;)
Egyedülálló fotók az 1897-es Pozsonyról
2023 06 26.
A fényképezés művészete a 19. századi Pozsonyt is felfedezte magának. A városról készült legrégebbi, kb. 1841-ből származó fotográfián a Kapucinus templom és a Kapucinus utca látható. A technológia fejlődésével egyre-másra nyíltak a fotóműtermek Pozsonyban éppúgy, mint egész Európában, lényegében az egész világon. Az egyik európai műterem előszeretettel irányította objektívját városunkra. Az 1871-es alapítású R. & J. D. (Römmler & Jonas Dresden) cégről beszélünk. Az alábbi, kiváló minőségű, komoly kifejezőértékkel bíró fotósorozat is ennek a cégnek a márkaneve alatt készült.
Az R. & J. D. professzionális fotósokat bízott meg azzal, hogy városokat fényképezzenek Európán belül és kívül, különös tekintettel az építészeti nevezetességekre. Már 1894-ben megjelentek „Gruss”, „Üdvözlet” feliratú képeslapjai, miközben a konkurens cégek még mindig metszeteket sokszorosítottak. A Römmler & Jonas Dresden az elsők között kezdte meg a fotográfiák számozását, aminek köszönhetően ma időrendbe tudjuk állítani őket. A cég kiváló minőségű, nagy részletességű fotói ún. kabinetképként jelentek meg, amelyeket darabonként, illetve 8, 12 vagy 20 képből álló leporelló formájában lehetett megvásárolni. Aranyszínű felirattal és díszítéssel ellátott gyönyörű, mélyvörös lenvászonba voltak kötve.
1897-ben fotográfusok érkeztek Drezdából Felső-Magyarország legnagyobb városába, Pozsonyba. Vélhetőleg több napot töltöttek itt a város egyes részeit, nevezetességeit fényképezve. A fotók a 19. század végén, illetve konkrétan a már említett 1897-es évben készültek. Ez teljes bizonyossággal állítható a város történelmi és egyéb dokumentált eseményeit, mint például a Mária Terézia-emlékmű építését vagy a Prímási téri millenniumi hársfa elültetését ábrázoló felvételek tüzetes vizsgálata alapján. Mind ez ideig 16 fotónak sikerült a nyomára bukkanni, amelyek közül legalább hét megjelent leporelló formájában. Magángyűjteményemben nyolc páratlan fénykép szerepel, amelyeket egyenként mutatunk be.
1 . FOTÓ
Klasszikus pozsonyi látkép Ligetfalu (Petržalka) felől. Középen az alig hat éves Ferenc József híd (a mai Öreg híd) látható. Felette az 1811. május 28-án leégett vár romjai meredeznek és az 1865-ben megkezdett neogótikus átépítésen átesett Szent Márton-székesegyház tornya magasodik. A felvétel készítésének éve pontosan meghatározható. Felnagyítva, gondos vizsgálattal és összehasonlítással a Koronázási domb (ma Ľudovít Štúr) téren egy ideiglenes faépítményre lehetünk figyelmesek, amely a Mária Terézia-emlékmű építését szolgálta. Fadrusz János műhelyből sínen szállították a helyszínre az egyes darabokat, ahol a művész a kedvezőtlen időjárás és a kíváncsi tekintetek elleni faépítmény védelmében összeállíthatta és befejezhette fehér márványból készült monumentális alkotását. Az emlékművet 1897. május 16-án leplezték le, a fotó néhány nappal, de legfeljebb néhány héttel korábban készülhetett. A viszonylag dús növényzet ugyancsak késő tavaszi időpontra utal. Az emlékmű helyén korábban a Berlin fivérek éttermének fából készült nyári pavilonja állt (az étterem a ma a Szlovák Nemzeti Galériának otthont adó Esterházy-palota földszintjén működött). A pavilon körülbelül 1870-ben épült, miután elhordták a koronázási dombot, amelyet Mária Terézia a történelmi Magyarország valamennyi megyéjéből összehordott földből emeltetett a 18. században. Ezen a dombon zajlott az uralkodók koronázásnak befejező szertartása. A király fellovagolt a hegyre, és kardjával a négy égtáj felé suhintva megesküdött, hogy minden ellenséges támadástól megvédi az országot. Még nem áll a Fadrusz János kőparti (ma Fajnor rakpart) szakközépiskola és kormányzati épület sem, viszont a Duna szabályozatlan medrében még láthatók a vízimalmok.
