A hülyék összeírása Pozsonyban

Régi pozsonyi történetek
2019 04 2.

A régi újságcikkeket olvasva néha elcsodálkozunk, mi mindenre nem volt gondja elődeinknek. Manapság természetesnek vesszük, hogy az állam egy csomó statisztikát vezet a lakosságról, de azt talán senki nem feltételezné, hogy 113 évvel ezelőtt bárkinek is eszébe jutott volna, hogy számba vegye az országban élő elmebetegeket. Pedig éppen erről tanúskodik a Nyugatmagyarországi Hiradó 1901-es rövid cikke, melynek címe: Az elmebetegek, hülyék összeírása Pozsonyban.

„A belügyminiszternek a törvényhatóságokhoz közelebb intézett körrendelete értelmében az ország területén levő elmebetegek, hülyék és deliriumban levők mind összeírandók, s az eredmény felterjesztendő. E rendelet értelmében Pozsonyban is majd egy külön ebből a célból megalakítandó küldöttség fogja az összeírást végezni, ami bizony nem lesz könnyű feladat. Mindenesetre szomorú statisztika lesz ez!” – áll az 1901. július 19-i számban. A szerző az utolsó előtti mondattal azt sejteti, hogy a századfordulón Pozsonyban nem kellett nagyítóval keresni az elmebetegeket.

frim%20jakab-1

A cikk manapság azért tarthat számot nagy érdeklődésre, mert a „hülyék” szót az elmebetegek szinonimájaként kezeli. Fontos azonban tudni, hogy a 19. század végén még nem társult hozzá olyan pejoratív jelentéstöltet, mint napjainkban. Példaként említhetnénk néhány intézménynevet a 19. századból: Hülyék tan- és nevelő-intézete, korábbi nevén Első magyar hülyenevelő és ápoló intézet. Alapítója egyébként az a Frim Jakab (1852‒1919) volt, aki Magyarországon elsőként foglalkozott a gyógypedagógiának ezzel az ágával, és 1877-ben Budapesten létrehozta az említett intézetet. A hülyeség és a hülye intézetek, különös tekintettel Magyarország hülyéire címmel tudományos munkát is publikált a témában.

Az etimológiai szótár szerint egyébként a hülye melléknév a hűl igéből alakult ki: azokat nevezték így, akik ok nélkül ámultak valamin, vagyis hüledeztek.

614%20(1)

Szlovákia területén az első, elmebetegekkel foglalkozó intézetet Pelsőcön alapították. Az 1898-ban létrehozott intézmény azóta is az alapító Blum Sámuel (Samuel Blum) nevét viseli.

(vi)

Támogatóink