A „Kálvin-udvar” születése

GENIUS LOCI
2019 04 2.
Pozsony sziluettjében több mint száz évvel ezelőtt jelent meg a református templom tekintélyt parancsoló tornya. A templom a városfal északi szakasza előtt fejlődésnek indult városrészben, az egykori Irgalmasok terén (ma a Szlovák nemzeti felkelés tere) épült fel. A ma már lombok takarta neoromán homlokzat a mai Szlovákia szakrális építészetének kiemelkedő alkotása. Paradox módon (vagy épp törvényszerűen?) igen szerények az ismereteink az ilyen, viszonylag „fiatal” épületekről, amelyek mellett nap mint nap elmegyünk, a környezet természetes elemeként regisztrálva őket. Bár értéküket nem vitatjuk, születésük történetéről, körülményeiről rendszerint alig van elképzelésünk. Pedig a református templomnak, illetve a Kálvin-udvarnak (a templom ugyanis egy bérházat és parókiát is tartalmazó épületegyüttes szerves részét képezi) figyelemre méltó története van, amely a 19. és 20. század fordulóján kezdődött.

A pozsonyi reformátusok 1895-ig az evangélikus egyházba tagozódtak. Ideiglenes istentiszteleti helyszínként használhatták az Apátzak utcai (Panenská) magyar-szlovák (ún. kis) evangélikus templomot, az Evangélikus Teológiai Akadémia nagytermét a Konvent utcában, valamint a Védcölöp utcai (Palisády) új líceum tornatermét. Az említett esztendőben azonban formálisan is önálló gyülekezetté váltak, és templom építését kezdeményezték. A református gyülekezet ezt követő két évtizedét elsősorban a Budapestről érkezett lelkész, Balogh Elemér neve fémjelzi, aki fiatal kora ellenére komoly tekintélyt és rokonszenvet vívott ki a polgárok körében. Az egyházi élet megszervezése mellett tudományos tevékenységgel, valamint ehhez kapcsolódóan gazdag könyvtárának bővítésével is foglalkozott. Remek humorérzékéről is említést kell tennünk: a Nyugatmagyarországi Híradó című lapban saját rovatában szellemes cikkeket publikált hivatalának megmosolyogtató történéseiről.

54_0191

A gyülekezet nem sokkal megalakulása után élénken érdeklődni kezdett egy Torna utcai (Zochova) telek iránt, a városháza azonban nem tett eleget az ingyenes rendelkezésre bocsátásra vonatkozó kérésnek, és eladta a telket. A reformátusok a városvezetés csendes támogatása ellenére sem tudtak versenyre kelni a neológ zsidó hitközség ajánlatával. A provizórium időszaka így lényegesen megnyúlt, de biztonsággal állítható, hogy a reformátusoknak ekkor már voltak kész építési terveik – bár ez ma mindössze egy képeslappal támasztható alá, amelyen a helyi Kittler és Gratzl nevű építészeti cég által tervezett templom homlokzata látható. A részleteket nem ismerjük, így kérdéses, hogy ezt az eklektikus épületet a Torna utcára szánták-e. A templomépítés a Grassalkovich tér (a mai Május 1. tér) és a Magas út (Vysoká) sarkán fekvő terület megszerzésével vált ismét időszerűvé, bár a Stefánia úti (Štefánikova) Deutsch-telek is felmerült. Az előzőt határozottan támogatta a presbitérium, míg az utóbbi elképzelés az ára miatt irreális volt. Maga Balogh ugyanakkor egy harmadik lehetőséget vetett fel: a Vásártér (a mai Szlovák nemzeti felkelés tere) és a Széplak utca (Obchodná) közötti telket javasolta, amelyen a sóhivatal régi épülete állt.

214

A tervezett építés költségeinek csökkentésére „néhány dollárért” megvásárolta volna egy szálloda terveit egy meg nem nevezett amerikai építésztől. Az ötlet kétségkívül a modern amerikai és angol szakrális építészet iránti rajongásának tudható be. Mindkét országot jól ismerte, jelentek is meg angol nyelven írt művei, köztük a magyar református egyház rövid története. Az egyház végül 1906-ban, Darányi Ignác földművelésügyi miniszter segítségével jutott hozzá a telekhez, ahol a múlt század második évtizedének elején megszületett a „Kálvin-udvar”. A gyülekezet hálából magas rangú jótevőjéről nevezte el a soproni Seltenhofer család műhelyében öntött négy harang egyikét. Balogh Elemér és a presbitérium tudatosan igyekeztek közérdekű kérdésként kezelni a templomépítés témáját. A helyi és az egyházi sajtó rendszeresen beszámolt az elért eredményekről, bízva a konkrét adományok formáját (is) öltő kedvező fogadtatásban. Rendkívüli visszhangja volt az 1904. június 12-én a Bellevue étteremben tartott kerti ünnepségnek, melynek védnökségét Lónyay Vilma grófnő vállalta, a szervezésről gondoskodó bizottság vezetése alatt pedig csaknem 120 helyi úrhölgy buzgólkodott. A magasztos gondolat és az értékes tombolanyereményeket (melyek között teljes hálószoba-, illetve szalonberendezés is szerepelt Müller József bútorgyárából) is kínáló, vonzó program közel 8000 koronát, a várt összeg kétszeresét hozta az építési alapítvány számlájára.Különösen nagy sikert arattak az Erdélyből származó Forray család hölgytagjai. A Pozsony egyik legtehetősebb családjának számító Forrayak bőkezű mecénások voltak: a kereskedelmi tanácsos és főkurátor István mint családfő 5000 koronát ajánlott fel a szószékre és az úrasztalára, fiai, Károly és Ernő pedig közösen 1000 koronát a berendezésre.