2. FOTÓ
A sorozat második fotója a pozsonyi vár fenséges romjait örökíti meg. A várról az első írásos említés a 907-es salzburgi annalesben található – ekkor csatáztak a honfoglaló magyarok a bajor sereggel. Legrégebbi épülete a 13. századból származó ún. Koronatorony, amely onnan kapta nevét, hogy a 16. és 18. század között itt őrizték a magyar koronaékszereket.
Az eredetileg román stílusú várat többször is átépítették, utoljára 1760 és ’68 között, amikor új funkciót kapott: Mária Terézia királyi székhelye és Albert Kázmér szász–tescheni herceg helytartói rezidenciája lett. Keleti oldalán felépült a később Terezianumként ismert helytartói palota. II. József azonban a trónra lépése után úgy döntött, hogy a várat átadja a papnevelő főszemináriumnak. Az intézmény azonban később elköltözött innen, a vár pedig fokozatos hanyatlásnak indult. Az 1802-ben kaszárnyává alakított várban 1811. május 28-nak végzetes napján tűz ütött ki, amely az egész épületegyüttesre átterjedt. Kilencen meghaltak, és az egész vár a lángok martalékává vált. Egészen a múlt század 60-as éveiig romokban állt.
A képen a császári hadsereg tizenhatodik századának néhány tagja látható. Érdekesség az őrházra fehér betűkkel felírt 1891-es évszám és az egykori Terezianum kapcsolódásának nyomai a vár nyugati falán.
3. FOTÓ
A képen a Fő tér látható a Pozsonyi Városszépítő Egylet által 1884-ben létesített parkkal. A szegélykerítéseket az ismert Márton és Fia kovácsműves cég készítette. A tér közepén álló, 1856-ból származó kandeláber a város első gázlámpáinak egyike volt. Ugyanilyen kandeláber állt a Kossuth Lajos téren (avagy Sétatéren, ma Hviezdoslav tér) is, a színház előtt. A kép bal oldalán látható reneszánsz díszkutat az első Pozsonyban megkoronázott király, II. Miksa építtette: mivel a koronázása napján (1563. szeptember 8.) a városban tűz ütött ki, az uralkodó arra jutott, hogy szükség van egy állandó szökőkútra. Ez az ivóvízszükséglet kielégítése mellett főként arra szolgált, hogy tűz esetén biztosítsa az oltáshoz szükséges vizet. A parkosítás előtti, növényzet nélküli, kikövezett téren két kocsi állt a kút mellett egy-egy nagy hordóval, oltásra készen. A szökőkút az oszlopon álló, tévesen Roland vitézként azonosított lovag alakja miatt Roland-kútként ismert. A szobor azonban valójában magát II. Miksa királyt ábrázolja. Alatta, az oszlop egyik kubuszán eredetileg pisilő kisfiúk álltak, de ezeket purista indíttatásból a 18. század 30-as éveiben halakat tartó fiúkra cserélték. A legutóbbi, nemrégiben végzett felújítás során azonban visszaállították a díszkút eredeti állapotát, így az az újonnan épített lépcsőkkel együtt ugyanúgy fest, mint 1572-es leleplezésekor.
A tér a középkortól piactérként szolgált. Abban az időben mészárosokkal, pékekkel, szatócsokkal, köszörűsökkel, bodnárokkal, fazekasokkal, posztókészítőkkel lehetett itt találkozni. A 17. század végén a mészárosok a Kenyérpiacra (a Régi vásárcsarnok előtti területre) költöztek.
