Az alig ismert Brandl Antal szobrászművész

Híres pozsonyiak
2019 11 2.

Pozsony arculatának kialakításához számos építész, szobrász, kertész (!), várostervező mérnök járult hozzá, s közülük bizony sokaknak a neve szinte teljesen ismeretlen a széles nyilvánosság előtt. Csak az építészetben vagy szobrászatban igazán jártas embernek nem kell magyarázni, milyen szerepet játszott a városkép kialakításában Römisch Ferenc Károly, a Feigler- és a Rumpelmayer-család tagjai vagy a Wimmer Ferenc-Szőnyi Endre páros, a Kittler és Gratzl építészeti cég, hogy csak néhány, Pozsonyhoz nem túlságosan a régmúltban szorosan kötődő nevet említsünk. Ugyanez érvényes a kőfaragókra, szobrászokra is, hisz A. Luttringer, G. R. Donner, L. Gode, F. X. Messerschmidt, V. Tilgner, Rigele Alajos vagy Rudolf Kühmayer igazán maradandót alkotott, és az utókor csak hálás lehet érte, hogy alkotásaikban gyönyörködhetünk, s hogy a város külső és belső tereinek harmóniája általuk vált teljessé. A példa kedvéért említett nevek közül nem véletlenül maradt ki Fadrusz Jánosé, hisz zsenialitásával akár az első is lehetne, de Pozsonyban köztéri alkotást nem látni tőle.

Van azonban egy olyan pozsonyi szobrász, aki talán nem tartozik a szobrászművészet élvonalba, de a maga korában megkerülhetetlen volt a városban a díszítő szobrászat, a templomi szobrok és egyéb szakrális alkotások vagy síremlékek készítése terén. Ő Brandl Antal, aki Csehországból került Magyarországra, és Pozsonyban élte le élete legnagyobb részét. – Nézzük azonban sorjában, hogy is alakult a sorsa.

A kelet-csehországi Litomyšl-ben született 1817. március 1-én. A németek által is jelentős számban lakott kisvárosban (Leitomischl) járt elemi iskolába, de két évfolyam elvégzése után szülei Bécsbe költöztek, ahol befejezte az elemi iskolát, majd tanulmányait a Szent Anna reáliskolában folytatta. Ezután került Schrott szobrász műhelyébe, ahonnan mestere segítsége és saját tehetsége révén megnyílt előtte az út a művészeti akadémiára. Az 1833 és 1837 között folytatott szobrászati tanulmányai befejeztével Magyarországra jött és Nagyszombatban telepedett le, ahol elvette Preuss (Praisz) Juliannát (egyes források szerint Minich szobrász özvegyét), és a házasságkötés után itt éltek 1843-ig, majd Pozsonyba költöztek, ahol életük végéig laktak, előbb a Lichtensteig 240-es szám, végül a Franziskanergasse 3-as  szám alatt. Brandl tisztes polgárként mint akadémiai szobrász, különféle egyházi és világi megrendeléseknek tett eleget, a művei nemcsak Pozsonyban és környékén, hanem távolabbi településeken is feltűntek (Nyitra, Nagyugróc, Jolsva). Életéről azonban nagyon keveset tudunk, legtöbbször csak a műveivel összefüggésben találni róla némi feljegyzést a korabeli sajtóban. Az például biztos, hogy már 1843-ben Pozsonyban lakott családjával együtt (ebben ugyanis korábbi életrajzírói nem voltak biztosak), mert ugyanebben az évben június 23-án a Pressburger Zeitung arról tudósított, hogy Sándor nevű fiúk 7 napos korában merevgörcsben elhunyt. Az már a Szent Márton-dóm anyakönyvi bejegyezéséből derül ki, hogy 1844. október 27-én megszületett Hermina nevű lányuk.  Tudjuk, hogy volt egy Róbert nevű fiúk is, aki okleveles tanári képesítést szerezve a pozsony-szentgyörgyi katolikus gimnáziumban, majd a szenici állami polgári iskolában működött rajztanárként. Brandl Antalról megemlékeztek A pozsonyi királyi katholikus főgymnasium története című könyvben is, kiemelve, hogy a gimnázium tanárain kívül egyike volt azoknak, akik a felnőttek oktatására előadásokat tartottak. Esetében a mintázás, a mértani rajz, a szabadkézi rajz és a szépírás volt az, amivel neki köszönhetően ismerkedhettek az ún. szabad líceum résztvevői. Pozsonyi polgári körökben betöltött nem jelentéktelen szerepéről tanúskodik, hogy a neve felkerült a Szent Márton dóm festett üvegablakainak egyikére is mint donátoré, mivel 1874-ben a reáliskolai tanárok anyagilag is támogatták a Heiler Károly városi plébános által irányított regotizálási folyamatot, amely emlékére az északi hajó Szent András oltára feletti ablak ólomüvegein a fogadalmi felirat mellett a tanárok névsora is olvasható, második helyen Brandl Antal nevével.

