A háború másik oldala

Kultúra
2. április 2019 - vibration
Kultikus évet írunk: száz évvel ezelőtt tört ki az első világháború, amely véget vetve a boldog békeidőknek átvonszolta Európát és a világot a romantikus XIX. századból a vérzivataros XX.-ba. A mai szemmel igencsak konzervatívnak tűnő régi világrend már a századfordulón ingadozni látszott. Küszöbön állt a változás, a világ újrafelosztása, az efféle drámai fordulatok pedig általában nem békés úton játszódnak le.

p6060213

A Nagy Háború korántsem csak a harcterekre korlátozódott. Minden korábbi háborúnál jobban megviselte a hátországokat és azok civil lakosságát. A rekvirálásnak és az állandó inflációnak betudható anyagi bizonytalanságon túl a propaganda következtében az otthon maradottak mindennapjait is a háború töltötte ki. A világháborúnak ezt a másik, kevésbé ismert oldalát igyekszik bemutatni a Pozsonyi Városi Múzeum időszakos kiállítása, természetesen az Osztrák–Magyar Monarchiára, azon belül Pozsonyra koncentrálva.

image

A két nagyobb és egy kisebb teremben berendezett tárlat nyolc tematikus egységből áll. Ezek jól követhetően, lépésről lépésre mutatják be, hogyan borította fel és alakította át a háború a város korábbi nyugodt, többnyire eseménytelen életét. Az első rész bepillantást enged a Pozsonyban állomásozó, Frigyes főherceg főparancsnoksága alatt álló császári és királyi csapatok háború előtti „arany életébe“, a tisztikar tagjai által alapított klubok (kaszinó, vívóegylet stb.), a tiszti bálok, estélyek vagy éppen a lóversenyek világába. Ennek az idilli hangulatnak vetett véget az a távirat, melyet a Tisza-kormány belügyminisztere, Sándor János küldött a városnak 1914. június 28-án, hírt adva benne a szarajevói merényletről (a távirat másolata olvasható a kiállításon). Egy hónappal később a Monarchia hadat üzent Szerbiának, a helyi konfliktus pedig néhány nap alatt világháborúvá nőtte ki magát. Teljes gőzzel beindult a mozgósítás. Bécs közelsége és a koronázások emléke miatt Pozsony hagyományosan Habsburg-hű városnak számított. A katonák bevonulása most is gyorsan és zökkenőmentesen folyt, sőt hazafias lelkesedés kísérte. „Életünket és vérünket királyunkért! Életünket és vérünket hazánkért!“ – zengett a régi-új jelszó, melyet a gyors, dicsőséges győzelem reményére alapozva hangoztattak. Az elhúzódó háború azonban sem dicsőséget, sem győzelmet nem hozott.

p6060210

A „Harcok és harcterek“ című soron következő tematikus egység a katonák harctéri, illetve lövészárokbeli életébe nyújt betekintést. Mint ismeretes, az osztrák–magyar katonák három frontszakaszon is harcoltak, Szerbiában, Olaszországban és Galíciában az oroszok ellen. Mindennapjaikról a felszerelésük (Steyr-Mannlicher puskák, tölténytáskák, tábori edények és egyéb személyes tárgyak) bemutatása mellett korabeli fényképek és levelezőlapok segítenek képet alkotni.

p6060215

A tárlat következő, talán legizgalmasabb részlege a háborús propagandagépezet működésébe enged bepillantást. Plakátok, szórólapok, karikatúrák, dísztányérok, szobrok, rajzok és festmények tömkelege által igyekeztek magas hőfokon tartani a civil lakosság lelkesedését az egyre inkább elhúzódó háborúban. A gyűjtemény legbizarrabb darabjai között említhetjük a II. Vilmost és Ferenc Józsefet a német-osztrák–magyar-török vasgyűrű kovácsaiként ábrázoló plakátot, a báli legyezőt, melynek merevítőlapjai a császári és királyi hadsereg főparancsnokainak tablójává állnak össze, az ellenség katonáit kifigurázó karikatúrákat vagy a gyerekek hazafias nevelését szolgáló, újságból kivágható papírkatonákat.