A teret a 13. században „tornyos házak”, fényűző gótikus főúri lakhelyek övezték, amelyek egyúttal menedékként is szolgáltak. Van, amelyik még ma is áll, bár nem az eredeti formájában. A leghíresebb közülük a Jakab-ház volt, amely később városháza lett. Ez további megvásárolt épületek fokozatos hozzákapcsolása és átépítés útján nyerte el mai alakját. Ilyen tornyos ház volt az ún. Burg is, amelyet a 19. század 80-as éveiben megvásárolt Palugyay Jakab vállalkozó, és Rumpelmayer Viktor tervei alapján 1883-ban a jelenleg is ott álló palotát építtette a helyére.
A tornyos ház gótikus magja jelenleg a japán nagykövetségnek is otthont ad.
A városháza mellett álló Legszentebb Megváltó-templom (közkeletű nevén jezsuita templom) alapjai 1638-ból származnak, amikor a német evangélikusok szentélyt építettek itt. Ezt azonban csak 1672-ig használhatták az evangélikusok: a protestáns összeesküvés leverése után a templomot lefoglalták, majd a következő év január 1-én a jezsuitáké lett.
4. FOTÓ
Ez a Prímási palotát ábrázoló fotó ugyancsak 1897-ből származik. Erről tanúskodik a csupán egy éves millenniumi hársfa, amely a magyarok ezeréves Kárpát-medencei jelenlétét volt hivatott szimbolizálni. 1896-ban az egész országban tartottak ünnepségeket és rendezvényeket, valamint emlékhelyeket is létesítettek, pl. a Vaskútnál forrásvizes kutakat hoztak létre, amelyeket a magyar történelem egy-egy jelentős alakjáról, például uralkodókról neveztek el. Hét emlékművet is emeltek, köztük a Mária Terézia-szoborcsoportot (amelynek leleplezését technikai okokból 1897-re halasztották) és az Árpád-oszlopot Dévény (Devín) várában.
Maga a tér szinte a várossal együtt alakult ki. Vásártérként szolgált, 1370 után ide költöztették a Fő térről a mészárosokat és a pékeket, de gabonát, sőt még régiségeket is lehetett itt vásárolni.
A kép jobb szélén még a városháza hátsó, azaz keleti, gazdasági szárnyának eredeti fala látható, amelyet sokáig David Antonio Fossati illuzionisztikus freskója díszített, hogy csinosabbá tegye az egyébként szigorú, egyszerű homlokzatot. A freskó helyére 1725-ben Nepomuki Szent János szobra került, de csak 1911-ig maradhatott ott, ekkor ugyanis a városháza bővítése és korszerűsítése céljából a régi szárnyat lebontották, és neogótikus szárnyat építettek a helyére az udvarra vezető kapualjjal. Ma ismét megcsodálhatjuk a barok szobrászat e remekét, a szoborcsoport (illetve annak másolata) az Prímási palota udvarán áll.
Az 1778 és ’81 között épült palota a klasszicista építészet gyönyörű darabja. A helyén már a középkor óta az esztergomi érsek gazdasági palotája állt. Az érsek azonban nem sokáig maradt itt, 1820-ban visszaköltözött Esztergomba, a palota pedig romlásnak indult. Egy ideig a „nőpraeparandia” és egyéb iskolák működtek benne, mígnem az épületet végül 1903-ben megvette a város az Óvárosháza bővítésének céljaira. A palota számos fontos esemény helyszíne volt. Ezek közül az egyik legjelentősebb az ún. pozsonyi béke aláírása volt 1805-ben, amikor az osztrák és a francia diplomácia képviselői találkoztak a Tükörteremben, hogy megpecsételjék Napóleon austerlitzi csatában aratott győzelmét. A városháza bővítése érdekében végzett átalakítás során egy befalazott nyílásból felbecsülhetetlen értékű gobelinek kerültek elő. A 17. század első feléből származó ún. pozsonyi falikárpitok hat gobelinje a görög mitológiából ismert Héró és Leandrosz tragikus szerelmének történetét ábrázolja. A palotában olyan ritkaság is látható, mint a mai napig működő 1905-ös szecessziós felvonó.