451

A gyülekezet azonban később az ünnepség vitathatatlan sikere ellenére is a kevésbé nagyszabású rendezvények felé fordult. A korabeli újságokból megtudhatjuk, hogy katonazenekari koncert rendezését tervezték a Megyeházán (1910), valamint Osmitz Géza műgyűjtő kiállítását az Evangélikus Teológiai Akadémián (1913). A református közösség számos jelentős adományozója között Thaly Kálmán, az ismert történész és országgyűlési képviselő is szerepelt.

54_0155

Az egyház helyi elöljárói okos „diplomáciával” elnyerték az ország és a város legfelsőbb vezetőinek jóindulatát. Törekvésük 1910 végére ért befejező szakaszába: novemberben az építési bizottság pályázatot írt ki egy templomot, lelkészi hivatalt és (többfunkciós) bérházat magába foglaló épületegyüttes tervezésére. A megrendelő követelményei a telek fekvése és paraméterei miatt nem voltak egyszerűek: főhomlokzatával a Vásártérre néző, 500 ülőhelyes templomra volt szükség. A szószéknek mint a protestáns istentiszteletek központi helyének jól látható helyre kellett kerülnie. A lelkészi hivatalban a lelkészi és harangozói lakás mellett irodákra és ülésteremre is szükség volt. A kétemeletes bérháznak a lakások mellett üzlethelyiségeknek is otthont kellett adnia. Fontos kritérium volt a tér és a Fa utca (Drevená) közötti összeköttetés – passzázs kialakítása, amelyet kereskedelmi célokra szántak. Az egyház távlati tervei között egyébként a nyugati szomszédos telek felé történő terjeszkedés szerepelt.

horvath_131

A pályázóktól ennek a szempontnak a figyelembevételét is elvárták az egyes épületek elhelyezésében és a templom homlokzatának kialakításában, hogy a majdani további épület szervesen kapcsolódhasson a meglévőkhöz. A pályázat a városban szokatlanul ható témája miatt nagy publicitást kapott. Pozsonyban újdonságnak, előzmény nélkülinek számított egy ilyen jellegű épületegyüttes (folytatására a világháború után sem került sor). A pályázati tervek benyújtási határideje 1911. március 18. volt. Ezután kezdte meg munkáját az értékelő bizottság, élén a budapesti Felső Építőipar Iskola tanárával, az eperjesi születésű Sándy Gyulával. A bizottság április 6-ra kiválasztotta és megvételre javasolta a két legjobbnak ítélt tervet. A helyieket nyilván megörvendeztette, hogy a pályázat győztese a köztiszteletben álló kereskedőcsalád sarja, a fiatal Wimmer Ferenc lett. A második helyen a budapesti Tornallyai Zoltán végzett. A további résztvevők nevét és pályamunkáikat jelenleg nem ismerjük, minőségükről azonban sokat elárulnak a nyilvánosságra hozott értékelések és kommentárok, amelyek nem fukarkodtak a dicséretben a rajzok megragadó kidolgozását illetően.

