Dedeček, az építész: A Szlovák Nemzeti Galéria kettős kiállítást szentelt épülete megalkotójának

Kultúra
2024 10 7.

Vladimír Dedeček (1929–2020) a legjelentősebb szlovák építészek egyike. Csaknem száz épületet tervezett. A Szlovák Nemzeti Galéria székhelyét a legfontosabbak között tartják számon.

Alexandra Kusá, a kiállítás második részének kurátora Vladimír Dedeček portréja előtt.

Dedeček építészetének megítélése még most, halála után is ellentmondásos. Ennek oka masszív és hideg formáiban keresendő, melyek mély nyomot hagytak Szlovákia urbanizmusán és építészetén.

Pozsonyban számos épületet tervezett, melyek közül legkiemelkedőbbek a Szlovák Nemzeti Levéltár, az Incheba Expo, a malomvölgyi kollégiumok és természetesen a Szlovák Nemzeti Galéria híres áthidaló szárnya.

Dedeček munkái közül kétségkívül ez utóbbi mű körül alakult ki a legnagyobb vita. A Szlovák Nemzeti Galéria felújítása és kibővítése a 20. század 60-as és 70-es éveiben valósult meg. Dedeček azt kapta feladatul, hogy építse át és bővítse ki a Galéria eredeti területét, mely a Vízi kaszárnya történelmi épületét is magában foglalta. Az áthidaló szárny egyik meghatározó eleme az az acél-beton konstrukció, amely a Vízi kaszárnya történelmi épülete és a Galéria többi része közötti udvaron ível át. Ez az elem vált az egész rekonstrukció jelképévé, egyúttal azonban gyakran érte kritika masszív jellegét, illetve azt, hogy merész kontrasztot alkot az eredeti, régebbi építészettel. Az áthidaló szárnyban kiállítóterek találhatók, és ez köti össze a régi épületet az új résszel.

A terv gyakorlati megvalósítása sajnos nem felelt meg alkotója elvárásainak. Egyrészt a sok kivitelezési hiba miatt, másrészt azért, mert a burkolat anyagát travertin helyett üvegmozaikból készítették el, és a hozzáépítésnél nem tartották be az eredeti tervet. A Hotel Devín mellett álló szomszédos épületeket ugyanis nem bontották le, ezért a látvány nem tükrözte az alkotó elképzelését.

A Szlovák Nemzeti Galéria kiállítása

A jelenlegi kettős kiállítás, mely a Dedeček, az építész címet viseli, az ikonikus áthidaló szárnyban kapott helyet. Első része „Vladimír Dedeček – múlt és jelen” címmel Monika Mitášová külső kurátor munkája. Ez a rész az életrajzi adatokon, terveken és épületeken kívül a Dedeček által teremtett tereket is bemutatja azok kontextusaival együtt. Mintegy folytatása annak a Dedeček építészetéről szóló diskurzusnak, melyet Monika Mitášová 2017-ben kiadott terjedelmes publikációjában kezdett meg.

A kiállítást korabeli pozsonyi fotókkal támogatta a Pozsonyi Kifli Polgári Társulás is.

A kiállítás második része „Vladimír Dedeček és a Szlovák Nemzeti Galéria: Történet a jövőből” címmel a nemrég még galéria-igazgató Alexandra Kusá koncepciója alapján valósult meg, és a Szlovák Nemzeti Galéria épületegyüttesét mutatja be.

Ez a kiállítás az építészetet institucionális „régészettel“ ötvözi. Ütközteti a Galéria épületéről eddig elterjedt információkat a valósággal. Az intézmény és annak székhelye felépítését egy modernizációs folyamat komponenseként, egyben Pozsony fiatal metropolisszá válásának részeként ábrázolja.

Dedeček munkásságában a közösségi épületek és a nagy urbanisztikus egységek dominálnak. Művészete gyakran egyesítette az egyszerű és tiszta formákat, miközben az épületek funkcionalitására törekedett. Bár sok művét érte kritika a posztmodern időszak alatt, ma a szlovák építészet fontos korszakát tükröző építészeti örökség részeiként tekintünk rájuk. Ezért is éri meg megnézni a Szlovák Nemzeti Galéria új kiállítását, és felidézni e jelentős szlovák építész üzenetét.

A „Dedeček, az építész” című kiállítást a látogatók a Dedeček-féle áthidaló épületrész két emeletén tekinthetik meg 2025. február 2-ig.

Peter Janoviček

Fotó: Braňo Bibel

Fordította: Diána Maros

Támogatóink

Don`t copy text!