Az épület külső megjelenése semmiben sem marad el az impozáns enteriőr mögött. Attikáján ma is láthatók a különféle erényeket megszemélyesítő kolosszális allegorikus szobrok. A tümpanont Ernest Zmeták festőművész 1959-ben készült monokróm mozaikja díszíti, amely az eredeti késő barokk freskó helyére került. A tümpanon felett nagy méretű, vasból öntött bíborosi kalap emlékeztet arra, hogy a palota az esztergomi érsekek lakhelyéül épült.
5. FOTÓ
A képen a Városi Színház, azaz a mai Szlovák Nemzeti Színház történelmi épületének elülső homlokzata látható. A pazar eklektikus épület helyén egykor vizesárok volt. Egészen a 18. század 80-as éveiig a tér északi részén húzódott a városfal déli szakasza. Az oszmán fenyegetés megszűnése után a város növekedése miatt az okafogyottá vált falakat elbontották, a vizesárkot feltöltötték, és új épületek kerültek a helyükre. A nem kevesebb mint 40 méter széles árok ott kezdődött, ahol ma a Hviezdoslav tér (az egykori Sétatér, illetve Kossuth Lajos tér) a Hal térbe torkollik, és a mai Štúr utcáig (az egykori Baross Gábor út) tartott. A falat övező városároknak ebben az egy szakaszában volt víz, egyes részein még halakat is tenyésztettek. Egykor a téren folyt keresztül a Duna számos ágának egyike is, a színház előtti részen fahíd vezetett át rajta. A város vezetése 1781-ben úgy döntött, hogy a városfal Mária Terézia utasítására történő lebontásával együtt az árkot is feltöltik, és négy sor fát ültetnek. Az ellenálló akácra esett a választás, mivel az árkot nem a legjobb minőségű anyaggal töltötték fel. Nagyobb esőzéskor így is pocsolyák alakultak ki az új parkban. A tér látványosabb átalakítása csak 1911-ben kezdődött meg, amikor a parkot kovácsoltvas kerítéssel vették körül, padokat helyeztek ki, a fák köré fonott védőkosarak kerültek, és felállítottak egy mutatós szecessziós meteorológiai pavilont, 1915-ben pedig egy madáritató kutat, a Stollwerck cég ajándékát. A színház előtt 1887-ben leleplezték Johann Nepomuk Hummel zeneszerző emlékművét, amelyet azonban 1911-ben Petőfi szobra váltott fel. Ami magát a színházat illeti, korábban is kulturális intézmény állt a helyén: a lebontott Halász-kapu előtt 1776-ban épült Csáky-féle teátrum, amelynek egyes részeit az új színház építésekor is felhasználták. A Csáky-féle színház már nem felelt meg a 19. század 80-as éveiben érvényes tűzvédelmi előírásoknak, ezért lebontották.
Az új Városi Színház 1886-ban épült Ferdinand Fellner és Hermann Helmer tervei alapján; az építés költsége 670 ezer koronára rúgott. Az ünnepélyes megnyitót 1886. szeptember 22-én tartották Pozsony prominens képviselőinek jelenlétében. A világítást 800 gázlámpa és csillár biztosította. A loggia feletti ovális nyílásokba Johann Wolfgang Goethe és William Shakespeare, valamint Liszt Ferenc, Vörösmarty Mihály és Katona József (az ő Bánk bánjából készült operával nyitották meg a színházat) mellszobra került.
A színház épülete előtti Ganümédész-kút az ugyancsak pozsonyi születésű Tilgner Viktor alkotása. Az 1888-ban a pozsonyi Első Takarékpénztár által készíttetett és a városnak adományozott díszkút tetején az a mitológiai jelenet látható, amikor Ganümédészt elrabolja egy sas, és felviszi magával az Olümposzra, az istenek lakhelyére.
