;)
Hová tűnt a Váralja? – a Zuckermandel
2013 03 16.
Bizony bajban vagyunk, ha végig akarunk sétálni a Molnár és a Flórián utcán, vagy a Váraljai révparton. Nem állhatunk meg bámészkodni az egykori Fekete Medve fogadó, sem a fegyverraktár épülete előtt. Azt sem tudja senki, hol volt a vérgyár és a jéggyár. Az egykori Zuckermandelnek ugyanis mára csak egy soványka szelete maradt – a festői utcácskák átadták helyüket a villamossíneknek és a négysávos autóútnak. De hogy fog kinézni az új Zuckermandel? Mert állítólag ilyen is lesz.
A Zuckermandel nem tekint vissza olyan régi gyökerekre, mint az egykor szomszédos Vödric. A mostani villamosalagúttól a belváros irányában elterült település a 16. században keletkezett, és a 18. században érte el fejlődésének tetőfokát – írja Rastislav Fiľo, Ondrej Pöss és Aleš Šilberský A Zuckermandl változásai című kiadványban. A Várhegy déli lejtői alatt fontos kereskedelmi útvonal vezetett Dévénybe, és az ausztriai Marcheggbe. A Váruradalomban a 16. században alakult meg a település magva, az egykori jobbágyközség: várbeli alkalmazottak, iparosok, hajósok és halászok éltek itt. 1599-ben 17 házat és 2 nemesi kúriát számlált a település.
A nagy fellendülés 1713-ban kezdődött, amikor vásártartási jogot kaptak. Ausztriából és más német területekről új lakosok települtek be, szaporodott az utcák száma is. Több száz ház, és ezernél több lakos alkotta a 18. század közepi Zuckermandelt. Ez az építészeti fejlődés a 19. század közepéig tartott.
A Zuckermandel gerincét a Főutca alkotta, amely később Mária Terézia útként volt ismert. Ma Žižka utcának hívják, ezt a nevét 1946-ban kapta. Egy része máig fennmaradt. A 6-os szám alatt, az úgynevezett Brunnmaschinhausban volt az a vízemelő berendezés, amelyet még Kempelen Farkas épített – ez biztosította a vár vízellátását.
Télen ez az utca volt a helyi gyerekeknek a legjobb szánkózóhelye, írja Walter Malaschitz Gyerekkorom Zuckermandele (Zuckermandel mojej mladosti) című, nemrég megjelent könyvében. „Elég volt pár centiméternyi hó, amely megmaradt a hideg, sárga kövezeten, és a gázlámpák fényénél gyakran éjfélig is szánkóztunk.” A szánkók generációkról generációkra öröklődtek, télen pedig a felnőttek is használták őket, méghozzá szénszállításra. A tüzelőanyagot a Žižka utca végén, a vársziklánál árulták – teszi hozzá Malaschitz.
A 9-es szám alatt volt a Fekete Medvéhez címzett fogadó, amely már a 17. században működött. A 12-es szám alatt találjuk az egykori Khamper-kúriát, amely Franz Khamper osztrák nemesé volt, aki 1560 táján érkezett Pozsonyba. A ház korábban erőd szerepét is betöltötte, de Khamper átépíttette, kétszintes reneszánsz ház lett belőle, belső udvarral. 1606-ban evangélikus imaház működött az épületben, erről tanúskodik a falon Reusz András lelkipásztor emléktáblája. A következő századokban a ház többször gazdát cserélt, 1991-től régészeti múzeum működik itt, amely a Szlovák Nemzeti Múzeum része. Mellette találjuk a Sunyal-kúriát, amelyben jelenleg a Kárpáti Német Kultúra múzeuma működik. Az épület alatt egy kereszt alakú, 30 méter mély pince húzódik a várszikla irányában. A 18. században itt volt az Arany Angyalhoz címzett vendéglő. A szomszédos ház (16.) adott otthont a Kígyóhoz címzett népszerű vendéglőnek a 18. században. A házat a 20. század 60-as éveiben lerombolták, ám 2003-2005 között újjáépítették, ma pedig a Szlovák Nemzeti Múzeum használja.
