Kávétúra Pozsony utcáin

Város
2014 08 4.

Hajdanán munkába menet egyszer-egyszer a szokott útvonalam helyett a még üres, turisták és nyüzsgés nélküli Óvároson gyalogoltam keresztül. Ez a ljubljanai reggelek hangulatát idézte fel bennem. Csak az volt a baj, hogy a pozsonyi kávézók a „menedzseri” életmódhoz igazodtak, vagyis reggel nincsenek nyitva! Az utcai kávéárusítás elterjedése orvosolhatná a város e komoly hiányosságát, de erre még várnunk kell. Az alábbiakban bemutatom Pozsony mobil kávézóit.

Pán Králiček

Valószínűleg a pozsonyi utcai kávéárusítás úttörője, kocsija összenőtt a Posta utcával. Ma már a Kollár téren (az egykori Búzapiac) és a Zoch (az egykori Torna) utcán is megtalálható. Kínálatában csak (szimpla vagy dupla) presszóból készülő kávék, kapucsínó és caffè latte szerepel S, M és L méretben. Az M és L dupla presszót tartalmaz, az L pedig tejesebb az M-nél. Első ottjártamkor a komáromi Green Plantation Barista Basic keverékéből főztek, második alkalommal viszont a Balírny Praha Holešovice pörkölőüzem Pápua Új-Guinea keverékével dolgoztak. A Pán Králiček egykor az utóbbival kezdte meg a működését, nekem azonban ez a túlpörkölt kávé nemigen volt ínyemre. Azóta valamelyest változtattak a pörkölési profilján, espresso macchiatóként már elfogadható, de továbbra sem a kedvencem. A presszót (Kollár tér) és a kapucsínót (Posta utca) is megkóstoltam, mindkettő kifogástalan volt (Barista Basic keverékből). Kávé mellett (ebből koffeinmentes, illetve szójatejes változat is van) forró csokoládé, tea és gyümölcslé is szerepel a kínálatban. Az árlap megtekinthető a galériában. Nyitva tartás: kedvező időjárás esetén hétfőtől péntekig 8:00–18:00 (hacsak nincsenek valamilyen rendezvényen).

kralicek1

 

Piadženo Coffee

Nemrégiben a Vajanský rakparti (az egykori Justi sor) személykikötőnél megjelent egy kis piros kávéárusító autó. A trencséni Coffee Sheep pörkölde 90/10%-os arabika-robuszta arányú eszpresszókeverékével dolgoznak (ez nem vásárolható meg a cég webáruházában). Az itt is csak presszóalapú kávékból álló kínálat (a ristrettótól a doppión, macchiatón, kapucsínón át egészen a caffè lattéig) nyáron saját Piadženo-recept alapján készülő jeges kávéval egészül ki (nyilván érdemes megkóstolni). Espresso macchiatót ittam. Tökéletes presszót főztek, de én egy leheletnyivel rövidebben habosítottam volna a tejet. Az összhatás jó volt, ebben a tejes változatban nem ütköztek ki a keverék hiányosságai. Valamennyi kávé rendelhető koffeinmentes (Brazil Santos), illetve tej helyett szójatejes verzióban is. Nemcsak elvitelre, hanem porceláncsészében helyben fogyasztásra is kaphatunk kávét. A kínálatban árujvédikus cikóriakávé, forró csokoládé és tea is szerepel. Az árlap megtekinthető a galériában. Nyitva tartás: kedvező időjárás esetén keddtől vasárnapig 09:00–17:30 (hacsak nincsenek valamilyen rendezvényen).

piadzbo

 

