Őszig a Pozsonyi Kifli kiállítása díszíti a Régi Vásárcsarnok előtti teret
Az „Élő tér: rejtett helyek és ismeretlen történetek” című új, szlovák-angol nyelvű pop-up panelkiállítást a Pozsonyi Kifli Polgári Társulás a Régi Vásárcsarnok Szövetséggel és a Pozsonyi Fővárosi Intézettel együttműködve állította össze. A 2022. augusztus 9-én, a készítők jelenlétében megnyitott tárlat október 30-ig tekinthető meg a Bársonyos forradalom terén (Námestie Nežnej revolúcie), a Régi Vásárcsarnok előtt.
2022. augusztus 9-én, kedden a Pozsonyi Kifli Polgári Társulás ünnepélyesen megnyitotta a Régi Vásárcsarnok Szövetség és a Pozsonyi Fővárosi Intézet közreműködésével készített új, szlovák-angol nyelvű panelkiállítását, amelyet Bianka Čajová és Michaela Koklesová „Sprievodca Živým námestím” (Útikalauz az Élő térhez) című, a Pozsonyi Fővárosi Intézet gondozásában megjelent kötete alapján állítottak össze.
A kiállítás készítői szeretnék bemutatni Pozsony legnagyobb központi terének történetét és látnivalóit, amelyet három tér alkot: a Kő tér (Kamenné námestie), a Bársonyos forradalom tere és a Szlovák nemzeti felkelés tere (Námestie SNP). Ez volt egykor a város piactere, de Napóleon ágyúinak célpontja és egyben az a hely is, ahol visszavívtuk szabadságunkat és demokráciánkat. A három térre hamarosan átfogó megújulás vár, hogy egyedi hangulatukat megőrizve harmonikus egységet alkossanak, és még több élettel teljenek meg.
A kiállítás látogatói a tíz panel anyagából érdekességeket tudhatnak meg a Szlovák nemzeti felkelés teréről, ahol a 15. századtól piac működött. Ezt tükrözte akkori neve is: az egyik részét Kenyérpiacnak, a másikat Zöldpiacnak hívták. A téren végigvonult a történelem, már az 1989-es tüntetések előtt is. 1919. február 12-én itt zajlott az a tüntetés, amely tragikus végkifejlete miatt a „véres szerda” nevet kapta.
A történelem folyása a tér nevének változásaiban is megmutatkozott. A felső részt az első világháború után Köztársaság térré, a második világháború alatt Hlinka térré, 1945 után Sztálin térré nevezték át, majd az ő halála után kapta a Szlovák nemzeti felkelés tere nevet.
A panelkiállítás a Bársonyos forradalom terén álló Régi Vásárcsarnok történetét is bemutatja, amely ma kedvelt vásárló-, találkozó- és kulturális hely.
A kiállítás megtekintői közelebbről megismerkedhetnek továbbá a Manderla-házzal, melynek építésze megváltoztatta a város arculatát, a tér egyházi épületeivel, valamint a Postapalota történetével is. A kiállítás a Kő térrel és az Élő tér kulturális intézményeivel is foglalkozik.
A készítők a kiállítás utolsó paneljét az Élő tér jövőjének szentelték – annak, hogy milyen formát ölt hamarosan ez a közterület a város központjában.
A számos érdekes információt és gazdag képanyagot felvonultató kiállítás 2022. október 30-ig ingyenesen megtekinthető a Régi Vásárcsarnok előtt.
Peter Janoviček
Foto: Braňo Bibeô
Kíváncsi mi újság a Pozsonyi Kifli háza táján?
Ajánljuk
Támogatóink

Eseménynaptár

Támogassa az értékes dokumentumok, családi fotóalbumok, könyvek, fényképek és képeslapok megmentését, hogy ne vesszen feledésbe a háromnyelvű város, Pozsony atmoszférája.
Egyesületünkbe tagsági kérelem kitöltésével és beküldésével magánszemély vagy szervezet is beléphet.
Hirdessen weboldalunkon!