A 18-as szám alatt, a Brämmer-kúriában találjuk a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumát. Az épület mai jellegét 1620-ban kapta, amikor Franz Brämmer, a Pálffyak vártisztje reneszánsz stílusban átépíttette az eredetileg gótikus építményt. Mai formájára a 20. század 80-as éveiben újították fel az épületet.
A 24-es szám alatt működött a régi sörfőzde. A Zuckermandel területén egyébként több helyen is főztek és mértek sört. A 30-as szám alatt működött a Fekete Szőlő söröző. Malaschitz említi, hogy a gyerekeket gyakran küldték tejért. Este pedig a zománcozott, füles tejhordó edények egy másik folyadékkal teltek meg – sörrel. „Az üveges sör még nem volt elterjedt, így ha valaki a vacsora után azt akart inni, a gyereke az esti órákban elballagott a tejes kancsóval Kati nénihez két nagysörért” – emlékezik vissza Malaschitz.
A 33. szám alatt volt a „Vérgyár”. A 18. század végén egy olasz orvos, Lazarro Spalazzini azzal kísérletezett, hogy mesterségesen vért állítson elő.
Az 50-es szám alatt egy barok épület állt, a 18. század közepéről. Eredetileg iskola volt, majd 1850-től községháza, a 20. század elejétől pedig az Izraelita Aggápolóház működött benne, majd ismét egy iskola.
A Váraljai út végén volt a Szarvas vendéglő. Az épületet 1780-ban vette meg Franz Xaver Messerschmidt szobrászművész. Az utcát (eredetileg Hetedik mellékutca) később róla nevezték el. Messerschmidt főleg portrékat alkotott, legismertebb sorozata a karakterfejek, amely az emberi indulatokat ábrázolja. Messerschmidt ebben az utca felől földszintes, a kert felől emeletes házban élt és alkotott 1783-ig, amikor is elhunyt. A váraljai Szent Miklós temetőben temették el. A temetőt egyébként éppen abban az évben létesítették, a Károlyfalvi út melleti kőfejtőnél. Ma is temetnek ide. 1845-ben a Chevra Kadisa zsidó egyesület egy részét megvette, és halottasházat létesített itt. Ez ma is áll, ha villamossal utazunk Chatam Sófer sírjától a Lafranconi híd irányába, felújított, halványsárga épülete jól látható a dombon.
A Zuckarmandelt nyugat felől a Molnár utca zárta. Ebben csak két ház állt, a zsidó hitközség tulajdona volt, itt lakott a sírásó. A házon keresztül lehetett bejutni a zsidó temetőbe. 1847-től a temetőt már nem használták, kis kiterjedése miatt már korábban is két, sőt háromszintes temetkezés folyt itt. Nyugati falánál működött az Utolsó Vigasz nevű vendéglő.
Miután elkezdődött a Duna szabályozása és a közlekedési alagút építése, nyilvánvaló volt, hogy a temető el fog tűnni. 1942-ben a sírok nagy részét átvitték az ortodox temetőbe. Csupán a rabbi körzet 23 sírja maradt meg, egy föld alatti kriptában. 2002-ben itt készült el a Chatam Sófer Memoriale, amellyel lehetővé tették, hogy a föld alatti sírokat modern körülmények között tovább látogassák. Az emlékműből a föld felett csak egy kis rész látszik. Gyakran állnak meg itt autóbuszok – az egész világból lérkeznek ortodox zsidók, hogy meglátogassák a 19. század legnagyobb tekintélyű rabbijának, Chatam Sófernek (eredeti nevén Mose Schreiber) sírját.
A negyed egyik leghírhedtebb utcája a Flórián utca volt, tele kocsmákkal és bordélyházakkal. Ez lényegében már a várdombon húzódott, egykori szőlőskertek helyén. 1965 után likvidálták.
A Váraljai révpart helyén ma gyalogos és bicikliutat találunk. A Duna part mentén korábban összefüggő házsor húzódott. 1919-től már itt is járt a villamos. A 42-es szám alatt működött a 20. század elején a Pozsonyi Első Jéggyár.