A fotó készítésének idejéről néhány érdekes részlet tanúskodik. 1895-től a Rózsa utcán (ma Jesenský utca) járt a vödrici (Vydrica) Vitéz utca megálló és a Főpályaudvar között közlekedő 1-es villamos, 1899-ig egyvágányú pályán. A városi villamosvonal megépítése után ezen a vonalon a budapesti székhelyű Ganz-gyárban készült villamosok közlekedtek, amelyek megjelenése többször is változott. Kezdetben a sárgára festett, oldalukon lila mezőt és a város aranyszínű címerét viselő villamosokon fémrácsba foglalt üvegtáblák szolgáltak szélvédőként, később a kocsi eleje nyitott lett, így maga a vezető is ki volt téve az időjárás viszontagságainak, ezért aztán újabb módosítás következett, visszatért az elölről zárt vezetőállás. A távolban, a színház mögött egy még eredeti kivitelű villamos látható.
Az 1895-ben parkosított Csáky tér (a mai Komenský tér) túlsó oldalán még áll az a 18. századi épület, amelyben Berendy János a következő században gőz- és kádfürdőt létesített, és amelynek a helyén Hubert József tervei alapján 1903-ban felépült a Kereskedelmi és Iparkamara épülete.
A kép jobb oldalán, a korhű ruhában sétáló hölgy feletti kupolán a Vörös Ökör fogadó zászlaja leng. A Rózsa utca és a Baross Gábor út (a mai Jesenský és Štúr utca) sarkán álló épületben működő fogadó szolgáltatásait annak hosszú fennállása számos jeles, illusztris vendég vette igénybe, egyebek között Deák Ferenc (1833), Franz Grillparzer osztrák drámaíró (1843) és nem utolsósorban II. Frigyes Ágost szász király is. Az épület sajnos már nem áll, 1950-ben lebontották, hogy helyet biztosítsanak a Pravda című lap irodaépületének.
A szemlélő arra is felfigyelhet, hogy a színház előtti kandeláberekről hiányoznak a vélhetőleg épp javítás alatt álló gázlámpák, de figyelemre méltó részlet a Főpályaudvarra igyekvő utasra váró kétlovas bérkocsik, fiákerek állomáshelye az Andrássy Gyula (a mai Gorkij) utcán.
6. FOTÓ
Újabb figyelemre méltó kép a fotósok egy kedvelt témájával. A délelőtti órák viszonylagos nyüzsgését láthatjuk az ősi eredetű Mihály utcán. A központi motívum maga a Mihály-torony és a Mihály-kapu, amely a város középkori erődítésének négy kapuja közül az 1758-as nagyszabású felújítás és átépítés utáni állapotban maradt fenn. A kapu építésének kezdetei a 14. század végére nyúlnak vissza. A Mihály-kaput a haditechnika fejlődésének és a fenyegető veszélyeknek megfelelően többször átépítették – elsősorban a török fenyegetés miatt, amikor is nagy területet kiürítettek, felszámolva a Szent Mihály-temetőt és lebontva a Szent Mihály-templomot a kapu előtt. Az oszmán fenyegetés megszűnte után Mária Terézia úgy döntött, hogy a város és a népesség növekedése miatt le kell bontani a városfalat és annak tornyait. Az 1775-ben megkezdett bontást csak a Mihály-kapu élte túl, pusztán praktikus okokból. A 17 évvel azelőtt barokk stílusban átépített kapu ugyanis a város jelképévé és ékkövévé vált. Megmenekülésének köszönhetően mi ma ugyanúgy gyönyörködhetünk pártalan szépségében, mint a 18. század pozsonyi polgárai. A Mihály-kapunak alig néhány hónapja fejeződött be a teljes körű felújítása, amely visszaállította 1758-as megjelenését. Érdekesség, hogy története során a toronynak nemcsak az alakja, hanem a színe is változott. 18. századi barokkosítása után egyéb pozsonyi épületekhez hasonlóan a tornyot is fehérre meszelték. Abban az időben még nem léteztek az időjárás viszontagságainak hosszú távon ellenálló festékanyagok. Ez csak a 19. század végén változott meg. Ekkor a városvezetés úgy döntött, hogy okkervörös színnel új életet lehet az öregecske toronyba. A fotón is ez az állapot látható. A torony csak a múlt század 30-as éveiben kapta vissza fehér színét.
