Hová tűnt a Váralja? – A zsidónegyed

GENIUS LOCI
2. április 2019 - vibration

A lakosok után eltűntek a házak is, amelyekben laktak. A hetven évvel ezelőtti Pozsonyban még jelentős zsidó közösséget, és kiterjedt zsidónegyedet is találunk. A nácizmus azonban itt is kegyetlen pusztítást végzett, a zsidó lakosság szinte eltűnt, a szocializmus pedig a zsidónegyedtől fosztotta meg az akkor még multikulturálisnak mondható fővárost. Mára kevesen maradtak, a zsidó lakosság és az egykori negyed utcácskái is csak az emlékekben élnek. A ma is zsidónegyednek nevezett városrész a korábbi állapottól már nagyon távol van.

zs_09

Pozsonyi zsidónegyedről a szó szűkebb értelmében a 16. századtól kezdődően beszélhetünk. Ekkor engedélyezték a Pálffyak, a vár örökös ispánjai, hogy a zsidók nagyobb létszámban megtelepedhessenek a Várdomb keleti oldalán. A korábbi évszázadok során is voltak Pozsonyban zsidók – II. András király egyik oklevele egyenrangú lakosokként említi őket már 1229-ben. Először megkülönböztető ruhát kellett viselniük – ennek II. Lajos rendelete vetett véget a 16. század elején. Zsinagógájuk is volt, ugyanis 1335-ben a ciszterciek levélben kérték az esztergomi érseket, hogy a zsidók imaházát bontassa le.

A középkor során a városfalon belül a mai Nedbal, Ferences, Lakatos és Bástya utcában éltek nagyobb számban zsidók. Kereskedelemmel, pénzügyekkel, kézművességgel, foglalkoztak. Többször is elűzték őket a városból, például 1360-ban. A 14. század végén körülbelül 800 zsidó élt Pozsonyban. A Mohácsi csata után már nem engedélyezték visszatérésüket a városba, mígnem Pálffy Miklós 1599-ben megengedte, hogy birtokán nagyobb számban letelepedjenek. Nem sokkal ezután itt leltek menedékre a Bécsből elűzött zsidók, és elkezdett kialakulni az a pozsonyi zsidónegyed, amely később városrésszé nőtte ki magát.

zs_11

Európai jelentőségű zsidó központtá Pozsony a 19. században vált, elsősorban Chatam Szófer (eredeti nevén Móse Schreiber) főrabbinak köszönhetően. A század elején zajlott a zsidóság emancipációja, és mivel a gettók falai lassan leomlottak, és a társadalom már nem zárta ki magából a zsidókat, egy sor (főleg vallási) kérdés merült fel az izraelita közösségen belül. Új tóraértelmezések jelentek meg, amelyekre Schreiber is válaszolt, műveinek kiadását viszont nem engedélyezte, ezért csak halála után jelentek meg. Ő volt a 19. századi ortodoxia legnagyobb tekintélye, bár a neológ és az ortodox irányzat csak jóval halála után (1872-ben) vált szét hivatalosan. Schreiber azért ellenezte a tóraértelmezések kiadását, mert szerinte Mózes könyveinek helyes értelmezéséhez az írott és a szájhagyomány elválaszthatatlan egésze jelenti a kulcsot. Megalapította a jesivát, a helyi zsidó iskolát, amelyben az ő rabbisága alatt (1806-tól 1839-ig) több száz diákja volt. A zsidó világ még ma is elsősorban Chatam Szófer városaként tekint Pozsonyra. Sírját máig rendszeresen látogatják ortodox zsidók a világ számos országából. Halála után fia, Ktav Szófer, majd annak fia, Sevet Szófer volt a helyi főrabbi. Akiba Szófer, a dinasztia utolsó pozsonyi rabbija 1939-ben emigrált Palesztinába.

