Samarjay Zoltán pozsonyi vízgazdálkodási építőmérnök családi hagyatékából nagyapja, Dr. Samarjay ...
A Szlovák Földmüvelési Múzeum épülete 1930 körül Harminc születésének 150. és halálának 55 ...
Béla bácsi hány éves korában evett először pozsonyi kiflit? Hogy én akkor három, vagy ötéves voltam ...
Az est első felében a Pozsonyi Kifli alelnöke, Ján Vyhnánek Rekviem a Szárazvámért című előadásával ...
A szervezet alelnöke, Korpás Árpád idegenvezető több mint húsz résztvevővel járt a bársonyos ...
A Pozsonyi Kifli Polgári Társulást 2010 decemberében alapította néhány Pozsonyban élő magyar ...
A sorozat e darabját egy közös — Pozsonyban és Győrben egyaránt jelentősnek tartott — hősünkről ...
Johann Vinzenz Reim (1796 – 1858) Johann Vinzenz Reim (1796–1858) Bécsben tevékenykedő osztrák ...
Nem maga a palota vonzotta ide őket, hanem dr. Štefan Holčík érdekes előadása, aki a rá jellemző ...
„A műszaki egyetem vegyészmérnöki karára jártam, elsős voltam. Akkoriban már elég nagy szabadság ...
Október 27-én, vasárnap találkoztunk a Žižka utcán (Žižkova), az ortodox zsidó temető kapuja előtt ...
Amikor Ön 1954-ben Pozsonyba érkezett, diákként már megjárt egy másik nagyvárost, Kassát. Miben volt ...