A Szent Márton dóm ablaka. Fotó: Braňo Bibel

Brandl elévülhetetlen érdemeket szerzett Fadrusz János szobrászművész tehetségének felismerésében is. Lázár Béla, Fadrusz életrajzírója írja monográfiájában, hogy a lakatosinasként a vasárnapi ismétlőiskolát látgató Fadruszban a lappangó művészi hajlamot az inasokat is oktató Brandl segített kibontakozni. A fiú tehetségének szokatlan erejét észrevette és méltányolta. Egyik rajzára azt írta: „Ausgezeichnet, A. Brandl“. Brandl Róbert Lázár Bélának írott levelében apja és Fadrusz kapcsolatáról így ír: „Tanító és növendék között barátságos viszony fejlődött ki, melyre Fadrusz a későbbi években, mikor már híres ember volt, hálával emlékezett vissza“.

Brandl Antal élete nem egy nyitott könyv, amelyből sok részlet derül ki a kései olvasó számára. A fia levelezéséből tudni, hogy 1861-ben angliai tanulmányútra ment, de egyéves ott tartózkodásának semmi nyoma nem maradt, hacsak a gipsz növénylenyomatok készítésének technikáját nem ott leste el (a korabeli sajtóban ezt Brandl által feltalált módszernek nevezték), és talán ezért kapott később külföldi kiállításokon (Párizs, Moszkva) kitüntetéseket. Az is meglepő, hogy amikor 1893-ban meghalt, március 17-én a Pressburger Zeitung ezekkel a szavakkal emlékezett meg róla: „Halálával a tanuló ifjúság egy jóindulatú mestert, a polgárok egy szilárd és becsületes jellemet veszítettek el. Azon a napon halt meg (március 15-én), amikor 43 évvel ezelőtt ifjúi ereje teljében a bécsi barikádokon küzdött az igazságosságért és a szabadságért”. – Brandlnak a bécsi forradalomban játszott szerepéről sajnos semmi közelebbit nem lehet tudni, és az életrajza ezzel az információval együtt is hiányos. Az évszámból adódó ellentmondás viszont minden bizonnyal az újság szerkesztőjének hanyagságából adódik.

Brandl Antal szobrászként elsőnek jegyzett alkotásai még Nagyszombathoz kötődnek. Itt látható ugyanis 1837-ből két herma, amelyek egy polgárház (Štefánik u. 25) kapuzata fölé hajló erkélyt támasztanak alá. Jelen ismereteink szerint azonban inkább az valószínűsíthető, hogy nem a keletkezésük idején, hanem később kerültek a mai helyükre.

Hermák a nagyszombati polgárházon. Fotó: Hornyák István

Nem sokkal Brandl Pozsonyba költözése után (1844-ben) készült az a Pálffy-címer, amely a vármegyeház homlokzatát díszíti. Az egykori trinitárius kolostor helyén ifjabb Feigler Ignác tervei alapján építették fel a vármegyeházat, és minden bizonnyal ezekből az évekből datálódik ismeretségük is, amely később gyümölcsöző kapcsolattá vált.

