Az 1913-as nagy tűzvész a pozsonyi Váralján

Régi pozsonyi történetek
2019 04 2.

„Ma porig égett a pozsonyi zsidónegyed. A sábesz békéjéből kiragadott istenfélő családok elkeseredettsége és nyomora leírhatatlan. E sorokból több száz család jajszava száll az Ön zsidó szívéhez, egy segélykiáltás abból az ódon, tiszteletet érdemlő városból, melynek tudományossága, emelkedett szelleme minden országba eljutott, és amely most vigasztalan romhalmaz! Ne taszítsa el kérőn kinyújtott kezünket! Gyűjtsön ereje szerint, és küldje el a segítséget mielőbb!” Ez a kérés az Ungarländische Jüdische Zeitung című lapban jelent meg Samuel Bettelheim szerkesztő tollából, közvetlenül a tűzvész után. 

01_poziar_a

A zsidók eredetileg a keresztényekkel együtt a középkori Pozsony belterületén laktak. Első városnegyedük valószínűleg a Lőrinckapu utca környékén terült el, és egészen a Hosszú utcáig nyúlhatott. A zsidó lakosság súlypontja a XIV. század végére a Hummel utcára és a Kalapos utcára tevődött át. Fordulatot az 1526-os év, a mohácsi csata hozott. A török közeledése miatti félelmükben a zsidók elhagyták a várost, és Hainburgban kerestek menedéket. Ez annyira feldühítette Mária királynét, hogy megtiltotta visszatérésüket Pozsonyba. Kitiltásuk után sem mentek messzire – Stomfán (Stupava) és Köpcsényben (Kittsee) telepedtek le, a pozsonyi piacra azonban visszatértek. A pozsonyi zsidóság életében 1599-ben új korszak kezdődött: Pálffy Miklós gróf, Pozsony vármegye ispánja és Pozsony várának főkapitánya engedélyezte számukra a letelepedést saját birtokán. A Váralja ebben az időben önálló közigazgatási egység volt, így nem vonatkozott rá a zsidók letelepedési tilalma. Az apró település fokozatos növekedésnek indult, és Magyarország – Chatam Sófer idején pedig talán egész Európa – legjelentősebb zsidó közösségévé fejlődött. Új utcák épültek, tele zsindelyes tetejű, falépcsős kis házakkal, amelyekben fából ácsolt gangok húzódtak a lakások között. Éppen ez okozta a bajt 1913. május 17-én. 

poziar_02

Ezen a szokványos, lusta tavaszi szombaton perzselte a nap a gettó szinte néptelen utcáit. A kiadós sábeszi ebéd után a legtöbben aludtak, mások a pészáh és rós hasáná között mondandó szakaszt, a pereket olvasták otthonukban, megint mások a számos kis imaház valamelyike felé lépdeltek ráérősen a bezárt boltok előtt. A tágas udvarokon helyenként kis csoportok vitatták meg a kehila, a zsidó hitközség életének eseményeit. A város többi része is hasonló képet mutatott – a legtöbben az Urania mozi nyitását várták sóvárogva, hogy a bálványozott Asta Nielsent láthassák a vásznon. A szombat délutáni idillt két óra öt perckor zavarta meg a bejelentés, hogy a Dóm közelében komoly tűz ütött ki. A bejelentő paradox módon egy, a Duna-hídon szolgálatot teljesítő rendőr volt – a gettó közvetlen közelében található őrszobán, ahol tűzbejelentő állomás is volt, észre sem vették, hogy baj van. A Mihály-torony őrének sem tűnt fel, jóllehet a látási viszonyok ideálisak voltak. Bár a tűzoltók hat perc alatt a helyszínre értek, a meleg déli szél, a fullasztó hőség és a házak faszerkezete miatt addigra már teljes erővel tombolt a tűzvész. Mivel az Önkéntes Tűzoltó Egyesület csupán kézi fecskendőkkel rendelkezett, esélye sem volt legyőzni a lángokat. 

poziar_05

„Hátborzongatóan szép volt, a magas dombtetőn álló öreg vár körüli lángkoszorú látványa feledhetetlen.” 

A kiérkező tűzoltók a pokol közepén találták magukat. A tűz fékezhetetlenül terjedt a zsindelytetőkön át, lángba borítva a Várlépcső, a Petőfi utca, a Miklós utca, a Vártelek utca és a Vár út épületeit, kitűnő táplálékra lelve a száraz gerendákban. Még súlyosabbá vált a helyzet, amikor a lángok az erős szél hatására a Kapucinus út, a Torna utca, a Kisfaludy Károly utca, a Bél Mátyás utca és a Konvent utca épületeit is nyaldosni kezdték. 

