;)
Hogy ki vagyok? Ich bin ein Pressburger – mondogatta Levius Vilmos
2020 08 11.
A Levius cukrászda a Mihály (Michalská) és a Fehér (Biela, az egykori Korvin) utca sarkán már rég nem működik. A múlt század ötvenes éveiben szűnt meg, nem sokkal az államosítása után. Az egykor – tulajdonképpen már 1892-től – csokoládétól, vaníliától és friss édes péksüteménytől illatozó hely azonban ma is megvan. Az utolsó tulajdonos, Levius György lánya, Marta Sovincová néhányszor el is látogatott oda az utóbbi években.
A Levius cukrászda 1938-ban. Fotó: Marta Sovincová archívuma
A cukrászdát a nagyapja, Levius Vilmos alapította. Emlékszik rá és a cukrászdára?
Nagyapám 1932-ben meghalt, így rá nem emlékszem, és igazából a cukrászdáról sincsenek emlékeim, mert 1944-ben születtem. Ekkor még édesapám, Levius György volt a tulajdonos, de már nem sokáig. 1948 után ugyanis kisajátították a cukrászdát, majd 1950 körül a Kommunális Szolgáltató kapta meg, és cipőjavító nyílt a helyén. De kicsi voltam még, nem emlékszem pontosan.
Mikor kezdett cukrászattal foglalkozni a Levius család?
A Leviusok több mint 200 évvel ezelőtt települtek Pozsonyba a mai Szlovákia középső részéről. A családban több evangélikus pap és tanító is volt, akik ebben az időben latinosították Leviusra a vezetéknevüket az eredeti Lewyről. Egy 1867-es irat gyertyaöntőként említi Johann Leviust. Akkor közös céhük volt a cukrászoknak, a mézesbábosoknak és a gyertyaöntőknek, ezek a mesterségek összefüggtek. Nem volt ritkaság például a mézes gyertya készítése. Édesapám 1903-ban született, három fiú közül a harmadikként. Tulajdonképpen véletlenül lett cukrász, nem ez volt a terv. A hagyomány szerint a legidősebb testvérnek, Vilmosnak kellett volna továbbvinnie a céget, ő azonban 1918-ban tífuszban meghalt, miután hazatért a világháborúból. A másik bátyja, Árpád ekkor már bankhivatalnok volt, ezért a család úgy döntött, hogy György viszi tovább a cukrászdát. Ő pedig elfogadta a döntést, pedig a titkos terve az volt, hogy gépészmérnök legyen. A Torna utcai (Zochova) reálgimnáziumba járt, ahol később a rádió székelt. Egy másik titkos vágya is volt, zenével akart foglalkozni. Szívesen muzsikált együtt a barátaival, akkoriban szokás volt kis házikoncerteket adni, amit Hausmusiknak neveztek.
És hogyan folytatódott az élete?
1919 és ’21 között az apja mellett tanult, aztán a budapesti Lukács cukrász tanonca lett. A Priateľ című gyermekmagazin egy 1983-as számának adott interjúban elmondta, hogy nem volt egyszerű dolga, minden munkából kivette a részét, mosogatással kezdte. Azt is elmesélte, hogy milyen precízen mérte ki az alapanyagokat a sütéshez, még a tojást is, hiszen azok sem egyforma méretűek. Látszott, hogy igazi tanult cukrász.
A cukrászda konyhája, ahol a sütemények készültek (1937). Fotó: Marta Sovincová családi archívuma
Hogy festett a cukrászda, amikor az édesapja átvette?
Válasz: Az akkori állapot az 1932-es fényképeken látható, az enteriőr és a műhely egyaránt. A hátul kialakított műhelynek külön bejárata volt a Schneeweiss utcáról, amely később a Wolker utca nevet viselte, ma pedig Fehér utca a neve. Jelenleg kávézó működik a helyén. Innen lehetett felmenni az első emeleti lakásba, amelynek az ablakai a Fehér utcára nyílnak. Ott született édesapám, és 1958-ig a nagymamám is ott lakott. Gyakran jártam hozzá.
Egy 1943-as fotón az édesapja több ember társaságában áll a cukrászda előtt. Kik vannak a képen?
Apám a háttérben áll, előtte az édesanyám, aki mellett a felszolgálónők láthatók – a bal oldalira emlékszem, Lujzának hívták. A felszolgálónőket akkoriban Fräuleinnak, kisasszonynak nevezték. A sapkás férfi a főrévi (Prievoz) Jozef Javorčík cukrászmester, a két fiatalember pedig tanonc volt. A Levius cukrászda neve szlovákul, magyarul és németül is ki van írva, a kirakat pedig egyaránt kínál zmrzlinát, Gefrorenest és fagylaltot. Amikor Vilmos nagyapámat az 1930-as népszámlálás során megkérdezték, hogy milyen nemzetiségű, ő csak ennyit válaszolt: Ich bin ein Pressburger.
Édesanyja is a cukrászdában dolgozott?
Apám 1943-ban házasodott meg, családi archívumunkban megvannak a fényképek a lakodalomról. Édesanyám néha besegített a cukrászdában a pénztárnál, később viszont már főként a gyermekeivel foglalkozott, Jurajjal és velem.
Levius György (középen hátul) a feleségével (középen elöl), valamint a cukrászda dolgozói annak bejárata előtt (1943). Fotó: Marta Sovincová családi archívuma
A cukrászda hosszú működése arról tanúskodik, hogy népszerű lehetett. Vannak emlékei hűséges kuncsaftokról?
