Támogassa a Pozsonyi Kiflit adója 2%-ának felajánlásával!
Kedves Barátunk!
Szeretnénk megköszönni, hogy figyelemmel kíséri tevékenységünket! 🙂
Egyesületünket tizenegy évvel ezelőtt azzal a céllal alapítottuk, hogy ápoljuk és bemutassuk Pozsony hagyományait, történelmét és kultúráját. A munkánkkal kapcsolatos visszajelzések arról tanúskodnak, hogy sikeresen teljesítjük, amit vállaltunk. Rengeteg a tervünk, és energiánk is van a folytatáshoz.
Mivel nonprofit szervezetként működünk, bevételeink állami és alapítványi támogatásból, adományokból, valamint az Önök 2%-os adófelajánlásaiból származnak. Ezeket a pénzeszközöket a szervezet céljainak megvalósítására fordítjuk.
Kérjük, támogassák munkánkat személyi jövedelemadójuk 2%-ának felajánlásával! Önökön is múlik, hogy a Pozsonyi Kifli Polgári Társulás milyen mértékben tudja folytatni tevékenységét, és képes lesz-e bővíteni azt.
Ha – küldetésünkkel egyetértve – támogatni szeretné a Pozsonyi Kifli Polgári Társulást adója 2%-ának felajánlásával, ezt a következőképpen teheti meg:
Cégek, egyéni vállalkozók és jogi személyek
Kérje meg könyvelőjét, hogy tájékoztassa Önt az adója 2%-ának felajánlással kapcsolatos tudnivalókról!
A felajánlás törvényi határideje: 2022. március 31.
Ha Ön nyújtja be az adóbevallását
A befizetett adó egy részének felajánlásáról szóló nyilatkozatot közvetlenül a jövedelemadó-bevalláson belül tölti ki. Ezt követően a kitöltött adóbevallást március 31-ig vagy személyesen/postán nyújtja be az állandó lakhelye szerinti illetékes adóhivatalnak, vagy pedig elektronikusan. Ha március 31-e munkaszüneti nap, a benyújtási határidő a következő munkanap. Ügyeljen arra, hogy Önre vonatkozik-e a Szlovák Köztársaság Adóhatóságával folytatandó elektronikus kommunikáció kötelezettsége!
A letöltendő formanyomtatványok:
- Daňové priznanie k dani z príjmov FO typ A
- Daňové priznanie k dani z príjmov FO typ B
- Daňové priznanie k dani z príjmov PO
Ha a munkáltatója nyújtja be az Ön adóbevallását
Kérje meg munkáltatóját, hogy éves adóbevallása alapján állítsa ki a befizetett adóról szóló igazolást! Töltse ki az adója 2%-ának felajánláshoz szükséges nyomtatványt! Tüntesse fel az adatait: a nevét, születési számát, az állandó lakhelyét és a 2%-nyi adófelajánlás pontos összegét. A nyomtatványt postázza vagy nyújtsa be személyesen az állandó lakhelye szerinti illetékes adóhivatalnak.
A felajánlás törvényi határideje: 2022. április 30.
A letöltendő formanyomtatványok:
- Potvrdenie-o-zaplateni-dane-z-prijmov-zo-zavislej-cinnosti
- Vyhlasenie-o-poukazani-podielu-zaplatenej-dane-z-prijmov-fyzickej-osoby
A nyilatkozaton feltüntetendő adatok:
Názov organizácie: OBČIANSKE ZDRUŽENIE BRATISLAVSKÉ ROŽKY – POZSONYI KIFLI POLGÁRI TÁRSULÁS
Adresa: Rajská 15, 811 08 Bratislava
IČO: 42183499
Právna forma: občianske združenie
Köszönjük! 🙂
Pozsonyi Kifli Polgári Társulás
Kíváncsi mi újság a Pozsonyi Kifli háza táján?
Ajánljuk
Támogatóink

Eseménynaptár

Támogassa az értékes dokumentumok, családi fotóalbumok, könyvek, fényképek és képeslapok megmentését, hogy ne vesszen feledésbe a háromnyelvű város, Pozsony atmoszférája.
Egyesületünkbe tagsági kérelem kitöltésével és beküldésével magánszemély vagy szervezet is beléphet.
Hirdessen weboldalunkon!