Magyar nyelvű séta az egykori Pozsonyi Kereskedelmi Akadémiáról
A hajdani Pozsonyi Kereskedelmi Akadémiáról tartott magyar nyelvű temtaikus városnéző sétát a Pozsonyi Kifli Polgári Társaság 2022. szeptember 11-én.
A több mint húsz érdeklődőt vonzó, egyesületünk alelnöke, Korpás Árpád tartotta városnéző séta két eső közé „ékelődött”.
Az idegenvezető a Grassalkovich-palota előtti Hodža térről indult el, hogy felidézze az 1880-as évek első felében formálódó iskola történetét. A Pozsonyi Városi Múzeum előtt például szólt azokról a reformkori kezdeményezésekről beszélt, amelyek a pozsonyi mestereknél szolgáló inasok, tanoncok, legények és kereskedősegédek képzésére irányultak. A hajdani Pozsonyi Kereskedelmi és Iparkamara épületénél szólt a kamara és az iskola együttműködéséről. Röviden vázolta a kereskedelmi akadémia legismertebb tanárainak (Schack Béla, Havas Miksa, Jónás János és mások) szakmai tevékenységét és pozsonyi érdemeit, valamint a képzés rendszerét.
Mielőtt a túra résztvevői az egykori tanintézmény Védcölöp úti (Palisády) épületéhez értek volna, el kellett bújniuk a lezúduló csapadék elől, de az eső után ki-ki megnézhette a ma nyelviskolának helyet adó ingatlant.
A rendezvény a Kisebbségi Kulturális Alap 2022 támogatásával valósult meg.
Pozsonyi Kifli
Fotó: Daniela Bičanovská
Kíváncsi mi újság a Pozsonyi Kifli háza táján?
Ajánljuk
Támogatóink

Eseménynaptár

Támogassa az értékes dokumentumok, családi fotóalbumok, könyvek, fényképek és képeslapok megmentését, hogy ne vesszen feledésbe a háromnyelvű város, Pozsony atmoszférája.
Egyesületünkbe tagsági kérelem kitöltésével és beküldésével magánszemély vagy szervezet is beléphet.
Hirdessen weboldalunkon!