Emlékezés a Kormoránok szigetére. Délre költözött az utolsó dunai víziparadicsom

GENIUS LOCI
2022 09 7.

Letarolták, és a továbbiakban nem számoltak vele. A Kormoránok szigetének végleg el kellett tűnnie a térképről, miután 1992-ben ellepte a Dunakörtvélyesi-tározó (Hrušovská zdrž) vize.

 

Forrás: www.skcinema.sk

Egy sziget múltját kutatjuk, amely egykor páratlan természetvédelmi terület volt, kőhajításnyira Pozsonytól. Az első dokumentumfilm, amely szép emléket állított neki, Paľo Bielik rendező 1944-es alkotása.

A mindössze 16 perces film minden pillanata lebilincseli a nézőt. A stáb tábort vert az Amazóniát idéző vadonban, az operatőr egy többemeletes panelház magasságával vetekedő nyárfán kialakított lesből filmezte a kormoránok életét. Megható látni a fészekből kiesett fiókákat dajkáló, frissen fogott hallal etető stáb odaadó igyekezetét. Az alkotás végén mosolyra fakasztja a nézőt a parton elhelyezett tábla felirata. A filmesek elbúcsúznak a kormoránoktól, és tájékoztatják őket, hogy ezután maguknak kell halat fogniuk a Dunából.

 

Fél év a szigeten

Jozef Ponec ornitológus 1960 februárja és szeptembere között figyelte a 110 hektáros sziget életét. A fél év eredménye számos izgalmas fénykép és a Na Ostrove kormoránov (A Kormoránok szigetén) című kötet lett. Ponec természetesen nem találomra választotta ki a szigeten töltött időszakot, amelybe beleesett a kormoránok megérkezése a szigetre, a fészekrakás, a fiókák felnevelése és a madarak távozása.

A könyvben Jozef Ponec pontosan meghatározza a sziget helyét.

„A Duna bal partján, a pozsonypüspöki (Podunajské Biskupice) erdőterületen a Kopácsi-erdő (Kopáčsky les) lombjai egy szigetcsoportot rejtenek. A Duna vizének egy része a Farkastorok (Vlčie hrdlo) után átbukik a bal oldali kőparton, majd mintegy három kilométeres ívet leírva, éles kanyarral visszatér anyja kebelére, a főágba. Így hozza létre a szigetek legnagyobbikát, a Kopács-szigetet (ostrov Kopáč). Miután egy jobb oldali mellékfolyó is a főágba torkollik, baloldalt újabb mellékágak indulnak, és útközben egyesülve néhány kisebb-nagyobb szigetet alkotnak. Az első kettő között található a Kormoránok szigete.”

 

Jozef Ponec Na ostrove kormoránov című kötetének borítója

 

Az olvasó azt is megtudhatja, hogy eredetileg a Ludak szigetének hívták, de fokozatosan eltűntek innen a vadludak. Kormoránok költöztek a helyükre a Bécs melletti lobaui vadaskertből, ahol régi nyárfákon fészkeltek. Ezeket azonban az első világháború után kivágták, és a kárókatonák elvesztették otthonukat. Így találtak rá a Pozsony alatti szigetre. Jozef Ponec szerint az ország egyetlen kormorán-fészkelőhelye nagy ornitológiai szenzáció volt. Ezért a szigetet 1929-ben állami természetvédelmi területté nyilvánították, ahol tilos volt a vadászat, a fakitermelés, a táborozás és a madarak egyéb módon történő zavarása, hogy háborítatlanul fészkelhessenek. A tudósnak nem volt könnyű dolga a megfigyelésükkel, mert a kormoránok különösen megkedvelték a nyárfákat, amelyek között 30 méteres példányok is akadtak. A les építése és maga a megfigyelés is drámai volt. Ponecnek a barátai és a szemeti (Kalinkovo) erdőőr segített az építésben. „Nem volt könnyű lesállást építeni a magasban. A 30 méteres, terebélyes nyárfa koronájában nagyon óvatosan kellett dolgozni, mert csúszósak voltak az ágak” – idézi fel az ornitológus.

Manapság már senkit sem lep meg, hogy nyáron 40 Celsius-fok közelébe emelkedhet a hőmérséklet, akkoriban azonban még ritkaságszámba ment az ilyesmi. A kötet egy rövid fejezetéből azonban kiderül, hogy a szigeten 1960 júniusának végén a hőmérő 38 fokot mutatott árnyékban.