On the road

Nemrégiben civil társadalmi aktivisták kitakarították, rendbe hozták, és így megközelíthetővé tették a 10 éve lezárt pozsonyi városfalat, azóta pedig különféle rendezvényekkel próbálják odacsalogatni a nagyközönséget. A helyhez immár elválaszthatatlanul hozzátartozik az On the road mobil kávézó is, amely a pozsonyi ATC – Columbo pörkölőüzem Columbo keverékéből készíti presszóalapú italait. A cég egyedüliként alternatív lehetőséget, dugattyús kávéfőzővel (french press) készített kávét is kínál, egyelőre azonban csak hagyományos „kőkávézóban” – ígéretük szerint a későbbiekben az autót is felszerelik a szükséges darálóval és kávéfőzővel. Jelenleg tehát be kell érnünk a szokásos presszóalapú kávékkal, a tejjel készülő fajtákat azonban laktózmentes és szójatejes változatban is kérhetjük. Koffeinmentes kávé nem szerepel a kínálatban, ilyen igény esetén a minimális koffeintartalmú ristrettót ajánlják. Többnyire papírpohárba, elvitelre készítik kávét, de aki a városfalon üldögélve szeretné elkortyolgatni, az porceláncsészébe is kérheti. Kánikulában jeges kávét is rendelhetünk, ami lehet fagyasztott presszó (tejben) vagy jéggel szervírozott presszó. A kínálatban kakaó, friss citronád és házi szörpökből készített limonádék is szerepelnek, valamint különlegességként a saját energiaital: presszó (jeges is lehet) narancslével. A presszón kívül ezt is megkóstoltam, de keveselltem benne a kávét – viszont mivel ez nem kávéital, a presszó csupán koffeinforrásként szolgál benne, úgyhogy valószínűleg ilyennek kell lennie. A kávé mellé némi harapnivalót is rendelhetünk a pozsonyi Cakes pékség termékeiből. Az árlap megtekinthető a galériában. Nyitva tartás: kedvező időjárás esetén hétfőtől vasárnapig 10:30–18:00, illetve 10:30–20:00 (hacsak nincsenek valamilyen rendezvényen).

borito

 

Caffe Mobil

A Caffe Mobil valószínűleg a legfiatalabb és legkevésbé ismert pozsonyi mobil kávézó, amely több hely kipróbálása után végül a Hal téren (Rybné námestie), a híd feljárója mellett telepedett meg. Sajnos a Dóm és a Duna felől nézve sem látszik, a téren azonban nem lehet nem észrevenni a feltűnő színű autót, melynek kínálata különösen az olasz kávé kedvelői számára lehet vonzó, mivel a presszóalapú italok az erőteljes olasz pörölésű ItalCaffé Prestige Bar arabika-robuszta keverékből készülnek. Bár ez nem tartozik a kedvenceim közé, az üvegcsészében kapott presszómban nem volt hiba. Ebből az alapanyagból dőreség lenne szűrt kávét készíteni, így alternatív módszerek nem is szerepelnek a kínálatban, forró csokoládé és tea azonban igen. A tejet tartalmazó italok egyelőre csak közönséges tejjel rendelhetők, kávét azonban koffeinmentes változatban is kérhetünk. Az árlap megtekinthető a galériában. Nyitva tartás: kedvező időjárás esetén hétfőtől vasárnapig 08:00–16:00, illetve 08:00–19:00 (hacsak nincsenek valamilyen rendezvényen).

cafeemobil

Uličník

A Mező utcán (Poľná) működő Uličník nem kávézó, csak mellékesen kínál kávét, mégis úgy döntöttem, hogy kipróbálom. Az igen markáns ízű olasz Portioli robusztakeverékkel dolgoznak. Egy presszót rendeltem. Az elkészítést illetően nincs semmi kifogásolnivalóm, de láttam, hogy a Rancilio darálón, tamperrel tömörítenek (ami a körülmények és a koncepció figyelembevételével érthető), a kar tisztítása pedig baristabajnokságra illő volt (+). Kávé elvitelre és porceláncsészében is rendelhető. Be kell azonban vallanom, hogy az enyém a fa tövében végezte, fellázadtak ellene az ízlelőbimbóim. Ennek a vállalkozásnak azonban az ételek jelenti a fő profilját, azokat kell megkóstolni és értékelni, kávét pedig igyunk másutt. Mivel az Uličníknak nincs saját weboldala vagy közösségi hálózati profilja, a nyitva tartásról nem szolgálhatok információval, „normál” munkanapokon alkalmasint ott találhatók.

ulicnik

 

Kávička z autíčka

A Kávička z autíčka Lavazza kávéval dolgozik. Sajnos sem a Hviezdoslav (az egykori Kossuth Lajos) téren, sem a Kő téren (Kamenné námestie) nem találtam ott az autót, de feltételezem, hogy csak presszóalapú kávék szerepelnek a kínálatban.

