Sóltz-pihenő. Egy régi pozsonyi emlék

Híres pozsonyiak
2. április 2019 -

1906 szeptemberében, a Pressburger Presse hetilapban megjelent egy hír, hogy a szerkesztőségnek lehetősége volt megtekinteni a Marton Lajos és fia cégnél a pihenőpadot, amelyről már csak a festék hiányzott, és amit az év végéig helyeznek majd el a Hegyi parkban (ma: Horský park). Nagy, Soltz-pihenő felirattal a háttámláján a Hegyi park felügyelőjének, Sóltz Rezsőnek akartak vele emléket állítani. Lelkesedéssel fogadták a hírt a pozsonyiak – hiszen még mindannyian élénken emlékeztek a pozsonyi utcák eme összetéveszthetetlen alakjára, és nehezen viselték a veszteséget, ami hirtelen és váratlanul következett be egy évvel azelőtt. 

01

Sóltz „boldog ember volt. Boldog, természettől adódó vidámságának köszönhetően, boldog, mert szerette a munkáját, boldog, mert szerény volt, és boldog, mert nagylelkű, optimista és emberbaráti szíve volt, amely a jótékonykodásban talált örömre és megnyugvásra”. Valóban: jóllehet lőcsei születésűként csak 41 évesen telepedett le Pozsonyban (1868), mégis annyit tett a városért, amennyire mások több élet alatt sem lennének képesek. Foglalkozására nézve gyógyszerész volt; rövidesen övé lett a Schneeberger gyógyszertár a Nyerges utcában (ma: Sedlárska ulica), ami fáradhatatlan erőfeszítéseinek köszönhetően hamar a legnépszerűbbé vált a városban. 

„Emberbaráti szíve“ hajtotta és nemsokára az evangélikus árvaház intézője lett. Ezt a funkciót teljes 35 évig látta el. Az árvákról apjukként gondoskodott – neki magának is 8 gyermeke volt –, és nemcsak az alapvető életfeltételeket biztosította nekik, hanem gyakran munkahelyet is, amivel jelentős mértékben részt vett a társadalomba való beilleszkedésükben. Az Apácapályai (ma: Panenská ulica) árvaházban gyakran megfordult és „a gyerekek szívei olyankor repestek, mert ösztönösen érezték, milyen jó hozzájuk”.

173

Az Evangélikus Árvaház az Apácapályán (Panenská ulica), 1905 körül.

Majdnem olyan szeretettel, ahogyan az árvákkal törődött, gondoskodott a Hegyi park fáiról is. Saját, nem kis költségére ültetett oda több értékes fafajtát, főleg tűleveleseket – duglászfenyőket, nordmann fenyőket és gingko bilobát. Több mint 20 éven keresztül szinte mindennap felkereste faiskoláját és örült, ha a fák fejlődtek. Ezt a munkát – ezt a csodát – szerényen, teljes csendben végezte, és csak lassan jöttek rá az emberek, miért lesz a park egyre szebb és zöldebb. Ezen fák közül sok még ma is él. Áldozatos munkájáért 1894-ben a Hegyi park felügyelőjévé választották. 

07

 Justi emlékmű a Hegyi parkban, 1910 körül.

Az időskor sem akadályozta, hiszen még 70 éves korában is, a Pozsonyi Polgári Lövésztársulat elnökeként felvirágoztatta ezt a társaságot. Életrevalóságával, állandó jókedvével és optimizmusával túltett a jóval fiatalabb korosztályokon is, ezért ragadt rá a „rugalmas öregúr” becenév. Az árvák és a Hegyi park mellett teljes mértékben a családjának szentelte magát. 1862-ben nősült meg és házassága harmonikus maradt egészen haláláig. Apropó, halál. Pont ez a szeretet – a nyolc gyermeke iránti szeretete – vált számára végzetessé. Amikor tragikusan elhunyt alig húszéves, legfiatalabb fia, Béla, az addig egészséges és vidám embernek ez az óriási fájdalom erejét vette. Több mint egy évig betegeskedett, míg 1905 augusztusában a gyors és fájdalommentes halál elragadta őt szerettei köréből. Halálának híre „mindenkit elszomorított, a legfelsőbb rétegektől egészen a szegények legszegényebbjéig”. Aki csak tudott, eljött búcsút venni tőle a Kecske-kapui temetőbe: „A temetésén való példátlanul nagyszámú jelenlét és a számtalan részvétnyilvánítás, amit a családnak küldtek mindenhonnan, mutatja a legmegbízhatóbban, hogy Sóltz Rezső nem élt hiába. Emléke még sokáig fog élni azok szívében, akik életében ismerték, és akiknek kedves, mindig segítőkész barátja, emberbaráti jótevője vagy atyai tanácsadója volt.” 

02

A Pozsonyi Városszépítő Egylet nemsokára elfogadta az elnök, Simonyi Gyula javaslatát egy kicsi emlékmű felállítására a Hegyi park bejáratánál. Így is történt. A Hegyi park alapítójának, Justi Henriknek a pihenőpadjával szemben újabb pad jelent meg – Sóltz padja: „Sóltz Rezső megosztotta jóságos szívét a családja, az árvák és a fái között. Mi, akik ismertük és szerettük őt, nem leszünk itt sokáig, de kint a Hegyi park fái, melyeket ő ültetett, soha nem felejtkeznek el róla; a csendes alkonyatban, mikor az esti szellő megsimogatja ágaikat, suttogva beszélnek majd egymás között a jóságos öregúrról, aki annyira szerette őket. De a pozsonyiakat a „Soltz-pihenő”-nek kell emlékeztetnie arra, ki is volt Sóltz Rezső; mert az emberek sajnos túl gyorsan felejtenek”.  

88

Több mint 100 év telt el, és az író szavai beigazolódtak: eltűntek Sóltz tanúi, eltűnt Justi padja és mi, feledékeny emberek mind a mai napig nem tanultuk meg érteni a fák nyelvét. Így a „derék pozsonyi polgárra” csak az erdészet előtti pad emlékeztet. Nem sok hiányzott ahhoz, hogy hasonló sorsra jusson, mint idősebb testvére. A berozsdásodott és részben megrongált padot szerencsére 2007-ben felújíttatta a Hegyi Park Alapítvány. A Hegyi parkban tett gyakori kószálásaim közben mindig megállok mellette legalább egy pillanatra, és megköszönöm ennek az embernek önzetlen munkája eredményét. A park gazdag zöldje a bizonyíték erre.

Ján Vyhnánek

Fotó: Mihály Stifter

<p<div </p<div

Támogatóink