A fotó idilli hangulatához a lovasfogatok, kocsik és fiákerek is hozzájárulnak, amelyek néhány korona ellenében elszállították az embert a Főpályaudvarra, de akár a Vaskút „hegyi” környezetébe vagy a Ligetbe (Au) is, ha valakinek egy kellemes nyári sétára szottyant kedve. Az utca közepe fel van ásva, valószínűleg a gáz- vagy csatornavezeték miatt.
Az utcát üzletek, boltocskák szegélyezik. Az egyik legjelentősebb ilyen bolt a romantikus nevet viselő, a Fehér elefánthoz címzett gyarmatáru-vegyeskereskedés volt, amelyet egzotikus illatok lengtek be. 1848 óta működött a Mihály utca 2. szám alatt, egy köztiszteletben álló pozsonyi polgár, Wimmer Adolf alapította. Bejáratában egy fehér elefántot ábrázoló nagy méretű kép volt látható.
7. FOTÓ
Ezen a felvételen nem a város egyik építészeti nevezetessége, hanem a virágba borult Városi Díszliget, a mai Janko Kráľ-kert látható. Németül Auparkként volt ismert, amivel az ártér, ahol kialakították, a Bruck(en)au, Bruck(en)-Au(g)e(r)l – „híd(köz)i ártéri erdő(cske)” nevet viselte.
Az első közép-európai közpark létesítésének gondolata a felvilágosult uralkodótól, Mária Teréziától származik, a ligetet az ő utasítására hozták létre 1774–76-ban, barokk-klasszicista stílusban. Az elképzelés szerinti nyolcágú csillagot fasorokkal szegélyeztett sétányokkal alakították ki. Ennek a romantikus elrendezésnek köszönhetően jött létre a szemet gyönyörködtető Csillagsor (Sternallee). Az egyes sétányokat az őket szegélyező fák fajtájáról – például éger, nyár, juhar, fűz, kőris, szil – nevezték el.
A ligetet az idők során többször is átalakították, mai alakját, amely a képen is látható, 1839-ben nyerte el. 1868-ban a Pozsonyi Városszépítő Egylet kisebb műalkotásokat készíttetett a ligetbe, például a képen hátulról látható Flóra-szobrot, egy kővázát vagy a Tritón-szobrot. Az utóbbit később felváltotta a Nimfa szobra, Brandl Antal alkotása. A Diána- vagy Artemisz-szoborként is ismert alkotás 1876-tól a Grassalkovich-palota előtt állt, de a villamosközlekedés bevezetése miatt áthelyezték a Városi Díszligetbe. Ma a Prímási palota díszlépcsőjének tövében található.
Ehhez az ón-ólom ötvözetből készült szoborhoz kapcsolódik egy érdekes, megmosolyogtató történet. Mint már említettük, az alkotás Brandl Antal irányításával készült, aki a Gabies-i Artemisz vagy Gabies-i Diána néven ismert szobor ihletett meg. A Nimfa a ligetből a Hviezdoslav térre (az egykori Sétatér) került, a Mladosť mozi elé. A múlt század 50-es éveiben azonban a mozi székeiről könnyen tetvek vándorolhattak át az emberre, ezért a vetítés után a teremből kilépők megnézegették magukat, hogy nem történt-e ilyesmi. A mozi előtti szobor pedig pont az élősködők keresésére emlékeztető testtartásban állt, ezért a Bolhás gúnynevet kapta. A szobor és egyéb alkotások vándorlását ez a cikk mutatja be: https://pozsonyikifli.sk/az-alig-ismert-brandl-antal-szobraszmuvesz/
8. FOTÓ
Összeállításunk (de semmiképpen sem sorozatunk) utolsó darabja a frissen leleplezett Mária Terézia-emlékműről készült fotó. A helynek, ahol állt, gazdag, érdekes története van. Eredetileg egy Duna-ág húzódott itt és az egykori Koronázási domb téren (ma Štúr tér), később azonban a folyó szabályozása és a számos ág egyikének feltöltése révén reprezentatív épületek emelésére alkalmas területtel gazdagodott a város. A tértől nem messze két ezred befogadására alkalmas laktanya épült (1763-ban fejezték be), korának legnagyobbja a Habsburg Birodalomban. A folyó közelsége miatt a Vízikaszárnya nevet kapta. Az eredetileg a tér környékén álló gazdasági épületeket – magtárakat, raktárakat – 1870-ben lebontották, pazar Esterházy- és Dessewffy-palota épült a helyükre.
