A Dóm tér (Rudnay tér) rövid története

GENIUS LOCI
2019 04 2.

A Szent Márton-dóm déli oldalán fekvő terület 1909 és 1912 között nyerte el mai formáját. A nem túl nagy térség viszonylag hosszan húzódó átalakítása a Wimmer Ferenc építészhallgató tervei feletti heves viták közepette zajlott. A későbbi professzor első művének tervei kezdetben kedvező visszhangra leltek, kisvártatva azonban fordulat következett be, aminek ma nem látjuk világosan az okát. A fiatal építész mellett fáradhatatlanul (és sikeresen) állt ki Helmár Ágost tanár, a városi múzeum gondnoka.

02

A székesegyház egykori temetője területének reprezentatív átalakításáról folyó vita a 18. század végéig nyúlik vissza, amikor különleges királyi rendelet tiltotta meg a templom körüli temetkezést. A magyar királyi kamara építészei, Lander Lőrinc és Franz Anton Hillebrandt ekkor készített tervei azzal számoltak, hogy a teret déli irányban megnyitják az akkori nevén Hosszú vagy Úri, később Szilágyi Dezső utca (Panská) felé, ahol abban az időben a plébániatemplom orgonistájának javadalmas házai álltak.

01

A temetőt csak az e házak és a Nyelvtudományi Intézet mai székhelyéül szolgáló épület közötti lépcsősoron át lehetett megközelíteni. Lander és Hillebrandt ezeket lebontotta volna, és a terep elegyengetése után kétoldalt hosszú sétautakat, közöttük pedig széles ösvényekkel szabdalt parkos területet szándékozott kialakítani. Pozsonyon azonban szó szerint keresztülgázolt a történelem, s a városképjavító tervek ideje csak egy évszázaddal később érkezett el. Az újabb elképzelések csupán 1900 körül, a Dóm felújításának folytatásakor kaptak erőre.

03

Mint a Pozsonyi Városszépítő Egylet történetét feldolgozó Győrik Márton írja, a tér tervének makettjét Fadrusz János készítette. Elképzelhető, hogy ez összefügg a neves szobrász egy korábbi kezdeményezésével, amelyről röviden a helyi sajtó is beszámolt. A művész állítólag megállapodott Schulek Frigyessel, a Műemlékek Országos Bizottsága építészével, hogy Szent Márton lovas szobrának másolata kerül majd a tér közepére. Az alkotás eredetije 1867 óta a koronázótemplom szentélyének keleti homlokzata előtt állt. Fadrusz a szóbeszéd szerint az anyagiakat is biztosította volna az öntvény elkészítéséhez, ha a város Donner szoborcsoportját a budapesti Nemzeti Múzeumnak ajándékozza; az eredetileg a szétszedett barokk főoltár két oldalán térdelő angyalok plasztikái is ide kerültek. Ez szerencsére nem valósult meg, a műemlékvédelmi szervek ugyanis határozottan kiálltak amellett, hogy a szobor visszakerüljön a helyére. Az elképzelés azonban nem merült feledésbe: elnyerte a Városszépítő Egylet támogatását, még ha csak alternatív tervként is. 1909. május 21-én megszületett a döntés arról, hogy a Dóm előtti területet Wimmer Ferenc tervei alapján alakítják át. A fiatal építész Helmár biztatására – és, tegyük hozzá, tiszteletdíj igénye nélkül – dolgozta ki a tervet, mellyel a nyilvánosság a Hardtmuth-féle papírkereskedés kirakatában ismerkedhetett meg.

04

1909 augusztusában, miután az egylet a városi kőfejtő által kitermelt kövek és ezek ingyenes szállítása formájában támogatást kapott a várostól, megkezdődött a tereprendezés és a támfal építése. A föld alól számos emberi maradvány került elő, a terület eredeti funkciójára emlékeztetve. 1909 végén a munkálatok a végükhöz közeledtek, és már a világítás megoldásáról volt szó: az egész éjjel világító gázlámpákat ún. féléji (azaz csak éjfélig világító) lámpákkal szándékoztak kiegészíteni. Ekkorra azonban mindinkább felerősödtek a kőből készült támfallal, valamint a tér alsó és magasabban fekvő részét összekapcsoló lépcsősorral szembeni kritikus hangok. A bírálók érveit a város is magáévá tette, és a lépcső átalakítására kérte a Városszépítő Egyletet oly módon, hogy az ne képezzen a közlekedés biztonságát és folyamatosságát veszélyeztető „komoly akadályt”. A cementvakolású korláttal szemben is kifogást emeltek, melynek durván nagyolt terméskövekből álló lábazata zavarólag hatott volna a Dóm közelében.

