Vidám felvételek a régi Pozsonyból
Apai nagymamám testvérének, Aixinger Lászlónak (1883–1944) az első fotóiból való az alábbi válogatás. A felvételeket 1900-ban, 17 éves korában készítette.
Mint ilyenek – ahogy az már lenni szokott – rendkívüli jelentőséggel bírtak számára, ezért gondosan megszámozta azokat. A jelöletlenek – hasonló jellegük, illetve technikai kivitelezésük alapján – ugyancsak neki tulajdoníthatók. A nyolc-tíz évvel később készült fotón már a feleségét is megörökítette.
A család kutyája – természetesen – az elsők között került megörökítésre
A leánytestvérek – kellőképpen komolyan véve a fotózási műveletet készségesen pózolnak
De jó dolga is van az ember lányának, ha a papája mellett tekerheti a pedált!
Szép az idő, propellerre szállunk, és irány a Liget! A bernáthegyinek is jól jön egy kis mozgás.
Áldásom, kedves hölgyeim! Szemmel láthatólag komoly játszmákon van túl az erős női mezőny, a szalmakalapok is kiterítve. Ám Barry így is tudja, melyik a gazdi kalapja.
Az ifjúság gondtalan, boldog pillanatai. Ennek a szép időszaknak a világháború vetett véget.
Sógornők a Gyurikovics utcai lakás ablakában
Délutánba hajlik a nap. A ligeti teniszparti után a társaság a propellerre várva még egy kis játékkal múlatja az időt.
Amennyiben szeretné nekünk digitalizálásra kölcsönadni régi családi fényképeit vagy egyéb dokumentumait, jelentkezzen a következő e-mail címen: pozsonyikifli@pozsonyikifli.sk Köszönjük.
Orbánné Bertha Mária
Kíváncsi mi újság a Pozsonyi Kifli háza táján?
Ajánljuk
Támogatóink

Eseménynaptár

Támogassa az értékes dokumentumok, családi fotóalbumok, könyvek, fényképek és képeslapok megmentését, hogy ne vesszen feledésbe a háromnyelvű város, Pozsony atmoszférája.
Egyesületünkbe tagsági kérelem kitöltésével és beküldésével magánszemély vagy szervezet is beléphet.
Hirdessen weboldalunkon!