p6060233

De nyilvánvalóan propagandacélokat szolgált az egykori Séta téren (ma Hviezdoslav tér), a városi színház előtt felállított „Vashonvéd“ is, Rigele Alajos alkotása, melynek a kiállítás szervezői egy külön tematikus egységet szenteltek. A puskájára támaszkodó, magyaros bajusza felett a távolba meredő marcona honvéd szobra fából készült, „páncélját“ azok a vas szögek képezték, melyeket a Szapáry Ilona grófnő által kezdeményezett „Invalidusotthon“ felállitására adakozó, hazafias érzelmű polgárok vásároltak meg, majd vertek bele az eszményi katona fatestébe. A „nemzeti áldozatvállalás“ iránt hajlandóságot mutatók nevét egy emlékkönyvbe is bejegyezték. Hasonló szobrokat természetesen az ország más városaiban is felállítottak (a leghíresebb Sidló Ferenc monumentális Mátyás korabeli lovasszobra volt a budapesti Deák téren), de a pozsonyi volt a legelső ebben a kategóriában. Bár az eredeti Vashonvéd elveszett, egy kicsinyített ónváltozat megtekinthető a kiállításon (ezek a korabeli másolatok szintén jótékony célokból kerültek forgalomba).

horvath_198%2015

Az utolsó teremben érdekes információkat szerezhetünk a Vöröskereszt hazai működéséről, megtudhatjuk, hogy fogolytáborok működtek Dunaszerdahely, Nagymegyer és Somorja mellett is, korabeli fotókon követhetjük nyomon IV. Károly utolsó pozsonyi látogatását 1918 július 16-án, végül pedig „A város/megye emlékezete“ című részlegen belül áttekinthetjük a Pozsony megye területén található első világháborús emlékművek tablóját (az első még 1917-ben készült, szintén Rigele Alajos alkotása). Ez utóbbi tematikus egységben kaptak helyet a kiállítás talán legkülönlegesebb tárgyi emlékei is: azok a világháborús lövedékekből, töltényhüvelyekből készített dísztárgyak és ékszerek (gyertyatartók, vázák, hamutálak, gyűrűk, karkötők), melyeket a pozsonyi honvédek leszármazottai kölcsönöztek a múzeumnak.

555

A tárlat elrendezését tekintve két szegmenst különíthetünk el: a képi és szöveges források a falak mentén felállított panelokon kaptak helyet, a tárgyi emlékeket pedig a részben a panelok között, részben a termek közepén elhelyezett vitrinekben állították ki. A kiállítás szervezőinek sikerült tehát kihasználniuk a teret, ugyanakkor elkerülték a túlzsúfoltságot is. A panelok feletti falrészletek viszont meglehetően kopárak, elbírtak volna néhány kinagyított grafikát, ezek figyelemfelkeltő hatása csak előnyére vált volna a kiállításnak. Hiányoznak továbbá a modern szemléltető eszközök, például a korabeli filmfelvételeket bemutató képernyők vagy vetítőgépek.

p6060231

A szöveges ismertetők lényegre törőek, érdekesek. Mindenképpen elismerést érdemel, hogy a szerzők – Elena Kurincová és Gaucsík István – szembefordulnak bizonyos mítoszokkal, melyek a szlovák történelemszemléletet sajnos a mai napig meghatározzák. A „Monarchia mint a népek börtöne“ és „Csehszlovákia megalakulása mint felszabadulás“ meglehetősen torzított, leegyszerűsített képe helyett a háború előtti és utáni viszonyokat igyekeznek sokkal árnyaltabban ábrázolni. Kiemelik, hogy Pozsony polgárai számára a „boldog békeidők“ a stabilitást, a gazdasági fellendülést, az életszínvonal fokozatos emelkedését és a békés együttélést jelentették, míg a háború utolsó évei és az utána következő néhány hónapos átmeneti időszak elszegényedést, nyomort, káoszt és pusztítást hozott. Pozsony megnevezésére egyébként következetesen a Prešporok helynevet használják (a Bratislava ugyanis csak 1919-től használatos). Az viszont sajnálatos, hogy az ismertetők csak szlovákul és angolul olvashatók. A magyar és a német fordítást nemcsak az illendőség miatt lett volna üdvös mellékelni, hanem a múzeum látogatottságának fellendítése érdekében is.

Összességében megállapíthatjuk, hogy egy színvonalas, tanulságos kiállítás élményével gazdagodik az a látogató, aki kíváncsi a Nagy Háború másik oldalára is, illetve annak kihatásaira egy monarchiabeli város életére. Az időszaki kiállítás október 12-ig tekinthető meg az Óvárosházán, a Városi Múzeumban.

Kacsinecz Krisztián

 

Támogatóink