Séta a régi Pozsonyban – 2021. Kisfilmek formájában folytatódik közkedvelt előadássorozatunk
A Pozsonyi Kifli YouTube-csatornáján Július Cmorej, Michal Duchoň, Roman Delikát, Peter Szalay és Štefan Hrivňák egy-egy előadását tekinthetik meg. A videókat Braňo Bibel, a Pozsonyi Kifli fotósa készítette. Tartalmas szórakozást kívánunk!😊
„Volt egyszer egy tér…”
A Hal tér (Rybné námestie) története az ikonikus Hal tér a Váralja és a városfal közötti, eredetileg üres terület fokozatos beépítésével jött létre a városfal lerombolása után. Magába foglalta a főként a hal és egyéb áruk átrakodóhelyéül szolgáló kis Duna-öblöt is. A tér később a város egyik piactereként, gyülekezőhelyként és istentiszteleti helyként működött. Bár a neve máig fennmaradt, maga a tér lényegében eltűnt a föld színéről. Előadásunkból megtudhatja ennek okát, és a térrel kapcsolatos további érdekességekkel is megismerkedhet.
Vendég: Július Cmorej
Eseménysorozat: Séta a régi Pozsonyban
Az előadás nyelve: szlovák
Az előadás a Kisebbségi Kulturális Alap támogatásával valósult meg.
A 15–18. századi pozsonyi polgári konyha
Vendég: dr. Michal Duchoň
Eseménysorozat: Séta a régi Pozsonyban
Az előadás nyelve: szlovák
Az előadás a Kisebbségi Kulturális Alap támogatásával valósult meg.
Hogyan étkeztek Pozsony lakosai a középkorban és a kora újkorban? Erre a kérdésre próbál választ adni a forrásként elsősorban a korabeli városi számvitelre, az ún. kamarakönyvekre támaszkodó előadásunk, amely az egyedülálló történelmi forrás alapján rekonstruálja a város lakóinak „étlapját” azon lakomákból és megvendégelésekből kiindulva, amelyeket Pozsony a városba látogató királyi tisztviselőknek, sőt maguknak az uralkodóknak rendezett. Mivel a városi számlák az ételek készítéséhez vásárolt nyersanyagokról szólnak, ez alapján próbáljuk bemutatni a különféle ételek fogyasztásának korabeli trendjeit a kor magyarországi étkezésének kontextusában. Ismertetjük az ételek fogyasztásának módjára vonatkozó korabeli ajánlásokat, valamint az étkezés társadalmi és szociális aspektusát a múltban. Az étel ugyanis nem csupán az alapvető fizikai szükségletek kielégítésére szolgált, hanem fontos reprezentációs szerepe volt, amely az egyén társadalmi státusát jelezte. Nem utolsósorban a város mindennapi és luxusélelmiszerekkel, illetve a főzéshez és tálaláshoz szükséges kellékekkel történő ellátásáról is szólunk.
A pozsonyi bankok
Eseménysorozat: Séta a régi Pozsonyban
Vendég: Roman Delikát, a Pozsonyi Kifli Pt. tagja
A tematikus tárlatvezetésen megtudhatjuk hogy, hol működtek városunk legrégebbi bankjai, milyen hatással voltak rájuk a különféle történelmi események, és milyen hírességek kötődnek hozzájuk.
Az előadás a Kisebbségi Kulturális Alap támogatásával valósult meg.
Pozsony építészete a háború idején
Vendég: Peter Szalay
Eseménysorozat: Séta a régi Pozsonyban
Az előadás nyelve: szlovák
Az előadás a Kisebbségi Kulturális Alap támogatásával valósult meg.
Szlovák nyelv rendezvény „Már nem engedhetjük meg magunknak, hogy a múltból kiválogassuk és egyszerűen az örökségünknek nevezzük azt, ami jó, ami pedig rossz, azt félretoljuk, holtteherként kezeljük, hogy idővel feledésbe merüljön.” Hannah Arendt, A totalitarizmus gyökerei, 1950. Az előadás néhány töredéket mutat be a nemrégiben megjelent Vojnová Bratislava (Pozsony a háborúban) című kötetből, amely az építészet és a város változásait veszi górcső alá a második világháború bonyolult időszakában. Pozsony történetének egyik legnehezebb szakaszával kíván foglalkozni, amikor egy sereg új középület nőtt ki a földből, nagy lakónegyedek épültek, új sportlétesítményeket, de koncentrációs központokat is létrehoztak, és a város lakosságának – az építészközösséget is beleértve – jelentős részét meggyilkolták vagy deportálták. Ezek a helyek a mai Pozsonyban is jelen vannak, részei a város képének, de kevesen kötik őket össze keletkezésük idejével. Tehát a második világháború idejét leradíroztuk a város mentális térképéről, hogy múltbéli traumaként vagy szégyenként elfeledjük? Vagy inkább arról van szó, hogy az építészet a természetéből fakadóan titkolódzik, és kibújik az építészeti stílusok, alkotói megközelítésmódok skatulyáiból?
A Hubert cég és elődei (pillantás a történelembe)
Vendég: Štefan Hrivňák
Előadás nyelve: szlovák
Eseménysorozat: Séta a régi Pozsonyban
Az előadás a Kisebbségi Kulturális Alap támogatásával valósult meg.
A szőlészet és borászat régóta szorosan kapcsolódik Pozsonyhoz és a város környékéhez. A helyi bortermelésnek megvoltak a maga sikerei és bukásai, jó évei és nehéz időszakai. A 19. században Európa és vele együtt a kereskedelem is változott. Megfelelő feltételek alakultak ki az innovatív és progresszív projektek megvalósításához, például a bor nagyüzemi termelésével és nagykereskedelmével foglalkozó cégek alapításához. 195 évvel ezelőtt, 1825-ben két pozsonyi polgár, Fischer János és Schönbauer Mihály megalapította az első olyan pezsgőgyárat, amely nem Franciaországban működött. Ez történelmi pillanat és jelentős vállalkozói tett volt. A beruházás megtérült, boruk a piacra kerülés után hamar nevet szerzett, és a díjak sem maradtak el. A céget 1877-ben megvásárolta a Hubert család, amely a hagyományt követve folytatta a sikeres pozsonyi pezsgőgyártást.
Pozsonyi Kifli
Kíváncsi mi újság a Pozsonyi Kifli háza táján?
Ajánljuk
Támogatóink

Eseménynaptár

Támogassa az értékes dokumentumok, családi fotóalbumok, könyvek, fényképek és képeslapok megmentését, hogy ne vesszen feledésbe a háromnyelvű város, Pozsony atmoszférája.
Egyesületünkbe tagsági kérelem kitöltésével és beküldésével magánszemély vagy szervezet is beléphet.
Hirdessen weboldalunkon!