Bár a sziget a kormoránok birodalma volt, Ponec más helyi madárfajokat is leír. Ilyen például a gém, a nádi posztáta, a rigó, a vadkacsa, a légykapó, valamint legkisebbként az ökörszem. A szigeten barangolva rókával, őzzel, egy jól megtermett szarvassal, viperával és különféle békafajokkal is találkozott. A Kormoránok szigete körüli folyóágakban, ahol szabad volt horgászni, egymás után húzták ki a vízből a csukákat, sőt – mint a kötet egy fotója dokumentálja – még kecsegét is fogtak. Ponec fényképezőgépének keresője összefüggő pitypang- és margitvirágszőnyegeket, virágzó galagonyást, kányafát és mandulaillatú kúszó iszalaggal benőtt borbolyabokrokat is talált.

 

Víziparadicsom

Aki még sosem járt az ártéri erdőkben, nem evezett a Duna mellékágain, annak számára az állatok, virágok, bokrok, fák felsorolása idilli képet idéz. Egészen addig, amíg Ponec nem említi a Duna menti élet velejáróját, a szúnyogokat. A természet és a víz szerelmeseit azonban a vérszívók hada sem tudja elriasztani. Erről tanúskodnak Walter Malaschitz evezős és természetjáró élményei, aki az 1960-as években a farkastoroki csónakházból bejárta barátaival a Duna szigeteit és mellékágait.

Az „utolsó dunai paradicsomban” töltött időt 8 milliméteres kamerával készített fekete-fehér filmen dokumentálta. Dunajské brehy (Duna-partok) című kötetében is ír az így megörökített eseményekről. A filmek hangaláfestését a tábortűz körül énekelt dalok adják, az evezős baráti társaság előadásában. Walter Malaschitz régi pozsonyi polgár, a Žižka utca (Žižkova, az egykori Mária Terézia út) 28. szám alatt született, abban az épületben, amely hajdanán a Zuckermandel városházája volt. Gyermekkorát a Váralján (Podhradie) és a Dunánál töltötte. 1968-ban Kanadába emigrált, de rendszeresen visszajár szülővárosába. A 81 éves Malaschitztól megtudtuk, hogy egykori evezős társaságukból már csak ketten maradtak.

Walter Malaschitz történetei tényszerű, dokumentarista módon mutatják be a természetjárókat és az evezősöket, például a korabeli felszerelésüket. A szövegen és a fotóanyagon átüt a természetet szenvedélyesen szerető és hasonszőrű társaságban lelkesen járó szerző harmóniája, derűje.

Kedves Olvasó, tudja, mi az az „ueska”? Vagy a „Tümmler”? Ueskának (az U.S. – United States rövidítésből) hívták szlovákul a természetjárók körében rendkívül népszerű hátizsákot, amely az amerikai katonai hátizsákra hasonlított. A Tümmler pedig egy keletnémet gyártmányú motor volt, amely a kenura erősítetve segítette a haladást árral szemben. Sajnos ma már azok a nevek is ismeretlenül csengenek, amelyeket az evezősök adtak a Kormoránok szigete környéki szigeteknek, táboroknak, ágaknak. A varázslatos evezős kirándulások és nyaralások színhelyei között volt például a bájos Lenoraj (kb. Henyemenny), a romantikus Rameno stratenej nádeje (Elveszett remény ága) vagy a pikáns hangzású Šmajchl (kb. Nyalakodós) ág. Az evezősök akár több hétre is horgonyt vetettek az „utolsó dunai paradicsomban”. 1962 trópusi jellegű nyarán gyors ütemben fogyott a demizsonokból a vízkészlet. „Megoldást kellett találnunk – írja Malaschitz a nyaralásukról a Kormoránok szigetével szembeni kavicsos táborhelyen. – Laco azt javasolta, hogy a gát mögött ássunk egy gödröt a homokba, amíg vizet nem találunk… Félméteres mélységben fel is tört a kavicsokon átszűrt víz. Jóízű volt, és ráadásul még hideg is. Másnapra sem lett tőle semmi bajunk, így megoldódott az ivóvíz problémája.” Igazi paradicsom!

Az evezősök utolsó paradicsomukat 1992-ben veszítették el végérvényesen, amikor a szigetek a bősi (Gabčíkovo) vízerőmű építésekor, a Dunakörtvélyesi-tározó feltöltésekor víz alá kerültek.

 

A nádas fogságában

Szemet mellett, a Bejdli hídnál (Bajdelský most) állítjuk le a kocsit, a töltés alatt, amelyen kerékpárút húzódik. A gát túloldalán olyan helyet keresünk a parton, ahol gumicsónakkal is vízre ereszkedhetünk. Végül találunk egy ösvényt, amely egy alagútba torkollik a nádasban. Vonszoljuk a csónakot, elakadunk vele a sárban, de végül csak sikerül. A Dunakörtvélyesi-tározó vizén ringatózunk, s közvetlenül előttünk ott van mindaz, ami a Kormoránok szigetéből megmaradt. Az egykori víziparadicsomba vezető expedíciónkra készülve a Google Térképen kerestük meg a szigeteket.

