A téli kikötő
Szombat (2014. október 11.) délután pontosan 49 érdeklődő szállt buszra (ugyanis sajnos csak ennyi hely volt), hogy olyan hajózási építményeket, berendezéseket lássanak, amelyeknek egyszerű halandó nemigen jut a közelébe.
Különösen nem Juraj Bohunský kapitány, a Szlovák Hajózási és Kikötővállalat szóvivőjének szakszerű magyarázatát hallgatva, aki „civilben” a Duna itteni szakaszán zajló hajózás történetének avatott ismerője, valamint a város működéséhez mindig is szorosan kapcsolódó vállalat működésének 90. évfordulójára kiadott kötet társszerzője.
Az érdeklődés nemcsak számokban kifejezve volt nagy, hanem nívóját tekintve is jelentős volt. Erről a vezetőnkhöz intézett számtalan kérdés is tanúskodik, amelyek a teherkikötő történetére, magára a hajózásra, illetve a kikötő egyedi berendezéseire vonatkoztak. Két megállóhelyünkön láttuk az ún. téli kikötőt a 19. és 20. század fordulójáról, az egykori hajógyárat, valamint az egyedülálló kettős darut a nehéz szállítmányok átrakodójában, amely 500 tonnát meghaladó terhet is képes a hajóra emelni vagy onnan leemelni!
A tervezett egy órából végül csaknem kettő lett, valószínűleg érdemes lesz tehát megismételni ezt a „sétát”. Esetleg úgy, hogy nem is a partról, hanem egyenesen a vízről, egy hajóról tekintjük meg a kikötőt…
Pozsonyi Kifli
Fotó: Szabó Réka
Kíváncsi mi újság a Pozsonyi Kifli háza táján?
Ajánljuk
Támogatóink

Eseménynaptár

Támogassa az értékes dokumentumok, családi fotóalbumok, könyvek, fényképek és képeslapok megmentését, hogy ne vesszen feledésbe a háromnyelvű város, Pozsony atmoszférája.
Egyesületünkbe tagsági kérelem kitöltésével és beküldésével magánszemély vagy szervezet is beléphet.
Hirdessen weboldalunkon!