zs_10

A zsidónegyed közponját a Zsidó utca alkotta. Északról déli irányban a Kapucinus utcát kötötte össze a Hal térrel. Az utca két végén voltak a gettó kapui. Ezeket este bezárták, és már csak gyalogosok közlekedhettek rajtuk keresztül. A mai Zsidó utcán végignézve megfigyelhető, ahogy az egykori utcát hosszanti irányban elfelezték. A 60-as évek végén épülő új hídnak szüksége volt felhajtóra az Óváros felől, így a Hal térből és a Zsidó utcából vették el a szükséges helyet, hogy a hídon közlekedők folytatni tudják útjukat a Grassalkovich palota irányába. A mai óvárosi út építésénél kimélyítették a Zsidó utca lerombolt oldalát, az így keletkezett meredek hegyoldalt pedig betonnal erősítették meg. A mai Zsidó utca megmaradt házsorában viszont nem az eredeti utcarészt tisztelhetjük. Csupán két épület maradt fenn az eredetiek közül, a Zsigray-kúria, amelyben jelenleg a Zsidó múzeum székel, és a híd irányába néző rokokó saroképület, a jó pásztorhoz címzett ház. A Zsigray-kúriát Zsigray János pozsonyi alispán építtette a 17. században. Később itt működött a Zsigray Sül, a lengyel haszid zsidók imaháza. Az utca többi háza új építésű, még ha úgy is tűnhet, hogy némileg idézik az egykori homlokzatokat. A gettó szívének a Zsidó utca 30-32-ben található Bernauer ház számított. Kiterjedt kettős udvara volt, és az ortodox hitközség birtokolta. Az épület 35 családnak adott otthont. A Zsidó utcával párhuzamos Miklós, és a rá merőleges Beblavý utcákban jóval több eredeti épületet találunk. Utóbbit korábban Petőfi utcának hívták, mivel 1843-ban itt írta Petőfi az országgyűlési tudósításokat. Ebből az utcából indult az 1913-as nagy tűzvész, amely a zsidónegyed nagy részét érintette: 69 házat pusztított el, több mint 700 családot hozott nehéz helyzetbe. Állítólag egy meghibásodott konyhai tűzhely okozta a vészt, a lángok ugyanis a ház melletti bokrokra, majd az erős szél miatt a szomszédos épületekre is gyorsan átterjedtek. Tűzvész érintette a Petőfi mellett a Zsidó, a Kapucinus, a Káptalan utcákat, valamint az Apácapályát és a vár utat. Az ortodox zsinagóga állítólag csodával határos módon menekült meg, mivel a szél hirtelen irányt változtatott. Az épületek többsége újjáépült.

zs_12

A Zsidó utca északi végére merőlegesen, a vár irányában kezdődött, és ma is kezdődik a Vár út. Néhány épületétől szintén megfosztotta a 20. század. Ezek közül a legértékesebb az ortodox zsinagóga volt, amelyet a II. világháború alatt a németek felrobbantottak. Teljesen ugyan nem pusztult el, de az ötvenes évek végén az illetékesek mégis úgy döntöttek, hogy inkább eltakarítják a romos épületet. Helyét ma még egy emléktábla sem őrzi.

zs_05

Voltak évtizedek, amikor Pozsonyban három zsinagóga is működött. A legrégibb az említett ortodox volt, ez semmisült meg a legkorábban. A legnagyobb a hal téri neológ zsinagóga volt, amelyet 1893-ban építettek, mór stílusban. 1969-ben rombolták le, az új híd építése miatt. Jelenleg egyetlen zsinagógát találunk Pozsonyban, mégpedig a Széplak utcával párhuzamos Heyduk utcában. 1923-ban készült el, Szalatnay Artúr tervei alapján. Ortodox zsinagógáról van szó, amely külalakjában jóval visszafogottabb és szerényebb, mint a korábbiak voltak.

zs_07

Hasonlóan az egykori zsidónegyed ma látható utcái is inkább csak egy szerény szeletét mutatják az egykori negyednek. A II. világháború idején a negyed lakosainak többsége nem tért vissza a koncentrációs táborokból. A visszatérőket sem fogadták kitörő örömmel, sokuk arra jött haza, hogy házát-lakását már igénybe vették mások – a fejlődő főváros régi vagy új lakosai közül. Az életben maradtak többsége a Palesztinába való kivándorlás mellett döntött. Eltűntek tehát a zsidónegyed lakói, majd néhány évvel később, a Szlovák Nemzeti Felkelés hídjának építésénél elpusztultak a házak is, amelyekben ezek az emberek, illetve elődeik éltek. Nem csak a várdomb északi és keleti oldalán, hanem a Váralja többi részén, a Vödricben és a Zuckermandelben is, mivel itt is éltek szép számban zsidók. A megmaradt közösség, és az épületek a korábbiaknak csupán töredékei.

P.K.

Támogatóink