A Duna-ágak 1966-os térképe

 

A Kormoránok szigete – megjelölés nélkül ugyan, de – körülbelül háromnegyed kilométer hosszú félhold alakban szerepel a térképen. Az SOS/Birdlife Slovakia természetvédelmi egyesület honlapján, egy 2020. július 23-i bejegyzésben az olvasható, hogy a Kormoránok szigete feltámadt a halálból. „Ezt a szigetet letarolták, senki sem számolt már vele, a térképről is eltűnt. És mi történt mégis? A sekély vizet benőtte a nád, az megfogta üledéket, és a sziget (illetve annak egy része) ismét a felszínre bukkant. Ráadásul még a kormoránok is visszatértek. Méghozzá egy ritka fajuk, a kis kárókatona. Télen olykor a szigeten éjszakáznak. Vagyis az 1992-ben eltűnt Kormoránok szigete jogosan tér vissza a 143-as számú VKÚ turistatérképre.”

Sétahajó a Duna eredeti főágán

 

Az összefüggő nádas jobboldalt az a hely, ahol egykor a Kormoránok szigete feküdt

 

A kormoránok kedvelik a kidőlt fatörzseket

 

A természetvédők és ornitológusok optimista beszámolója ellenére a náddal borított félhold látványa a nosztalgia mellett némi szomorúságot is kelt a szemlélőben. Derűsebb érzések jelentkeznek azonban, amikor a napsütötte panorámában a vízfelszínen sárgászöld békalencse csillan, és előbukkannak a tározót a régi Duna-medertől elválasztó kis szigetek sáscsomói, oszlopként az égnek meredő ökörfarkkórói és lila-rózsaszín tobozos virágokban pompázó cserjéi. Az egykori Kormoránok szigetén már néhány fa is áll. Az egész nádast körbehajózzuk, hátha találunk egy helyet, ahol behatolhatunk a mélyébe, de nem járunk sikerrel. A nádas áthatolhatatlan falként védi titkait. Expedíciónk egyik tagja viszont büszkén meséli, hogy látott egy apró, tarka tollú jégmadarat („dunai kolibrit”) felrebbenni a nádasból. Fotódokumentációt készítünk a kis szigetek növényzetéről, majd elindulunk visszafelé a Bejdli hídhoz. Néhány tíz méternyire fekete kormoránokat pillantunk meg. Uszadékfákon ülnek, de ahogy közelebb érünk, mind elrepülnek. A tározó vizén Pozsonyhoz kapcsolódó látványban is részünk van. Az egyik oldalon a zerge-hegyi (Kamzík) tévétorony meredezik a távolban, a másikon a Danubiana Galéria épülete fehérlik.

 

A madarak otthona

A Dunakörtvélyesi-tározó, ahol a Kormoránok szigetének maradványa található, az évről évre madarak tízezreinek menedéket nyújtó Duna-ártéri madárvédelmi terület (Chránené vtáčie územie Dunajské luhy) része. Ez a Pozsonytól egészen Helembáig (Chľaba) húzódó terület a folyón kívül annak környékbeli ágrendszerét, egyes helyeken pedig tavakat, mocsarakat, réteket is magában foglal. „Természettudományi szempontból a Dunakörtvélyesi-tározó vegyes megítélésű, mivel a megépítése súlyos károkat okozott a dunai ökoszisztémában és a páratlan szárazföldi Duna-deltában. Ugyanakkor a nagy terület elárasztása olyan körülményeket teremtett, amelyek bizonyos madárfajok számára vonzók lehetnek” – nyilatkozta a TASR hírügynökségnek Ján Gúgh, az SOS/BirdLife Slovakia munkatársa.

A Kormoránok szigete a művész szemével. Tallós Prohászka István, 1930–1935, olaj. Forrás: a Szlovák Nemzeti Galéria webumenia.sk webhelye

 

A Dunakörtvélyesi-tározó a vízimadarak legfontosabb közép-európai telelőhelye. Több mint 115 fajukat figyelték meg itt, elsősorban a fajgazdagság szempontjából kiemelkedő téli időszakban.

Mint látható, a madarak nem veszítették el paradicsomukat. Hát az emberek? Az egykori víziparadicsom néhány tíz kilométerrel délebbre, a Vajka (Vojka) és Bodak (Bodíky) melletti Duna-ágakra költözött.

Ida Bibelová

Fordította: Böszörményi Péter

Fotók: Braňo Bibel

Támogatóink