Cantus – egy szobor története. 100 éve halt meg a Rigele Alajos által ábrázolt Trebitsch Olga

Híres pozsonyiak
5. április 2019 - vibration

Jó száz évvel ezelőtt borzasztó járvány terjedt a világban. Utólag spanyolnáthának nevezték el, mert Spanyolországból érkeztek róla az első hírek. Ez azonban csak az ottani lazább cenzúrának volt köszönhető, mert semleges országról lévén szó, nem hallgattak az agresszív kór terjedéséről, mint eleinte a legtöbb, még hadban álló országban. A világméretű pandémia első megbetegedéseit az egyesült államokbeli Kansasban észlelték (de lehetséges helyszínként Kínát is emlegetik), és a háborús csapatmozgások által került a fertőzés Európába, s utóvégre a világ minden szegletébe.

Tulajdonképpen az influenza A típusának a fertőzése volt ez a gyors lefolyású kór, amely főleg a háborús viszonyok közepette legyengült immunitású, alultáplált embereket érte utol, de bárki bárhol elkaphatta. Az elhalálozások száma főleg az egészséges, fiatal felnőttek körében volt magas, de a szövődmények által gyermekek, öregek is nagy számban haltak meg. Országonként eltérő becslések vannak az áldozatok számáról, abban viszont nincs vita, hogy jóval több áldozatot követelt, mint az egész első világháború (a legmerészebb becslések 50-100 millió halottról szólnak).

10

Spanyolnátha veszélyeire figyelmeztető felhívás 

Csoda-e, ha ez a pusztító járvány nem kerülte el térségünket sem. Csak az Osztrák-Magyar Monarchiánál és az utódállamoknál maradva megállapíthatjuk, hogy minden nemzet elveszített a névtelen áldozatok tömegén kívül számos jeles személyiséget is. Magyarországon utólag Kaffka Margit írónőt, Karinthy Frigyes első feleségét, Etelt, Tömörkény István írót gyászolták. Egyéb betegségei mellett Ady Endre halálához is hozzájárult a spanyolnátha. A szlovák nemzeti emlékezet nem tart számon jeles halottat, de tudható, hogy Milan Rastislav Štefánikot is ledöntötte lábáról az influenza, és súlyosan veszélyeztette az életét, amikor éppen Tokióban tartózkodott. Az osztrák Egon Schiele osztrák festőt és feleségét viszont elvitte a kór, csakúgy, mint a cseh Bohumil Kubišta festőt. Spanyolnáthába halt bele Guillaume Apollinaire francia költő és Edmond Rostand drámaíró is. Az utolsó magyar király, IV. Károly korai halálának szintén a spanyolnátha volt az oka. – Pozsonynak úgyszintén megvoltak a maga áldozatai. A Nyugatmagyarországi Hiradóban ez olvasható 1918. október 10-én: „Pozsonyban is sok a haláleset. A Szent András-temető halottasháza tele van üde szép arcú betegekkel: ezek mind a spanyolnátha áldozatai, akik aránylag igen rövid szenvedés, egy-két napos betegség után kerültek ki a szomorú helyre és így arcuk színét, teltségét nem változtatta meg a szenvedés. Tegnapelőtt nyolc halott feküdt kint a halottasházban – ez csak egy temető! és másnapra, tegnapra már tizenkét új halott, volt bejelentve.”

01

Rigele Alajos: Cantus, Trebitsch Olga szobra, a liegetfalui parkban, 1930-as években