07

Néhány hónappal később, 1910 áprilisában aztán új terv született, amelyben már jóval szélesebb, egyágú lépcsősor szerepelt, az ismert Marton lakatoscég pedig neorokokó stílusú korlátot és kandelábereket tervezett. A város döntése súlyos belső ellentéteket robbantott ki az egyletben. Míg Simonyi Gyula, a szervezet elnöke és Helmár ragaszkodott a Wimmer-féle tervekben szereplő fal és lépcső befejezéséhez, Kumlik Tivadar és Korcse János a városháza kívánságainak teljesítése mellett foglalt állást. Neusiedler-Ujlaky Károly kompromisszumot keresett és talált: az anyagilag kimerült egylet új forrásokat keres, a változtatások közül pedig „csupán” a lépcsősor kiszélesítését fogadják el. Wimmer csüggedten reagált a szűnni nem akaró megalapozatlan kritikára: „… nem bánom már, csináljanak, amit akarnak, csak az ellen határozottan tiltakozom, hogy az elcsufitott alkotást az én nevemmel hozzák vonatkozásba.” Erre azonban a városvezetéssel és a Városszépítő Egylet többségével szemben álló Helmár úgy határozott, meggyőzi a közvéleményt a városi tanács tévedéséről.

05

A Nyugatmagyarországi Hiradó hasábjain igyekezett bizonyítani, végletes túlzás, hogy a mérnöki hivatal szakemberei több ezer ember jelenlétével számolnak a kisméretű téren. A valóság távolt állt ezektől a számoktól, és a kész lépcsősor a hétköznapokon és az ünnepeken is tökéletesen betöltötte feladatát. Helmár a támfal kialakítását is védelmébe vette. Véleménye szerint a fal kettős funkciót látott el: elrejtette a tér felső részének „sértő” szabálytalanságát, és kiemelte a templom méltóságát: „…amint azt mindenki tudja, aki valaha látott alacsony fallal körülvett templomokat, az sajnálattal vette észre, hogy ilyen körfalától megfosztott templom … ezután olyan benyomást tesz, mint a tortatányérra helyezett cukrászmunka.” A mérnöki hivatal által szorgalmazott 14 méter széles lépcsősor („szakadék”) Helmár szerint nevetségessé tette volna a Dóm impozáns megjelenését. Az érdekelt felek diplomatikusan elutasították a tanár észrevételeit, tapintatosan rámutatva, hogy nem ért a technikai kérdésekhez. Helmár, miután tudatosította helyzetének korlátait, a Mária Terézia korabeli magtár megőrzéséért folytatott harcban már bevetett stratégiához nyúlt.

 06

Az egyik legbefolyásosabb német alkotónak és szaktekintélynek számító Theodor Fischer építészhez és várostervezőhöz fordult. A müncheni építészeti körök elismert személyiségének véleménye végül meghozta a kívánt eredményt. Rövid, mai szemmel nézve salamoni jellegű válaszában az építészprofesszor nagyobb körültekintésre kérte a város polgárait a befejezetlen mű feletti ítélkezésben, és kifejezte meggyőződését, hogy a legfontosabb részletek elkészülte után „az összes gáncsolók és bírálók elnémulnak”. 1910 decemberében a városháza a városi mérnök javaslatára úgy döntött, hogy a tér az eredeti tervek alapján készül el. A hirtelen véleményváltást (akárcsak korábban) azzal indokolták, hogy az emberek elégedetlenek, mivel áll az építkezés… 1912-ben végül az egylet Zednik Pál városi műkertész közreműködésével a parkosításról is gondoskodott.

Buday Péter 

Fordította: Böszörményi Péter

Gyüjtemény: Horváth, Cmorej

Támogatóink