horvath_057 

Az értékelés során azt is figyelembe vették, hogy a pályázók mennyire találékonyan oldották meg a bérház, valamint a Fa utca, a Széplak utca és a tér összekapcsolásának kérdését. Wimmer „Lukács” jelszóval (Lukács evangéliumára utalva) beadott pályamunkája műszaki és esztétikai szempontból is túlszárnyalta a többi tervet. A zsűri kiemelte a ház funkcionális szempontból megfelelő elhelyezését és fedett folyosóval történő összekapcsolását a templommal, és méltányolta a templom festőiségét. Ezzel kapcsolatban azonban óvatosan megjegyezte, hogy „idegenszerűsége” és arányai vélhetőleg nem számíthatnak lelkes fogadtatásra. A korabeli újságcikkek alapján a pályázók – legalábbis az első három helyezett – a templom egyterű kialakításában gondolkodtak, külső megjelenésében pedig a román stílushoz nyúltak vissza. Jóval szabadabb elképzeléseik voltak azonban a komplexum „világi” részére vonatkozóan – még egy új utca nyitása is szóba került a telek hosszában. A huszonkét pályaművet 1911. április 13. és 19. között kiállították a Megyeházán a nagyközönség számára. A büdzsé azonban korlátozott volt, ráadásul valamennyi terv (a győztest is beleértve) módosítást igényelt ahhoz, hogy maradéktalanul megfeleljen a feltételeknek, ezért az építési bizottság úgy határozott, Opaterny Flórist bízza meg Wimmer terveinek átdolgozásával. Az abban az időben Budapesten élő Opaterny nem volt ismeretlen Pozsonyban, hiszen évekig dolgozott a városban. Balogh állításai alapján valószínűsíthető, hogy Opaterny lényegesen módosította a terveket, és az sem zárható ki, hogy ehhez más pályamunkákból is merített. Manapság, amikor naponta kerülnek szóba a szerzői jogok, ez az eljárás biztosan felhördülést váltana ki, akkoriban azonban bevett gyakorlatnak számított, nemigen emeltek szót ellene. A „Kálvin-udvar” tehát nem egy, hanem két tervező műve, mint a templom előterében olvasható szövegben is szerepel. Miután Opaterny végzett a kivitelezési tervekkel, az építőcégek benyújthatták ajánlataikat dr. Kovács Lajosnak, a bizottság elnökének. A megrendelést Saltzleitner Alajos nyerte el. 

horvath_059

1912 tavaszán megkezdődtek a munkálatok a Széplak utcai bérházon, és novemberben már be is költözhettek az első bérlők. Egy hónappal korábban a templom alapkövét is letették a város előkelőségeinek jelenlétében. A korszerű anyagoknak és technológiáknak köszönhetően a munkálatok gyors ütemben folytak. A hajó dongaboltozatának kialakításakor első ízben használtak Pozsonyban vasbeton szerkezetet ilyen jellegű építészeti célra. A presbitérium 1913. márciusában már a harangok rendeléséről tárgyalt: ezek egyike, mint már említettük, Darányi Ignác nevét és érdemeit volt hivatott hirdetni, de Balogh Elemérről és Antal Gábor püspökről is elneveztek egyet. A negyedik harang – az egyetlen, amely máig fennmaradt – a Pozsonyban tanuló református diákok ajándéka volt. A munkálatok Saltzleitner Alajos fővállalkozó és Kajáry Lajos felügyelete mellett zajlottak, aki felelősségteljes munkájáért nem kért honoráriumot. A templom építésében részt vett a Pittel és Brausewetter (betonszerkezetek), a Sprinzl (ácsmunkák), a Schefcsik (tetőburkolás), a Fiala (asztalosmunkák), a Snížek és Grössl (lakatosmunkák), a Javorský, Morávek (festés), a Meszmer, Cintini (szobrászati és finom homlokzati munkák), a Jelínek (kőfaragómunkák), a Langenthal (üvegesmunkák), a Tuscher (padlóburkolás), a Morgenstern (villanyszerelés) és a Hoffman (vízvezeték-szerelés) cég. Az orgona Rákospalota-Újfaluról, az Országh-féle udvari orgonagyárból származik. Eredetileg a jobb oldali (keleti) empóriumon állt, elfedve a telekhatárt követő fal görbeségét.

horvath_058 

1913 októberének elején a dunántúli egyházkerület tanácskozására, de főleg az új templom ünnepélyes átadására a városba érkeztek a református gyülekezet vendégei. Az esemény legmagasabb rangú vendége Tisza Kálmán miniszterelnök volt, akit nemcsak az egyház és a város képviselői fogadtak a pályaudvaron, hanem politikájának ellenzői is. A feszült légkörben rendkívüli biztonsági intézkedésekre volt szükség, ez azonban nem zavarta meg az ünnepséget. A templom kapuját szimbolikusan kinyitó alapító, Balogh Elemér beszédében visszatekintett az 1913. október 5-i ünnepséggel lezáruló útra, és a szószékről köszönetet mondott mindenkinek, aki munkájával és adományaival „e történet részesévé vált”. Nem feledkezett meg a külföldről kapott segítségről sem, egy igazán egzotikus ajándékot, a csendes-óceáni szigetek bennszülöttei által küldött kagylókat is megemlítve… Megjelenésében a templom száz év alatt alig változott. Fontos emléke maradt a 20. század eleji építészetnek, egy közösség és város történetének az ígéretes fejlődés időszakából. Annál többet változott azonban a legszűkebb környék képe és helyrajzi nevei. Kérdés, hogy ez minden esetben jót tett-e a város működésének és „szellemének”.

Buday Péter

Fordította: Böszörményi Péter

Támogatóink