A Pálffy-címer. Fotó: Braňo Bibel

A szobrász Brandl és az építész Feigler együttműködése az oroszvári kastély építésekor kezdődött, ahol Feigler a kivitelezésbe, Brandl pedig a belső terek faborításának elkészítésébe kapcsolódott be. Ennek a munkájának köszönhette azt a megrendelést is, amelyet a nagyugróci Keglevich-kastélyban valósított meg. Gróf Keglevich János ugyanis a kastélyának tervezőjét, Alois Pichl osztrák építészt Oroszvárra küldte a neogótikus stílusban épülő kastély tanulmányozására, aki ott megismerkedett Brandl-lal mint egy sokoldalú pozsonyi képfaragóval („vielseitiger akademischer Bildhauer aus Pressburg“). Pichl ajánlása tette lehetővé, hogy Brandl a grófné öltöző szobájának (és feltehetően több más terem) mennyezetét  tölgyfa faragvánnyal díszítse, a kastély kápolnájába pedig oltárt készített, a velencei San Zaccaria templom egyik mellékoltárának mintájára. Sajnos ez utóbbi alkotásoknak nyoma veszett, a faborítás azonban ma is megvan a kastélyban. – Nagyugróci ténykedésének eredménye a Creneville-Folliot családból származó grófné családi címerének elkészítése is, mely a Keglevich-címerrel együtt a kastély homlokzatát díszítette.

A nagyugróci kastélybelső faborítása. Forrás: https://www.facebook.com/uherce.blok/

Ezekben az években jutott egy további nagyszabású megrendeléshez. A Pozsonytól távol eső Jolsva új templomába készíthetett három oltárt, szószéket és gyóntató fülkét. Az 1829-ben tűzvészben elpusztult, 18. századi katolikus templom helyén az egyház kegyura, herceg Coburg Ferdinánd Alois Pichl tervei alapján, Wünsch Frigyes uradalmi mérnök irányításával építtetett új templomot a városban. A kéttornyú klasszicista remekművet 1849-ben Szent Péter és Pálnak apostolnak szentelték, és a templombelső kialakításában – nyilvánvalóan Pichl révén – Brandl is részt vett. A szentélyben álló főoltárt korinthoszi oszlopokkal keretezte, összhangban a templomot uraló klasszicista (empire) stílussal, ami nyomon követhető a mellékoltárokon is. A felszentelésre egyébként jelentős csúszással 1855-ben került sor.

A jolsvai templom oltára. Fotó: Görföl Jenő

Miközben Brandl ezidőtájt más szobrászok alkotásainak restaurálásába is bekapcsolódott, pl. 1851-ben Pozsonypüspökiben a Szentháromság-oszlopot újította fel, 1856-ban a Feiglerrel való együttműködése keretében részt vett az akkor Radetzky térnek nevezett Sétatéren levő Neszter-palota szobrászati díszeinek az elkészítésében is. Valamiért a későbbi korok művészettörténészei kételkednek abban, hogy a bejárat feletti erkélyt tartó faunokat és az ablakok alatt elhelyezett 12 domborművet Brandl Antal készítette, pedig logikusan következtetve ez eléggé nyilvánvaló. Az viszont már kevésbé bizonyítható, de nem lehetetlen, hogy az ugyanezen a téren levő, 1884-85-ben épült neobarokk Pálffy-palota főbejáratát díszítő két hermát is ő faragta (Weyde G.).

Brandl keze alól ezekben az években több szakrális kisemlék került ki. Nevéhez fűződik a diószegi és a nagymácsédi Szentháromság-szobor, valamint a pozsonyi kapucinus templom homlokzatát díszítő Szent István-szobor elkészítése. Ez utóbbi is a Feigler Ignáccal való jó kapcsolatának köszönhető, mivel az építész ekkor (1861-1862) kapott megbízást a 18. század első felében épült, de időközben megrongálódott templom felújítására, és a szobordíszítést Brandlra bízta.

