;)
A fiákerállomás
2013 07 16.
„De a villamosoknak voltak ellenségei is – a fiákeresek…” így emlékszik vissza évek múltán is Roman Klatt, középiskolai tanár. Nem tudható, mikor kezdtek Pozsonyban közlekedni ezek a sajátságos taxik. Annyi bizonyos, hogy már a 16. században 50 bognár működött a városban, akik elsőrendű kocsikat, hintókat, csézákat, konflisokat gyártottak.
A fiákeresek csak a városfal megszüntetése (1778), valamint a belvárosnak a külvárossal való összekapcsolása után érvényesülhettek igazán. A forgalom minden szabályok nélküli, ösztönös fejlődése annyira aggasztotta a városi magisztrátust, hogy már a 19. század elején kiadta az első közlekedési szabályokat.
A kocsisoknak tilos volt a városban a gyors hajtás, ostorcsattogtatás, tilos volt az épületek közvetlen közelében, és az ún. trottoirokon, vagyis a gyalogos járdákon hajtani (a képen balra). A közlekedés folyamatosságát a keskeny utcákban a tankolás, vagyis a lovak etetésének tilalma volt hivatott biztosítani. A gyerekeknek megtiltották kedvenc szórakozásukat – a ráakaszkodást a mellettük elhajtó kocsikra.
A 19. század 2. felében az utasra leső fiákereseket megtalálhattuk a főállomásnál, a Gorkij utcán, a Széplak utcán (Obchodná ulica) vagy a Megyeház- és a Nagy Lajos-téren (Župné, a Hurbanovo námestie). Kiöltözve, fekete frakkban, fehér kesztyűben és keménykalapban várták az utasokat, akiket a kocsiba ültetve, gyapjú pokróccal betakargatva vittek a megadott helyre. A kocsik télen fedettek, nyáron nyitottak voltak, esőben felhúzott bőr tetővel. Később a közlekedési előírások alapján a kocsik oldalán kötelező vált a lámpa használata.
A fiákerek szállítási monopóliumát először az omnibuszok zavarták meg (1868). A Schenk márkájú kettősfogatok a Városi Színház és a vasútállomás elől közlekedtek. A két sorban elhelyezkedő padokon, akár húsz ember is kényelmesen elfért. Az Omnibuszoknak kötelező volt bevárniuk a vonatokat. Az igazi csapást a villamosok megindítása jelentette (1895), amelynek megjelenése a városban nagy szenzációnak számított. Az emberek annyira kíváncsiak voltak az új járműre, hogy úticél nélkül fel-alá utazgattak, az egyik végállomástól a másikig. A kuncsaftok elpártolása és a kisebb bevétel bosszantotta a fiákereseket, ezért szívesen kihasználtak minden lehetőséget kisebb bosszúállásokra.
A villamosok ugyanis nem mindig voltak képesek simán megbirkózni a Nagy Lajos-téri kapaszkodóval. Hogy szabad legyen az út, és ne keljen fékezniük, s esetleg elakadni, idegesen csengettek. Roman Klatt így emlékezik vissza: „Azokban az időkben a Szentháromság templomnál fiákeresek várakoztak. Volt közöttük egy nagy mókamester. Úgy nevezték, hogy „der schöne Karl”. Jó ember volt, széles piros arccal, sima, kerek, széles karimájú kalappal – mintha egy századvégi fiákerest látnánk… Amikor meghallotta, hogy a villamos kétségbeesetten csenget, leakasztotta a ló nyakáról az abrakos tarisznyát, és szaladt le a téren. A villamos elé állt, kitárta elé a tarisznyát, és a tehetetlen masinából gúnyt űzve biztatta: „Na, itt van, egyél zabot, hogy legyen erőd!”
A vezető tajtékzott, az emberek nevettek, az összes fiákeres örült az elégtételnek…” Nehezen vészelték át a mindennapokat, mígnem a kegyelemdöfést az autóbuszoktól kapták (1927). Néhány egyéni kísérlet történt a fiákerek reneszánszára (EFSZ Ligetfalu – JRD Petržalka, 1966–1968) úgy tűnik azonban, hogy a szállítás e formája végérvényesen eltűnt a pozsonyi utcákról.
Ján Vyhnánek
Kíváncsi mi újság a Pozsonyi Kifli háza táján?
Ajánljuk
Támogatóink
Eseménynaptár
Támogassa az értékes dokumentumok, családi fotóalbumok, könyvek, fényképek és képeslapok megmentését, hogy ne vesszen feledésbe a háromnyelvű város, Pozsony atmoszférája.
Egyesületünkbe tagsági kérelem kitöltésével és beküldésével magánszemély vagy szervezet is beléphet.
Hirdessen weboldalunkon!