Hogyan került a torony a ligetfalui parkba?

GENIUS LOCI
2019 04 2.
1897-ben jelent meg Maszárik Viktor, a „Szűz Máriáról nevezett szent ferenczrendű tartomány” titkárának vékony, de a pozsonyi kolostor történetének megismerése szempontjából igen értékes műve. A kiadás apropóját részben a millenniumi ünnepségek, főként pedig a pozsonyi ferences templom tornyának újjáépítése jelentette, aminek Maszárik mint „aktív tanú” külön fejezetet szentel.

wikii

A honfoglalás ezeréves évfordulójára rendezendő ünnepségsorozat közeledte lázas építkezéseket hozott magával, amelyek a jubiláló ország vitalitását és energiáját voltak hivatottak bemutatni. A soha nem látott fejlődés a társadalmi és gazdasági élet gyakorlatilag valamennyi szegmensére kiterjedt. A kormány célja az volt, hogy demonstrálja Magyarország Nyugathoz tartozását, és a Monarchia egyenrangú részeként mutassa be az országot, amely néhány évtized alatt képes lesz áthidalni az őt Ausztriától elválasztó – nemegyszer szakadéknyi – különbséget. Minden addiginál fontosabb szerepet kapott a múlt és annak kövek őrizte emlékei. A hazai „keresztény régészet” úttörői, köztük Henszlmann Imre, Rómer Flóris és Ipolyi Arnold munkásságának köszönhetően egyre tisztábban kirajzolódott, hogy mely építészeti alkotások emelkednek ki jelentősen a helyi átlagból építészeti és művészeti szempontból, tanúbizonyságot adva a kontinens „keleti bástyájának” kapcsolatáról Európa központjaival. E középkori műemlékek iránt nemcsak a szakma, hanem a laikus nyilvánosság érdeklődése is fokozódott. Természetesen pozsonyi építészeti alkotások is voltak köztük: az egykori koronázási templom, a Szent János-kápolna, vagy éppen a klarisszák és ferencesek templomának tornya.

54_0071

Az alábbiakban ez utóbbival, pontosabban annak 19. század végi újjáépítésével szeretnénk foglalkozni. A kolostor keresztfolyosója északi és keleti szárnyának találkozásánál magasodó torony a 14. század első felében épült, bécsi mesterek személyes közreműködésével. Bár stílusjegyei alapján a már említett tudósok is így határozták meg a korát, a nép körében tovább élt a legenda, mely szerint még IV. (Kun) László építtette, a Přemysl Ottokár cseh király felett aratott győzelemért hálából alapított templommal együtt épült. Erre a magyar és az osztrák történelem szempontjából egyaránt fontos eseményre Ortvay Tivadar hívta fel a figyelmet, arra biztatva városát, hogy a legfelsőbb szintekről kérjen segítséget. Az idő, a természeti elemek és a műszaki hiányosságok hatása ugyanis igencsak meglátszott a torony küllemén, és komoly problémákat okozott. A 19. század 60-as éveiben már több helyen is említik az építmény kritikus állapotát. Ekkor vizsgálta meg a tornyot Rómer Flóris felkérésére a híres bécsi Schmidt építészprofesszor legtehetségesebb magyar diákjának tartott Schulcz Ferenc. A tető faszerkezete különösen felkeltette érdeklődését, a harangláb rossz rögzítése miatti falrepedések azonban aggodalommal töltötték el. Mégis csaknem további harminc évnek kellett eltelnie, hogy a torony megmentésének témája újra napirendre kerüljön.

429

1890-ben Dosztál rendtartományfőnök felkérésére Könyöki József megvizsgálta az épületet. A pozsonyi városi múzeum megalapítója és első igazgatója ugyanarra a véleményre jutott, mint Schulcz. A kérdéshez a helyi kőfaragók és építészek – Feigler, Eremit, Kittler és Gratzl – is hozzászóltak. Állásfoglalásukat a rend elöljárója elküldte Budapestre a Műemlékek Országos Bizottságának, bízva benne, hogy a szakértők érvei meghozzák a kívánt hatást. Nem sokra rá a Bizottság két tagja, Schulek Frigyes főépítész és Czobor Béla előadó személyesen tekintette meg a tornyot. Schulek, a budai Mátyás-templom híres restaurátora és a Halászbástya tervezője a legfelső szint pilléreinek lépésenkénti cseréjét javasolta. Eleve óvatos álláspontra helyezkedett, és még akkor is csupán a minimális beavatkozás mellett volt, amikor már megkerülhetetlenek voltak a radikális lépések. 1891 novemberének végén földrengés volt Pozsonyban. Schulek ezután kénytelen volt felülbírálni korábbi elképzeléseit, és a harangszint néhány ablakának ideiglenes befalazását vetette fel. A Kittler és Gratzl cég eközben a Műemlékek Országos Bizottsága elé terjesztette a megóvási munkálatok tervét és költségvetését, amit a Bizottság 1892. március 1-jén apróbb észrevételekkel elfogadott. A megvalósítást ezúttal az anyagiak hiánya akadályozta meg.