Szent István szobra a kapucinus templomon. Fotó: Braňo Bibel

A 60-as évek főleg további szakrális kisemlékek állításával teltek el. A csallóközi Bakán és Dercsikán egy-egy Mária-szobor, az erdőháti Sándorfán (Prievaly), valamint Szentmihályfán és Nyékvárkonyban egy-egy Szent Vendel-szobor viseli a keze nyomát. Ez utóbbi településnek egy Szent Flórián-szobrot is készített. 1867-ben készült el a nagymácsédi Szent család szoborkompozícióval, Vásárúton pedig áll egy Szent Flórián szobor, melyet 1872-ben faragott.

Az 1860-as évek végén Pozsony város megrendelésére Brandl elkészítette az óvárosháza bejárata feletti erkélydísz sarkain levő, baldachinnal fedett női alakokat, amelyeket 1927-ben Rigele Alajosnak ismét újakkal kellett helyettesítenie, mert a homokkő szobrok fokozatosan szétmállottak. – Ez a jelenség sajnos Brandl több köztéri alkotására jellemző, és ahol nem fordítottak kellő energiát az állagmegóvásra vagy restaurálásra, visszafordíthatatlan pusztulás érte azokat. Leginkább talán éppen a legnagyobb megrendelése eredményeként létrejött nyitrai szoborkompozíció (1869-1873) sínylette meg az időjárás pusztító hatását. A piarista templom és rendház előtti téren állították fel félkörben 12 apostol és Krisztus-szobrát, középütt egy 18. századból való, ú. n. kis kálváriával. Külön érdekessége a kompozíciónak, hogy az egyes szobrokat tehetős helyi polgárok és egyházi méltóságok finanszírozták. A szoborkompozíció az 1870-es évek elejétől a múlt század közepéig állt a helyén. Noha a Szlovák Állam idején még sikerült restaurálni az alkotásokat, a háború után eltávolították azokat, és később el is kallódtak. Végül a rendszerváltás után néhányat sikerült megtalálni, de a tér majdnem eredeti felújításakor 1998-ban már csak másolatokat helyeztek ki. Mindenesetre a Brandlnak évekre megélhetést nyújtó nyitrai munka annyira meghatározó volt, hogy később (1881-ben) újabb megrendelést kapott a várostól, és elkészíthette azt a Mária-oszlopot, amely a felújítás után ma a Svätopluk téren pompázik.

A nyitrai Mária-oszlop. Fotó: Görföl Jenő

Nyitrai kötődését erősítette egy további alkotása is. A Zobor hegyen a 18. századtól állt egy Szent Orbánnak szentelt kápolna, amelyet a 19. században átépítettek és kibővítettek, az így keletkező templomba pedig Brandl Antal készítette az oltárt 1878-ban. – Ami az oltárkészítést illeti, érdemes megjegyezni, hogy a számontartott alkotásain kívül máshol is lehetnek (vagy voltak) a keze alól kikerült oltárok. Erre a feltevésre az ad okot, hogy a nagyugróci kastélykápolnába készített négy méter magas oltár Keglevich gróf levelezése szerint már 1848 júniusában megérkezett Pozsonyból a rendeltetése helyére, miközben két évvel később a Pressburger Zeitung 1850. augusztus 28-án megjelent számában arról ad hírt, hogy Brandl műhelyét a napokban egy különleges, 24 láb magas, német gótikus stílusban faragott, Ábrahám áldozatát és az utolsó vacsorát ábrázoló két, lapos domborművel díszített oltár hagyja el, mely mestermű különleges figyelmet érdemel. Azt viszont nem tudni, hol állították fel ezt az oltárt. – Nyitrai munkáihoz visszatérve, talán az itteni termékeny éveinek köszönhette azt is, hogy nyitrai szobrásznak tartották őt, noha csak több megrendelés kötötte őt a városhoz.