Forrás: Pozsonyi Városi Levéltár, pammap.sk   

Válogatás nélkül ölt a kór. Se szegény, se gazdag, se idős, se fiatal, se kétkezi munkás, se tehetséggel megáldott művész nem lehetett biztos benne, hogy túléli-e, ha megbetegedett. Trebitsch Dénes bankigazgató Pozsony jómódú és a társadalmi ranglétra magas fokán elhelyezkedő polgára volt, fiatal feleségét, Olgát – vagy, ahogy előszeretettel becézték őt, Ollyt – mégsem tudta megmenteni. 1919. január 27-én 32 évesen egy bécsi szanatóriumban érte a halál. Pozsony művelt közönségét megdöbbentette és lesújtotta a hír. Hozzátartozóit, férjét, szüleit, testvéreit nyilván mélyebben érintette Olly elvesztése, mint azokat, akik az énekesnőt, a jótékonykodó úriasszonyt látták benne. – Trebitsch Dénes a tőle 11 évvel fiatalabb „imádott, drága felesége, szíve boldogsága, az ő jóságos Olgája” elvesztésének hírét tette közzé az újságok gyászrovatában. Nem sokkal temetése után, 1919. február 8-án a pozsonyi Hiradó munkatársa pedig így emlékezett róla: Fogalom volt ez a név. Egy olyan fogalom, amely ott élt minden ismerőse és barátja szívében. …Mert megtestesülése volt a fiatal, derűs életörömnek, a dalos jókedvnek, a pajkos humornak, a szépen élni tudásnak, amely tulajdonságokat csodás, elpusztíthatatlan erőivel tudott megőrizni magának minden bajban és szomorúságában is. És juttatott belőle mindnyájunknak, akik vele lehettünk. De nemcsak egyéniségének derűs varázsa teszi fogalommá az ő nevét. A legigazabb, legnemesebb, minden szívet megindító dalos művészete, amelyhez a természet ritka szép, meleg hanggal áldotta meg, ép oly fontos tulajdonsága volt lényének. És ezt a nagy művészi adományt sok hozzáértéssel, kiváló művészi tudással használta fel. De csak arra használta, hogy enyhítsen, hogy gyógyítson vele, hogy a háború ütötte sebeket behegessze, hogy a könnyeket felszárítsa, hogy ez úton is melegedhessünk annak a napsugárnak az éltető fényénél, amely egész lényéből kiáradt. Trebitsch Olly csak egy célból lépett fel nyilvánosán, csak azért, hogy hős katonáink, rokkantjaink javára énekeljen. …hihetetlen szorgalommal és buzgósággal fejlesztette, művelte énekművészetét. Amikor más asszony az ő helyében nyugodtan kiélvezte volna a társadalmi pozíciójából származó előnyöket, ő akkor volt a legboldogabb, ha kottatáskájával a kezében elindulhatott kiváló pozsonyi mesternőjéhez, Spányi Irmához vagy később, amikor még magasabb fokú tanulmányok folytatása céljából rendesen feljárt Bécsbe Schlemmer-Ambros tanárnőhöz, Bécs legnagyobb kapacitásához. A tanárnő – aki csak kiváló tehetségeket fogadott el – legnagyobb örömmel foglalkozott vele és legszebb jövőt jósolta neki. Megjelenése, karaktere, hanganyaga mind színpad felé vonzották, oda csábította folyton tanárnője is. A művészet, amely mindenkit, aki szolgálatába szegődik, egészen hatalmába akar keríteni, reá is kivetette hálóját, de nem győzött teljesen, mert felülkerekedett az asszonyi szív, amely azért talán a dicsőséggel és babérral teljes, de sokszor tüskével telehintett művészi pályáért nem tudta otthagyni azt, amit ennél is jobban szeretett és aki egész életét, egész lényét neki szentelte, aki legjobb barátja és legmegértőbb, legodaadóbb élettársa volt: férjét, Trebitsch Dénest.“ Olly tehát kétségkívüli tehetsége ellenére nem lett színpadi énekesnő, kvalitásait csak alkalmi koncerténekesnőként kamatoztatta. Abban viszont kiemelkedő teljesítményt nyújtott. Egyik kritikusa a Nyugatmagyarországi Hiradóban így jellemezte 1918 tavaszán a hadtest-parancsnokság dísztermében, a tiszti kaszinóban rendezett hangversenyen nyújtott teljesítményét: „A tegnapi hangversenyen Trebitsch Olly Massenet Ximene áriáját énekelte először, meglepve, bámulatba ejtve mindenkit. Majd Brahmstól adott elő két kedves dolgot, valóságos színészi árnyékolással és igen kedves volt Kerntler Jenő Fecskék című eredeti dala is. Majd Puccinitől Tosca áriáját énekelte, elárulva, mennyi erő, érzés van benne. Zenei nehézségeket nem ismer, a gyönyörű hanggal nem tudott a közönség eléggé betelni. Végül Kálmán Imrének egy nagyon melódikus áriáját adta elő, amit a szerző tiszteletből irt Trebitsch Olly számára, aki németajkú ugyan, de kötelességének tartotta, hogy rövid pár év alatt megtanuljon magyarul…“