A Sherz páter tér (Később Kačka tér) 1957-ben szűnt meg. Néhány épülete (elsősorban a Szentháromság templom) ma is áll. Ennek Duna felőli oldalán találunk egy domborműves emléktáblát. „Vászolyai Sherz Károlynak, a Terézváros felejthetetlen lelkipásztorának emlékére emeltette Pozsony szab. kir.város lakossága”. A dombormű Rigele Alajos helyi szobrász alkotása.
A Szentháromság templom helyén eredetileg fakápolna állt, 1734-ben Berényi József püspök építtette a mai templomot az itteni halászok és hajósok számára.
Az egykori Kőfejtő helyén keletkezett a 18. század végén a Steinwall tér. 1876-ban egy hosszú emeletes tűzoltó szertárat építettek itt. 1945 után Ján Mocko szlovák evangélikus lelkésztől és irodalomtörténészről nevezték el. A tér épületeit 1969-ben bontották le.
A régi Kőfejtőről Ortvay Tivadar így emlékezik meg: „A városi bányákban üzött kőtörés folyamatos munkában tartott egyes családokat. Úgy a lőpor feltalálása előtt mint után a kő a leghatásosabb lövőanyagul szolgált. Az ágyugolyók igen soká kőből készültek, és erre a célra állandó kőgolyókészítőket tartott a város munkában.”
A Váralja önállósága és kiváltságai 1850-ben megszűntek, és Pozsonyhoz csatolták a Vödricet és a Zuckermandelt is. Az új városrész mint Pozsony negyedik kerülete a Terézváros nevet kapta. Innentől kezdve a negyed fokozatosan hanyatlani kezdett. A tehetősebb lakosok a belvárosba költöztek, a házakat átépítették a szegényebb albérlők igényei szerint. A folyamatnak a II. világháború eseményei adták meg a kegyelemdöfést: a zsidók nagy része elpusztult a munkatáborokban, a németeket pedig a háború után kitelepítették. A Váralja rontotta a városképet, ezért terveket készítettek a likvidálására.
„Ha lerombolják a Zuckermandelt, a Duna elveszíti a gyermekeit.” Malaschitz visszaemlékezése szerint ezt nagymamája mondta németül, a konyhaasztalnál, hagymametélés közben. A rombolás 1949-ben kezdődött, de voltak házak és utcák, amelyek még a 60-as évek végéig is kihúzták. Helyüket átvette a rakpart a villamossínekkel és az autóúttal. A várszikla alján még ma is láthatóak az elbontott épületek kontúrjai.
Tavaly ősszel a Nyitott Pozsony (Bratislava Otvorene) civil szervezet aktivistái tiltakoztak amiatt, hogy Pozsony-Óváros engedélyt adott a Zuckermandel helyén 135 fát és 879 négyzetméternyi cserjét magába foglaló zöldövezet felszámolására. A J&T Real Estate vállalat lakásokat építene a jelenleg nagyrészt üres területen. Ha a házak felépülnek, parkokat létesítenek körülöttük – ígérik. Az óvárosi önkormányzat állítólag 70 ezer eurót kap az építő cégtől az új fák kiültetésére. Az új Zuckermandel tervei a jelenleginél kétszer nagyobb zöldövezettel számolnak, állítja a J&T Real Estate. A 320 lakás mellett kávézók, boltok, hivatalok, sétálóutca és piac is helyet kapna. A Zuckermandelbe tehát néhány éven belül talán visszatér az élet. Az viszont már egy másik Zuckermandel lesz.
P.K.
Kíváncsi mi újság a Pozsonyi Kifli háza táján?
Támogatóink
Támogassa az értékes dokumentumok, családi fotóalbumok, könyvek, fényképek és képeslapok megmentését, hogy ne vesszen feledésbe a háromnyelvű város, Pozsony atmoszférája.
Egyesületünkbe tagsági kérelem kitöltésével és beküldésével magánszemély vagy szervezet is beléphet.
Hirdessen weboldalunkon!