A peredi emlékoszlop. Fotó: Görföl Jenő

Így történhetett, hogy amikor 1867-ben a Pozsony Megyei Honvédegylet elhatározta, hogy az 1849. június 20-án lezajlott peredi csata emlékére emlékművet állít, Brandl Antal „nyitrai” szobrászt kérték fel annak elkészítésére. A pozsonyi Brandl Antal 1869-re el is készítette az emlékoszlopot, amely érdekes módon rendkívül sok hasonlatosságot mutat egy Alois Pichl által tervezett brünni emlékoszloppal. Pichl ugyan nem élt már ekkor, de vélhető, hogy a Nagyugrócon kötött ismeretségük okán Brandl figyelemmel kísérte a munkásságát és ismerhette azt az obeliszket is, amelyet a Napóleon felett aratott győzelem emlékére állítottak a morvaországi városban még 1818-ban. Bár az obeliszkek az ókor óta nem nagyon változtak, a Pichl által készített obeliszk előképül szolgálhatott Brandlnak, ami nem lenne meglepő, ha tudatosítjuk, hogy más esetekben is – és nemcsak nála – kimutatható a rokonság valamilyen antik vagy középkori alkotással.

Skaricza Gábor epitáfiuma. Fotó: Hornyák István

Ez annak a korai alkotásának az esetében is igaz, amely az úgynevezett kis evangélikus templomban látható Pozsonyban. Az evangélikus gyülekezet Skaricza Gábornak, a líceum jótevőjének 1816-ban bekövetkezett halála 30. évfordulójára 1846-ban készíttetett Brandl Antallal egy díszes epitáfiumot. Az edikulába fogott fekete márványlapot akantusz és borostyánlevelek díszítik, körbe fonva a családi címert is, legfelül pedig a halált szimbolizáló urna zárja a sírkőlap keretezését. A fekete márványba vésett latin szöveg nemes ratkóci Skaricza Gábornak az evangélikus líceum javára tett vagyoni felajánlását méltatja. Brandl epitáfiuma nem példa nélküli, hasonló látható mindjárt mellette, melyet a pozsonyi evangélikus líceum egy másik tanárának, Institoris Mosóczy Mihálynak az emlékére állítottak, de másutt, pl. a római Szent Péter bazilikában is találni ilyet.

A Nimfa-szobor mint szökőkút dísze

Ugyancsak egy korai előkép ismerhető fel azon a szobron, amely ma a Prímás palota díszlépcsője tövében szerénykedik. A pozsonyiak által Nimfaként ismert szobor eredetileg egy szökőkutat díszített a Grassalkovich palota előtt 1876-tól, de még a 19. század végén áthelyezték a Díszligetbe. Onnan később a mai Hviezdoslav térre került, míg végül fedett helyre tették, amit az indokolt, hogy az ón-ólom ötvözetből készült szobrot a savas esők erősen megrongálták. Brandl a Nimfa/Diana/Artemisz szobrot antik minta, a Gabies-i Artemis után készítette, amely ma a párizsi Louvre-ban látható.  A szobor a 19. században nagyon népszerű volt; számos gipsz-, márvány- és fém másolat készült belőle. Ezenkívül terrakottából vagy porcelánból kicsinyített másolatokat is készítettek és értékesítettek a művészet szerelmeseinek. Talán egy ilyen ihlette meg Brandlt.

A Diana/Artemisz-szobor a Prímás palotában. Fotó: Braňo Bibel

Brandl Antal megbecsült polgárként és kora társadalmának hasznos tagjaként élte le életét Pozsonyban. Talán ő sem gondolta volna, hogy egyszer azt kell mondani róla, végső nyughelye ismeretlen. Békeidőben hunyt el, sírjának még sincs nyoma, talán mert a későbbi korok érzéketlen döntéshozói nem tartották érdemesnek ápolni az emlékét. Nagy valószínűséggel állítható, hogy a Szent András-temetőbe temették, de síremléke áldozatul esett a 20. század második felében érvényesülő szocialista „kultúrpolitikának”, mely során a régmúlt minél több emlékét igyekeztek onnan eltüntetni. Felesége, Julianna 1889-ben állított síremléke még megvan, de már alig olvasható a felirata. Vélhetően Brandl Antal csontjait is a közelben borítja valahol a föld, de mivel a szobrász sírját már nem jelöli semmi, legyen ez az írás szerény hozzájárulás emlékezetének megőrzéséhez.

Hornyák István

Támogatóink