Megjelent! Egy könyvben a pozsonyi patkók története!
Végre egy helyre kerültek a híres pozsonyi diós és mákos patkók múltjáról rendelkezésre álló információk! 400 éves legenda – A pozsonyi kifli története címmel jelent meg ugyanis társulásunk kiadásában az a kötet, amely a Pozsony nevét viselő híres cukrásztermék múltját tárja az olvasók elé. Nem is akármilyen formában.
A könyv tartalma több éves kutatómunka eredményeként gyűlt össze. Bizonyos formában egy születésnapi ajándék, amellyel a fennállásának tavaly tizedik évfordulóját ünneplő Pozsonyi Kifli Polgári Társulás kedveskedik közönségének: a Pozsony története iránt érdeklődőknek. Mivel a város gasztronómiai múltjában és régi hírnevében a mákos és diós patkók kiemelt szerepet játszottak, 2010-es alapítása óta a társulás is kiemelten kezelte a pozsonyi kifli témáját, amelynek népszerűsítését – mint feladatot – névválasztásával is felvállalta. Így került az évtizedes gyűjtőmunka eredménye most egy kötetbe.
Igazi csemege már a kiadvány szerkesztési koncepciója is, mivel egy kutatási napló formájában meséli el a patkók történetét. Kik voltak a legnevesebb pozsonyi cukrászmesterek, akik a mákos és diós patkók tésztáját és töltelékét magas szintre fejlesztették? Hogy néztek ki a régi „kiflis” pozsonyi képeslapok? Kinek vitte 1910-ben Budapestre az akkori igazságügyi miniszter a pozsonyi vasúti pályaudvarról azt a zacskónyi pozsonyi kiflit, amelyért a vonat indulása előtti utolsó pillanatban a kalauzt küldte? Miért indult hanyatlásnak a pozsonyi kifli mint termék a szocializmus éveiben, és ki hozta vissza a köztudatba? Ezekre a kérdésekre is választ kaphatunk a könyvből.
Ifj. Papp Sándor és Július Cmorej munkája a diós és mákos patkók történetéből fennmaradt adatokat rengeteg képpel: levéltári dokumentumokkal és archív fotókkal illusztrálta. Régi receptekre is bukkanhatunk a könyvet lapozgatva. Aki tehát elszánta magát, hogy mindent megtudjon a pozsonyi mákos és diós patkókról, és az elkészítéséhez is érez magában bátorságot, annak mindenképpen érdemes beszereznie ezt az attraktív kiadványt, amelynek egyaránt ott a helye nemcsak a régi és modern „pressburgerek”, hanem az egyetemes gasztronómiatörténet iránt rajongók könyvespolcán is.
A kötet megjelenését a Kisebbségi Kulturális Alap támogatta.
A 400 éves legenda – A pozsonyi kifli története cimü könyvet megvásárolhatja személyesen vagy webáruházunkban, a https://pozsonyikifli.sk/eshop/ címen.
A kiadványokat kívánt címre postázzuk, de személyesen is átvehetők.
Átvételi hely
Pozsonyi Kifli Pt.
Rajská u. 15., bejárat a Cintorínská felől Pozsony
(alagsor, tárgyaló)
Átvételi idő
2021. december 8. és 2021. december 22. között minden szerdán, csütörtökön és pénteken, 13 és 18 óra között.
Kapcsolat
+421 903 735 513, pozsonyikifli@pozsonyikifli.sk
Kíváncsi mi újság a Pozsonyi Kifli háza táján?
Ajánljuk
Támogatóink

Eseménynaptár

Támogassa az értékes dokumentumok, családi fotóalbumok, könyvek, fényképek és képeslapok megmentését, hogy ne vesszen feledésbe a háromnyelvű város, Pozsony atmoszférája.
Egyesületünkbe tagsági kérelem kitöltésével és beküldésével magánszemély vagy szervezet is beléphet.
Hirdessen weboldalunkon!