02

A Cantus szobor a Georgievits-palota udvarán 

Ő volt tehát Trebitsch Olly, az énekesnő, akinek szobrát, a Cantus-t manapság az Apácapályán álló egykori Georgievits-palota, ma zeneiskola udvarán láthatjuk. Férje, aki mérhetetlen szerelemmel szerette őt, nem tudott elszakadni tőle. Kihűlt testét Bécsben a központi temetőben helyezték örök nyugalomra, fehér márványba vésett alakja azonban a nem sokkal korábban általa megvásárolt palota kertjébe került. Trebitsch Dénes mint a Magyar Általános Hitelbank fiókigazgatója akkoriban a Pozsonyi Képzőművészeti Egyesület elnöki tisztét is betöltötte, és szoros kapcsolatban állt Rigele Alajos szobrásszal, aki egyébként később a helyébe lépett a Kunstverein élén, s tőle rendelte meg az elhunyt feleségét ábrázoló szobrot. A magára maradt férj gyászában a kor, illetve izraelita vallásának hagyományaihoz híven, egyéb módon is igyekezett tisztelettel adózni szerelmetes asszonya emlékének. A Hiradó is beszámolt róla 1919. szeptember 7-én, hogy ünnepi istentisztelet keretében felszentelték azt a művészi kivitelezésű tóradíszt, amelyet Trebitsch Dénes elhunyt felesége emlékének ajánlott fel. Ez alkalmából „sok ezer koronányi összeg gyűlt össze jótékonysági célokra, Trebitsch Dénes pedig nagyobb alapítványt tett szegény menyasszonyok kiházasítására”. Olly halálának egy éves évfordulója alkalmából Trebitsch ismét jótékonykodott. A Hiradó tanúsága szerint a polgármester nyilatkozatot tett, miszerint „Trebitsch Dénes, a Magyar Általános Hitelbank igazgatója, a szegények között felekezeti külömbségre való tekintet nélkül történő kiosztásra 3000 K-t adományozott, azzal a rendeltetéssel, hogy ezt az összeget f. é. jan. 27-én feledhetetlen neje elhalálozásának évfordulóján kiosztassam, ami az adományozó kívánsága szerint meg is történt“. Időközben Rigele műtermében elkészült a szobor, amelynek sorsa a későbbiekben meglehetősen hányatott volt. Még ma is sok ellentmondásos információ kering róla, és a dátumok furcsa keveredésének lehetünk tanúi. A zűrzavar mindjárt a szobor keletkezésénél jelentkezik. Egyes források szerint Rigele Alajos 1921-ben készítette a szobrot. Ami azonban ennek ellentmond, az a szobor hátuljára vésett felirat: A RIGELE 1922. Az is tény azonban, hogy a Hiradó 1920. január 22-ei számában az egyik cikk írója ezt a gondolatot jegyezte le: „A soha nem múló fájdalom enyhülést keres s talál Rigele keze által a márvány-adta művészi utakon és Trebitsch Olly emléke „megelevenedik” mindazok szívében – szemében, akikben van érzék a művészet fennkölt alkotásai iránt.” Az idézet arra utal, hogy a Rigele mester már ekkor tervezi a szobrot, amelynek gipszmodellje tényleg elkészült feles életnagyságban és ezidőtájt került Trebitschhez. A ma ismert márványszobor, illetve az emlékmű keletkezése viszont későbbre datálható. Egyes állítások szerint (Š. Holčík) Rigele alkotása az összetört Mária Terézia emlékmű darabjából készült. Ha így lett volna, akkor ez csak 1921. október 29-e után lehetett, miután Fadrusz barbár módon összetört alkotásának a maradványait elszállították abba a Mahr-féle kőfaragó műhelybe, ahol Rigele „műterme” is volt. Rigele életének és művészetének avatott ismerője, Lehel Zsolt azonban nem osztja a márvány eredetére vonatkozó véleményt, noha ezt nem lehet teljesen kizárni, mivel ő szintén állítja, hogy Trebitsch 1922-vette át a gránit talapzatra helyezett márványszobrot, vagyis elméletileg időben ez elképzelhető.

