Viera Kamenická: Pozsonyi zsidó mesék
Novemberben lát napvilágot sorozatunk, a Pozsonyi mesék újabb kötete. Viera Kamenická történész Pozsonyi zsidó mesék című művének történetei a város ma már nem létező zsidó negyedében játszódnak. A könyvet a szerző saját illusztrációi díszítik.
„A Zsidó utca (Židovská) közelében születtem, és számos kedves gyermekkori élményem fűződik ehhez a környékhez. A sors iróniája, hogy amikor dolgozni kezdtem, az első feladatom a Hal téri (Rybné námestie) neológ zsinagóga bontásáról szóló fotódokumentáció elkészítése volt. A járókelők, bámészkodók közül többen sírtak, velem együtt. A Zsidó utca pusztulásával annak utolsó lakói is szétszéledtek, és magukkal vitték a hagyományos zsidó kultúra egy komoly szeletét, a mesékkel együtt. A több ezer éves múltból merítő zsidó mesék a hit, az összetartozás-érzés, az igazságosság, az állhatatosság és a műveltség eszményére épülnek. Ebben a szerény kötetben néhány ilyen mese olvasható.”
Az elbeszélés a Zsidó utca utolsó még meglévő eredeti épületeinek egyikében kezdődik, ahol jelenleg a zsidó kultúrával összefüggő tárgyak vannak kiállítva. A zsidó ünnepekhez és hétköznapokhoz kapcsolódó tárgyak.
A mesék, a történetek ugyancsak hozzátartoznak a zsidó ünnepekhez. Számos ilyen történet emocionális erejéhez hozzátesz, hogy ez a világ, ez a városrész a lakosaival együtt visszavonhatatlanul eltűnt. A Zsidó utca ugyanis önálló életet élő, külön világ volt.
A könyvsorozat kiadványai a mese műfajában feldolgozott történetekkel próbálják megismertetni a város történelmét minden nemzedékkel.
Azok, akik ismerik szülőföldjük történelmét, figyelmesebben tudnak kapcsolódni az éppen zajló eseményekhez, érzékenyebben viszonyulnak környezetükhöz. A mesék nemcsak szórakoztatnak bennünket, hanem nevelnek is – segítik személyiségünk fejlődését. A gyermekek figyelmét olyan történetek kötik le a leginkább, amelyek szórakoztatják őket, és egyben felkeltik a kíváncsiságukat is. Életüket pedig tovább gazdagíthatja az a mese, amely fejleszti intellektusukat, megmozgatja a fantáziájukat.
A Pozsonyi mesék sorozatszerkesztője Bolemant Éva.
A könyvet 2017. november 14-én, 18 órai kezdettel mutatjuk be a Pozsonyi Városi Múzeum Faust-termében. A kötet megvásárolható a Pozsonyi Kifli PT. rendezvényein, valamint adventi vásári standunkon, a Ferenciek terén (Františkánske námestie).
Pozsonyi Kifli PT.
Kíváncsi mi újság a Pozsonyi Kifli háza táján?
Ajánljuk
Támogatóink

Eseménynaptár

Támogassa az értékes dokumentumok, családi fotóalbumok, könyvek, fényképek és képeslapok megmentését, hogy ne vesszen feledésbe a háromnyelvű város, Pozsony atmoszférája.
Egyesületünkbe tagsági kérelem kitöltésével és beküldésével magánszemély vagy szervezet is beléphet.
Hirdessen weboldalunkon!