085%20bratislava%201

Ekkor eszméltek csak az emberek első döbbenetükből, és a városban pánik tört ki. A lángok közül nők és gyermekek kiáltásai hallatszottak, a férfiak pedig igyekeztek kimenekíteni a házukból mindent, ami menthető volt. Egy kereskedő a vállára kapott dunyhákkal a Mihály utcáig szaladt, ahol izzó széndarab pottyant ki belőlük, így ott is sürgősen oltani kellett. Másvalaki matracokat dobált ki egy Petőfi utcai ház emeleti ablakából, hogy legalább aludni legyen min, az utcán pedig szétgurultak belőlük az ezüstpénzek, amelyekről megfeledkezett.

poziar_03

A közeli vízi laktanya odaérkező legénysége az omladozó gangok robajára fittyet hányva, hősiesen mentette ki a házakból a betegeket, a magatehetetleneket és a gyermekágyas anyákat csecsemőjükkel. Abból pedig legendák születtek, hogy bár a tűz mindent elpusztított, ami az útjába került, megkímélte az ortodox zsinagógát, a Szent Miklós-templomot, valamint a kapucinus templomot és kolostort. Az Önkéntes Tűzoltó Egyesület minden tőle telhetőt megtett, de egymaga nem tudta megfékezni a tomboló elemet, így még inkább méltánylandó a Bécsben azonnal különvonatra szálló, teljes szekerészettel érkező hivatásos tűzoltók segítsége. 

541

De rajtuk kívül bekapcsolódtak az oltásba a legnagyobb pozsonyi cégek alakulatai, valamint Bazin, Cseklész, Stomfa, Rajka, Komárom, Dunaszerdahely, Hainburg, Oroszvár, Szentgyörgy, Grínád (Grinava) és egyéb települések tűzoltók is. Az összesen 32 egység egyesült erővel, a hadsereg segítségével, több mint hatórás kimerítő küzdelemben végül lokalizálta és megfékezte a lángokat, a tüzet azonban csupán május 28-án sikerült teljesen megszüntetni. Sendlein városi tűzoltóparancsnok állítólag annyira kimerült a többnapos folyamatos szolgálatban, hogy nem volt képes lehúzni a csizmáját, úgy kellett levágni a lábáról.  

poziar_08

Az oltás után a tűz okát is megpróbálták kideríteni – sikertelenül. A legelterjedtebb verzió szerint Weissleichner Magdolna és Takács János lakodalmának előkészületei során, a Petőfi utca 5. szám alatt a hús sütésekor lángra kapó zsírt nem sikerült vízzel eloltani… Bizonyítani azonban nem sikerült ezt a feltételezést. Nagy szerepe volt a tűz megkésett bejelentésének is, ami mintegy húszperces időveszteséget okozott, és ez kritikusnak bizonyult. A tűzoltók azonban kitűnő munkát végeztek, amit a bécsi hadügyminisztérium oklevelekkel és kitüntetésekkel ismert el. A katasztrófa csodával határos módon csak egyetlen halálos áldozatot követelt – Franz Huber, a Klinger-gyár tűzoltó testületének tagja vesztette életét, de ő sem a tűz, hanem szívgyengeség következtében. Az anyagi kár azonban jelentős volt: a tűzvésznek több utca, 69 ház esett áldozatául, 722 család maradt fedél nélkül. 

horvath_167

Nekik Frigyes főherceg rögtön másnap 10 ezer koronát adományozott; a magyar kormánytól ugyanilyen összeget, Ferenc József császártól pedig nem kevesebb mint 20 ezer koronát kaptak. A katonai parancsnokság barakkokat, a város pedig a klarisszák kolostorát ürítette ki részükre, így még aznap este mindenkinek jutott legalább egy átmeneti hajlék. Ennek dacára lakásválság tört ki, amit a város gyors építkezéssel próbált megoldani. Ekkor épültek az Osadná, Mestská, Tehelná (Ziegelfeld) és Kutuzovova (Marschner Henrik utca) utcai házak, részben az amerikai szlovákok hozzájárulásából. A jórészt egyszobás, angolvécével felszerelt lakások magasabb komfortfokozatot biztosítottak ugyan, de nemegyszer tíznél is többen szorongtak bennük, ami jelentősen csökkentette a higiéniai színvonalat. 

horvath_168

Az ilyesfajta helyhiány még évtizedeken át jellemző volt Pozsonyra. A gettó sorsa pedig lassan kezdett beteljesülni. Bár a világ zsidóságának adományaiból alig hat hét alatt csaknem egymillió korona gyűlt össze az újjáépítésére, a teljes helyreállítás végül elmaradt. Nem sok család költözött vissza. A második világháború alatt a meglévő rész is csak csonkult, a hatvanas években pedig az „omlásveszélyes és rendészeti-biztonsági okokból nem lakható” házak kénytelenek voltak átadni helyüket a Szlovák Nemzeti Felkelés hídjának. Pozsony idén emlékezik a végzetes tűzvész 100. évfordulójára.

Ján Vyhnánek

Támogatóink