horvat102_1909

Dosztál utódja a rendtartomány-főnöki székben, Skrobánek Florid 1894-ben a közoktatásügyi miniszterhez fordult a torony hosszan halogatott megóvási munkálatainak megkezdése érdekében. Annyit elért, hogy május 26-án Pozsonyba utazott a Bizottság öt tagja. Míg Steindl Imre, Tandor Ottó és Zsigmondy Gusztáv építész a gótikus építmény felső részeinek elbontását javasolta, a jogász Forster Gyula és a művészettörténész Czobor Béla a magasabb költségek árán is ragaszkodott volna ezek megőrzéséhez, „hiszen a Bizottság feladata nem új épületek építése, hanem a sok száz évesek megőrzése”. A találkozón végül kompromisszum született: jóváhagyták a legrosszabb állapotban lévő részek elbontását azzal, hogy az erre alkalmas valamennyi régi elemet fel kell használni. A városi tanács válasza a budapesti tétovázásra az volt, hogy saját szakvéleményt dolgoztak ki a torony műszaki állapotáról, és megküldték azt az illetékes minisztériumnak. A Feigler Sándor kezdeményezésére felállított városi bizottság tagjai egyhangúlag a régi sisak eltávolítása és az eredeti elemek felhasználásával történő újjáépítése mellett foglaltak állást.

horvat105_1903

Időközben összegyűlt a rekonstrukcióhoz szükséges összeg, amihez maga a király is komolyan hozzájárult, engedélyezve 15 ezer korona elkülönítését erre a célra az egyházi alapból. A munkálatok 1895 májusában kezdődtek, és júniusra el is bontották a sisakot, de folytatták legfelső szinttel – ezzel a műemlékbizottság eredetileg nem számolt, és Schulek mint főépítész is igyekezett elkerülni. Az épület állaga végül nagyszabású bontást tett szükségessé, 1896 első felében azonban már állt az elbontott rész másolata, amelyhez Esterházy Pál szentmargitbányai (Sankt Margarethen) kőbányájából szállítottak követ. A szerszámok Budáról érkeztek, majd a munkálatok befejezése után Jákra költöztek, azt ottani templom felújítására.

img

Az újjáépített tornyot 1897. május 16-án, Ferenc József jelenlétében szentelték fel, egy napon a Fadrusz-féle Mária Terézia-emlékmű ünnepélyes leleplezésével. Az uralkodót Rimely Károly besztercebányai püspök, egykori pozsonyi városi plébános fogadta a kolostor kapuja előtt. A király és kísérete a templomban részt vett a Rimely által celebrált tedeumon. Ferenc József a mise alatt a presbitériumban ült, ott, ahol elődei az aranysarkantyús lovagokat avatták fel. Végül a kolostor refektóriumában magához vette a „poculum caritatis”-t, majd a Szent János-kápolna megtekintése után távozott. Látogatásának tábla állított emléket a kolostor főkapuja mellett. Szövegét Pozsony vármegye monográfiája örökítette meg: „Ama legörvendetesebb esemény emlékére, hogy Király Ő Felsége I. FERENCZ JÓZSEF környezve a főherczegek és főherczegnők s több magasrangú és főméltóságot viselők díszes koszorújától, a düledező régi templomtorony hű mintájára építetett új toronynak megáldási ünnepén 1897 május 16-án jelen lenni s azután az ebédlőben szt. Ferencz fiainak legalázatosabb hódolatát kegyesen elfogadni méltóztatott.”

horvath_007

A régi torony köveit az Pozsonyi I. Takarékpénztár vásárolta meg, és Gyalus László építész tervei alapján (aki nem sokkal később a klarisszák templomának tornyát állította helyre) millenniumi emlékművet emelt belőle a ligeti díszkertben, így a gótikus torzó új funkciót kapott. A fennmaradó elemeket a ma már nem létező lourdes-i kápolna építéséhez használták fel a kolostorkertben.

Buday Péter

Fordította: Böszörményi Péter

Támogatóink