;)
Parasztok Pozsonyban – Országos Mezőgazdasági Kiállítás (1902)
2014 05 11.
” Csak szép időt adjon az ég s városunk olyan napokat fog élni, mint a szép multban, melyre ma is könnyezve gondolunk vissza.”
1902. szeptember 7-én a következő sorokkal indított Pozsony korabeli napilapja, a Nyugatmagyarországi Hiradó: „Jelentős, nagy ünnepe van ma az őskoronázó városnak. Ma nyílik meg gyönyörű ligetünkben a II-ik országos mezőgazdasági kiállítás dicső uralkodóházunk egyik legnépszerűbb és legszeretettebb tagjának, Frigyes kir. hercegnek és a m. kir. kormány több tagjának jelenlétében. Nemcsak vármegyénk, de az egész ország képviselve lesz a mai ünnepségen. (…) Kiállításunk olyan, amilyen vidéken még nem volt Magyarországban és biztosra vehetjük, hogy forgalma is olyan lesz, hogy még a legmesszebb külföldről is számíthatunk vendégekre. A kiállítás tartama alatt úgyszólvan megint az ország fővárosa lesz Pozsony.“
.jpg?w=750)
A 19. század második fele és a századforduló a nagyszabású szabadtéri kiállítások fénykora volt. 1851-ben rendezték meg az első világkiállítást a londoni Hyde Parkban, majd ezt követően szinte évente sor került hasonlóra Európa vagy éppen az Egyesült Államok nagyvárosaiban. A leghíresebbek és leglátványosabbak kétségkívül a párizsi világkiállítások voltak. A francia főváros 1855 és 1900 között öt nagy világkiállításnak adott otthont. A mi szempontunkból az 1900-as volt a legjelentősebb, hiszen itt már Magyarország is saját országpavilonnal lépett fel. A szervezők lényegében a négy évvel korábbi millenniumra készült Ezredéves Kiállítás egy részét vitték el a Szajna partjára; a Nemzetek Utcájában felépítették például az Alpár Ignác által tervezett monumentális historizáló épületegyüttesnek, a Városligeti-tó partján álló Vajdahunyadvárnak a hű mását is.
A világkiállítások az egyes népek kultúrája mellett hagyományosan az iparcikkek és technikai újdonságok, találmányok bemutatására koncentráltak. Nagy feltűnést keltett azon a bizonyos 1900-es párizsi világkiállításon Bláthy Ottó, Zipernowsky Károly és Déri Miksa egyfázisú motorja, a világ első karburátora, Bánki-Csonka porlasztója, Eötvös Loránd torziós ingája és Jedlik Ányos világelső dinamója. Ami a mezőgazdaságot illeti, az országnak alighanem még ennél is több „bemutatnivalója” lett volna. Talán részben a világkiállítás magyar szekciójának kiegészítése végett rendezték meg 1902-ben, immár második alkalommal, az Országos Mezőgazdasági Kiállítást Ligetfalun, a Városi Díszligetben (az elsőre 1899-ben került sor Szegeden, s az elsősorban az Alföld mezőgazdaságára koncentrált). Amint a fent idézett vezércikkből is kiderül, a kiállításra több külföldi vendéget is vártak, s minden bizonnyal ezért is választották helyszínül ezúttal Pozsonyt.
Az ünnepélyes megnyitóra 1902. szeptember 7-én, vasárnap délelőtt 11 órakor került sor „a tornaegyesület ligeti sport-telepén” (a későbbi Artmedia stadion területén). A kiállítást Frigyes főherceg nyitotta meg – aki egyben a rendezvény védnöke is volt – Széll Kálmán miniszterelnök, Darányi Ignác földművelésügyi miniszter, Brolly Tivadar polgármester és Bujanovics Sándor, az Országos Magyar Gazdasági Egyesület (OMGE) elnöke jelenlétében. Az ünnepi beszédek után elhangzott a Himnusz és a Szózat, majd a kiállítási viharágyúk 21 díszlövést adtak le, hogy így hirdessék „az ünnepi aktus megtörténtét“. Hogy mennyire jeles eseménye volt ez a városnak, bizonyítja a rendezőbizottság felhívása is, melyben arra kérték a háztulajdonosokat és minden lakost, hogy a megnyitó napján házaikat lehetőség szerint lobogókkal díszítsék. A megnyitó után „a csarnokokat ellepte a tengernyi nép”. Csak az első napon húszezer-négyszáz látogatója volt a kiállításnak.