Kofi2Go

Ez volt a második pozsonyi mobil kávézó a Pán Králiček után, de gyakorlatilag csak a Főrévi (Ružinov) Kultúrház rendezvényein és egyéb eseményeken jelent meg, ezért szigorúan véve nem nevezhető utcai kávéárusítónak. Mivel azonban mégis mobil kávézó, ejtsünk róla néhány szót. A Főrévi Kultúrházban már a Coffee Fest Slovakia első megrendezésekor is kínált a pozsonyi Samay Coffee által pörkölt kávéból készülő presszóalapú italokat. A közösségi hálózaton található utolsó (2014. június 13-i) bejegyzés szerint valamiféle együttműködés kezdődött a Kofi2Go és a Power Coffee nevű biokávékat készítő Dušan Plichta között. Pozsonyban a Kofi2Go kizárólag az említett kultúrházban árusít kávét (Samay Coffee, Power Coffee) szezonban, az utcán nem. A kínálatában aeropress segítségével készített kávé is szerepel. A cikk írásának idején nem volt lehetőségem a kóstolóra a Kofi2Go-nál.

 

Caffe Pressburg

A Segafredót főző Caffe Pressburg autója a pozsonyi főpályaudvar épülete előtt található. Bevallom, nem sok kedvem volt kipróbálni, végül azonban mégis kértem egy presszót (1,20 €). A Segafredóra nem vesztegetnék több szót, az italom elkészítésére azonban igen. Hihetetlen hosszan, mintegy 50-60 másodpercig csorgatták. Rendeléskor nem kérdezték meg, hogy rövid (piccolo?) legyen-e vagy hosszú, csak azt, hogy tejjel lesz-e. És bár a papírpoháron jól látható jelzések mutatták a presszó (a poháron kb. 35 ml), tej és hab megfelelő mennyiségét, a kávém végül az egydecis pohárnak több mint felét megtöltötte. Ráadásul túl forróra, azonnali fogyasztásra alkalmatlanra sikeredett. A Caffe Pressburg egyéb fajta kávékat is kínál.

18

A Pozsony utcáin működő mobil kávézók ki vannak téve az időjárás szeszélyeinek, ezért télen vagy nyirkosabb időben rendszerint nem működnek. Mivel a mobil kávéárusítás Szlovákiában egyelőre még szokatlan jelenség, rövid távú rendezvényeken viszont ideális megoldás, az ilyen árusítók nagy valószínűséggel újra meg újra feltűnnek a vásárokon és fesztiválokon (érdemes előre utánanézni a közösségi hálózatokon). Sajnos egyelőre egyetlen mobil kávézó sem kínál az utcán alternatív kávékészítési módokat, pedig legalábbis az aeropress biztosan elférne a szűkös helyen is (problémát jelenthet azonban a megfelelő kávéminőség és a külön daráló biztosítása). Mindegyik kávé (a Barista Basic kivételével) sötétebb pörkölésű, elnyomott vagy robusztával semlegesített természetes savassággal. A kávézók ezt azzal indokolták, hogy a vásárlóik a keserű kávét szeretik. Az értékeléskor nem vettem figyelembe a felhasznált kávéalapanyag mennyiségét és a lefőzés idejét, csupán az elkészített ital vizuális és ízhatását. Nagyon helyesnek tartom, hogy a meglátogatott mobil kávézók egyike sem kínál piccolót!!! A bemutatott kávézókban – az On the road kivételével – csak készpénzzel lehet fizetni. Valamennyi megkóstolt kávét magam fizettem, így egyik esetben sem volt „motivációm”, hogy mást írjak, mint amit gondolok.

Daniel Dudinský

Forrás: http://mycoffeeadventures.wordpress.com/2014/07/30/kava-z-bratislavskych-ulic/

Fordította: Böszörményi Péter

Támogatóink

Don`t copy text!