A Pisztóry-palota

A 19. század végének egyik legfényűzőbb és építészetileg legfigyelemreméltóbb lakóháza egy tehetős polgári házaspár beteljesületlen családi boldogságának tanúja volt.
Pisztóry (Pißtory, Pistory) Félix gyógyszerész a jelentős, pozsonyi születésű (1846) Hubert József építész tervei alapján kezdett hozzá az építéséhez. A palota, valamint a szomszédos bérház valószínűleg felesége, Ida hozományából épült, aki Schmidt Károly helyi zongorakészítő lánya volt.
Pisztóry Félix azonban nem érte meg az akkori Stefánia (ma Štefánik) úti épület elkészültét. 1891-ben meghalt. Gyermektelen özvegye befejezte az építkezést, berendezte és kicsinosította a házat, és benne élt még 30 esztendőt. A Pisztóry házaspár a Szent András-temetőben nyugszik.
A palota mögötti lejtőn, az egykori szőlő helyén nagy kert terült el egzotikus növényekkel egészen az első világháború utánig, amikor a telket feldarabolták, és utcát létesítettek ott.
Pisztóry Ida tulajdonában további épületek is voltak: a Mihály-kapuhoz épült Vörös Rák patika, illetve a szomszédos lakóház a Stefánia úton.
A séta az Ars Bratislavensis támogatásával valósul meg.
Kíváncsi mi újság a Pozsonyi Kifli háza táján?
Támogatóink

Eseménynaptár

Támogassa az értékes dokumentumok, családi fotóalbumok, könyvek, fényképek és képeslapok megmentését, hogy ne vesszen feledésbe a háromnyelvű város, Pozsony atmoszférája.
Egyesületünkbe tagsági kérelem kitöltésével és beküldésével magánszemély vagy szervezet is beléphet.
Hirdessen weboldalunkon!