A három hétig, szeptember 7-től 28-ig tartó „agrár expo“ legjellemzőbb részlegei az istállókban berendezett állatkiállítások voltak, melyek a legfontosabb magyar haszonállatok –szarvasmarha, ló, sertés, juh – különböző fajtáit mutatták be, továbbá a mezőgazdasági gépek pavilonja, ill. a háziipar-kiállítás, ahol olyan hagyományos mesterségekkel ismerkedhetett meg közelebbről a látogató, mint a szövés, fazekasság, kosárfonás, kefekötés, fafaragás, kovácsmesterség stb. Fokozott érdeklődésre tarthatott számot a borászati és szőlészeti pavilon, melyben négyszáz, az ország különböző pontjáról érkezett borosgazda ezerkétszázkilencvenhatféle borát kóstolhatta meg a nagyérdemű. Nem hiányoztak az olyan különlegességek sem, mint a kertészeti és méhészeti pavilon, a gyümölcskiállítás, a mesterségesen kialakított erdőrészlet „eleven dámvadakkal“, vadászati és erdészeti pavilonnal, fácánröpdével, valamint a „nemzetközi ebkiállítás“. Az expo fénypontja a korabeli beszámoló szerint mégis a hagyományos parasztudvar volt: „Igazán poétikus hangulatok ragadnak meg, midőn a parasztudvarba lépünk. Ez a pozsonyi kiállítás clouja. A házon gólya fészkel, az udvaron hever a házőrző eb, amott a kotlóstyuk őrzi a csibéit. Kifogott szekér a háttérben, gémes kút ágaskodik a zöldellő kerítés szomszédságában.“
Hasonlóan gazdag és sokszínű volt a kísérőprogramok listája is. Napközben atlétikai és regatta versenyeket, lóversenyeket vagy „football-match“-eket rendeztek, esténként pedig hangversenyeket, díszelőadásokat vagy éppen „álarcos farsangi mulatságot“ tartottak az Arénában, vagyis a nyári színkörben. Olyan újdonságokkal is szórakoztatták a nagyérdeműt, mint a „kynematográf“ vagy a „velencei díszkivilágítás“ (a kiállítás egész területét 72 ívlámpával világították ki, és 1600 villanyégőt használtak el). Legalább négy alkalommal lőttek fel tűzijátékot.
A kiállítás hihetetlen népszerűségnek örvendett. A becslések szerint mintegy 180 000 látogatót vonzott, és a rendezvény ideje alatt olyan nagy volt a forgalom a Duna két partja között, hogy Budapestről kellett kölcsönözni egy csavargőzöst, mely besegített a három helyi propellernek a nagy számú érdeklődő átszállításában.
Voltak azért árnyoldalai is a nagy eseménynek. A megnyitó napján a Nyugatmagyarországi Hiradóban megjelent egy rövid cikk, amely arra figyelmeztetett, hogy „a pozsonyi üzletvilág egy része a megnyiló kiállítás alkalmából túlzott módon veri fel az élelmiszerek árát, hogy a kocsis urak valóságos tarifaemelő mániába estek s hogy a lakásadó polgárság egyes elemei sem tudják mit kérjenek egy-egy szobáért azoktól, kik (…) másutt lakást nem kapnak. (…) Igen természetes, hogy a kiállításokkal mindig párhuzamosan jár a drágulás, de hogy azt olyan mesterséges erőszakkal fokozzák, mint Pozsonyban nem egy helyen, az egyszerűen nevetséges, az több: szomorú.“ Nos, ebből a „tarifaemelő mániából“ a város sajnos a mai napig nem gyógyult ki, holott a cikk szerzője már száztizenkét évvel ezelőtt is figyelmeztetett e nyerészkedési vágy nyilvánvalóan káros hatásaira: „Minden rossznak gyorsan száll a híre, hamar elterjed majd ezé is. S ha egyszer a vidéki közönség félelemből nem jő Pozsonyba, akkor a fiakkeres urak napaestig ott henyélhetnek a Standon, akkor a szállásadók szobái üresen maradnak, a korcsmárosok meg maguk fogyaszthatják el, amit a drága menüre készítettek.“
A kiállítás után, 1902. október 1-jén Dr. Ortvay Tivadar vezércikkével jelent meg a Nyugatmagyarországi Hiradó, melyben a kiváló helytörténész és földrajztudós számba vette a nagyszabású rendezvény okozta súlyos károkat. Szomorúan konstatálta, hogy a botanikus kertnek is beillő Városi Díszligetben hét fát kivágtak, a park kiváló útjait, ösvényeit tönkretették, és majdnem mindenhol kitaposták a gyepet. De további csapások is érték Pozsony legkedveltebb parkját: „Annyi szemét, nem tudom hány illemhelynek phoekáliája maradt vissza, hogy a rondaságtól és bűztől alig szabadithatni meg egyhamar a ligetet, melybe a városi közönség tiszta jó levegőt szívni jár. (…) A halászcsárda helyén igen sokáig fogjuk érezni, hogy itt halászcsárda állott. Hát még a baromfi s utóbb a kutyakiállítás területén mi minden maradt vissza, a minek egy egészséges, bűzmentes séta- és üdülőhelyen lennie nem volna szabad. (…) A liget másik felén a nagy állatkiállítás, a barmok és lovak kiállítása helyén is mi minden takarja a talajt!“ A cikk szerzője sürgette tehát a város vezetését, hogy mielőbb kezdje meg a károk helyreállítását, hiszen még így is „évek telnek majd belé, míg itt a fű ujból kihajt a földből.“
Mindent összevetve valószínűleg mégis megérte a városnak, hogy otthont adott egy ilyen rangos rendezvénynek, mert nemcsak az idegenforgalom lendült fel hihetetlen mértékben a kiállítás ideje alatt, de az álmos, „szolid és csendes“ kisvárossá zsugorodott Pozsony is felkerült újra a térképre, és ha csak három hétre is, de ismét az ország központja lett. Pünkösdi királyság, de akkor is királyság.
Kacsinecz Krisztián
Kíváncsi mi újság a Pozsonyi Kifli háza táján?
Támogatóink
Támogassa az értékes dokumentumok, családi fotóalbumok, könyvek, fényképek és képeslapok megmentését, hogy ne vesszen feledésbe a háromnyelvű város, Pozsony atmoszférája.
Egyesületünkbe tagsági kérelem kitöltésével és beküldésével magánszemély vagy szervezet is beléphet.
Hirdessen weboldalunkon!