Egy ismerősöm Mária Romfová, szül. Pavlíková nagyanyja hozzánk járt egykoronás süteményszélekért. Érdekes, hogy a közelben laktak, méghozzá a Szent Mihály-toronyban, amelynek minden emeletén egyetlen szoba állt az ott lakó család rendelkezésére. Romfová harminc éven át lakott a toronyban, tizenkét gyermeke közül hét ott született.
Hogyan élte meg édesapja az államosítás utáni nehéz időket, miután elvették a cukrászdáját?
1945 után a cukrászda a Pohostinské závody vendéglátóipari vállalat engedélyével működött. Édesapám az államosításakor 48 éves volt. A Kommunális Szolgáltató lett a cukrászda fenntartója, és apám egészen 1950-ig ott dolgozott, utána azonban cipőjavítót, majd divatékszer- és ajándékboltot nyitottak a helyén. Apám keserűen konstatálta, hogy a kizsákmányolók közé sorolták. Én lettem volna a kizsákmányoló? – kérdezte, hiszen ő volt az, aki hajnali négykor kelt, és miután beszerezte a süteményekhez való friss gyümölcsöt a Hal téri (Rybné námestie) piacon a Szentháromság-szobornál, elsőként kezdte meg a munkát a műhelyben.
A családi fényképarchívumukban van egy nagyon érdekes felvétel, amelyen az édesapja különös csokoládéfigurák fölé hajol.
Csokoládé ejtőernyősök vannak a képen. Apám 1958-ban találta ki ezeket a figurákat, amikor Pozsonyszőlősön (Vajnory) ejtőernyős világbajnokságot rendeztek. A legtöbb cukrászdában meg lehetett vásárolni őket. Édesapám ekkor már a Taranda nevű sütemény- és édességüzem dolgozója volt (ez a Szlovák Nemzeti Galéria udvarának szomszédságában működött, egy hajdani táncterem helyén – a szerk. megj.). Az előző évben pedig, amikor műkorcsolya-Eb zajlott Pozsonyban, akkor ugyancsak az ő ötlete alapján új sütemények készültek a bajnokság emblémájával díszítve. Apám később a Helyi Gazdaságkutató Intézet munkatársa lett, ahol receptúrák kidolgozásával foglalkozott. Az intézet azonban a hatvanas években megszűnt, apám valakinek szálka lehetett a szemében, elment hát dolgozni Komáromba, ahol aprósütemény-készítő üzemet alapított. Naponta ingázott, míg végül egy ismerősének köszönhetően sikerült főcukrászként elhelyezkednie a pozsonyi Carlton szállóban.
A Levius cukrászda enteriőrje (1937). Fotó: Marta Sovincová családi archívuma
A családi archívumon is meglátszik, hogy Ön a Pozsonyi Információs Szolgálatnál dolgozott, hiszen gondosan megőrizte és rendszerezte az édesapja cukrászdájáról szóló újságkivágásokat. Az egykori Práca című lap cikkében testvére, Juraj idézi fel édesapjuk specialitásait. A Staromestské noviny publicistája, Alma Münzová pedig a 90-es évek egyik számában arról a korszakról ír, amikor az édesapja a Carltonban dolgozott.
Híresek és népszerűek voltak a mignonjai, a karácsonyi és húsvéti marcipánjai, a tortái, amelyekből családi ünnepekre is lehetett rendelni. Természetesen pozsonyi kiflit is sütött. Otthon még őrizgetek két üveg befőttet, amelyek a negyvenes években készülhettek. Apám mindig nagyon ügyelt arra, hogy minőségi gyümölccsel készítse a termékeit. Nyugdíjasként maga is termesztett gyümölcsöt a főrévi kertjében. Az őszibarackja volt a leggyönyörűbb.
Lapozgattunk a régi, kézzel írt receptek között. Nagyapja, György, valamint az édesanyja vetette őket papírra gyönyörű, kalligrafikus kézírással. Az oldalak meg vannak számozva, hátul pedig receptjegyzék található. Tartja a hagyományt, elkészíti néha édesapja finomságait?
Minden családi ünnepen szóba kerül apám, és hogy mit hogyan csinált. Én már egy kicsit másképp sütök, igyekszem lefaragni a vaj és a cukor mennyiségéből.
Levius György csokoládé ejtőernyősök fölé hajolva – ez a specialitása az 1958-as pozsonyi ejtőernyős világbajnokságra készült. Fotó: Marta Sovincová családi archívuma
Édesapja 1984-es halálával megszakadt a családban a cukrászat hagyománya. Átöröklődtek valamelyest a készségei, szokásai a következő nemzedékekre?
Megboldogult fivérem, Juraj tudott gyertyát önteni, ami szintén a Leviusok hagyományos mesterségei közé tartozott. Kisebbik fiam pedig, bár egészen más foglalkozást űz, nagyon szeret tortát díszíteni. A gyermekeim arra is megkértek, hogy magyarul is beszéljek az unokákkal. Számomra nagyon hasznos volt, hogy odahaza németül is, magyarul is beszéltünk, ahogyan az egykor Pozsonyban teljesen megszokott volt.
Ingrid Oríšková
Fordította: Böszörményi Péter
Kíváncsi mi újság a Pozsonyi Kifli háza táján?
Támogatóink
Támogassa az értékes dokumentumok, családi fotóalbumok, könyvek, fényképek és képeslapok megmentését, hogy ne vesszen feledésbe a háromnyelvű város, Pozsony atmoszférája.
Egyesületünkbe tagsági kérelem kitöltésével és beküldésével magánszemély vagy szervezet is beléphet.
Hirdessen weboldalunkon!