09

Részlet a szoborból

Trebitsch Olly majdnem életnagyságú, ülő alakos szobra tehát ettől kezdve a palota kertjét díszítette. Az élet azonban annyira nem állt meg, hogy a szeretett asszony elvesztésén sokáig búsongani legyen idő. A következő évben, 1921. januárjában Trebitsch Dénes, a nyilvánvalóan nagy szellemi erőfeszítést igénylő bankári tevékenysége mellett sokirányú társadalmi szerepet is vállalva, már a Pozsonyi Magántisztviselők Tornakörének farsangi bálján, a PMTK elnökeként, a jó hangulatról gondoskodott. A Hiradó tudósítója szerint „a báli éjszaka tényleg elérte célját, mert a sok csillogás és kacaj között elfelejtették a jelenlevők a gondot, a napi keserűség százezreit”. Ilyen az élet – mondhatnánk, miközben eljött 1923. október 21-e, amikor Trebitsch Dénes oltárhoz vezette özv. Eisler Miksáné szül. Popper Aranka úrnőt. – Elmúlt a bánat, jött az új szerelem, Trebitsch Dénes pedig az új párjával elköltözött az egykori Georgievits-palotából, úgy tudni Pusztafödémesre, és vitte magával Olly szobrát is, mivel 1924 után, amikor felépült az Apácapályától a Védcölöp utcáig húzódó kert végében a Zemska banka alkalmazottainak szánt bérház, már nem volt az eredeti helyén (Š. Holčík). Az új életet élő Trebitsch Dénes végül úgy döntött, hogy a szobrot Pozsony városának ajándékozza. Mindez 1931-ben történt, amit a szoborral díszített szökőkút talapzatán olvasható felirat is bizonyít: „CANTUS“, „FECIT A.RIGELE“ a „URBI DONAVIT DYONISIUS TREBITSCH MCMXXXI“.

07

Az oszlopok nélküli szobor a ligetfalui parkban

Azt tudni lehet, hogy a város a ligeti díszparkban állította fel az emlékművet. Egészen 1938-ig volt ott, de Ligetfalunak a Német Birodalomhoz való csatolása előtt szétszedték, és a részét képező oszlopokat elhozták onnan, majd a téglamezei uszodában állították fel. Maga a szobor a parkban maradt 2002-ig, amikor már elkerülhetetlen volt a restaurálása (minő paradoxon, hogy a zsidó nő szobra a náci uralmat a nyílt terepen bántatlanul átvészelte). Végül 2009-ben visszakerült a Georgievits-palota udvarára.

08a

A szobor oszlopai a téglamezei uszodában

Trebitschről a szobor elajándékozása idején már a korábbiakhoz képest kevesebbet lehetett hallani. Arról még a húszas évek végén hírt adott a sajtó, hogy beválasztották őt a közgazdasági kör választmányába, 1929-ben pedig nevét adta a pozsonyi zsidósághoz intézett felhíváshoz, amelyben az augusztusban kitört palesztin felkelés miatt elpusztult értékek felélesztéséhez gyűjtöttek pénzadományokat, aztán viszont már nem nagyon lehetett hallani róla. Talán a fasizmus előretörésével megérezte vészkorszak közeledését, és kivándorolt Izrael földjére…

04

03

05

Trebitsch Olga síremléke Bécsben 

Bárhogyan is volt, Trebitsch Olly emléke a márványszobor által annak viszontagságos története ellenére megmaradt Pozsonyban. Mivel Bécsben született és ott is halt meg, férje 1920-ban ott állított neki impozáns, fehér márványból készült síremléket. Ezen most is jól olvasható az „Olly-pihenő” felirat és láthatóak rajta az elhunyt művészi képességeire utaló motívumok is. A síremléket az elismert pozsonyi műépítész, Weinwurm Frigyes tervezte.

Hornyák István

Fotó: Braňo Bibel

Támogatóink