1526-ban a mohácsi csata utáni döntések közé tartozott többek között a koronázási jelvények átszállítása Székesfehérvárról Pozsonyba, így városunk később de facto és de jure is az ország koronázó- és fővárosa lett. Mint már az első fotónál is említettük, a koronázási szertartás több részből állt. Az utolsók egyike volt a frissen megkoronázott uralkodó ünnepélyes esküje, hogy megvédi az országot a veszélytől, érkezzen az bármely világtáj felől is. Ez a ceremónia az ún. koronázási dombon, a mai Redut helyén zajlott. A Magyarország összes megyéjéből összehordott földből épített dombot faépítmény vette körül, amelyre a király lóháton felléptetett, és kardjával a négy égtáj felé suhintva megpecsételte fogadalmát.
1774-ben Mária Terézia úgy döntött, hogy országos magtárat épít a koronázási domb helyén (ahol a mai Redut áll, részletek itt: https://pozsonyikifli.sk/a-schuttkasten-vegnapjai/). A dombot odébbhordatta, és Franz Anton Hillebrandt udvari építésszel csinos, késő barokk stílusú építményt terveztetett – a domb tetején, a koronázási szertartás befejezésének színhelyén három ferde kősáv találkozott. Az utolsó koronázást 1830-ban tartották Pozsonyban, utolsóként V. Ferdinánd suhintotta itt meg a kardját a domb több évszázados ceremoniális funkciójának megfelelően. A dombot mint egy letűnt dicsőség fölöslegessé vált maradványát 1870-ben széthordták, azzal, hogy méltóképpen pótolják majd. Az ígéret 27 év elteltével, 1897. május 16-án vált valóra, amikor Ferenc József császár és király jelenlétében leleplezték a fehér carrarai márványból készült impozáns szoborcsoportot, Fadrusz János művét. Később a pozsonyi születésű kiváló művész mellszobrát is felállították az emlékmű közelében úgy, hogy saját monumentális alkotására lásson. A gránittalapzat latin nyelvű felirata, a „Vitam et Sanguinem” (Életünket és vérünket) a magyar országgyűlésben 1741. december 11-én elhangzott közfelkiáltás („Vitam et sanguinem pro rege nostro!”) rövidített változata, amikor a magyar nemesség hitet tett a királynő mellett. Sajnos alig 24 év elteltével, 1921. október 25-én lerombolták az emlékművet a fiatal Csehszlovák Köztársaság legionáriusai. Kötéllel ledöntötték a talapzatáról, összetörték, a darabjait pedig a Dunába dobálták, hazavitték vagy alapanyagként felhasználták más művészeti alkotásokhoz. Az emlékműről itt olvashat részletesen: https://pozsonyikifli.sk/a-maria-terezia-szoborcsoport-utoelete/
Ennek a rendkívüli fotósorozatnak köszönhetően valamelyest átélhettük gyönyörű városunk történetének néhány békés és viharos pillanatát. Belepillanthattunk a hétköznapokba, amelyeket még áthatottak az évszázadok hagyományos értékei, szabályai. Talán egyetértenek velem abban, hogy az 1897-es esztendő e szép, meleg májusi napjainak felidézése kellemes időutazás volt, még ha csak virtuálisan is.
Fordította: Böszörményi Péter
Titus Andráš
Kíváncsi mi újság a Pozsonyi Kifli háza táján?
Támogatóink
Támogassa az értékes dokumentumok, családi fotóalbumok, könyvek, fényképek és képeslapok megmentését, hogy ne vesszen feledésbe a háromnyelvű város, Pozsony atmoszférája.
Egyesületünkbe tagsági kérelem kitöltésével és beküldésével magánszemély vagy szervezet is beléphet.
Hirdessen weboldalunkon!