdők Pozsonyban
Nyomdászok és betűöntők a Duna utcában
Monumentum
Az 1913-as nagy tűzvész a pozsonyi Váralján
Kitiltották a reklámokat a vásárcsarnokból
Hová tűnt a Váralja? – A zsidónegyed
Schnaps a vásárcsarnokban
Átformálta a Kalapos utcát a vásárcsarnok
Koponyák a Kenyérpiacon
Viskók helyett vásárcsarnok
Hová tűnt a Váralja? – a Zuckermandel
Radnai Béla fotóalbuma
Egy „fehér galamb” a vásárcsarnokban
Vásárigazgató kerestetik!
Hová tűnt a Váralja? – A Vödric
Palugyay és fiai – a „pezsgő” pozsonyiak
Kár értük.
A pozsonyi kifli reneszánsza
Dimitrovka – a pusztuló pozsonyi üzemkolosszus
Lehet még Pozsonynak Mária Terézia-szoborcsoportja?
Gőzhajóval Pozsonyba