Oroszvár kincsei

A találkozás helyszíne: Oroszváron a SĽUK vendéglőjénél (cím: Maďarská 31, 851 10 Rusovce). Közvetlenül az épület mellett van parkolási lehetőség is.
Tartam: 2 óra
A séta nyelve: magyar
Részvételi díj: tetszés szerint
Az omladozó várkastély Pozsony egyik legizgalmasabb látványossága lehetne. „Magyar Windsornak” nevezték és az utolsó tulajdonosa nem más volt, mint maga Stefánia belga királyi hercegnő, Rudolf trónörökös özvegye. Stefánia második férje, gróf Lónyay Elemér megvásárolta a kastélyt és közösen a boldogság szigetévé varázsolták.
Néhány évtizeddel korábban gróf Zichy-Ferraris Emánuel szerelemből építtette angol neogótikus stílusban feleségének Lady Charlotte-nak. De Széchenyi Istvánt is ide vonzotta a kastély korábbi úrnője, Zichyné Seilern Crescence, akit később feleségül is vett.
A kastély titokzatos lakóiról és hányatott sorsáról mesélünk a barangolás első részében.
Séta a kastélytól a Gerulata romjaihoz
Az egykori barokk lovardától, a mai SĽUK épületétől indulunk tovább a Gerulata, római katonai táborhoz. Megállunk az evangélikus és katolikus templom előtt is, és szót ejtünk Oroszvár történetéről és további érdekességeiről.
A rendezvény a a Kisebbségi Kulturális Alap 2023 támogatásával valósult meg
Kíváncsi mi újság a Pozsonyi Kifli háza táján?
Támogatóink

Eseménynaptár

Támogassa az értékes dokumentumok, családi fotóalbumok, könyvek, fényképek és képeslapok megmentését, hogy ne vesszen feledésbe a háromnyelvű város, Pozsony atmoszférája.
Egyesületünkbe tagsági kérelem kitöltésével és beküldésével magánszemély vagy szervezet is beléphet.
Hirdessen weboldalunkon!